Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-28 / 123. szám, szombat
SZALON 2011. május 28., szombat 5. évfolyam, 21. szám Amelyben Bartók Béla egy eléggé sikertelen gyűjtést írt le... ZENE A SZALONBAN Gyergyó-kilyénfalvi párbeszéd a szentmisétől whitmanig CSEHY ZOLTÁN Bartók Béla levelei között találtam rá a gyergyó-kilyénfalvi párbeszédre, amit Geyer Stefinek írt 1907. augusztus 6-án. Bartók már 1904-ben Ger- licepusztán felfigyelt egy kibédi leány énekére, Dósa Lidiére, aki később Budapesten is énekelt neki. ÁG TIBOR Geyer Stefi (1888-1956) kiváló magyar hegedűművésznő. Amikor a 26 esztendős Bartók az itt közölt levelet hozzá intézte, alig húszesztendős volt. Igaz, hogy Bartók erdélyi gyűjtése során nagyon sok régi dallammal találkozott, sajnos mégsem volt minden gyűjtésének eredménye kedvére való. A gyergyó-kilyénfalvi párbeszédben egy eléggé sikertelen gyűjtést írt le. Az utas (Bartók) kérdez, a parasztasszony válaszai viszont nem voltak kedvére a gyűjtőnek. íme, a párbeszéd: Az utas: (belép) Isten áldja meg! A parasztasszony: Jézus tartsa meg! U.: Itthon van-e az ura? P.: Nincs honn, elmene reggel szekervel a mezőre szénát behordani. U.: Hát hogy-mint vannak? P.: Hát mü csak megvolnánk valahogyan; bajaink is vadnak, munka is vagyon elég. U.: No no!, valahogyan csak megbirkóznak vele. P.: Hát az úr mit kéván? (kis lányához) Hojsza csak egy széket az úrnak! - Itt a szék, üljön- sza le. (lányához) Erejszétek bé a malacokat! U.: Hát lássa csak, olyat jöttem magától kérni, amit még nem hiszem, hogy kértek volna. P.:? U.: Azt mondta itt a szomszédasszony, hogy maga tudna afféle régi-régi világi nótákat, amit fiatal korában még az öregektől tanult. P.: Én?!, régi nótákat?! Ugyan ne bolondojzon velem azúr. Hi-hi-hi-hi-hi! U.: De nézze csak, ez nem bolondság! Egészen komolyan beszélek! Csakis ezért jöttem le messziről, nagyon messziről, Budapestről, hogy megkeressem ezeket a régi-régi nótákat, amelyeket csakis itt tudnak! P.: Hát aztán mit csinálnak ezekvei az énekekvel, kiszerkesztik? U.: Dehogy! Arra való ez a munka, hogy ezeket az énekeket megőrizzük, hogy föl legyenek írva. Mert ha nem írjuk föl, később nem fogják tudni, hogy mit is danoltak itt ebben az időben. Mert lássa, a fiatalok már egészen más nótákat tudnak, nekik nem is kell a régi, nem is tanulják meg, pedig azok sokkal szebbek, mint a mostaniak. No úgy-e? Hát 50 év múlva már hírüket se fogja senki tudni, ha most fel nem írjuk. P.: Úgy-e? (Szünet) Bruha- hahaha - hihihihi! Nem, én mégse hiszem! U.: (kétségbeesve) De nézze csak néni ezt a kis könyvet, lássa, ezt mind itt írtam le. (Fütyül egy nótát) Ezt Gegő Andrásné énekelte (másikat fütyül), ezt meg Kosza Bálintné. No ugye maga is ismeri ezeket! P.: Aj!, elmúlt már az én időm. Nem arra való ilyen vén asszony, hogy ilyen világi énekekvel foglalkojzon; én már csak a szenténekeket tudom. U.: Dehogy! maga még nem is olyan vén asszony. S a többiek, Csata Istvánná, meg Hunyadi Ignácné mind azt mondták, hogy maga nagyon sokat tud. P.: Aj, nem olyan már az én hangom, hogy... U.: (közbevág) Nem kell ide olyan erős hang; ha csak egészen gyöngénfújja, úgyisjólesz. P.: Fiatal legényekhez, leányokhoz kell menni, azok tudnak ám sokat! U.: Dehogy! Azok csak új nótát tudnak; de nekem arra nincs szükségem, mert az már mind megvan. Vannak itt olyan régi keserves énekek, mint ez (fütyül): Úgy-e, ismeri. Mi ennek a verse? P.: Hallottam valamikor az éneket, de nem tanultam meg. U.: Hát nem tudna-e talán más üyen éneket? P.: Vaj egyet vaj kettőt tudnék; de ilyen hamar nem jut az embernek az eszébe. Épen ha kell, nem tudok egyet se. Haj régen sokat tudtam! És a sok munka - a suj egye meg! - elveszi a kedvünket az énekléstől. Mikor még lány voltam... U.: Igen-igen. Gondolkozzék csak vissza, hátha eszébe jut valami a régiekből! P.: (fiához) Jersze!, vidd ezt Ábrán Istvánnéhoz, odaát van kalákába’ György Félicéknitt. (Gondolkozik hosszasan.) - Eszembe jutott egy. U.: (fölcsillanó reménységgel) No halljuk, halljuk! P.: Hát aztán hogy es mondjam, csakúgy szóul? U.: Dehogy! Hanggal, ahogyan énekelni szokták. P.: (belefog) (végigelfújja). Aj ez nagyon régi ének! U.: Tudom, tudom, ez nagyon szép. De nem tud-e még régebbit? No csak gondolkozzék. P.: Még régibbet?! (Gondolkozik) - (Hirtelen leányaihoz:) Kutya terengettét! mért eresztettétek ki a libákat. Regvei mikor bezártam volt az ajtót mondám, hogy ne erejszétek ki, csak délebédre! (Gondolkozik) - (Kínos szünet.) - No eszembe jutott még egy. U.:? P.: U.: (közbevág) Jaj, ez nem jó. Ez nem is régi, és uras nóta. P.: Ez bizon nem uras nóta, úgy fújtuk itt a falun. (Gyerekeikhez) No gondolkojzatok, tűk es; tuttok valamit. U.: Az nem kell, amit a gyerekek tudnak. Az mind új nóta! Csak olyan réges-régi! P.: Hát hová es való az úr? U.: Már mondtam, Pestről. P.: Isten segélje meg! Hát házas embér-é? U.: Nemén! P.: Akkor még úrit. U.: Az! De gondolkozzék csak még egy kicsit. Nem ismerik-e a „Nagy hegyi tolvaj”, „Kádár Kata” nótáját, vagy „Hová mész te három árva?” P.: (lesújtó határozottsággal) Nem!!! P.: (ugyanúgy) Nem!!!!! De mondok még egyet az úrfinak. U.: Halljuk. P.: Mária Magdolna éneke... U.: Hisz az nem kell, az szent ének! (Magában csöndesen átkozza a világ valamennyi szent- énekjét.) P.: Hát az megvan-e: U.: (tompán) Megvan! (Fogcsikorgatva, a lehető legnagyobb nyájassággal) De valami olyan igazi falusi nótát, amit Magyarországon nem ismernek. P.: Hát ez jó lesz-e: ez nagyon régi. U.: Ezt Magyarországon is tudják. Már megvan. P.: De amit most mondok, U.: Hiszen ezzel kezdte! Ez nem kell. (Végső lemondással visszadugja zsebébe könyvecskéjét s tollát.) P.: Szenténeket sokat tudnék. Mária Magdolna éneke... U.: (megvetésselhallgat.) P.: Ennél szebbet sohutt se hall az úrfi. U.: Nem tud-e valakit, aki ilyen régi-régi énekeket tud. A nagyanyja hon van-e. P.: Elmene takarni. - Radi- nába’, kalákába hallana az úrit eleget. Ott úgy énekelünk!! U.: Jó! De nekem most kellene nóta. Kit tud olyan énekest? P.: Sándor Gyurkáné ehejt lakik küjjel az uccán, a sarkon, az annyit tud, östig se győzné mind elmondani. U.: Honnlesz-é? P.: Honn instállom, az osz- tonátába’ dolgozik. A nainya meg csöll, az es sok régiséget tud. U.: Hát akkor hozzá megyek. P.: Menjen csak az úrfi hézzá, sokat tud, ha egy-két deci pálinkát megiszik. U.: Merre is menjek? P.: Nem, eherre, tovébb az út. Ahajt rövebb az út. U.: Köszönöm, köszönöm, Isten áldja meg! P.: A mindenható segélje meg! U.: (megtörve távozik.) Da capo al fine reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig! Ezt nem lehet tovább kibírni. Képtelenség! Kitartás, állhatatosság, türelem - pokolba veletek -, én meg megyek haza. 6 hétnél tovább ezt a színjátékot nem lehet folytatni. Még álmomba is ennek a töredékeit hallom: ,Jézus tartsa meg..., Honn van-e..., Elmene kaszálni..., szenténekek..., Kerek ez az erdő, nem fér a zsebembe.” Borzalom! Isten veled, Gyergyó magas fennsíkja, hús- vétig nem látlak. Karácsonyig csizmát nem viselek, konzervet nem látok. Gyergyószentmiklósi kártyáját Tekerőpatakon kaptam meg. Visszafelé benézek a Sztdomokosi postára; tán csak megérkezett a levele. Sokszor üdvözli még Gyer- gyóból: BartókBéla Az egyházzenei gyökerű műfajok megújítása a kortárs zeneszerző számára kettős kihívás: részint szembesülnie kell a roppant gazdag hagyománnyal, amit nem hagyhat reflektálatlanul, részint pedig túl kell lépnie e hagyomány sémarendszerén. Épp ez a sémarendszer teszi könnyen belakhatóvá a rendszer tereit, a liturgikus kötöttségek is könnyűszerrel állíthatók az otthonosság szolgálatába, ugyanakkor épp e kiszámíthatóság csalhat az érdektelenség csapdájába is. Nico Muhly (1981) is ismert, ősi tradíciókra alapozza Bright Mass with Canons című orgonával kísért kórusmiséjét, mely egyszerre személyes nosztalgikus emlékidézés (Muhly gyermekként maga is templomi kórusban énekelt) és a műfaj iránti tiszteletadás. Megkapóan szellemes munka született, mely minden tradicionalizmusa mellett apró zenei poénokkal igyekszik kijátszani a megcsontosodott latin sző vég jól ismert helyeit. A Sanctus-tétel például számos kísérleti zenei hatást mutat az elektronikus zenére jellemző megoldásoktól az aleatóriáig. Természetesen Muhly mindezek ellenére nem radikális zeneszerző: ötletessége és leleményessége meg sem közelíti például - hogy „szélsőségesen” nagy példát hozzak - Ligeti György szakrális remekléseinek páratlan kohézióját: Muhly mindvégig biztonsági játékot játszik apró, jól irányzott poénokkal és decens „kihágásokkal”. First Service címmel angol nyelven hangzik el a jól ismert Magnificat és a Nunc dimittis, ám itt elsősorban szöveg és zene párbeszédére helyeződik a hangsúly, itt nem az aláfestés, hanem a vitakészség dominál. A Senexpue- rum himnusz Byrd emlékének adózik - a himnusz a születés misztériumát próbálja meg leképezni a zene eszközeivel. A CD zsoltárrészletek feldolgozásával folytatódik: ezek egyenletes színvonalú, pragmatikus kórusművek, melyek azonban csak árnyalatokkal gazdagítják az eddig megismert Muh- ly-képet. Sokkal erőteljesebb a lemez egyetlen világi darabja, az Expecting the Main Things from You, mely három Walt Whitman- szövegre épül: és a vüáginál itt meg kell állni, ugyanis e sorozat zenéje a szöveg ellenére szakrális benyomásokat kelt, sőt egyenesen rítuszeneként viselkedik. Whitman szövegei kétségtelenül a zsoltár retorikai-stilisztikai struktúráinak jegyében születtek és archaikus pátoszának megidézésében érdekeltek. A Hallom Amerika dalát... kezdetű vers szavainak értelmi-érzelmi töltetét Muhly határozott zenei elképzeléshez igazodó poénokkal festi le: az ács szót pl. két fa összeütésével jelzi, ezzel gyakorlatilag a szöveget legalább foszlányaiban értő hallgatót feltételez. Ez magyarázza talán a közismert versek előnyben részesítését, az amerikai kánon „szakralitásának” kiemelődését. A Whitman-megzenésítéseknek Amerika-szerte se szeri se száma, elég csak Thomas Hampson 2006-os lemezére gondolni, melyen 19 zeneszerző Whitman- variációja hallható. Ez pedig szintén csak azt jelzi, hogy a Whitman-szöveg szent szövegként funkcionál, a sensus communis része, egyenrangú társa a megidézett latin vagy angol szakrális elemeknek. Talán nem véletlen azonban, hogy Muhly kórusművészetének ez a három elemből (pontosabban egy közjátékkal elválasztott két felsorolásokban, halmozásokban gazdag versből) álló ciklusa izgalmasabbra sikeredett, mint a szakrális kórusvariációk. Mintha épp itt érzékelnénk a legintimebbnek Muhly zenéjét, mintha itt emelkedne fölül a sémák pátoszán: itt születik meg igazán az a rítus, melynek részesei szeretnénk lenni. (Nico Muhly: A Good Understanding. Los Angeles Master Chorale, vezényel Grant Ger- shon. DECCA, 2010.) .......... f4=j-j——1 Ezt a ke - rek er dót iá - rom én. azt még nem írá le az úrfi: Ezt a ke - rek erU.: Sohase hallotta? r\ rs-—ld-—J—J------Ró - zsa - bo - kor - ban jőt - tem a vi - lég - ra. t#=t=+=F Ké - ped - del al-szom el. Ljľ—(ľ— ké - ped - del KJ* r 1 éb - re i Ke rek
