Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)

2011-03-14 / 60. szám, hétfő

Régió-hirdetés 3 www.ujszo.com ÚJSZÓ 2011. MÁRCIUS 14. Sok autós még nem szokta meg a változásokat Közlekedési gondok Léván Léva. Három hónap alatt sem szokták meg az autó­sok a közlekedés átszerve­zését. Aváltoztatásokra a Hősök tere rekonstrukció­ja miatt volt szükség, közel ötven új táblát helyeztek el az utcákon. FORGÁCS MIKLÓS Már decembertől érvényesek az új előírások, de még mindig komoly bonyodalmakat okoz­nak a megváltozott közlekedési szabályok. Szakemberek sze­rint gyorsult a forgalom, folya­matosabban haladhatnak az autók, a sofőrök viszont a köz­lekedés áttekinthetetlenségére panaszkodnak. A decemberi átszervezések óta mostanáig közel kétszáz helyszíni bírságot szabott ki a városi rendőrség, a járási közle­kedésrendészet ennek a több­szörösét rótta ki. JozefPolka vá­rosi rendőrparancsnok elmond­ta, csak decemberben 106, ja­nuárban pedig 56 esetben bün­tették meg a sofőröket, február­tól kamerarendszerrel figyelik az utcákat, de meglepő módon még mindig nem ritkák a veszé­lyes helyzetek. Az első hónap­ban minden problematikus he­lyen rendőrök voltak, de így is gyakran előfordultak szabály- sértések. Mária Navrátilová a városi hivatal illetékes osztály- vezetője szerint az átmeneti gondok ellenére segítettek a változtatások, addig gyakori volt a torlódás, sokszor megtor­pant a forgalom. Gondokat okoz a forgalom átszervezése (A szerző felvétele) JOGITANACS Igazságtalan öröklés Egy ismerősöm, akinek van még három testvére - ő a legfiatalabb, de már el­múlt 50 éves -, megtudta, hogy a szülők a házat a harmadik fiuknak ajándé­kozták, az első és a második indítványára. Jelenleg a megajándékozott a fizetett gondozójuk, feladatát így- úgy látja el. Hozzáteszem, a rendszerváltás után mun­kanélküli volt, csak 2008-2009-ben volt mun­kahelye, de mivel egyedülál­ló, mindig a szülőknél la­kott, akik főztek, mostak, takarítottak rá. Tehát addig a legnagyobb támasz, segít­ség, minden téren az isme­rősöm volt. Ő volt, aki or­voshoz hordta a szüleit, mert volt autója, a földeken dolgozott, mert egyedülál­lóként akkor még ő is ott­hon lakott, havonta adott a szüleinek pénzt, hozzájárult a költségekhez, sőt a bevá­sárlást is sokszor saját maga fizette. Később, kb. 10 éve saját családja lett, viszont az apukája sokszor került kór­házba, ahol a testvérek kö­zül jóformán csak ő és társa látogatta, valamint az édes­anyja. Most el van kesered­ve, mert az ő telkén évekig a szülők és a jelenlegi ked­vezményezett gazdálkodott kénye-kedvére és hasznára. Ezzel gátolták az ő kibonta­kozását, így nem tudott sa­ját hasznára tevékenykedni ott. A béke érdekében tűrte. Szeretném tudni, hogy jo­gos-e ez az eljárás, amivel a későbbi örökségétől is meg­fosztották. A házat talán el sem fogadta volna, de na­gyon bánija, hogy meg sem beszélték vele az ügyet, csak kész tény elé állították. Ahogy azt már egy korábbi vá­laszomban ír­tam, bizonyos esetekben az ajándékozási szerződés fel­bontható az ajándékozás visszavonásával is. Erre pél­dául okot adhat az ajándéko­zótól való segítség megvoná­sa, ha az rászorult a meg­ajándékozott gondozására - kit erre törvény vagy szerző­dés kötelezett. Viszont az ajándék visszavonásáról az ajándékozó helyett nem dönthet az ön ismerőse, még ha családtag is. Öröklés ese­tén a Polgári törvénykönyv védi az örökhagyó gyermeke­it, mint kötelesrészre jogosult leszármazókat. Örökölni két­féle jogcímen lehet: törvény vagy végrendelet alapján (dedenie zo zákona / závetu). Törvényes öröklésnél az örökhagyó gyermekeit és há­zastársát a hagyaték egyenlő része illeti meg. Azon örö­kösnek, melyet az örökhagyó még élete során megajándé­kozott (a szokásos mértéket meghaladó ajándéktárggyal, pl. ingatlannal), az öröksé­gébe beszámítják a kapott ajándékot. Végrendelet szerinti örök­lésnél akkor számítják bele a megajándékozott örökös örökségébe az ajándékot, ha erre az örökhagyó utasítást adott, illetve ha a megaján­dékozott örökös a többi le­származottal szemben indo­kolatlan előnyre tenne szert. Továbbá, végrendelet alap­ján történő öröklés esetén a felnőtt leszármazót megilleti a törvény szerinti részének legalább a fele (kiskorú örö­kösnek pedig meg kell kap­nia a törvény szerint neki já­ró teljes köteles részt). Az ismerőse ingatlanán való gazdálkodással kapcso­latban: amennyiben a szó­ban forgó telek az ismerőse nevén van bejegyezve, tulaj­donosként joga van azt használni - hacsak nem adta bérbe vagy bocsátotta csa­ládtagjai rendelkezésére in­gyenesen. Bérbeadás esetén, ha ter­mőföldről vagy mezőgazda- sági tevékenységre szolgáló beépített telekről van szó, az 504/2003-as, a mezőgazda- sági földek bérbeadásáról szóló törvényt kell alkal­mazni, melynek alapján a határozatlan időre bérbe adott földre szóló bérleti szerződést évente egyszer, mégpedig november 1-ével lehet felmondani. A felmon­dási idő egy év, hacsak a fe­lek meg nem egyeznek más­ban. Más ingatlannál három hónapos a felmondási idő (melyet a kézbesítést követő hónaptól kell számolni), is­mét: ha a felek nem egyeztek meg máshogy. Ha az ismerőse testvérei és szülei annak beleegyezése nélkül ill. akarata ellenére, ellenszolgáltatás nélkül használták a telkét - meggá­tolva ezzel az ő vagyoni ki­bontakozását - jogalap nél­kül gazdagodtak (bezdô­vodné obohatenie). Ez eset­ben ismerőse követelhetné a jogalap nélküli vagyoni előny kiadását, illetve pénz­beli egyenértékűnek vissza­szolgáltatását. A jogtalan használók el­lenben kérhetnék a telekre fordított szükséges költsége­ik megtérítését, a jóhiszemű használók ráadásul megtart­hatnák a telken kitermelt ja­vakat. Az elévülési idő két év azt követően, hogy a jogosult tudomására jutott a jogtalan gazdagodás, maximum a jogtalan gazdagodást követő három év - rosszhiszeműség esetén tíz év. Veszelei Viktória, jogász Kisiparosok! Cseréljék régi hiteleiket /^l egyetlenre jobb törlesztőrészletekkel POŠTOVÁ BANKA Gyakorlatilag a legközelebb Helyettesítse jobb törlesztőrészletekkel a más bankoknál vagy pénzkezelő társaságoknál felvett hiteleit: ■ havonta csak egy töriesztőrészietet fizetni ■ megtakarítja a többi kezelési költséget ■ letörlesztheti a fogyasztói hitelét, hitelkártyáját, a részletre vásárolt árut. A hitet elbírálása és paramétereinek pontos meghatározása a Postabank feltételei szerint történik. Azon tartozások típusairól, amelyek a jobb törlesztőcészfetekkeí helyettesíthetők a Ö858 211 211-es infovonalunkon kérhet tájékoztatást. RE101100015

Next

/
Thumbnails
Contents