Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-13 / 110. szám, péntek
6 Külföld ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 13. www.ujszo.com Válság, halasztva Prága. A legújabb cseh kormányválság megoldását legkevesebb két nappal el kellett halasztani, mivel Petr Nečas kormányfő tegnap szemműtéten esett át. A legkisebb koalíciós párt, a Közügyek (W) elnöke, Radek John szerdán bejelentette távozását a kormányból, de mint tegnap közölték: Nečas egyelőre nem fogadta el a lemondást, és nem is továbbította azt az államfőhöz. (TASR) Ünnepelnek a zöldek Berlin. Németország történetében tegnaptól először áll zöld politikus egy tartomány élén. A ba- den-württembergi parlament csekély többséggel tartományi miniszterelnökké választotta a Zöldek pártjának 62 éves politikusát, Winfried Kretschmannt. Az eddig ismeretlen politikus a gazdaságilag legfejlettebb német tartományt a Zöldekből és a szociáldemokratákból álló koalíció élén irányítja. (MTI) Demjanjuk öt évet kapott Berlin. Öt év börtönre ítélte tegnap a müncheni tartományi bíróság a háborús bűncselekményekkel vádolt John Dem- janjukot. A 91 éves, ukrán származású férfit azzal vádolták, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyel- ország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. Az ügyvéd fellebbezett, s a bíróság a vádlott magas életkora miatt kiengedte őt a börtönből, amíg a fel- lebbviteli bíróság döntése meg nem születik. Ez akár 6 hónap is lehet. (MTI) Sikk lett a lopkodás Berlin. A volt védelmi miniszter, Karl-Theodor zu Guttenberg ügye után újabb plágiumbotrány követelt újabb áldozatot Németországban. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökségének tagja, az Európai Parlament liberális alelnöke, a 40 éves Silvana Koch- Mehrin jelentette be, hogy lemond minden tisztségéről, miután vele szemben is az a gyanú merült fel, hogy doktori disszertációjának írásakor plágiumot követett el. A heidelbergi egyetem máris vizsgálatot indított az ügyben. (MTI) Keményen bírálják a németek a dán kormányt - állítólag mindenki meg akarja őrizni Schengent Bealkonyulhat a szabad utazásnak Brüsszel/Koppenhága/Ber- lin. Élesen bírálta a német kormány több minisztere is tegnap a dán kormánynak azt a döntését, hogy felújítja az ellenőrzést Németországgal és Svédországgal közös határán. E témáról tárgyaltak tegnap Brüsszelben az uniós belügyminiszterek is. ÖSSZEFOGLALÓ A dán hatóságok két-három héten belül akarják elkezdeni az utasforgalom rendszeres ellenőrzését a német és a svéd határon, az előkészületek már javában zajlanak - közölte tegnap a dán pénzügyi tárca. A koppenhágai kormány döntése, amely a kisebbségi kabinetet kívülről támogató jobboldali populista Dán Néppárt (DVP) nyomására született meg, véget vet a schen- geni egyezménynek köszönhető akadálytalan utazási szabadságnak. A DVP a főleg Kelet-Eu- rópából érkező bűnözők kiszűrésével indokolta a határellenőrzés visszaállítását. Az inDán határátkelő, llj vámposztokat állítanak fel, elektronikus ellenőrző berendezéseket telepítenek, továbbá mozgó osztagokkal erősítik a mélységi ellenőrzést. (TASR/AP-felvétel) tézkedés keretében a dán vámőrök szúrópróbaszerűen ellenőrizni fogják a jelentősebb határátkelőkön az utazók csomagjait. Ennek érdekében új vámposztokat állítanak fel, elektronikus ellenőrző berendezéseket telepítenek, továbbá mozgó osztagokkal erősítik a mélységi ellenőrzést. Claus Hjort Frederiksen pénzügyminiszter hangsúlyozta, a határellenőrzés visszaállításának dacára Dánia továbbra is részese marad a schengeni egyezménynek. Berlinben Guido Westerwelle külügyminiszter, Sabine Leu- theusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter, valamint a Németországot az ületékes uniós miniszterek brüsszeli tanácskozásán képviselő Hans-Peter Friedrich belügyminiszter kü- lön-külön nyilatkozatban a schengeni megállapodásban foglalt utazási szabadság megsértéseként értékelte a dán intézkedést, és egyaránt magyarázatot követelt. Westerwelle azt mondta, az utazási szabadság garantálása az európai egyesülés legfontosabb vívmányai közé tartozik, amelyet nem lehet megkérdőjelezni. Friedrich belügyminiszter az előzetes egyeztetést hiányolta, és ő is hangsúlyozta, hogy az utazási szabadságot minden körülmények között meg kell védeni. Martin Schulz, az EP szocialista frakciójának német elnöke szerint „az észak-afrikai menekültprobléma bizonyosan nem oldható mega német-dán határon”. A dán döntés a többi uniós tagországot is meglepte. Az EU-belügyminiszterek tanácskozásán mindenki egyetértett azzal, hogy a személyek szabad mozgása az EU egyik legfőbb vívmánya, amelyet meg kell őrizni - hangsúlyozta újságírók előtt Pintér Sándor, aki a soros magyar elnökség képviseletében vezette a vitát. Cecilia Malmström belügyi EU-biztos pedig azt mondta, nagyon világos és egységesen értelmezett szabályoknak kell szólniuk arról, hogy milyen esetekben lehet - végső eszközként - ideiglenesen visszaállítani a schengeni övezet belső határain az ellenőrzést. (MTI, ú) Newt Gingrich versenybe száll Barack Obamával az elnöki posztért Indul a konzervatív forradalmár ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Newt Gingrich republikánus politikus hivatalosan bejelentette, hogy Barack Obama elnök kihívója kíván lenni a 2012-es elnökválasztáson. A 68 éves Newt Gingrich, aki képviselőházi elnök is volt, az 1994-es „republikánus forradalom” atyjaként ismert, ő a szövetségi kongresszus mindkét házának elnyeréséhez vezető Szerződés Amerikával politikai kiáltvány szerzője. Noha 11-szer győzött a választásokon, 1998-ban a republikánusok által elszenvedett választási vereség miatt lemondott mandátumáról. Házelnöksége - és az általa Newt Gingrich (TASR/AP) folyamatosan keményen támadott Bili Clinton elnöksége - alatt Amerika 1969 óta először fogadott el kiegyensúlyozott költségvetést. A baptista hitről katolicizmusra váltott Gingrich történész, főiskolai tanár, 23 könyv szerzője, az amerikai konzervatív tábor meghatározó alakja és az egyik legeredményesebb kampányadomány-gyűjtő. A Fox News konzervatív csatorna, az esetleges összeférhetetlenséget kiküszöbölendő, már márciusban felfüggesztette kommentátori szerződését. Gingrich számára erős hátulütő lehet, hogy katolikus létére kétszer is elvált. (MTI, ú) Elfogadták az új francia bevándorlási törvényt Nem kell a beteg külföldi MT1-H1R Párizs. A francia parlament több hónapi huzavona után elfogadta a bevándorlási törvényt, amely szigorítja a hivatalos okmányokkal nem rendelkező bevándorlók kiutasítására vonatkozó szabályokat. Miután márciusban lekerült a napirendről az állampolgárságtól való megfosztás lehetőségének kiszélesítése, két vitatott kérdésben kellett dönteni: a súlyos betegségben szenvedő ülegális bevándorlók tartózkodási engedélye megadásának, valamint a kiutasításra váró személyek fogva tartásának új szabályozásában. Beteg külföldiek a jövőben csak akkor kaphatnak tartózkodási engedélyt, ha a származási országukban nincs megfelelő gyógykezelés. Az új rendelkezés ugyanakkor lehetővé teszi a köz- igazgatási hatóságnak „kivételes humanitárius körülmények” figyelembevételét. Ami pedig a kiutasításra váró bevándorlók fogva tartását illeti: az eljáró bíró a jelenlegi két nap helyett öt nap alatt hozhatja meg döntését a fogva tartásról. Az intézkedés a kiutasítási eljárások hatékonyságának növelését célozza, mivel jelenleg az őrizetben tartott illegális bevándorlók kevesebb mint 30 százalékát utasítják csak ki az országból. NATO-gépek újabb csapást mértek Tripolira Kadhafi él és virul Hátborzongató képek - Los Angelest is jó célpontnak tartotta Sok amerikait akart megölni ÖSSZEFOGLALÓ ÖSSZEFOGLALÓ Tripoli/London. A NATO gépei több csapást mértek Líbia fővárosára tegnap hajnalban, hat ember meghalt, tízen megsérültek. Robbanások hallatszottak a Báb el-Azízíja-i főhadiszállás körzetében, s a detonációk ereje megrázta annak a szállodának az ablakait, ahol a külföldi újságírókat szállásolták el. Pár órával korábban az állami televízióban - majdnem két hét után először - felvételeket mutattak Moammer Kadhafi líbiai vezetőről, aki törzsi vezetőkkel találkozott egy tri- poli szállodában. Az esemény szerdán történt, s a felvételek tanúsága szerint Kadhafi ép és egészséges. Nehéz harcok után, szerda estére a felkelők elfoglalták Miszráta repülőterét, és sok zsákmányt ejtettek a visszavonuló kormánycsapatoktól. A felkelők beszámolója szerint a kormányerők hátrahagyott harckocsijait az ünneplő tömeg felgyújtotta. Londonban tárgyalt tegnap Musztafa Abdel-Dzsalíl, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) vezetője, hogy további támogatást szerezzen a felkelőknek. David Cameron kormányfő a sajtónak elmondta, több millió euró értékben adnak a felkelőknek rendőregyenruhákat, golyóálló mellényeket és egyéb védelmi felszerelést - fegyvereket nem. Ugyancsak segítenek az ÁNT-nek egy köz- szolgálati rádióállomás kiépítésében. Döntés született arról, hogy az ÁNT állandó irodát nyit Londonban. (MTI, TASR) Washington. Hátborzongatónak nevezte az Oszama bin Ladenről megölése után készített fényképeket a washingtoni kongresszusnak az a néhány tagja, akik a CIA engedélyével megtekinthették a nyüvánosságtól elzárt dokumentumokat. ,A felvételeket látva eloszlathatom azokat az összeesküvés-elméletekben felmerülő kételyeket, amelyek szerint bin Laden még életben van” - szögezte le James Inhofe szenátor, a fegyveres erőket és a hírszerzést felügyelő szenátusi bizottság tagja. Összesen 15 képet látott, egy részük a támadás után a helyszínen, a terrorista abbotábádi rejtekhelyén készült. Néhány fotó pedig közvetlenül azelőtt, hogy bin Ladent hullámsírba temették. A szenátor azt is megemlítette, hogy néhány felvételen az egyik szemüregből küoccsant agyvelő látható. A bin Laden elleni kommandós akció alkalmával lefoglalt dokumentumokból, illetve a terroristavezér kézzel írt naplójából kiderül, hogy az al-Kaida néhai irányítója hosszasan tűnődött azon, vajon hány amerikait kell egyszerre megölnie ahhoz, hogy Washington végre kivonuljon az arab világból - közölték tegnap amerikai tisztség- viselők. A most ismertetett feljegyzések szerint bin Laden nem volt elragadtatva a 9/11 óta végrehajtott terrortámadások hatásától, mint írta: a kevés áldozattal járó és szétszórt akciók nem elegendőek. Abbotábádból is folyamatosan tanácsokkal látta el a nemzetközi terrorhálózat különböző szárnyainak vezetőit. Bin Laden arra biztatta híveit, hogy a merényletek kitervelése- kor ne ragadjanak le New Yorknál, nyugodtan gondolkodjanak Los Angelesben, valamint Idsebb városokban is. Ajánlotta, hogy ha lehetséges, jelentős dátumokhoz kössék a terrorakciók időpontját, példaként említve szeptember 11-ét, illetve az egyik legjelentősebb amerikai nemzeti ünnepet, július 4-ét, a függetlenség napj át. Szakértők az eddig átnézett szövegekben nem találtak leírást egy újabb lehetséges terrorakcióról, bár még hetekbe, sőt hónapokba telhet a dokumentumok részletes áttanulmányozása. (MTI, ú)