Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-16 / 139. szám, csütörtök
/ ámos előnye van ^ ___ annak, ha szezon r jt előtt vagy után . J / utaznak Hor- V-/ I < vátországba. Az egyik legnagyobb, hogy üresek az utak, akkor indulnak el, amikor akarnak. Ezt kihasználva gondoltuk úgy, hogy délnek vesszük az irányt, s addig megyünk, ameddig a hazai turista szeme ellát - konkrétan Dubrovnikig. Nem mintha tovább már nem lenne látnivaló, de turistafejjel gondolkozva ez a város a legtávolabbi hely, ahova egy magunkfajta kiránduló ebben az országban eljuthat, meg a melléklet is Horvátországról szól. A horvátok nagy erőbedobással építik a Dubrovnik felé vezető sztrádát, jelenleg körülbelül száz kilométerrel a város előtt kell lehajtani róla. Az 1130 kilométeres utat Pozsonyból kisebb megállókkal 11 és fél óra alatt sikerült megtennünk. Természetesen ezt az időt is csak olyankor lehet tartani, ha üresek az utak - tehát júliusban és augusztusban pár órával többet kell számolni. Ezért főidényben gondolják meg, mikor indulnak el. Legjobb csütörtökön reggel indulni és szombaton hazajönni. így egészen biztosak lehetnek benne, hogy elkerülik a turnusváltás okozta nagy dugókat. Nem kell félni a saját szervezéstől Egy dolog az elmélet, más viszont a gyakorlat. A problémamentes út betervezése azért lehet nehéz, mert a turnusok 85 százaléka szombattól szombatig tart. Tehát ha utazási irodában foglalnak nyaralást, szinte biztosak lehetnek benne, hogy szombaton fognak utazni. Ezért azt ajánlom, szervezzék meg maguk a nyaralást. Igazán nem kell ettől tartani. Horvátországban ugyanis nem nagy művészet interneten szállást foglalni. Rendkívül sok az apartman és a szálloda, elég kiválasztani a legmegfelelőbbet és azonnal lefoglalhatják. Gyermekekkel éjjel és óvatosan Bárhova indulnak is, gondoljanak arra, hogy gyermekekkel éjjel érdemes utazni. Bár sötétben sokkal megerőltetőbb vezetni, de biztosak lehetnek benne, hogy gyorsabban célba érnek. Gyermekeiket indulás előtt próbálják elaltatni, meséljenek vagy olvassanak nekik valamit, és ha ez sem segít, akkor nézzenek meg egy mesét — hordozható DVD- lejátszót ma már 100 euró alatt is vásárolhatnak, a 150-200 eu- rósaknak már két képernyőjük is van, amelyeket az elülső ülések támlájához lehet erősíteni. Ha tehát éjjel vezetnek, legyenek rendkívül elővigyázatosak. Főleg hajnali három és öt óra között. A szervezet ugyanis ilyenkor a legfáradtabb, ilyenkor legmélyebb A bosznia-hercegovinai határátkelő - ne feledjék, útlevél nélkül nem léphetik át. az álmunk. Arra is gondoljanak, hogy a sofőr éjjel csak addig lát, ameddig a fényszórók világítanak. Ezért ha a távolsági lámpák vannak, bekapcsolva, 100 km/órás sebességgel ajánlott vezetni, távolsági nélkül pedig 80 km/órás gyorsaság ajánlott. Gyakorlatilag egész Horvátországon autópályán tudnak végigutazni. Nagyon fontos, hogy mindig betartsák a biztonságos követőtávolságot - a horvát sztrádákon történt balesetek leggyakoribb oka az, hogy a sofőrök túl közel haladnak egymáshoz, vészhelyzetben nem tudnak időben lefékezni. A másik leggyakoribb ok, hogy az előírtnál jóval gyorsabban haladnak. Magyarországon át vezet a legolcsóbb út A turisták körében rendkívül közkedvelt, horvátjárfalui benzinkutat reggel hét órakor hagytuk el. Napsütésben, igazi, nyaralás előtti hangulatban. Bár tény, hogy mi nem nyaralni indultunk, hanem azért, hogy kiderítsük, milyen feltételek várnak idén a turistákra. A közép- és kelet-szlovákiai régiókból a legpraktikusabb és legkényelmesebb a magyarországi autópályákat választani, Pozsonyból viszont több lehetőségük van. Utazhatnak Ausztrián és Szlovénián át, de minden bizonnyal az általunk kipróbált a legolcsóbb és leggazdaságosabb megoldás. Ez a magyarországi útvonal. Itt is több lehetőségük van. Spórolnak, ha elkerülik a sztrádát és mellékúton, konkrétan az E65-ös úton haladnak Mosonmagyaróvárról, Csornán, Szombathelyen, Körmenden, Zalaegerszegen keresztül Nagykanizsa irányában egészen a letenyei határátkelőig, ahol már felhajthatnak az A4-es horvát sztrádára. A rédicsi határátkelőt kerüljék el, ha ezt választanák, még Szlovénián is át kellene autózniuk egy darabon, ami szintén többletkiadás, hiszen arra a pár kilométerre is meg kell venni az autópálya-bélyeget. Aki az Ml-es autópályán halad, az kikerülheti Budapestet, ha Győr után letér a 81-es főútra Székes- fehérvár irányába. Ezt a valamivel döcögősebb útvonalat akkor sírják vissza, amikor Pest közelében dugóba keverednek a sztrádán. Akik viszont a 81-es főúton haladva elhagyják Székesfehérvárt, azok már rákapcsolódhatnak az M7-es autópályára, és irány a letenyei átkelő. Horvátországban zökkenőmentes az út Miután átértek Horvátországba, ott hajtanak le a sztrádáról, ahol csak akarnak. Az autópályán található alagutak karbantartását még a szezon előtt, áprilisban végzik, tehát a munkások sem korlátozzák a továbbhaladást. A horvát sztrádákon átlagosan 40 kilométerenként van egy benzinkút, ahol rendszerint enni is tudnak, sok helyütt már játszótér is van, tehát van lehetőség a lazításra. Már a horvát autópályákon található benzinkutaknál is megnyitották a Magyarországról vagy Ausztriából ismert Marché éttermeket. Ezek a drágábbak közé tartoznak. A Dalmácia déli régióiba vezető hosszú út a jó ellátásnak köszönhetően nagyon kényelmes is lehet. Dubrovnikba ugyanúgy Bár a horvátok megállás nélkül építik a sztrádát, még mindig nem sikerült befejezniük az Ales Ravče és Ploée közti szakaszát. Az építkezés nem áll, a munkások dolgoznak, viszont a rendkívül nehéz terepen épülő úton csak lassan haladnak a munkálatokkal. Mégis azt ajánlom, hogy menjenek az Al-es autópályán, ameddig csak lehet, fölösleges korábban lehajtani róla. A sztráda végétől, Ravče község után Vrgovace felé kell menni. Fontos, hogy Vrgovacéban ne térjenek le Ploče irányába, mindig a Dubrovnik felé vezető táblákat figyeljék. Bár mindkét út Pločéba vezet, de ha már Vrgovacéban letérnek, akkor jó kis kerülőt kell tenniük. Ha viszont a Dubrovnik táblákat figyelik, akkor az utat egy néhány kilométeres, már befejezett sztrádaszakaszon folytathatják. Ne feledjék, hogy Dubrovnikba autóval csak úgy lehet eljutni, ha néhány kilométeren áthajtanak Bosznia-Hercegovinán, és ezen a határátkelőn már útlevélre is szükségük lesz - Horvátországba elég a személyazonossági. A horvátok ezt később úgy akarják megoldani, hogy hidat építenek Ploée után Pelješac-félszigetre, melynek köszönhetően végig horvát földön utazhatnának, de ezeket a munkálatokat egyelőre leállították. HORVÁTORSZÁG ■ 2011. JUNIUS 16. www.ujszo.com FONTOS TUDNIVALÓK autópályavám az előző évhez képest nem változott. Belépésnél ne várjanak személyzetet, a kapunál a rendszer gombnyomásra adja ki a jegyet, utána automatikusan kinyílik a sorompó. Ezt a jegyet kell átadni lehajtáskor az autópálya-felügyelőség alkalmazottainak a kapunál. A díjat az autó típusa és a futott kilométerek szerint számítják ki. A határtól Splitig körülbelül 30 eurót fognak fizetni egy személyautóért. A fizetőkapuk többségénél elfogadják a legelterjedtebb kredit- és bankkártyákat. A LEGFORGALMASABB SZTRÁDASZAKASZOK ÁRA Zágráb-Rijeka A6-A1 56 KN 7,67 EUR 162 km Rijeka-Split A6-A1 157 KN 21,50 EUR 412 km Zágráb-Split AI 157 KN 21,50 EUR 408 km Zágráb-Lipovac A3 99 KN 13,56 EUR 277 km Zágráb-Krapina A2 16 KN 2,19 EUR 62 km Zágráb-Varaždin A2 23 KN 3,15 EUR 86 km Osijek-Split A3-A1 235 KN 32,19 EUR 693 km Varaždin-Split A4-A1 183 KN 25,06 EUR 491 km Osijek-Rijeka A3-A1-A6 134 KN 18,35 EUR 445 km Varaždin-Rijeka A4-A1-A6 79 KN 10,82 EUR 243 km Varaždin-Zadar A4-A1 135 km 18,49 EUR 368 km Zágráb-Zadar Al 109 KN 14,39 EUR 285 km Átváltási árfolyam 7,38=1 euró A részletes jegyzéket a www.hak.hr oldalon találják meg Az autópályadíj kifizetésénél mindig csak ahhoz a kapuhoz soroljanak, ahol zöld nyíl világít. Készpénzzel és kártyával egyaránt tudnak fizetni, némelyik kapunál viszont csak készpénzt fogadnak el, ezért figyeljék a jelölést. Ahol csak készpénzzel lehet fizetni, ott rendszerint angolul is feltüntetik a „cash only", csak készpénz feliratot. » Vigyázzanak az előírásokra! Néhány előírás Horvátországban különbözik a szlovák szabályozástól. Például 0,5 promile véralkoholszint engedélyezett, de csak 24 évesnél idősebb sofőrnek. A fiatalabb sofőrökre szigorúbb szabályok vonatkoznak. Nem ihatnak, 24 éves korig pedig jóval lassabban kell vezetniük. Nulla alkoholszint érvényes a hivatásos sofőrökre, és a 3,5 tonnánál nehezebb gépkocsik sofőrjeire. ELŐÍRT SEBESSÉG 24 év felett 24 év alatt Községben 50 km/ó 50 km/ó Községen kívül 90 km/ó 80 km/ó Gyorsforgalmi út 110 km/ó 120 km/ó Sztráda 130 km/ó 120 km/ó