Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-29 / 73. szám, kedd
8 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 29. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Még drágább élelmiszerek Pozsony. Szlovákiában az elmúlt hónapban még nagyobb sebességre kapcsolt a mezőgazdasági termékek drágulása. Míg januárban nem egész 23%-kal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban, februárra az éves áremelkedés már elérte a 27,1%-ot. Az áremelkedéshez a statisztikai hivatal szerint leginkább a növényi eredetű termékek járultak hozzá, amelyek 78,9%-kal drágábbak, mint tavaly februárban, míg az állati eredetű termékek esetében alig 6%-os növekményt regisztráltak. A növényi eredetű termékek közül leginkább a gabona ára nőtt, csaknem 85%-kal, amit a burgonya (66,6%) és az olajosmagvak (42%) követtek. Az állati eredetű termékek közül a nyers tehéntej csaknem 16, a vágóbaromfi pedig 8%-kal drágult. (TASR) értők körében végzett felmérése szerint Görögország nem fogja tudni törleszteni adósságait - a megkérdezettek kétharmada szerint előbb-utóbb tartozásai átütemezését kéri. A felmérés résztvevőinek harmada szerint Írország is bedől, és majdnem 20% azok aránya, akik Portugália előtt is hasonló jövőt látnak. Akadt ugyanakkor olyan elemző is, aki szerint nem lesznek államcsődök, mivel az érintett országok olyan kicsik, hogy megmentésük költsége kifizethető. A másik végletet az a néhány elemző képviseli, akik szerint Olaszország és Spanyolország is fizetésképtelenné válhat. A válaszadók nagy többsége szerint az eu- rózóna túléli a válságot, egyszerűen azért, mert a közös pénz feladása óriási közvetlen és közvetett költségekkel járna. Ugyanakkor a térség északi és déli fele közötti különbségek növekedni fognak. (NG) Csúcson a magyar pesszimizmus Budapest. Az Ipsos „Global Advisor” kutatása keretében 24 ország polgárai értékelték hazájuk gazdaságát. A magyarok többsége semmi jóra nem számít. Pocséknak látják az ország gazdasági helyzetét, pocséknak a környezetükét és a jövőbe vetett hitük is ingatag. A 24 ország összesített bizalmi indexe 1 százalékponttal 41%-ra emelkedett, tehát gyakorlatilag változatlan 2010 óta. A nemzet- gazdaság megítélésében Sza- úd-Arábia (81%) a legstabilabb pozícióban lévő nemzet. A 2. helyen Svédország (80%), a harmadikon India (77%) áll. Magyarország mindhárom dimenzióban a sereghajtók között van: a hat havi pozitív várakozások esetében (15%), s ennél is rosszabb az aktuális helyi (10%) és a nemzetgazdaság (5%) pozitív lakossági értékelésének részaránya. (HVG) Újabb alagút az alagút végén London. A BBC az Európai Unióval foglalkozó szakMagyarországon drágul a benzin Budapest. Holnaptól 2 forinttal növeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a MÓL, miközben a gázolajét ugyanennyivel csökkenti. A mostani emeléssel a benzin átlagára 376-377 forintra nő, míg a gázolajé 375 forintra csökken. (MTI) Új vezére lesz a MOL-nak Budapest. Távozik Moso- nyi György 2011. április 30-án a MÓL Nyrt. vezérigazgatói pozíciójáról, lemond igazgatósági tisztségéről, és a vállalat operatív irányításában nem vesz részt a jövőben - közölte az olajvállalat. A MÓL új vezérigazgatója május 1-jétől Molnár József jelenlegi pénzügyi vezérigazgató-helyettes lesz. A hír nem okozott meglepetést: hetek óta rebesgetik, hogy Mosonyi György korára tekintettel távozni készül az olajcsoport „második emberének” székéből. A MÓL felügyelő-bizottságának elnöke, Kupa Mihály április végével szintén lemond tagságáról. (NOL) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYOM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8782 Lengyel zloty 4,0007 Cseh korona 24,543 Magyar forint 267,30 Horvát kuna 7,3880 Román lej 4,1110 Japán jen 114,59 Svájci frank 1,2908 Kanadai dollár 1,3733 USA-dollár 1,4032 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,46-1,37 25,23-23,76 278,36-254,38 OTP Bank 1,45-1,37 25,25-23,80 274,25-258,55 Postabank 1,46-1,36 25,38-23,66Szí. Takarékpénztár 1,46-1,37 25,18-23,78 278,45-254,47 Tatra banka 1,45-1,38 25,17-23,89 277,01-255,95 Dexia banka 1,45-1,38 25,17-23,89 273,26-259,41 Általános Hitelbank 1,45-1,38 25,21-23,81 278,32-254,35 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SFA) A pénzügyi tárca olcsóbb lakás-takarékpénztári hitelfolyósítást szeretne Illegális építkezések Lefaragnák az illetéket SS Épül a lakópark. A pénzügyminisztérium szerint a lakás-takarékpénztárak hitelpolitikája felülvizsgálatra szorul. (TASR-felv.) Pozsony. A pénzügyminisztérium túl drágának tartja a lakás-takarékpénztárak és a bankok által folyósított ingatlan célú hiteleket. A tárca koncepciója szerint a jövőben olcsóbbá kell tenni a hitelfolyósítást. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A pénzügyminisztérium felmérése szerint a lakás-takarékpénztárak túlságosan magas kezelési költségekkel dolgoznak, ezek mértéke esetenként megközelíti az állami prémium nagyságát - 2011-től 663,90 eurót kell megtakarítani ahhoz, hogy a teljes prémiumot, azaz a 66,39 eurót elnyerjük. Egy kimutatás szerint a három lakástakarékpénztár esetében a kezelési költségek elérik a pénzintézetek bruttó bevételeinek 34%-át, miközben ugyanez a mutató a hagyományos bankok esetében 21 százalékon mozog. Az állam a prémium révén a hosszabb futamidejű takarékoskodást szeretné támogatni, aminek eredményeként az ügyfél kedvező kamatú lakáshitelhez jut, vagyis nem a kereskedelmi feltételekkel nyújtott áthidaló hiteleket akarja erősíteni - közölte a Hospodárske no- vinyval Patrícia Malecová Šepitková, a szaktárca szóvivője. A minisztérium a kezelési költségeket leszorító, illetve a kedvező kamatozású hiteleket elősegítő koncepciója már a kormány asztalán van, s miütán a szakbizottságokban is megvitatják az elképzelést, a pontosított változat várhatóan június végére készül el. A javaslat két pilléren nyugszik: az egyik az. illetékek lefaragását célozza meg, mégpedig oly módon, hogy egy adott évben az illetékek nagysága ne lépje túl az állami prémium 20 százalékát. Az állami prémium jelenlegi felső határa 66,39 euró, vagyis az éves illeték legfeljebb 13,28 euró lehetne. A másik az állami prémium odaítélésének kérdésköre: egyelőre nem világos, hogy a kölcsönért nem folyamodó, a lakás-takarékpénztár 6 éves ciklusát csak mint megtakarítási formát használó kliens részesülhet-e a jövőben az állami prémiumból. A pénzügy szerint a három hazai lakás-takarékpénztár a megtakarítások helyett inkább az ügyfelek hitelfelvételében érdekelt. Ezért nem véletlen, hogy a tavalyi adatok azt mutatják: a magasabb kamatozású áthidaló hitelek volumene háromszorosan haladja meg a kedvezőbb kamatú klasszikus lakáshiteleket. Imrich Béres, a piacvezető Első Lakás-takarékpénztár (PSS) elnöke ezt azzal magyarázza, hogy sokszor a kliensek nem várják ki a 2 éves türelmi időt, ami a kedvezőbb kamatra jogosítaná fel őket. (só) Pozsony. Szeptembertől az eddigieknél jóval szigorúbb büntetésekre számíthatnak a feketén építkezők - jelentette be tegnap Ján Figeľ közlekedési miniszter, aki szerint az építési törvény ún. kis módosítása az építkezés tulajdonosain kívül az építővállalatokat és az építkezésen részt vevő többi felet, így például a földmérőket vagy a kartográfusokat is büntethetné. Kirívó esetben az engedélyt is megvonhatnák tőlük. Az engedély nélküli építkezések esetében a büntetések felső határát 350 ezer euróbán szabnák meg. „Feketén építkezni drága és rendkívül veszélyes üzlet lesz” - nyilatkozta Pavol Baxa, a közlekedési tárca építésügyi szekció- vezetője. A jövőben az ilyen építkezések számára leállíthatják az energiaszolgáltatást, vagyis víz és villany nélkül maradhatnak. Ha az energiaszolgáltató ilyen esetben az építkező mellé állna, és továbbra is biztosítaná számára a szolgáltatásait, az állam az energiaszolgáltatóval szemben is fellépne. A napokban már az igazságügyi tárca is bemutatta a Büntető Törvénykönyv módosítását, amellyel szintén a feketén építkezőket szeretnék megregulázni. Eszerint az engedély nélküli építkezés a jövőben bűncselekménynek számít, és a magán- személyeket ezért akár 2 évi szabadságvesztére is elítélhetik. Ha az említett bűncselekményt többször követik el, a büntetés elérheti a 3-5 évet is. Bűn- cselekménynek számíthat az is, ha az építő eltér az engedélyben kiadott tervektől, (mi, TASR) Az adóíveket az eDane nevű program segítségével közvetlenül a számítógépen is kitölthetjük A napokban ismételten akadozott az adóportál ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A múlt heti problémákat követően csak tegnap sikerült újraindítani a Központi Adóigazgatóság honlapját (www.drsr.sk). Az adóportál működtetői korábban ugyan váltig erősködtek, hogy idén már nem ismétlődik meg az elmúlt években rendszeresen fellépő, a személyi jövedelem- adó március végi határidejét megelőző üzemzavar, a portál az adózók rohamát azonban ezúttal sem állta ki. Már múlt csütörtökön gondok akadtak a rendszerrel, péntekre aztán teljesen leállt, és csak tegnap reggeltől látogatható újra. Az adó- igazgatóság a szoftverrel kapcsolatos problémákat az intézmény előző vezetésére hárítja. ,/i Fico-kormány idején elhanyagolták a portál modernizációját, így most sem volt képes kiállni az ügyfelek március végi rohamát” - vallja Gabriela Dianová, az adóigazgatóságszóvivője. Hogy ezúttal nem volt olyan súlyos a helyzet, mint tavaly, az csak annak köszönhető, hogy az adóigazgatóság közben üzembe állított egy pótszervert is, amelyről bárki lehúzhatja az adóívek kitöltéséhez szükséges eDane nevű programot, aminek köszönhetően az adóívet közvetlenül a számítógépén töltheti ki. Azon cégek, amelyeknek ehhez megvan a szükséges azonosítójuk, a programon keresztül az adót elektronikus úton vallhatják be. Ennek is van azonban egy apró szépséghibája. A program ugyanis csak az adóív kitöltését teszi lehetővé, a zárszámadásét és egyéb, a bevalláshoz szükséges kimutatásokét már nem. Ezt a problémát az adóigazgatóság is elismeri. Dianová szerint azonban azokat a kimutatáso-' kát is elfogadják, amelyeket a számviteli programokból küldtek át. Közben az adóigazgatóság honlapját működtető Novi- tech társaság is üzembe helyezett egy saját portált (tlaciva.novitech.sk), amelyen keresztül szintén kitölthetjük az adóíveket. Egyébként, ha már benyújtottuk az adóbevallásunkat, és időközben rájöttünk, hogy ebben hibát vétettünk, e hét csütörtökig még beadhatjuk a hivatalnak a javított változatot. Ez esetben azonban fel kell tüntetni, hogy már javított adóívekről van szó. (mi) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2011. március 27-től) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyószámla ČS0B 0,05 0,10-0,15 0,15-0,35 0,500,70 1,00-1,20 1,60-1,80 0,15-0,80 Privatbanka 0,50 0,70 1,10 2,10-2,30 3,20-3,50 0,10 OTP Bank 0,10 0,15 0,30 0,80 2,00 2,70 0,00-0,20 Komerční b. 0,01-0,17 0,01-0,22 0,01-0,49 0,01-0,81 0,01-1,27 0,05-0,10 Volksbank 0,00-0,70 0,00-1,00 0,00-1,30 0,00-1,70 0,00-2,10 0,00-0,10 UniCredit Bank 0,20-0,30 0,40-0,60 0,6(H),90 0,80-1,00 2,60-3,10 0,00-0,05 Dexia banka 0,10-0,20 0,40-0,50 0,90-1,00 1,20-1,30 1,60-1,70 0,05 Tatra banka 0,05 0,10-0,20 0,50-0,60 1,00-1,10 1,30-1,40 2,30 0,10-0,50 Slovenská sporiteľňa 0,15 0,300,35 0,90-1,00 1,20-1,30 1,65-1,75 0,1(H), 30 Všeobecná úverová banka 0,05 0,1(H),20 0,25-0,40 0,70-0,90 1,20-1,40 1,70-1,80 0,10-6,00 Poštová banka 0,15-0,25 0,30-0,50 0,65-0,80 2,70 3,10 0,01-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2011. március 27-től) Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év Felmon- ’ dási idő nélkül Privatbank 0,70 1,101,301,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,151,20 0,10 Volksbank 0,40 0,701,10-■ 1,40 0,10 UniCredit Bank 0,401,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,00 1,201,301,35 0,01 Dexia banka 0,20 0,50 0,50 0,600,75 0,10 Tatra banka■ 0,30 Slovenská sporiteľňa■ 0,10-2,200,10 Všeobecná úverová banka 0,30 0,751,251,25 0,10