Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-14 / 60. szám, hétfő
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. AAÁRC1US 14. www.ujszo.com MIN DOLGOZIK MOST? Király Levente költő, író, szerkesztő A versek mellett újabban prózát is ír. Mi készül jelenleg a műhelyében? Kissé összesűrűsödtek a dolgok mostanában, hála Istennek, teszem hozzá, még sosem éltem át ilyen termékeny időszakot. Könyvhétre jelenik meg az első regényem, Énekek éneke címmel a L'Harmattan Kiadónál, ezt csinosítgatjuk a szerkesztővel, már csak néhány simítás van hátra. Ez egy mese a boldog szerelemről, veretes nyelvezeten, szerintem nagyon szép lett. Közben gépelem be a második regényem, ezt is kézzel írtam, ezért ez egyben átírás-szerkesztés is. Ez a történet Krisztus után játszódik, nem tudni pontosan, mikor, de az első századok valamelyikében, a Római Birodalom egy meg nem nevezett provinciájában, és leginkább a szabadságért való küzdelemről szól. Ja, és közben novellákat is írok. Manapság egyáltalán nem divat a boldog szerelemről írni. Verset semmiképp, de prózát se nagyon, ha az ember úgynevezett „magas művészetet” művel. Önnél a téma hozta a prózai műfajt, vagy amúgy is jobban érdekli mostanában a próza? Teljesen ihletett állapotban írtam, az első mondatot követte a második, a harmadik, és így tovább. Egyhuzamban írtam két oldalt, és csak nézegettem: látszott, hogy nem vers lesz belőle, és hogy nem is novella. A mondatok és a bekezdések hossza mutatta, hogy ez bizony regény. Ha regény akar lenne, én ugyan nem tiltakozom ellene, gondoltam, és minden nap írtam hozzá. Esküszöm, hogy valahol már elkészült ez a könyv, nekem csak le kellett jegyeznem... (juk) Tdén is tizenhárom író vehette át a József Attila-díjat a budapesti Néprajzi Múzeumban: Balázs Imre József, Bednanics Gábor, Berg Judit, Beszédes István, Domonkos István, Elek Tibor, G. István Lászó, Géczi János, György Attila, K’ómer Gábor, Lábass Endre, Szécsi Noémi és Sári László. A József Attila-díj a Baumgarten Alapítvány megszüntetése után a Baumgarten-díj helyét vette át. A kitüntetett szerző igazoló okiratot, 200 000 forint jutalmat és bronzplakettet kap, az adományozás hatályos rendjét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának rendelete szabályozza. Képünkön György Attila veszi át a díjat. (Kristály Lehel felvétele) Krzysztof Zanussi, a jeles lengyel filmrendező munkáiból keveset láttunk az elmúlt években Védőszínek nélkül alkot Marié-Jósé Nát francia színésznő társaságában Karlovy Vary ban (Zuzana Mináčova felvétele) Persona non grata című 2005-ös rendezése óta Krzysztof Zanussi, a „morális nyugtalanság” lengyel mozijának egyik meghatározó alakja a forgalmazók hibájából egyetlen alkotásával sem jutott el hozzánk. SZABÓ G. LÁSZLÓ Pedig három filmet is forgatott azóta. Olasz-francia koprodukcióban Fekete nap címmel egy szerelmi drámát (imádott férje halála miatt bosszút esküszik a feleség, s mivel nem bízik a rendőrségben, ő maga kezd nyomozásba), ezt követte a Szívem érted dobog (az új szívre váró milliomos alkut köt egy életunt férfival), majd 2009-ben az Újralátogatás, amelyben rendhagyó módon keres választ egy egyszerű kérdésre: Hogyan éljünk ezen a világon? A hetvenes években készült három filmjének (Ritka látogató, Védőszínek, Konstans) főhőseit kutatja fel egy fiatal riporter, s az ő válaszaik alapján kerekedik ki a Jan Nowicki, Dániel Olbrychski és Maja Komo- rowska (Zanussi ikonjai) főszereplésével forgatott, izgalmas szerkezetű dráma. A hetvenkét éves, ma is jó erőben lévő lengyel rendező több közép-európai kollégájával ellentétben a megkeseredettig leghalványabb jelét sem mutatja, továbbra is folyamatosan dolgozik, s már megírta új forgatókönyvét, amelyről Karlovy Vary fesztiválján csak annyit árult el: erősen női téma. Krysztof Zanussi eredetileg építészmérnöknek készült, aztán négy évig fizikát tanult, majd filozófiai tanulmányai után fordult a filmrendezés felé. A lengyel társadalom „élő lázmérőjeként” olyan alkotásokkal vált külföldön is elismertté, mint az Illumináció, a Spirál vagy A nyugodt Nap éve. Nevéről sokaknak elsőként mégis az olaszok által gyártott márkás hűtő- szekrény jut az eszébe. Szerteágazó családfájának egyik ága rokonítja is őt az ottani cég képviselőivel, anyagi támogatást azonban eddig e- gyetlen filmjéhez sem kapott tőlük. Ám mint mondja, minden évben vendégként látják őt egy hegyi szállodában, ahol külön személyzet lesi minden óhaját. 1981-ben, a rendkívüli állapot kihirdetésekor a franciák is tárt karokkal várták, Zanussi mégsem hagyta el hazáját. Lengyelország sorsa azóta sem közömbös számára. Filmjei továbbra is erős társadalombírálatot hordoznak, s ugyanúgy hatnak a lengyel közönségre, mint nemzedéktársai, Wajda és Kieszlowski munkái. „Gyakran kérdezik tőlem, nem voltam-e jobb helyzetben a szocializmus éveiben, hiszen minden filmemet az állam támogatta, ma pedig nekem is szponzorokat kell találnom, ha forgatni akarok - mesélte Karlovy Varyban. - Igen, a hetvenes években, a- mikor a legprovokatívabb filmjeim készültek, az én pozícióm sokkal jobb volt, mint Lengyelországé. Mára hatalmasat változott a helyzet, még sincs jogom azt mondani: Kár, hogy vége! Mi, lengyelek, ellentétben több keleteurópai állammal, már a hatvanas években is élvezhettünk bizonyos előnyöket a vasfüggöny mögött. Például kaptunk útlevelet, a mi pártvezéreink óvatosabbak voltak, a rendszer pedig nem tudott olyan erős lenni, és Husákunk sem volt. Én szabadon utazhattam Amerikába, nem úgy, mint .szeretett cseh kollégáim, Milos Forman vagy Ivan Passer, akiket ma is nagyra becsülök. Nálunk a cenzúra is másképpen működött, a kulturális miniszter pedig a hetvenes években a művészek oldalán ált. A filmekről vagy rosszat lehetett írni vagy semmit. Más kritika akkoriban nem jelenhetett meg, csak ami a földbe döngölte az alkotókat. Nekem szerencsém volt. Az én munkáimról nem jelent meg semmi. A Védőszínek plakátjait letépték a hirdetőoszlopokról. Mindenki vitte haza. A 81-es puccs idején, amikor kihirdették a rendkívüli állapotot, épp Franciaországban voltam, de a Vatikánból megnyugtattak: Jaruzélskinek nincs akkora hatalma, mint Husáknak volt, tehát nincs mitől félni. Én sem maradtam Nyugaton. Amikor Lengyelország belépett az Európai Unióba, Spanyolországban tartózkodtam. Varsóból hívtak telefonon, az elnöki irodából, Kwasniewski titkárnője, hogy a japán császár látogatására készülnek, s örülne az elnök űr, ha a feleségemmel együtt mi is jelen lennénk a tiszteletére adott vacsorán. Fizetjük az útiköltségüket, csak jöjjenek, üzenték. Csodálkoztam. A japán császár ennyire szereti a fümjeimet? Aztán kiderült: nincs elég angolul beszélő és szmokinggal rendelkező ember, akit oda tudnának ültetni az asztalhoz, mert minden fontos vagy ismert egyéniség nyaral valahol a világban. Rendben, beülök a lengyel diplomácia statisztái közé, feleltem. Ha már az állam ennyi évig pénzelte a filmjeimet, itt az ideje, hogy ily módon is törlesszek az adósságomból. Vettem egy szép nyakkendőt, és hazarepültünk a feleségemmel. Ma már csak akkor forgathatok, ha találok magamnak koproduk- ciós partnert. A lengyel alkotmányban ugyanis nincs olyan kitétel, hogy az államnak támogatnia kell a filmgyártást. Ha mégis mellém áll, hálás vagyok érte. Privilégiumról azonban nem beszélhetek. De még jól érzem magam, tehát eszemben sincs befejezni a pályát. Még vannak ötleteim.” A Horror klasszikusok című kötet verseiben filmbéli képek vegyülnek a mindennapok képeivel, a mozihorror a „háztartási horrorral" A mindennapok apró horrorjai JUHÁSZ KATALIN Dunaszerdahely. Vida Gergely legújabb, negyedik verseskötetének bemutatóján egészen váratlan dolog történt velem: kedvet kaptam rá, hogy megnézzek néhány horrorfilmet. Filmrajongó iétem- re ez a műfaj eddig kimaradt az életemből, ha úgy tetszik, ignoráltam, mert - talán a Hitchcock-fümeket kivéve - olcsó, hatásvadász, meglehetősen alantas zsánernek tartottam. Ellenben a kortárs líráról mindigis az volt a véleményem, hogy rohanó világunkban a költők tudják leginkább megragadni és visszaadni azt, ami körülvesz bennünket, ők rögzítik leggyorsabban és legegyénibben a valóságot, illetve annak személyes lenyomatát. A kötet címe Horror klasszikusok. A verseket pedig horrorfilmek ihlették. Aki nem látta őket, az is félni fog olvasás közben, illetve egy idő után egyszerre fog félni és megijedni a való világtól, a saját környezetében tapasztalható horrorisztikus elemektől. Vida Gergely számára ugyanis a kiválasztott filmek csak eszközök mindennapi kis horrorjaink illusztrálására. Mert mi is az, ami hat ránk a moziban? Az apró részletek. A kíméletlen közelik, a gyors vágások, a sejtelmes zene, a feszültség fokozása, a megállíthatatlan araszolás a véres végkifejlet felé, a menekülés reménytelenségének érzete. Mindezek az elemek a' versekben is működnek, anélkül, hogy azok egy-egy film pontos adaptációi lennének. Ha úgy tetszik, Vida Gergely hozzátesz valamit a filmekhez, Wes Craven, John Carpenter és a többiek klasszikus horrorjai többlet- tartalmat kapnak, ha a mozgóképes műfaj kliséi mögé néz az ember. Milyen viszonyok uralkodódnak a társadalomban, a családban, vagy két ember között? Miért nem veszik észre az intő jeleket? Hogyan fajulnak a dolgok szép lassan egészen „odáig”? Mit jelez egy idegesen rángatózó szemöldök, egy reszkető kéz, egy hirtelen gesztus vagy egy elejtett szó? Ezekben a versekben filmbéli képek vegyülnek a mindennapok képeivel, a mozihorror a „háztartási horrorral”. És rájövünk, hogy a nagy rohanásban mi sem látjuk az intő jeleket, az ideges kézmozdulatokat, nem halljuk meg a kínos csöndeket, a belső sikolyokat, a visszafolytott ordítást... Nem fokozom tovább, mert nem szeretnék belegondolni, miféle apró horrorok játszódnak le nap mint nap akár az én családomban is. Beismerem: gyáván megfutamodom. A dunaszerdahelyi Vámbéri Irodalmi Kávéházban rendezett könyvbemutató két „ceremóniamestere”, Csanda Gábor és a szerzőt faggató H. Nagy Péter irodalomtörténészek szintén hosszú időre elláttak továbbgondolni valóval, mintha a kötet anyaga nem lenne elég a folyamatos rettegéshez. Aki ott volt, tudja, miről beszélek, aki pedig nem volt ott, az szerezze be Vida Gergely Horror klasszikusok című kötetét (Kalli- gram, 2010.), mert nem szeretném, ha e beszámolónak köszönhetően bárki is megúszná a nagy szembesülést... Hozzátesz valamit a filmekhez (Képarchívum)
