Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-14 / 60. szám, hétfő
6 Csaták a Felvidéken Jeszenák János. A szabadságharc leverése után Haynau a pozsonyi Szamár-hegyen (Bôrik) felakaszttatta. 1848 szeptemberében, a horvát betörés- I sei párhuzamosan került sor a mintegy ; J 500 főnyi, Miloslav Húrban vezette szlo- 1 vák szabadcsapat betörésére. A Bécsben I szervezett alakulat (melynek jelentős részét cseh önkéntesek képezték) fő célja f a felvidéki szlovák népesség fellázítása volt. ■A Szeptember 21-én Húrban csapatai bevonultak Berezóra, ahol a felkelők létszáma |: 5-6000 főre nőtt, köszönhetően annak, hogy ( í az úrbérrendezés során az irtásföldek nem kerültek paraszti tulajdonba - a felkelés vezetői természetesen mindent megígértek az irtványo- |; soknak. A Felvidék nyugati megyéinek - zömmel 1 szlovák - nemzetőrei szeptember 22-én indítottak r támadást a felkelők ellen, de ez a kivezényelt regu- ! láris csapatok tétlensége miatt kudarcba fulladt. ľ Négy nap múlva a felkelők indítottak támadást i Szenic ellen, de nem jártak sikerrel, ami nagyrészt a l Justi Henrik szervezte pozsonyi nemzetőrség érdeme j volt. Ezzel nyilvánvalóvá vált a felkelési kísérlet fias- 1 kója, amin nem változtatott a„magyarón"Ótura X kirablása és felégetése sem. A rendes katonaság és a nemzetőrök szeptember 29-én visszafoglalták Berezót és Miavát, a felkelőtábor feloszlott, az ; önkéntesek pedig Morvaországba menekültek. Jeszenák János 1848-ban Szemere Bertalan belügyminiszter javaslatára Nyitra vármegye főispánjává, majd teljhatalmú kormánybiztosává és a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatok kormánybiztosává nevezték ki. Kormánybiztosként az ő érdemének tekinthető, hogy sikerült kivédeni az 1848. szeptemberi szlovák felkelést: szeptember 26-án Szenicénél, majd szeptember 28-án Ótura és Miava között a mozgósított nemzetőrök és a 34. (Porosz herceg) gyalogezred két százada súlyos vereséget mért a felkelőkre r