Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-27 / 122. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 27. www.ujszo.com L0VESZAR0K Egyedül nem megy A szlovák törvényhozás tegnapelőtt jóváhagyta a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását. Bizony, nem volt mindegy számunkra, hogyan dől el a törvény sbrsa. A tegnapelőtti végszavazás lezárt egy hosszú vitát. Az elmúlt hetekben és hónapokban akivel csak beszéltem, mindenkinek az volt a véleménye, hogy képtelenek leszünk bármiben is előrelépni és ezt a törvényt elfogadtatni a parlamentben. Nem így történt. Most arról kell beszélnünk, hogy mi ennek a jogszabálynak a hozadéka, illetve milyen módon bővíti a kisebbségek nyelvi jogait. Az első és talán legkönnyebben érthető változás az, hogy a bűvös 20%-ot 15%-ra sikerült csök- kentenünk, azaz 15%-nyi magyarnak kell élnie és magát magyarnak vallania egy községben ahhoz, hogy anyanyelvét használhassa szóban és írásban a hivatali érintkezésben. A másik fontos kitétel, hogy az állami szerveknek kötelességük biztosítani a kisebbségi nyelv használatának feltételeit. Azaz nem csupán mi fordulhatunk magyarul a hivatalhoz, de kétnyelvű nyomtatványon megkaphatjuk a hivataloktól a közokiratokat, köztük a születési és házassági anyakönyvi kivonatokat, a halotti bizonyítványt, a különböző engedélyeket, tanúsítványokat, sőt az adóbevallást is. Anyanyelvűnket azokban a községekben, amelyekre a törvény kiterjed, az egészségügyi és szociális létesítményekben is szabadon használhatjuk, és ha mindketten beszéljük, anyanyelvűnkön kommunikálhatunk a városi és állami rendőrökkel is. És végül a törvény büntet, ha a hivatalok nem tartják be a kétnyelvűség követelményét ezeken a területeken. Ez utóbbi rendelkezés az egyedüli ellensúlya az államnyelvtörvénybe beiktatott szankcióknak, hiszen a kisebbségi nyelvhasználati törvény betartatására csak így van lehetőség. És egy törvény annyit ér, amennyit be lehet belőle tartatni. A parlamenti képviselőtársaim így a saját, államnyelvtörvénynél alkalmazott fegyverüknek estek áldozatul. Tegnap pontot tettünk egy végtelenül hosszúnak tűnő és nehéz tárgyalási maratón végére. Az „egyszerű” dzsungelharcos Matovičcsal és a kereszténydemokratákkal folytatott számháború után teljesült a kormányprogramban foglalt egyik célkitűzésünk. Felejtsük már el végre azt a ,jó magyar” szokást, hogy azon siránkozunk, mit nem sikerült elérnünk. Ez a törvény minden magyar számára lehetőséget ad, hogy bátran, félelem nélkül használhassa az anyanyelvét. Most már arra van szükség, hogy éljünk a törvény adta lehetőséggel. A törvény elfogadásának van egy politikai tanulsága. Hiába vannak elképzeléseink arról, hogyan bővítsük az itt élő magyarok jogait, ha nem tudjuk azokat elfogadtatni. Akár tetszik, akár nem, ehhez politikai szövetségesekre van szükség. A felvidéki magyarok jól tudják, hogy mi csak magunkra számíthatunk, de egyedül nem megyünk semmire. Ezt minden, a szlovákiai magyarok érdekeit vállaló politikusnak tudatosítania kell. Vörös Péter, a Híd parlamenti képviselője A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (SITA-felvétel) SZEMSZÖG Még nem volt elég Maiina Hedvig szomorú története, úgy tűnik, sohasem ér véget. Elkészült Peter Labaš professzor kiegészített orvosi szakvéleménye, ami azt bizonyítja, hogy a hazugság és a gonoszság soha nem adja meg magát az igazságnak, még kevésbé a vádlott szerepébe állított áldozatnak. Nem lettünk tőle vidámabbak, sem derűlátóbbak, már azt sem várjuk, hogy a szlovák igazságszolgáltatás beismeri hibás döntéseit, és elnézést kér az áldozattól a meghurcolásért. A döbbenetét megint az váltja ki, hogy nincs a szlovák politikában ember, közjogi méltóság, akárki, aki felfedné a hazugságot és nyilvánosan elítélné. Lehet, hogy azért nem akad, mert az valakinek a hatalomból való kiesést jelenthetné. Ha Szlovákia igazságszolgáltatása legalább ebben az egyetlen esetben tiszta vizet akarna és merne önteni a pohárba, megtenné és az ország elindulhatna a politikai, társadalmi és erkölcsi megtisztulás útján. De nem indul el, és ismét hazugsággal akarja helyettesíteni az igazságot. Nem ritka ez Szlovákiában, ezt tette Vladimír Mečiar a kilencvenes években az akkori igazságszolgáltatással, amikor Michal Kováč köz- társasági elnök fiának külföldre hurcolását vizsgálták. Abban is biztosak lehetünk, hogy míg az igazságszolgáltatás élén nem lesz változás, a módszerek maradnak, és az áldozatokat fogják büntetni. Az sem baj, ha a kormány bukik, és Iveta Radičová miniszterelnök megy. Sőt, nekik ez kell, erre játszanak. A jogállamiságnak lekevernek egy akkora pofont, hogy hétéves főügyészi ciklusban nem tér magához. A szlovákiai igazságszolgáltatásnak Labaš-féle jelentések kellenek, amelyeknek nem a bűnjelek következetes megszerzése, alátámasztása és a meztelen igazság megkeresése a célja, hanem azok elhomá- lyosítása, kétségbe vonása, végső fokon letagadása, hogy a politikai sötétség és névtelenség leple alatt hazugsággal lehessen vádolni az áldozatot. Tulajdonképpen a főügyészségnek az ügyben nem kellene semmit tennie - igaz, nem is tesz -, csak tudomásul kellene vennie Maiina Hedvig ügyvédjének, Roman Kvasnicának tényeken alapuló állításait, amelyeket bizonyítani tud, és tárgyilagosan dönteni. De a főügyészséget ez nem érdekli, a Labaš-jelentésre vár, mert abban az áll, ami nekik kell. De csak a volt főügyésszel. Tehát elkészült a második, tökéletesített Labaš-jelentés, ami kísértetiesen hasonlít az 1989 előtti besúgósdikra, koholt vádaskodásokra, ha nem múlja azokat felül fondorlatosságban és hamisságban, amely megjelenik majd a megsértett főügyészség asztalán, ahol sok jogorvoslásra váró ügy fenek- lett már meg. Szerencsére nem tudjuk, milyenek, és hogy kik a jogi esetek résztvevői, csak azt tudjuk, hogy nagyon sok minden áll. Azt is tudjuk, hogy Dobroslav Trnkával Maiina Hedvig számára jogi elégtétel nem várható. Mert a sebészet professzora nem volt és nem is kíváncsi arra, mi történt Maiina Hedviggel 2006. augusztus 25-én. Őt csak a zúzódások, kék foltok és harapások élettartamának ideje érdekli a megvert emberi testen, no meg az, hogy a jelentés megrendelői mit akarnak látni a jelentésben, hogy a kiagyalt végső döntés kézenfekvő íehessen. Ha egy testi sértésekről írt orvosi jelentésben nem fontos az eseményt ismerő, tényeket dokumentálni tudó szakemberek és szemtanúk véleménye és a helyzetet a sérülések nyomainak megszűnése után akarják értékelni, akkor a jelentést rögzítő papír nem az igazságszolgáltatás asztalára való. A Labaš-jelentés szerint Maiina Hedviget nem verték meg és az ajkát is maga harapta meg. Az ország józan lakossága meg úgy véli, hogy a szlovákiai igazságszolgáltatás maga fektette két vállra magát. Jóba Mihály 0LVAS0I LEVEL Visszasírják a Pázmányt Az oktatási-nevelési támogatás odaítélése a jelenlegi formában ellenkezik a józan ésszel. Nem vagyok a mai magyar kormány ellen, de ha az ember azon gondolkodik, miért változtattak a támogatás formáján, arra a következtetésre jut, hogy nincs pénz. A magyar kormány pedig nem akarja nyíltan bevallani, hogy nem tud pénzt adni. Úgy határozott, hogy a támogatást készpénzben kapja a család, természetesen az, amelyik kérvényezi. Ezt csak úgy lehet megfogalmazni: nesze semmi fogd meg jól. Valószínűleg nagyon kevés szülő fogja kérni a támogatást. Akik pedig kérik és megkapják a pénzt - tisztelet a kivételnek - sajnos nem az eredeti célra, könyvek, taneszközök vásárlására fogják felhasználni. Tisztességesebb lett volna nyíltan megmondani, most nincs pénzünk, nem tudjuk az oktatási-nevelési támogatást átutalni. Pecena György REDAKCIA@UJSZ0.C0M Jászón már volt világvége Nagyanyám elbeszéléséből tudom, valamikor a negyvenes években, a szombatisták révén elterjedt a világvége híre pontos dátummal. Jászón is várták néhá- nyan, de inkább viccet csinálva belőle. Jopekéknél (ragadványnév) mint máskor is, este összegyűlt néhány koma, sógor és zsírozással (kártya) múlatta a maradék időt. Jopekék Ti- bikéje addig lábatlankodott körülöttük, míg az öregek megunták és elzavarták a kibicet. Az bebújt a sifon mögé, és ott hirtelen megvilágosodásból bedugott egy szöget a konnektorba. Nagy csattanás, villámlás és sötétség következett. És persze Tibiké sikoltása, aki hátra- ugorván feldöntötte a szekrényt. Lett nagy riadalom, a kételkedők is megrettentek. Következménye is volt a jászói világvégének, piros hurkák képében Tibiké fenekén. (A ma már Tibi bácsitól elnézést kérek ezért az írásért, bár nem hiszem, hogy olvassa.) (toportyán)
