Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-13 / 110. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 13. Vélemény És háttér 7 Térségünkben Szlovákia az utolsó ország, ahol nem választották külön az államot és az egyházat Katolikus Szlovákia Húsvét vasárnapján pásztorlevelet olvastak fel Szlovákia katolikus templomaiban, amelyben a húsvét mellett erős hangsúlyt kapott a nép- számlálás is. A püspökök arra intették híveiket, hogy bátran vállalják a vallásukat. KÖVESDI KÁROLY „Személyesen kell vállalnunk Krisztust és az egyházat, amelyben megkereszteltek” - nyilatkozta Jozef Kováčik, a Szlovák Katolikus Püspöki Kar szóvivője. Eddig a hír. Ami azonban mögötte van, sokkal több, mint valamiféle nyájszellem erőltetése, vagy identitászavarból eredő üzengetés, esedeg egyszerű figyelmeztetés a hitbéli hovatartozás szabad vállalására. A szlovák kormány tárgyalásokba kezdett a történelmi egyházakkal, hogy végre rendezzék az állam és az egyház viszonyát. Az sem titok, hogy térségünkben Szlovákia az utolsó ország, ahol az állam és az egyház különválasztására a mai napig nem került sor. Az állam és az egyház szétválasztása azonban nem egy gordiuszi csomó szétvágása lesz, ahol a kultuszminiszter vagy a kormányfő és a püspökök felemelnek egy kardot, suhintanak egy jó nagyot, és egy csapásra megoldódik minden. Valószínűleg sok-sok kompromisszumot (vatikáni szerződés, végig nem vitt res- titúció stb.) és nehezen születő konszenzust igényel a végső, mindenki számára megnyugtató megoldás. A kérdés kényes, és természetesen minket, Szlovákiában élő magyarokat is érint. Egyrészt azért, mert az egyik történelmi egyház, a református zömmel magyar hívekből áll, másrészt, mert a szlovákiai magyar katolikus hívők helyzete sem rózsás. A kérdések sora vetődik fel.a szlovákiai magyar hívők és egyházaik jövőjét illetően. Mi lesz azokkal a kisgyülekezetekkel, amelyek már most is alig tudják „eltartani” papjukat? Mi lesz a lelkészképzéssel? A Pozsonyi Egyházmegyében például öt-hat évente szentelnek magyar papot, több csallóközi községben a Győri Egyházmegyéből érkezett papok szolgálnak. A restitúciós törvény után az egyház javainak töredékét kapta vissza, s most éppen az állam sokallja a terhet, amit az egyházak raknak rá. Visszakaptak földeket a plébániák, de ez édeskevés. Az időközben beépült ingatlanok, az erdők stb. kérdése továbbra is rendezeden. S mekkora súlya lesz egy-egy egyháznak, ha az állam továbbra is folyósít (mert a fentiek ismeretében kénytelen lesz) számukra valamiféle „apanázst”? Például a reformátusénak? A magyar evangélikusokat már nem is említem, azoknak rég meg vannak számlálva a napjaik. Egyáltalán nem mindegy tehát, mennyi magyar katolikust és magyar reformátust számlálnak össze idén májusban. S ez nem csak identitás kérdése. A katolikus püspökökben ott munkálhat az az aggodalom is, amelyet a szomszédos országokban már megéltek: az egyházi adó bevezetése után tömegével léptek ki az egyházból a hívek. Könnyen előfordulhat, hogy az előszeretettel katolikusnak deklarált Szlovákiáról kiderül, nem is annyira katolikus.- Nem a szlovák hokiválogatott szövetségi kapitányának kellene itt főnie? (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Ha halat nem foghatok... LŐRINCZ ADRIÁN Sosem fog kiderülni, hogy a hírpiacon rövidesen beköszöntő uborka- szezon vagy a hirtelenjében feltámadt igazságérzet vezé- relte-e azokat a kollégákat, akik május elején szenzációként tálalták, hogy a környezetvédelmi tárca külön horgászengedélyeket osztogatott néhány kiváltságosnak. Egészen pontosan kétszázötvennek, akik e papiros birtokában olyan helyeken is pecázhatnak, ahol mások nem. A vezető szlovák kereskedelmi tévécsatorna riportjából végül az, jött le”, hogy míg a „becsületes horgászok” évente 550 eurót fizetnek a horgászengedélyért - ami azért nem kis csúsztatás, hiszen az éves tagsági díj, a szövetségi engedély és az önkormányzat által kiadott horgászjegy együtt kihozható száz euróból-, addig ez a kétszázötven ember komoly veszélyt jelent a védett a vizekre és a nemzetgazdaságra úgy általában. Emellett valahogy elsikkadt, hogy a külön engedély egyetlen előnye kizárólag az, hogy sokkal több vízre mehet vele a „kiválasztott”, mint a többi horgász - a horgászati törvényt azonban éppúgy be kell tartaniuk, mint másoknak. Tehát igazodniuk kell a fajlagos védelemről szóló rendeletekhez, s nem szedegethetik ki a vízből egyik dunai galócát a másik után, mert arra az országban mindenkinek külön engedélyt kell kiváltania, mely nem olcsó, s évente egyetlen példány kifogás ára jogosít fel. Mivel a rendszerváltás óta eltelt bő két évtizedben soha senkinek nem jutott eszébe a VIP-horgászengedélyek kiadásának jogszerűségét firtatni, felmerülhet a kérdés: nem az a gond, hogy ismét magyar minisztere van a Fico- érában szétrabolt környezetvédelmi tárcának? Ha már mindenképp a zavarosban kell halászni, érdemes lenne rávilágítani a Zsolnáról irányított Országos Horgászszövetség ténykedésére, illetve arra, mi vezetett odáig, hogy az ország déli részén élő pecá- sok önálló szervezet létrehozását fontolgatták. Vagy a horgászvizek privatizálására, mivel egyre kevesebb az olyan tó, melyek partján az újdonsült tulajdonosok nem szednek sápot a „becsületes horgásztól”. Mindez még közérdekű is volna, hiszen országos szinten tízezreket érint. Az, hogy a közszemlére kitett kétszázötven „kedvezményezettből” hatvan diplomataként jutott e kiváltsághoz, kilencvennekvan „normális” horgászengedélye, így száz ember horgászszenvedélye sodorja a tönk szélére az országot, viszont szimpla kacsaröptetés - ha halat nem foghatok, legalább vizet zavarok stílusban. KOMMENTÁR Eurószekta MOLNÁR IVÁN Az eurózóna egyre inkább a társadalomra veszélyes vallási szektákra kezd hasonlítani. Mindannyian jól emlékszünk még az euró bevezetése előtti reklámkampányra, amely során már-már földi paradicsomot, mennyei állapotokat jósoltak arra az esetre, ha az eurózóna tagjai leszünk. Hogy ez csak a belépők megnyerését szolgáló porhintés volt, rendkívül gyorsan kiderült. A földi mennyország egyelőre várat magára, sőt, a „szekta” bármi áron való fenntartása érdekében egyre több pénzt próbálnak meg kisajtolni a tagokból, a legfontosabb döntéseket a fejük fölött, titokban hozva meg. Akinél a legkisebb ellenállást tapasztalják, azt kőkemény lelki terrornak vetik alá, felelőtlen gazembernek bélyegezve őt, aki képtelen szolidaritást vállalni a társaival. A vezetők közben minden tagot figyelmeztetnek, hogy szó sem lehet a kilépésről, hiszen ez egyenlő lenne a halállal. Az eurózónát elhagyó országot szó szerint a földbe döngölnék, elkövetve mindent, hogy a gazdasága darabjaira hulljon. Szlovákia egyelőre csak pajkos kis rendbontónak számít, időnként beszól, nagyobb ellenállást azonban nem tanúsít, és ha lehurrogják, beáll a sorba. Badarság lenne azonban azt hinni, hogy ha tartjuk magunkat a vezetők utasításaihoz, nem eshet bajunk. Görögország, Írország és Portugália példája mutatja, mi vár azokra, akik nem az elvárások szerint viselkednek. A pellengérre állított országokat ma felelőtlen pénzszórással, pazarló szociális rendszerrel, lustasággal vádolják, azt állítva, hogy az eurózóna szorgos országain élős- ködtek, amiért most bűnhődniük kell. A pazarló szociális rendszer kritikája Görögország esetében ugyan jogos lehet, Írország esetében azonban már kevésbé. Az igazsághoz sokkal közelebb állhat az a nézet, hogy az említett országok nehézségei az eurózóna valódi alapfilozófiájával magyarázhatók. Eszerint a közös valuta bevezetése elsősorban a legerősebb gazdaságokkal rendelkező központi országok, főként Németország és Franciaország érdekeit szolgálta, olcsóbbá téve a kivitelüket, aminek köszönhetően a termékeikkel eláraszthatták a kevésbé fejlett, perifériás országok piacait. Ez utóbbiak számára ugyanakkor drágult a kivitel, aminek a levét a gazdaságuk itta meg. Nem elhanyagolható tényező persze az is, hogy a német és francia bankok a gondokkal küszködő országok legnagyobb hitelezői, az érdekük így azt diktálja, hogy ez utóbbiakat a lehető legtovább az ellenőrzésük alatt tarthassák. Bárhogy van is, egyben biztosak lehetünk, ha már nem lesz mit kifacsarni a perifériás országokból, két lábbal rúgják ki őket az eurózónából. Addig azonban folytatódnak az érintett országok feje fölött a titkos egyezkedések, hamis ígérgetések és halálos fenyegetések. Ha ilyen a beígért eurómennyország, milyen lehet a pokol? FIGYELŐ A Fidesz zuhanórepülése A múlt hónapban megakadt, májusban folytatódott a Fidesz táborának csökkenése, a pártoktól elfordulok táborának növekedése - ismertette az új felmérést Závecz Tibor, az Ip- sos kutatási igazgatója a Népszabadságban. Az összes választókorú körében a vezető kormánypárt támogatottsága a januári 34%-ról májusra 24%- ra esett, azaz a kezdeti 2,7 milliós szavazótábor mostanra L,9 millióra csökkent. Emellett hatalmasra, az év eleji 43 %-ról 53%-ra duzzadt azok tábora, akik egyeden pártot sem választanának. A biztos pártválasztók közül a korábbi 54% helyett 48% szavazna a Fi- deszre, miközben az MSZP-t a korábbi 20% helyett most 25% választaná. A Jobbik tábora L7%-ról 15 %-ra, az LMP-é 5%-ról 7%-ra változott az Ipsos felmérése szerint. (MTI) Pokorni védi az egyetemeket Nem az a megoldás, hogy az egyetemi helyek szűkítésével a feltörekvő középosztálybeli családokat visszakényszerít- sük a szakképzésbe - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa a Népszabadságban közölt interjúban. A Széli Kálmán-terv költségvetési megfontolásból valóban csökkenteni akaija az államilag finanszírozott hallgatói helyek számát - jelentette ki Pokorni, aki nem fogadja el azt a tézist, hogy kevesebb diplomás kell és több szakmunkás. Minden sikeres ország a felsőfokú végzettséget szerzők arányának növelésével biztosítja gazdasága versenyképességét. A diploma társadalmi és gazdasági értéke sem megkérdőjelezhető. „Meg kell előzni a szakképzésben a lemorzsolódást, és a diplomát minél szélesebb körben reális célként kell kitűzni a gyerekeinknek - fogalmazott Pokorni. (MTI)
