Új Szó, 2011. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-10 / 107. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. MÁJUS 10. Sport-jégkorong-vb 29 VINKLI Nem meglepetés, realitás SZABÓ ZOLTÁN Nagyon csalódottak a szlovák válogatott éremre számító hokirajongói. Pedig az utóbbi évek szlovák vb-szerepléseit nézve nem tűnik meglepetésnek a Hanlon-legénység vesszőfutása, hiszen a csapat utoljára 2007-ben volt negyeddöntős. Azóta viszont al3.,al0. és a 12. helyen végzett a válogatott. Egy kivétel akadt, a tavalyi olimpia, ahol az egykori sikerkovács, Ján Filc (vezetésével 2000-ben vb-ezüstöt, 2002-ben pedig vb-ara- nyat nyertek) irányította együttes negyedikként zárt, kis szerencsével dobogón is végezhetett volna. Mindenki meglepődött, amikor röviddel az ötkarikás játékok után Filc váratlanul lemondott. Az egyik legjobb hazai edző azonban pontosan tudta, hogy a magas átlagéletkorú együttes még egyszer aligha lesz képes felszívni magát, ezért bedobta a törülközőt, és javaslatára tavaly áprilisban Glen Hanlon lett a szövetségi kapitány. A kanadai szakember tavalyi vb-bemutatkozása nem sikerült valami fényesre, a 12. helynél lényegesen előbbre várták az együttest. Most mégis mindenki csodát várt a kiöregedett csapattól - amelyben 16 Vancouverben is jégre lépő hokis kapott helyet -, pedig Stümpel 38, Satan 36, Demitra 36, Štrbák 36, Zed- ník 34, Bartečko 34, Handzuš 34, Višňovský 34, Marián Hos- sa 31 esztendős... Viszont szlovák szempontból jól alakult az NHL rájátszása, valamennyi szóba jöhető csatár vállalta a vb- szereplést (a védők közül is csak Chára és Mészáros hiányzott) . Hiába volt azonban hazai környezetben a vb, bebizonyosodott, hogy a nevek alapján erős csapat képtelen a bravúrokra. A németek, az oroszok, valamint a csehek gyorsaságban és korcsolyázásban is felülmúlták Hossáékat, az említett meccsek hajrájában erőnléti problémák is jelentkeztek. Utólag kiderült, hogy hiba volt Hanlon szerződtetése, a kanadai tréner nem érti a szlovák játékosok mentalitását. A tengerentúli szokásoknak megfelelően a csapatkapitányt is ő jelölte ki, Demitra hiába szabadkozott, hogy nem akarja ezt a tisztséget, mert korábban kudarcot vallott a csapat, amikor ő viselte a C betűs mezt. Már a hagyomány miatt is Satan érdemelte volna meg ezt a posztot, hiszem mindhárom vb- éremnél ő volt a kapitány. Hanlon másik bakija Peter Budaj kapus kihagyása volt (Lašák nem kapott egy perc lehetőséget sem). Túlságosan bízott Hálákban, aki enyhén szólva sem tündökölt, ezt bizonyítja, hogy csak a 12. helyen áll a hálóőrök versenyében. Harmatgyenge volt az emberelőnyök kihasználása is, amelyben csupán 14. a szlovák csapat. Mi okozta az utóbbi évek mélyrepülését? Egyértelműen az utánpódás hiánya. Míg egy évtizeddel ezelőtt több mint harminc szlovák hokis játszott az NHL-ben, és többségük csapata kulcsemberei közé tartozott, ez a szám mostanra egy tucatra csökkent, s közülük is mindössze néhányan meghatározójátékosok. A korosztályos válogatottak egyre gyengébben szerepelnek, az U20-as csapat régóta a bennmaradásért harcol, az U18-as együttes áprilisban ki is esett az élvonalból. Nem akarok vészmadár lenni, de ha ez a trend folytatódik, hamarosan a Divízió I-ben találhatja magát a szlovák válogatott, ugyanis rendkívül kiegyensúlyozott a vb mezőnye, és a svájciak után kezd beérni a németek és a norvégok szisztematikus munkája is. Ha a szlovák szövetség nem ébred fel időben, eljöhet az idő, amikor már csak nosztalgikus emlék marad a 2000-es évek elejének sikersorozata. (Vladimír Šimíček felvétele) Pavol Demitra tegnap befejezte válogatott pályafutását l STrljlkfc^ * Mfj . Jjfl j 1 • W ■ mm 1 * Szlovákia győzelemmel zárta a vb-t, 4:1-re nyert Dánia ellen Fantasztikus közönség, Demitra könnyei A szlovák jégkorong-válogatott utolsó középdöntős mérkőzésén 4:l-re legyőzte Dániát, így győzelemmel fejezte be a világbajnokságot. Pavol Demitra végleg elbúcsúzott a válogatottól. BŐDT1TAN1LLA Hány ember kíváncsi munkanapon 12.15-kor két olyan csapat mérkőzésére, amely már semmiképpen nem juthat tovább? Kilencezer-háromszáz- hét. A pozsonyi Orange Arénában a házigazda utolsó középdöntős meccsén is telt ház volt, s a közönség egyáltalán nem éreztette a kudarcot vallott csapattal, hogy neheztelne. A biztatás akkor sem halkult, amikor a dánok Christensen szépségdíjas találatával vezetést szereztek. A szlovákok pedig ezután - amolyan „minden mindegy” - alapon végre elkezdtek játszani. Nem tökéletesen, nem hibátlanul, ismét sok kimaradt helyzettel, viszont lendületesen és főként óriási akarással. Stümpel egyenlített, Šatan fordított, a gólokat óriási ováció követte. Mi lett volna itt, ha ez a csapat negyeddöntős? A második harmadban még meggyőzőbb lett a szlovák fölény, 19 lövés ment Galbraith kapujára, de a dánok kapusa hihetetlen mozdulatokkal védett. Az utolsó játékrészben aztán már nem bírta a szlovák nyomást, Marián Hossa és Zedník is betalált. Pavol Demit- rának nem jött össze a gól a búcsúmeccsén, egy kimaradt helyzet után jókorát öklözött a palánkba. Miroslav Šatan tőle szokadan módon az ellenfelet öklözte - talán az elmúlt napok feszültsége szakadt ki belőle abban a pillanatban, amikor a dán védő nyakon ragadta. „Köszönjük, köszönjük!” - skandálta a fantasztikus közönség az utolsó két percben, pedig a 4:l-es győzelem sem változtatott már a tényen, hogy a szlovákok számára ezzel a meccsel véget ért a vb. Pavol Demitra számára pedig egy egész pályafutás. A szlovákok csapatkapitánya már a mérkőzés előtt bejelentette, elköszön a válogatottól, a lelátón így több transzparens köszöntötte: „Mindent köszönünk, Paľo!” Amikor megszólalt a meccs végét jelző sziréna, Demitrából kitört a sírás, s vele zokogott az egész stadion. A játékosok már rég lejöttek a jégről, de a vastaps még akkor is zúgott. Mi lett volna itt, ha ez a csapat legalább negyeddöntős? Ingyen mehet meccsre Hanlon nagyon szerencsésnek tartja magát Glen Hanlon, a szlovák válogatott kanadai szövetségi kapitánya a vb hátralévő meccseit is meg akarja nézni. „Szeretem a hokit, ki nem hagynám a meccseket. Én vagyok a világ legszerencsésebb embere, mert ingyen bemehetek az összes mérkőzésre” - mondta széles mosollyal az edző a dánok elleni győzelem után, s hozzátette, nem érdekli, mit írnak az újságok, szeretne továbbra is a szlovák csapat edzője maradni. (bt) VB-TÉNYEK ■ E csoport - középdöntő Szlovákia-Dánia 4:1 (2:1, 0:0, 2:0), g : Stümpel (11.), Šatan (16.), Marián Hossa (41.), Zedník (51), ill. Christensen (5). SZLOVÁKIA: Halák-Jurčina, Ba- ranka, Podhradský, Štrbák, Majeský, Graňák, Sersen-Marián Hossa, Demitra, Gáborík-Šatan, Stümpel, Ružička-Zedník, Handzuš, Marcel Hossa-Surový, Cibák, Radivojevič. DÁNIA: Gal- braith-Nielsen, Lassen, K. Jensen, Jesper Jensen B, Mads Bôdker, Hersby, Eskesen-Green, Starkov, Hardt-Jesper Jensen, Staal, Madsen-Jakobsen, Christensen, Mikkel Bödker-Degn, Dresler, Storm. Oroszország-Finnország 2:3 (2:0,0:2,0:0 - 0:0, 0:1), g.: Kuljomin (5), Nyikulin (5), ill. Koivu (27), Niskala (37), sorsdöntő' rávezetés: Immonen. A Némelország-Csehország mérkőzés lapzárta után ért véget. 1. Csehország 4 4 0 0 0 14:5 12 2. Finnország 5 2 2 0 1 16:10 9 3. Németország 4 2 0 2 0 13:12 8 4. Oroszország 5 2 0 1 2 12:14 7 5. Szlovákia 5 1 0 0 4 13:14 3 6. Dánia 5 0 1 0 4 9:22 2 ■ F csoport-középdöntő Franciaország-Norvégia 2:5 (1:3,1:1,0:1), g.: Fle- ury (11), Meunier (32), ill. Skroder (4), Holtet (5., 18., 36., 53). Svájc-USA 5:3 (2:1, 2:1,1:1), g.: Lötscher (12., 31), Diaz (15), Rühemann (22), Gardner (60), ill. Smith (12), Shannon (27), Van Riemsdyk (59). A Kanada-Svédország mérkőzés lapzárta után ért véget. 1. Kanada 4 2 2 0 0 20:9 10 2. Svédország 4 3 0 1 0 16:7 10 3. Norvégia 5 2 1 0 2 17:15 8 4. USA 5 2 0 1 2 15:19 7 5. Svájc 5 1 1 1 2 11:12 6 6, Franciaország 5 0 0 1 4 5:22 1 ■ G csoport-a bentmaradásért Szlovénla-Fehérorszország 1:7 (0:2,1:3,0:2), g.: Sabolic (32), ill. Gyemagin (7), 8. A. Kosztyicin (8., 38), Sztyepanov (29), Mihalov (36., 56., 57). Lettország-Ausztria 4:1 (2:0,1:0,1:1), g.: Bukarts (6), M. Redlihs (14), Saulietis (23., 49), ill. T. Raffl (60). A csoport végeredménye: 1. Fehéroroszország 3 2 0 0 1 17:9 6 2. Lettország 3 2 0 0 1 12:9 6 3. Szlovénia 3 1 0 0 2 8:12 3 4. Ausztria 3 1 0 0 2 6:13 3 10. NAP - A NAP ANTIHOSE A NAP CSEREJE A NAP BUCSUZOI Jevgenyij Artyuhin. 196 centi magas, 116 kiló. „Egy monstrum" - mondja róla Jaromír Jágr. S nem éppen lágyszívű monstrum, a cseh-oroszon Karel Rachöneket és Milan Micháleket is földre vitte, szabálytalansága után Rachönek vérző fejjel feküdt a jégen. „Csak azért sérült meg, mert rosszul volt felerősítve a sisakja" - magyarázkodott a szbornaja támadója, aki csapattársai közül a legkevesebb időt töltötte a jégen, mégis róla beszéltek a legtöbbet. „Az NHL-ben ezért 10 meccsre eltiltanák" - jelentette ki a cseh Patrik Eliáš. Az oroszok fenegyereke most megúszta egy kétperces kiállítással, az utólagos eltiltására vonatkozó kérelmet is elutasították. Alois Hadamczik cseh szövetségi kapitánynak az oroszok elleni meccs után is volt egy cseréje: a sajtótájékoztatóra érve azonnal kicserélte az asztalnál ülők névtábláit, hogy ne neki, hanem sajtófőnökének kelljen Vjacseszlav Bikov mellé ülnie. „Jobban szeretem, ha a bal oldalamon ül a tolmács" - jegyezte meg mosolyogva Hadamczik, amikor az orosz tréner megkérdezte, mi a távolságtartás oka, holott mindenki tudta, a cseh szakvezetőt az dühítette fel, hogy orosz kollégája arra biztatta Artyuhint, terítse le a cseheket. Bikov sajátos módon próbált békülni: aláírta a saját névtábláját, s odaadta Hadamcziknak ajándékba. A két újonc, Ausztria és Szlovénia legalább egy évre elbúcsúzott az elitkategóriától. „Nagyon csalódottak vagyunk, főleg azért, mert néhány topcsapat ellen nagyon jól játszottunk. Korábban az alapcsoportban senkivel sem tudtuk felvenni a versenyt, de idén a szlovákokkal és az oroszokkal is partiban voltunk" - nyilatkozta Mitja Robar, a szlovének csapatkapitány-helyettese. A két kieső helyett jövőre Kazahsztán és Olaszország szerepelhet a legjobb tizenhat csapat között a finnországi-svédországi vb-n. (Összeállította: bt)