Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)

2011-04-02 / 77. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 2. Szalon 23 CD-AJANLO Tóth Vera: Zene kell nekem PUHA JÓZSEF Ez tetszik! Tóth Vera fittyet hány arra, hogy a magyar zenei élet mostohán bánik vele, CD- eladás szempontjából leg­alábbis mindenképp. Olyan hanghordozóval rukkolt elő, amilyennel dívák szoktak kar­rierjük csúcsán. Az induló és záró dal címével jellemezhető a legtökéletesebben, a Csak a zene kell nekem és a Csodaszép című szerzemények ráadásul keretbe zárják az egyes felvéte­leket. Vera zenében teljesedik ki, istenadta tehetség, és cso­daszépen énekel. A nagyívű zeneszámok bejárják a hallgató lelkének terjedelmét, a legna­gyobb magaslattól a riasztó mélységig. Az egyik táncra csá­bít, a másik szívet szorít. Erőltetett mosoly ült az ar­comra, amikor Vera 2008-ban a harmadik nagylemezét addi­gi pályafutása legjobbjának nevezte. Nem a dalokkal van a gond, hanem az albummal. Va­lami hiányzik róla, nem késztet arra, hogy újra és újra meg­hallgassam. Az idő engem iga­zolt, szerencsére bebizonyoso­dott, hogy az nem a csúcs-, ha­nem a mélypont volt. Drukkolok neki. A látszat el­lenére nem született szeren­csés csillagzat alatt. Az első Megasztárt megnyerve elvitte az úgynevezett fődíjat, a le­mezszerződést, közben a ti­zenkét döntős közül további nyolc társának jelent meg leg­alább egy albuma. Ha a követ­kező sorozatokban diadalmas­kodik, ami szintén sikerülhe­tett volna, lakást, esetleg autót is kap, és ezek a tehetségkutató tévéműsor igazi nyereményei. Nem kellene - ahogy nemrég nyilatkozta - albérletből albér­letbe vonulnia. Tehetsége alap­ján az élmezőnyben a helye, ám korunk nem kedvez neki. Elmúltak már azok az idők, amikor a csodás hang garancia volt a sikerre. Jobban belegon­dolva nem is biztos, hogy vol­tak ilyen idők, a zeneipar vi­szont csak az utóbbi években vérzik, és egyre több a seb. Az énekesnőnek slágere, széles körben ismert felvétele, olyan, amely kapcsán beazonosítható volna, máig nem született. Pedig karriere csodásán in­dult. A magyar zenei életben régen előzött meg hanghordo­zót akkora várakozás - igaz, el­sősorban szakmai -, mint a 2004 szeptemberében kiadott első, Ébren álmodom című nagylemezét. A körítés engem is megtévesztett, már-már cso­dát vártam. Ezzel magyarázha­tó, hogy eleinte elégedetlen voltam a CD-vel. Vera még ke­reste önmagát - sőt most is ezt teszi -, ezért nem lett volna szabad csodát várni tőle, né­hány hónap alatt vált szerény vidéki lányból öntudatos, de tapasztalatlan énekesnővé. Visszautasította a fődíjjal együtt elnyert Pierrot produce­ri segítségét, helyette olyan stábbal dolgozott, amelynek több tagja a kilencvenes évek közepén Cserháti Zsuzsa visszatérésénél is bábáskodott. Az album zenéjének java részét László Attila jegyzi, a dalszö­vegek többek közt Horváth At­tila és Orbán Tamás tollából születtek. Több helyen erősen érezhető rajta Cserháti hatása, s hogy ez pozitívum vagy nega­tívum, nézőpont kérdése. 2006 márciusában jelent meg második nagylemeze Va­lami más címmel. Az elsőnél közreműködők közül csak Lász­ló Attila vett részt a komponá­lásban, a Sose hívd korán a hol­napot című felvétel zenéjét írta. Az album az elsővel összeha­sonlítva - amely az énekesnő akkori nyilatkozata szerint már inkább a szakmának szólt, ke­vésbé a közönségnek -, a cím­nek megfelelően valóban más. A változás első (látható) jele, hogy nem Tóth Veronikaként, hanem Tóth Veraként szerepel a borítón. Modernebb, elsősor­ban a fiatalabb korosztályt megcélzó dalokat vonultat fel. Ezzel hibát követett el, az ő kö­zönségét túlnyomó többségben a harminc év felettiek alkotják, a fiatalabbaknál szerintem so­sem fog labdába rúgni. A tíz szerző közül kiemelhetjük Sza­bó Ágnest, az új évezred egyik legkeresettebb szövegíróját, va­lamint a zene jelentős részéért felelős Romhányi Áront és Pély Barnabást - utóbbi a lemez ze­nei producere. A kitűnő munka ellenére a hanyatlás elkezdő­dött: Vera első albumából közel húszezer példányt értékesítet­tek, a másodikból csak hatezer kelt el. Bár ezt akár természetes jelenségként is elkönyvelhet­jük: kis túlzással niásfél év alatt ennyit esett a magyar hanghor­dozók átlagforgalma. De tud­juk, nem erről van szó. Vera mögül végleg eltűnt a Mega­sztár, nélküle kell boldogulnia. 2008 júniusában került a boltokba harmadik nagyleme­ze tóth vera címmel. Minden egyes felvételben társzene­szerzőként is közreműködik, valamint szövegíróként is je­leskedik: a Nem ez a vég szö­vegét teljes egészében ő írta, és a Vágyom rád szövegének születésénél is jelen volt. A munkálatokban, akárcsak a másodiknál, tíz szerző vett részt, a zenei producer szemé­lye nem változott, a gárda vi­szont három tagot leszámítva megint kicserélődött, és visszatért az elsőnél közremű­ködő Orbán Tamás. A stílus- kavalkád - a poptól a soulon, a rhythm and blueson és a lágy dzsesszen át a gospelig - töké­letes összképet alkot a hang- szerelésnek és a hangnak kö­szönhetően. Vera első albuma nagy várakozás közepette lá­tott napvilágot, a harmadik csendben, reklámkampány nélkül. Bizonyára részben ez­zel magyarázható, hogy nem került be az eladási lista negy­venes mezőnyébe. Ez megelő­legezte az újabb váltást. Ezúttal csak egy zeneszer­zővel dolgozott, meglepetésre a nyugdíjas Nagy Tiborral, aki Cserháti Zsuzsának és Máté Péternek is komponált. Leg­utóbbi sikere, Szekeres Adrien és Gáspár Laci duettje, a Kikö­tők a 2006-os szerzői CD-jén szerepel - szövegét Turczi Ist­ván jegyzi, aki Vera új lemezé­re is írt. „Hosszú idő után Tóth Vera személyében találtam meg azt a művészt, akinek va­rázslatos hangja megihletett. Öröm számomra, hogy az elő­adásmódját és stüusát repre­zentáló albumot írhattam” - nyilatkozta. A nyolc szövegíró közt Bradányi Iván és Demjén Ferenc is felbukkan. A soul, rhythm and blues, blues, fun­ky és gospel stílusokban fel­csendülő új dalok és átdolgo­zások retrós beütésűek, ízelí­tőt adnak a múltból, ugyanak­kor kivitelezésben teljesen ma­iak. Az egységet Czomba Imre fő hangszerelő, az élő nagyze­nekari hangszerelés és Vera hangja teremti meg. A Zene kell nekem olyan lemez, amelyet az utókor még szebbé varázsolhat. Tíz-húsz év múlva Verát az album kap­csán újonnan felfedezők a kor meghatározó énekesnőjének fogják gondolni. Az időközben feledésbe merül, hogy sajnos ezzel a CD-vel sem tudott nagy kereskedelmi sikert elérni - bár fogadtatása sokkal jobb, mint a harmadiké -, és a ked­vező előjelek ellenére a Sors­kerék című szerzemény sem vált nagy slágerré, Vera első igazi slágerévé, pedig jól hall­hatóan ezért készült. NOSZTALGIA Maňa, Viera meg a többiek GRENDEL ÁGOTA Akkoriban már ritkán jártam hozzájuk. A város végén laktak, igaz, csaknem új kollégiumban, tulajdonképpen kitüntetésnek is vehették volna, hogy ott szál­lásolták el őket. Természetesen nem fogták fel kitüntetésként, igazuk is volt, elvégre a kollégi­um azért épült, hogy diákok lak­janak benne. Az elsősök a le­pusztult belvárosiban, nehogy elbízzák magukat, négy- és hat­ágyas szobába zsúfolták be őket, ahova legföljebb két szekrényt és egy asztalt préselhettek be, minek is lett volna az a nagy flanc, mindenkinek saját íróasz­tal, van tanulószoba - ezen azt a hatalmas hodályt értették, ame­lyet télen nem hírtak kifűteni -, egyébként is, tessék könyvtárba járni, minden tanszéken van könyvtár, és amit ott nem talál­nak meg, az az egyetemiben biz­tosan megvan, zuhanyozó, vécé a folyosón, egyeden, no jó, két előnye volt ennek a diákszálló­nak: abban főztek a legházia­sabban, igaz, ezért ott órákig le­hetett sorakozni az ebédért, és bent volt a város kellős közepén, három percre az egyetemtől, a legdorbézabb éjszaka után is el tudtak kóvályogni a legkorábbi, fél nyolcas órára. Viera vasalt. Az ágyneműtartó tetejére pok­rócot terített, arra lepedőt, rá­simította a nadrágját, egy tiszta zsebkendőt mártogatott a po­hárba, visszacsavarta a fölösle­ges vizet, zsebkendő a nadrágra, tíz centiméterenként haladt elő­re. Igaz, nem sietett, de akkor azt gondoltam, nincs a vüágnak az a kollégiuma, amelyben én így szeretnék vasalni - nem mintha egyébként szerettem volna vasalni, de akkor végre megbecsültem az otthont, az édes otthont, még anyai fel­ügyelettel is, meg a hűtővel, amelyben mindig talál az ember harapnivalót, ha mást nem, ik- rás zsírt a friss kenyérhez, nem az ablakban kell tárolni a hazait vagy a ki tudja miből kotyvasz­tott pástétomot. Egyébként is. Egy ideig csöndben ültünk. Vie­ra szólalt meg elsőnek. Anya le­hetnék - mondta, bemártotta a zsebkendőt a pohárba, vissza­csavarta belőle a fölösleges vi­zet, a nadrágra simította, leva­salta, ahogy kell. Később nézett föl. Várakozón. És? - nyögtem ki nagy nehezen. Harmadikosok vagyunk mind a ketten, szó sem lehet róla. Ráadásul anyám agyoncsapna - ilyesmiket mon­dott, mentegetőzött. El sem tudtam képzelni, ahogy baba­kocsit tologat a barátjával. Okos volt, tanult, olvasott, gondolko­dott, ki is lógott a többiek közül, filozófiát hallgatott, a szeminá­riumokon bőszen vitatkozott, a csoporttársai kiközösítették, de nem bánta. Jó volt neki a régi, középiskolai pöstyéni barátnői­vel. A második gyereket már nem vetette el, feleségül ment az első szerelméhez, aztán el­váltak, ő újra férjhez ment, szült még egy gyönyörű kislányt. Ti­zenkét éve futottunk össze az utcán, összehozott egy találko­zót Maňával, aki Csehország­ban él, azt mondta, ilyen or­szágban, ahol Mečiar kétszer lehet kormányfő, nem marad. De mivel nem maradt itthon, büntetésből évekig csak alapis­kolában tanított, nem a csehek toltak ki vele, ő döntött így. Ak­kor persze előjöttek a régi szép idők, a régi barátok, akik közül Szilvia azért kopott le, mert csak nem képzelem, hogy egy eszeneszes nő a barátjuk ma­radhat. Ez elvi kérdés. Pedig ezek a pöstyéni lányok talán azt sem tudták, hogy itt magyarok élnek, amíg a vörösbor össze nem hozott Maňával az érettsé­gi utáni kötelező háromhetes társadalmi munkán, a második este, amikor koccintottunk a fölvételünkre, és reméltük, mind a tizenöten megkapjuk a diplomát. Maňa egy rossz moz­dulatot tett, és a vörösbor azon nyomban egyetlen, de hófehér nadrágjára folyt. A többit nem nehéz kitalálni, kértem sót a konyhában, jól besóztuk, beáz­tattuk, másnapra nyoma sem maradt. Azóta barátkoztunk, s ha nem értettem valamit, ők mindig segítettek, a legvadabb vizsgaidőszakban is. Maňa ezt úgy magyarázta, hogy akkor nyáron rögtön arra gondolt, nem lehet rossz ember, aki má­sok nadrágját képes kimosni, s ezt többször is elmondta, ha vé­letlenül megpróbáltam megkö­szönni valamit. Csak legyintet­tek. És befogadtak. (Csak Viera ment el túl korán, legutóbb ka­rácsony előtt találkoztam vele, van vagy öt-hat éve, bekukkan­tott az öltözőfülkébe, ahol pu­lóvert próbáltam, mert megis­merte a hangomat - naná -, és beugrott kellemes ünnepeket kívánni.) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents