Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-04 / 78. szám, hétfő
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 4. www.ujszo.com Váratlan búcsú az édesapától Az 1997-ben megalakult Destiny’s Child mögött menedzserként Mathew Knowles állt. Az utolsó felállás szólópályára lépő mindhárom énekesnőjének, így lányának, Beyoncének is ő lett a menedzsere. Kelly Rowland 2009-ben, Michelle Williams tavaly köszönt el tőle. A napokban a lánya is követte őket. Beyoncé nem árulta el, miért szakad meg munkakapcsolatuk, az édesapa szerint a döntés közös volt. „Csak üzleti téren szakítunk, örökre az édesapám marad, akit nagyon szeretek, és mindenért hálás vagyok neki, amit megtanított velem”- fogalmazott az énekesnő. „Imádom a lányomat, és nagyon büszke vagyok rá, miként arra is, amit eddig elért. Biztos vagyok benne, hogy sikerei folytatódnak a jövőben is”- olvasható Mathew közleményében. Beyoncé azt nyilatkozta, hogy dolgait saját kezébe veszi, a bennfentesek szerint azonban férje, Jay-Z lesz a menedzsere. (P) Beyoncé (Képarchívum) Nincs pihenője az együttesnek A The Strokes előző stúdiólemeze First Impressions of Earth címmel 2006 januárjának első napjaiban jelent meg, amit idén március közepén követett az Angels című album. A New York-i rockzenekar szerint a következő CD-re nem kell ennyit várni, elképzelhető, hogy még idén a boltokba kerül. „Már április közepén újra összejöhetünk, és elkezdjük az új dalok írását. A lehető leghamarabb bele akartunk vágni a munkába, a tervek szerint már komponálnunk kellene, az Angels keverése azonban a vártnál több időt vett igénybe” - mondta Julian Casablancas frontember, (p) A Baby klipjét a YouTube-on már több mint félmilliárdszor nézték meg Hogyan tovább, Justin? Justin Bieber eddigi pályafutásának bizonyára 2011. február 13. a legfeketébb napja. A Grammy- díjkiosztón hoppon maradt, a várakozással ellentétben nem ő, hanem a nagyközönség előtt ismeretlen Esperanza Spalding oregoni dzsesszénekesnő lett a legjobb új előadó. ÖSSZEÁLLÍTÁS Hét hét telt el azóta. A kanadai tinisztár március 1-jén betöltötte 17. életévét, és folyamatosan a híradásokban szerepel. Az amerikai mozik február 11 óta vetítik a Justin eddigi életét bemutató Never Say Never című dokumentumfilmet, amely az Amerikai Egyesült Államokban harmincnyolc nap alatt túlszárnyalta a Michael Jackson életének utolsó napjait dokumentáló alkotás bevételeit - március 20- ig a This Is It 72,1 millió dollár, a tiniről szóló film 72,2 millió dollár bevételt produkált. A This Is It világviszonylatban persze jóval sikeresebb, a 2009. október 28-ai premierje óta március 20- ig 189,1 millió dolláros bevételre tett szert. A Never Say Never az USA-n kívül 10,8 millió dollárnál járt. Bieber eddigi legnagyobb slágerének, a Ludacris közreműködésével készült Babynek a videoklipjét 2010. február 19- én mutatták be. Ez a YouTube történetének legnézettebb videója, már több mint félmilliárdszor nézték meg. (A legnézettebb nem zenei videó a tízes lista ötödik helyén található Charlie Bit My Finger - Again!, amelyben egy kisbaba bátyja ujját harapdálja.) A Baby múlt keddig a videómegosztó portál leggyűlöltebb darabja volt - eddig 1 millió 200 ezren jelölték be a „nem tetszik” ikont. Helyére az 1997. június 21-én született, kaliforniai Rebecca Black felvétele, a Friday lépett, amely időközben a másfélmilliót is túlszárnyalta. Az USA-ban a Vanity Fair magazin a 60 Minutes televíziós hírműsorral karöltve közvélemény-kutatást végzett, arra voltak kíváncsiak, mi lesz Justinnal harmincévesen. Harminc százaléknyian válaszolták azt, hogy egy hírességekre specializálódott rehabilitációs intézet vendégszeretetét fogja élvezni. Csak tizenhárom százalék gondolja azt, hogy 2024-ben is sikeres előadó lesz. Tizennyolc százalék szerint addigra visszavonul, és családjának fogja szentelni az életét, tizenkét százalék szerint kövér és kopasz lesz, nyolc százalék szerint televíziós műsorvezetőként lesz jelen a közéletben, tizenkilenc százalék pedig nem tudott állást foglalni a témában, (péjé) A YouTube legnézettebb videói március 28-ig 1. Justin Bieber featuring Ludacris Baby 500 332 540 2. Lady Gaga Bad Romance 361 538 650 3. Shakira featuring Freshlyground Waka Waka (This Time for Africa) 322 820 563 4. Eminem featuring Rihanna Love the Way You Lie 311 785 943 5. Charlie Bit My Finger Again! 296 606 008 6. Justin Bieber One Time 229 352 395 7. Eminem Not Afraid 217 737 159 8. Mi ley Cyrus Party in the U.S.A. 204 575 193 9. Pitbull I Know You Want Me (Calle Ocho) 172 367 031 10. Evolution of Dance By Judson Laipply 168 431 035 Többek közt a Pulp, a Madness és a dEUS is fellép a trencséni fesztiválon A Pohoda első fecskéi ELŐZETES A nyári zenei fesztiválok sorra hozzák nyüvánosságra fellépőik névsorát. Persze nem egyszerre jelentik be az előadókat és együtteseket, hanem fokozatosan, hogy újra és újra bekerülhessenek a híradásokba. így tesz a legnépszerűbb szlovákiai rendezvény, a Bažant Pohoda is, amelyet idén július 7. és július 9. között rendeznek meg a trencsé- ni reptéren. íme az első fecskék! Pulp - az 1978 és 2002 között működött, Jarvis Cocker vezette sheffieldi rockzenekar idén alakult újjá. Madness - az 1976-ban verJarvis Cocker, a Pulp énekesgitárosa (Képarchívum) buválódott londoni együttes 2009 májusában adta ki legutóbbi, kilencedik stúdiólemezét The Liberty of Norton Folgate címmel, amelyről ízelítőt ad a fesztiválon. dEUS - a belga rockzenei színtér legnépszerűbb zenekara, a tervek szerint szeptemberben új albummal jelentkezik Keep You Close címmel. Peter Björn and John - a svéd trió márciusban jelentette meg hatodik, Gimme Some című stúdiólemezét. Kellies - a Buenos Aires-i lánytrió 2005-től működik, hangzásvilága a The B-52’s stílusára emlékeztet, (pj) LISTAMUSTRA Szenzáció tengeren innen és túl Még csak 2011 első negyedét hagytuk magunk mögött, kis túlzással mégis kijelenthetjük, hogy a brit piacon ismeijük az év legkelendőbb nagylemezét, Adele sikerét ugyanis nagyon nehéz lesz túlszárnyalni. A londoni énekesnő második stúdióalbuma, a 21 Nagy-Britanniában stílszerűen január 21-én jelent meg, és azóta, kilencedik hete vezeti a brit eladási listát - ez idő alatt 1 497 988 példányt értékesítettek belőle a szigetországban. Adele ezzel beállította Madonna rekordját - a popkirálynő az 1990 novemberében boltokba került első, The Immaculate Collection című válogatáslemezével uralta kilenc hétig a rangsort. Az amerikai Billboard magazin Hot 100 listáján csúcsra ért Katy Peny tavaly augusztusban kiadott Teenage Dream című stúdióalbumának negyedik dala, az E.T. is, amelynek kislemezváltozatában Kanye West működik közre. A kaliforniai énekesnő CD-jének előző felvételei, a Firework négy, a Teenage Dream két, a Snoop Dogg-gal készült California Gurls hat hétig szerepeltek az élen. Egy albumról legutóbb Ushemek sikerült négy íistavezető slágert elérnie az USA-ban. A 2004 márciusában megjelent Confessions című nagylemezéről a Lil Jón és Ludacris közreműködésével készült Yeah! tizenkettő, a Bum nyolc, a Confessions Part II két, az Alicia Keysszel készült My Boo hat hétig tanyázott a legmagasabb pozícióban - az utóbbi csak a korong 2004 októberében kiadott második változatán hallható. Listavezető dalok Egyesült Államok Katy Perry featuring Kanye West E.T. Nagy-Britannia Adele Someone Like You Németország Bruno Mars Grenade Magyarország Ákos Szindbád dala Visszavonulóban Lady Gaga slágere Az E.T. Katy Perry karrierjének ötödik amerikai listavezetője. Az énekesnő az elsővel, az I Kissed a Girl cíművel 2008 nyarán hét hétig uralta a mezőnyt. A Hot 100 lista hatodik helyére érkezett meg Wiz Khalifa újdonsága, a No Sleep. A 24. életévében járó észak-dakotai rapper első slágere, a Black and Yellow februárban egy hétig állt a csúcson - ez volt a rangsor történetének 999. első helyezettje. Ezt követően hat hétre Lady Gaga felvétele, a Bom This Way foglalta el a legmagasabb pozíciót, és a héten lett trónfosztott. Nagy-Britanniában visszatért az élre Adele a Someone Like You című szerzeménnyel, amely összességében ötödik hete vezet. Ajövő héten minden bizonnyal Jennifer Lopez dala, a Pitbull-lal készült On the Floor veszi át a vezetés, amely részben a Kaoma 1989-es Lambada című slágerének átdolgozása. Lady Gagát nemcsak az USA-ban, hanem Németországban is legyőzték, ott a Bom This Way két hétig szerepelt a csúcson. Akárcsak a brit listán, a németen is egy visszatérő az első, Bruno Mars a Grenade című zeneszámmal, amely összességében ötödikhete tanyázik az élen. Ezzel a slágerével a Hawaiion született fiatalember az amerikai rangsort négy, a britet két hétig vezette. Listavezető nagylemezek Egyesült Államok Chris Brown F.A.M.E. Nagy-Britannia Adele 21 Németország Herbert Grönemeyer Schiffsverkehr Magyarország Subscribe Bookmarks A Subscribe meglepetéssikere Chris Brown az Amerikai Egyesült Államokban pályafutása legnagyobb sikerét könyvelheti el - negyedik, F.A.M.E. című stúdióalbuma az első helyre iratkozott fel 270 ezer példánnyal. Bár a virginiai botrányhős 2007 novemberében megjelent második, Exclusive dmű stúdiólemezéből több, 294 498 példány fogyott az amerikai piacon az első héten, de az akkor csak a negyedik helyet szerezte meg. Az amerikai TOP 10-ben további hat új belépő található. A második helyen Jennifer Hudson chicagói énekes-színésznő második stúdióalbuma, az I Remember Me, a negyediken a The Strokes New York-i rockzenekar negyedik stúdiólemeze, az Angels, az ötödiken a texasi Kirk Franklin gospelénekes korongja, a Hello Fear, a hatodikon a Songs for Japan című válogatás, a hetediken a Panic! at the Disco Las Ve- gas-i rockegyüttes harmadik stúdióalbuma, a Vices & Virtues, a kilencediken Bobby V Mississippi államból származó előadó negyedik stúdiólemeze, a Fly on the Wall kezdett. A brit tízes mezőnyben négy újdonság szerepel. A harmadik helyen a The Strokes albuma, az ötödiken az ír Ronan Keating nyolcadik stúdiólemeze, a 83. életévében járó Búrt Bacharach szerzeményeit felvonultató When Ronan Met Burt, a nyolcadikon a Hawaiion született Nicole Scherzinger első szólóalbuma, a Killer Love, a tizediken Chris Brown korongja nyitott. Németországban a göttingeni Herbert Grönemeyer nagylemeze, a Schiffsverkehr, Magyarországon a Subscribe budapesti metálzenekar albuma, Bookmarks debütált az eladási lista csúcsán, (puha) lustin Bieber vezet a YouTube-on, és már nem az övé a leggyűlöltebb videoklip (Képarchívum)