Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)

2011-03-14 / 60. szám, hétfő

4 Külföld ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 14. www.ujszo.com Szükségállapot több atomerőműnél - százezreket kellett kitelepíteni a cunami pusztítása és a sugárzásveszély miatt Tízezernél is több lehet a halálos áldozat A Mijagi prefektúrához tartozó Isinomaki városa szinte teljesen romba dőlt (TASR/AP-felvétel) Elmozdultak a partok és a Föld forgástengelye Tokió. Ajapán kormány azért rendelt el mától áramkorlátozást a fővá­rosban és környékén, hogy megelőzzék az or­szágos áramkimaradást, és elektromossághoz jut­tassák a földrengés súj­totta körzetet. A hideg északi országrészben kétmillió vagy akár 5,6 millió háztartásban nincs áram és 1,4 millió­ban víz. ÖSSZEFOGLALÓ Helyi idő szerint tegnap dél­előtt újabb nagy erejű, 6,6-es erősségű földrengés rázta meg Tokiót és környékét. A japán kormány tegnap este a fukusi- mai mellett egy újabb atomerőmű térségében rendelt el szükségállapotot: az onagavai erőmű térségében ugyancsak megnövekedett radioaktív su­gárzást mértek. Már az is rend­kívül nyugtalanította a közvé­leményt, hogy a kabinet tegnap nem zárta ki egy újabb robbanás lehetőségét a Tokiót árammal el­látó fukusimai atomerőmű har­madik reaktorában. A berobbant reaktor Szombaton - közép-európai idő szerint a reggeli órákban - robbanás döntötte romba a To­kiótól 240 km-re északra talál­ható fukusimai erőmű egyes re­aktorépületének betonburkola­tát. A detonációt az okozta, hogy a pénteki földrengés miatt megsérült a reaktor hűtőrendszere, s a hűtővíz szintjének a csökkenésekor hid­rogén szabadult fel, amely a két tartályfal közé jutva oxigénnel vegyült, és berobbant. Most Tokió. Ajapán hatóságok sze­rint 9,0-es erősségű volt a pén­teki földrengés Japánban, ahol korábban 8,8 erősségűnek mérték a földmozgást, míg az amerikai földrengésjelzők 8,9-es értéket adtak meg. A vi­lágon évente egyszer történik ilyen intenzitású, azaz 8-asnál erősebb földrengés. A becslések szerint 2,4 méter­rel elmozdultak a földrengés miatt Japán fő szigetének part­jai, és megváltozott a Föld for­ugyanez a folyamat játszódik le a hármas reaktorban is. Edano Jukio kormányszóvivő szerint tegnap rövid ideig 1557,5 mik- rosievertre emelkedett a sugár­zás szintje, s meghaladta az egészségügyi határértéket, de gástengelye is. „Egyelőre annyit látunk, hogy egy GPS- állomás 2,4 méterrel került ar­rébb, a japán földmérő intézet térképe pedig azt mutatja, hogy nagy kiterjedésű földda­rab mozdult el” - idézte az amerikai földtani intézet (US- GS) szakértőjét a CNN. Az olasz geofizikai inétzet becslé­se szerint a rengés közel tíz centiméterrel mozdította el a Föld forgástengelyét, s a má­sodperc egymilliomod részé­ötven perccel később már csak 184,1 mikrosievertes sugárzást mértek. A szombati robbanásról még tudni kell: a reaktort egy acéltartály (konténer) borítja, ezt pedig egy betonépítmény vette körül. Ez a betonépítmény vei lettek rövidebbek a napok. A földkéreg 400 kilométer hosszú és 160 kilométer széles területen mozdult meg, a tek­tonikus lemezek több mint 18 métert csúsztak el - közölte az USGS egyik tudósa. Japán az ún. Csendes-óceáni Tűzgyű- rűn fekszik, annak is a legve­szélyesebb részén. A Columbia Egyetem egyik szakértője azt mondta, a pénteki rengés száz­szor erősebb volt, mint a 2010- es haiti földmozgás. (MTI) omlott össze, a benne levő acél­tartályban azonban nem volt robbanás, a konténer nem káro­sodott. A szóvivő hangsúlyozta, az egyes fukusimai atomerőműben hat reaktor van, s ezek közül négyben nem adódtak semmi­lyenproblémák. Menekítik a lakosságot A két meghibásodott atomre­aktort aligha lehet majd helyre­állítani, mert tengervízzel és bórsavval töltik fel őket, hogy lehűtsék és csökkentsék bennük a nyomást. A két fukusimai atomerőmű térségéből eddig több mint 170 ezer embert tele­pítettek ki, s húsz kilométeres sugarú térségre terjesztettékki a vészhelyzeti minősítést. Egyedül a Mijagi prefektus­ban valószínűleg meghaladja a tízezret a pénteki földrengés, il­letve az utána következő szökő­ár halálos áldozatainak a száma - közölte tegnap a helyi rendőr­ség parancsnoka, Takeucsi Na- oto. Ahivatalos adatok az ország egész területére vonatkoztatva eddig kb. ezer halálos áldozatról és több mint 1100 eltűntről szól­tak, de a sajtó már eddig is arról írt, hogy az érintett térség majd­nem tízezer lakójával nem sike­rült felvenni a kapcsolatot. Erős utórezgések Még tegnap sem volt hír négy vonatról, amelyek Mijagi és Ivate prefektúrában közle­kedtek a földrengés idején, és azt sem lehet tudni, hányán utaztak rajtuk. A 17 ezres lé­lekszámú Minamisanriku kikö­tőváros lakosai közül 9500 ember hollétéről nem tudnak biztosat. Épségben előkerültek viszont annak a ' hajónak az utasai, amelyet a szökőár so­dort el pénteken a Mijagi pre- fektúrabeli Isinomaki kikötőjé­ből. A hajó 81 utasát a japán fegyveres erők és a parti őrség helikopterei mentették ki. Szombaton 210 ezer ember­nek az erős utórezgések miatt kellett elhagynia szombaton az otthonát Fukusima és Ivate pre- fektúrákban. A Honsú sziget északkeleti végében lévő Ivate prefektúra Rikuzentakata váro­sát gyakorlatilag teljesen elmos­ta a szökőár. Fukusima prefek­túrában 1800 ház dőlt romba. Futaba város tengerparti negye­deiben a házak több mint 90 szá­zalékát elmosta a cunami. A katasztrófa által legin­kább sújtott öt prefektúrában 1350 ideiglenes menedékhe­lyet hoztak létre, amelyek több mint 210 ezer embert fogad­tak be. Fennakadások vannak az élelmiszerellátásban. A 2100 kilométer hosszú, cuna­mi sújtotta keleti partvidék szupermarketéi előtt hosszú sorok állnak, s a benzinkuta­kat is elárasztották a tankolni akarók gépkocsijai. Tokióban viszont szombaton helyreállt a vonatközlekedés, amelynek hiánya miatt pénte­ken tízezrek nem tudtak haza­térni a munkából. Számukra a városházán, kormányhivata­lokban és egyetemek területén ideiglenes szállást alakítottak ki, de sokan huszonnégy órán át nyitva tartó presszókban, szál­lodákban, vagy a munkahelyü­kön töltötték az éjszakát, Európa nincs veszélyben Egy osztrák szakértő - Hel­mut Rauch professzor, a bécsi atomtudományi intézet vezető­je - megerősítette, feltehetően vegyi robbanás történt a fuku­simai atomerőműben, és a deto­náció következményéi szerinte nem jelentenek veszélyt Euró­pára nézve. A professzor kifej­tette, a robbanás következtében kialakult radioaktív felhő - a ja­pánok szerencséjére - az óceán felé tart, és majd ott a tengerbe jut. (MTI, TASR, ú) Nem csitultak a heves harcok Líbiában - Brüsszel meghirdette a három M politikáját a déli szomszédsággal Egyeztetni kíván az unió az arab államokkal Újabb zsidó lakások Jeruzsálem. Újabb több száz zsidó telepes otthon ciszjordániai építéséről döntött hagyományos va­sárnapi ülésén az izraeli kormány. E döntés előtt, szombaton Náblusz köze­lében hidegvérrel megöl­tek egy zsidó házaspárt és három gyermekét. Almuk- banszúrtákle őket. (MTI) Tüntetés száz olasz városban Róma. Tízezrek vonul­tak az utcákra szombaton Olaszország száz városá­ban, hogy Silvio Berlusconi konzervatív kormánya el­len tüntessenek. A tiltako­zás főleg a kabinet terve­zett alkotmánymódosítása ellen irányult. Ennek lé­nyege: Berlusconi így ke­rülné el az ellene indított korrupciós pereket. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel/Tripoli/Bengázi/ Kairó. Lankadatlan hevesség­gel folytak a harcok a hét végén Líbia keleti részében, a Mo- ammer Kadhafi rendszeréhez hű csapatok és a felkelők kö­zött, annak ellenére, hogy az állami televízióban amnesztiát kínáltak fel mindazoknak, akik leteszik a fegyvert. Az al-Dzsa- zíra hírtelevízió szombaton ar­ról számolt be, hogy átláthatat­lan a hadi helyzet a rász-el- unúfi olajkikötő körül, amelyet a felkelők pénteken állítólag újra ellenőrzésük alá vontak. Az onnan mintegy 100 kilomé­terre keletre fekvő Brega váro­sát nehéztüzérséggel és légi­erővel támadták a rezsimhez hű erők, ezért a várost védő felkelők fokozatosan visszavo­nultak. Tegnap délután azt jelentet­ték, hogy Bregát a kormány­csapatok elfoglalták. Az AP pe­dig a líbiai ellenzék vezetőjére, Abdel-Fattah Júnisz volt bel­ügyminiszterre hivatkozva azt jelentette, Hiogy Kadhafi erői visszafoglalták a felkelőktől a rász-el-unúfi olajkikötőt és a várost is. A kormányerők szombaton támadást indítottak a nyugat-líbiai Miszráta városa ellen is, hogy megpróbálják visszafoglalni a felkelőktől a nyugati országrészben utolsó bástyájukat. Ami a felkelőknek kínált amnesztiát illeti: Kadhafi már korábban is próbálkozott azzal, hogy a lázadó körzetekben élő törzseket pénzajánlattal a ma­ga oldalára állítsa. Az állami te­levízió képsorokat mutatott a nyugat-líbiai az-Závija városá­ból, amelyet a kormányerők több napi heves harcok után visszafoglaltak, s ahol Kadhafi hívei a győzelmet ünnepelték. A fegyveres ellenzék által alakított Átmeneti Nemzeti Ta­nács (ÁNT) azzal a felhívással fordult az Arab Ligához szom­baton, hogy a szervezet ismerje el testületüket Líbia jogos kép­viselőjeként, és járuljon hozzá egy repüléstilalmi övezet létesí­téséhez az ország felett. Az Arab Liga szombaton ez utóbbi kérésnek eleget is tett. Szombati zárt ülésén Kairóban a liga külügyminiszteri tanácsa líbiai repüléstilalmi zóna kiala­kítását kérte az ENSZ BT-től. Az egyiptomi média értesülése szerint Szíria és Algéria képvi­selője nem támogatta ezt. Ä li­ga emellett úgy döntött, hogy kapcsolatba lép a líbiai felkelők politikai képviselőjével, az ÁNT-vel. Hírügynökségek em­lékeztettek arra, hogy az Arab Liga országai egyedül nem tudnának repüléstilalmi zónát létesíteni Líbia légterében, azonban a hozzájárulásuk el­engedhetetlen e lépéshez, amelynek végrehajtásához ka­tonai erő kell. Mint kiszivárgott, az Arab Liga ülésén Omán az arab or­szágok líbiai beavatkozását sürgette. A 21 tagország, vala­mint a Palesztin Hatóság kép­viselőit tömörítő szervezet ülé­sén Juszuf bin Alavi bin Abdul­lah úgy fogalmazott, „az arab országoknak az Arab Liga me­chanizmusát felhasználva kell beavatkozniuk Líbiában, a nemzetközi joggal összhang­ban”. Szerinte „a líbiai válság­gal kapcsolatos arab tétlenség nem kívánt külföldi intervenci­óhoz és a líbiaiak közötti har­cokhoz vezethet”. Az Európai Unió anyagi esz­közökkel, kereskedelmi elő­nyök juttatásával és a földrajzi mobüitás ösztönzésével is tá­mogatja déli szomszédságát, a forrongó észak-afrikai térsé­get. Ezt Catherine Ashton uniós kül- és biztonságpolitikai fő­képviselő szombaton Gödöllőn mondta, az EU-külügyminisz- terek informális találkozója után. Ashton kifejtette: anyagi forrásokból a demokratikus átmenetet akarja segíteni az EU, és ugyancsak pénzzel ösz­tönözné a civil társadalom és a gazdaság megerősödését. A második elem a kereskedelmi előnyök és a piaci hozzáférés biztosítása, hogy a déli szom­szédság kihasználhassa az uni­ós piac export- és importlehe­tőségeit. Ä harmadik elem a földrajzi mobilitás, az utazás, a szabad mozgás lehetőségének növelése. „Ez a három M politikája” - utalt az egyes esz­közök angol elnevezésének (money, market access, mobi­lity) kezdőbetűire. Catherine Ashton hangsú­lyozta: szoros együttműködést kell kialakítani az EU és az Arab Liga között, ezért Magyaror­szágról tegnap Kairóba utazott, hogy találkozzon a szervezet főtitkárával, Amr Muszával. Ki­fejtette: Brüsszelben közvetí­tőként tekintenek a líbiai ÁNT- re, és keresik a további szerep­lőket, akikkel felvehetik a kap­csolatot. A soros elnöki tisztet betöltő Magyarország külügyminiszte­re, Martonyi János hangsúlyoz­ta: hamarosan vagy legmaga­sabb szintű, vagy pedig kül­ügyminiszteri találkozó lesz az Arab Ligával. Lényegesnek ne­vezte, hogy ne a Nyugat lépjen fel egyedül, hanem részt ve­gyenek azok az arab országok is, amelyeket a legközvetle­nebbül érintenek a líbiai ese­mények. (MTI, TASR, ú)

Next

/
Thumbnails
Contents