Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-12 / 59. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AAÁRCIUS 12. Szalon 25 1 KORONG - 1 KÖNYV Furcsa Hurok H. NAGY PÉTER Az álomban minden újra megtörténhet. Ez a különös tapasztalat sok tudóst és művészt késztetett arra, hogy kitüntetett figyelmet szenteljen az agyban zajló játékoknak. Hosszasan lehetne tárgyalni az ide tartozó fejleményeket. Az Eredet című szuperprodukció - Christopher Nolan mestermunkája - megértéséhez azonban nem az álmok kutatását kell tanulmányoznunk. A film ugyanis megad minden támpontot, amiből kiindulhatunk. Először tekintsük át röviden a koncepciót. Induljunk ki most is a film DVD-kiadásának hátlapszövegéből: „Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobb az extrak- ció művészetében: a legféltettebb titkokat is képes ellopni az emberek elméjéből, miközben álmodnak. E tudás az ipari kémkedés egyik legkeresettebb bűnözőjévé tette, ám elszakította szeretteitől, és folyamatos menekülésre kényszeríti. Most Cobb visszakaphatja régi életét, ha teljesíti a lehetetlennek látszó feladatot, és nem ellop, hanem elültet valaki fejében egy gondolatot. Ha Cobb és csapata sikerrel jár, ez lehet a tökéletes bűntény. Ám profizmusuk és a legalaposabb tervezés sem készíthette fel őket arra a veszélyes ellenfélre, aki mintha minden lépésüket előre tudná. És akiről egyedül Cobbnak lehetettsejtése...” Vegyük sorra a fontosabb részleteket. Egy üzletember, Saito (Ken Watanabe) azzal bízza meg Cobbot, hogy vetély- társa fiának, iljabb Robert Fi- schernek (Cillian Murphy) ültesse be az agyába azt a gondolatot, hogy apja halála után fel kell darabolnia a vállalatot. Saito ígéretet tesz az extraktor- nak, ha a munkát elvégzi, akkor Cobbot hazajuttatja a családjához. A feladat nem könnyű, le kell hatolni az álmok mélyrétegeibe, az apa-fiú kapcsolatig. Cobb és társa, Arthur (Joseph Gordon-Levitt) felállít egy profi csapatot, s felkészülnek az akcióra. A terv szerint három álomszintet generálnak (álom az álomban, az álomban), s a harmadikban hajtják végre a beültetést. A film első fele a csapatszervezést és az akciótervezést viszi színre. Cobb - apósa (Michael Caine) közreműködésével - talál egy tehetséges, fiatal építészt, Áriadnét (EllenPage), aki az álomtér berendezéséért felelős. Felkutat egy hamisítót, Earnest (Tom Hardy), aki az álomvilágban alakváltóként bele tud bújni mások bőrébe, illetve egy vegyészt, Yusufot (Dileep Rao), aki különféle anyagokkal képes befolyásolni az álommunka hatékonyságát. A tréning során Ariadné felfedezi, hogy Cobb elhallgat valamit, álmaiban ugyanis megjelenik egy árnyék, volt felesége, Mai (Marion Co- tillard), aki veszélyeztetheti az akció sikerét. A tervezési fázis közben a filmbeli párbeszédek és álomjelenetek egyben felkészítik a nézőt is a továbbiak megértésére. E sok lényeges apróság közül (pl. megtudjuk, hogy Mai miért halt meg, hogyan különböztethető meg a valóság az álomtól egy személyes tárgy segítségével, milyen időbeli különbségek vannak az álomrétegek között stb.) mindössze egyetlenegyet emelnék ki, de egy olyat, amely kardinálisán hozzájárulhat a történet végkimenetelének értelmezéséhez. Amikor Arthur az építés műveletéről beszélget Ariadnéval, mutat neki egy lépcsősort, amely önmagába fordul. Az ilyen jellegű megoldások, mint mondja, az álomtér határainak kijelöléséhez járulnak hozzá. Ä lépcsősor képi megjelenítése és működési elve minden kétséget kizáróan M. C. Escher grafikáira utal. Itt tehát feltétlenül érdemes megáll- nunk egy pillanatra. Escher leghíresebb képei egy látszólagos paradoxonra épülnek. Például: elindulunk egy lépcsősoron felfelé, mindig ugyanabban az irányban, majd néhány forduló után ugyanarra a szintre érkezünk, ahonnan elindultunk. Ez a jelenség az ún. Furcsa Hurok, amely nem (csak) a gondolkodás körkörös- ségén, hanem a mintázat matematikai fogalmán és a végtelen megjeleníthetőségének dilemmáján alapul. Ezen a ponton tanácsos egy olyan korszakos jelentőségű műhöz fordulnunk, amely kimerítően és elképesztő szellemességgel tárgyalja az adott jelenségcsoportot. D. R. Hofstadter Gödel, Escher, Bach című könyvéről, a komputerkultúra bibliájáról van szó. Hofstadter szerint tehát „A »Furcsa Hurok« jelenség akkor fordul elő, ha egy hierarchikus rendszer szintjei között felfelé (vagy lefelé) mozogva váratlanul az eredeti szinten találjuk magunkat.” (10.) Innen nézve a hurok egy vég nélküli folyamat véges módon történő ábrázolása. „Azt hiszem - fejtegeti a szerző később -, hogy az agyunkban »felbukkanó« jelenségek - például az ötletek, remények, elképzelések, hasonlatok, és végül az öntudat és a szabad akarat - magyarázata a Furcsa Hurok egy fajtáján alapul, vagyis a szintek egy olyan kölcsönhatásán, amelyben a legfelső szint visszanyúl az alsó szintre és befolyásolja azt, őt viszont ugyanekkor az alsó szint határozza meg.” (709.) Ennek tudatosítása elég ahhoz, hogy átlássuk az Eredet legfőbb paradoxonát. A film második felében Cobb csapatának akcióját követjük nyomon. Az első szint a realitás, a repülőgép utastere, ahonnan a csapat elindul, s behatol Fischer elméjébe. A második szint a kisbusz utastere, melyben Yusuf (e szint álmodója) ébren marad, a többiek ismét elalszanak. A harmadik szint a hotel belső tere, melyben Arthur (e szint álmodója) tevékenykedik, a csapat fennmaradó része azonban itt sem áll meg, újra álomba zuhan. A negyedik szint a havas erőd, aminek ostromát Eames (e szint álmodója) vezényli, s ahol Cobbék elrejtették azt a kamrát, melyben a beültetést végre akarják hajtani. Mai azonban közbelép, lelövi Fischen, aki a Váróba (Limbo) zuhan. Saito feláldozza magát, s szintén oda kerül. Cobb és Ariadné követi a két üzletembert a legveszélyesebb helyre, ahonnan talán nincs is visszaút. Felgyorsulnak az események. A lökéshullámmal Ariadné visszaviszi a felsőbb szintre Fischen, megtörténik a gondolat beültetése, majd minden álomszinten látjuk a csapat alvó tagjait, amint felébrednek. A szint, ahonnan elindultunk és ahová megérkezünk, az a pont, ahol a hierarchikus rendszer visszatér önmagába... Kivéve Cobbot és Saitót, akik a Váróban rekednek. Kettejük párbeszéde után egy hirtelen vágással a repülőgép utasterébe kerülünk. Cobb és Saito felébrednek, az akció sikeresen lezárult, a tervnek megfelelően pedig Cobb hazatér a gyermekeihez. A film zárójelenetében Cobb megpörgeti a fémcsigát, amely az álom és a valóság megkülönböztetésére szolgál: ha eldől, a valóságban vagyunk, ha nem, az álomvilágban. Az utolsó vágás következik: nem látjuk, hogy mi lesz a csigával. Vége a filmnek. Az értelmezés azonban itt veszi kezdetét, hiszen ez a nyitott befejezés megkettőzi a cselekmény kifutását. A néző látszólag dönthet, s az a poén, hogy mindkét verzió mellett felsorakoztathatok érvek. De akkor mi történt valójában? Az extraktor és csapata elvégezte a küldetést, majd visszajutott a realitásba? Vagy „a világod egy álom” gondolatnak megfelelően (amely elpusztította Mait) Cobb és társai valójában még mindig álomvilágban vannak? Ez a kettősség a gondolkodás egy következő szintjére ugorva feloldható. Ha valóban az Escher-féle tér jelöli ki az álom határait, akkor a film úgy is nézhető, hogy a konstrukció egésze egy Furcsa Hurkot alkot. Vagyis a repülőgép szintje, ahonnan elindultunk és ahová megérkezünk, az a pont, ahol a hierarchikus rendszer visszatér önmagába. Ha ez így van, akkor a kérdés viszont már az, hogy a látható Furcsa Hurkon kívül nincs-e egy láthatatlan további szint, amely a mi nézőpontunkból nem látszik, de a paradoxont feloldja. S ezen a változatlan szinten ki lehet az álmodó? Christopher Nolan koncepciója zseniális; nem csak azt a gondolatot ülteti el a néző agyában, hogy talán „a világod egy álom”, de azt is, hogy „az álomban minden újra megtörténhet”.
