Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-08 / 55. szám, kedd
8 Külföld ÚJ SZÓ 2011. AAÁRCIUS 8. wvw.ujszo.com mminnuam Felkészült a NATO Brüsszel. A NATO csak az ENSZ BT-től kapott felhatalmazás alapján avatkozna be Líbiában - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Anders Fogh Rasmussen főtitkár. Hangsúlyozta: a NATO-nak nem áll szándékában a beavatkozás, de „felkészültnek kell lennie minden eshetőségre”. A sokat emlegetett repüléstilalmi övezetről azt mondta, a NATO- nak megvan a katonai képessége arra, hogy erővel megakadályozzon bármilyen légi tevékenységet Líbia fölött, és ezzel segítse a rendszer ellen felkelőket, anélkül, hogy bevonulna Líbiába. (MTI) Számítógépes támadások Párizs. Számítógépes támadások érték a francia pénzügyminisztérium gépeit tavaly december óta, s a kalózakciók főleg a G20- as országcsoport soros francia elnökségével összefüggő dokumentumokat vették célba. Ezt tegnap erősítette meg a tárca illetékese. Egy szakértő szerint ilyen súlyos kibertá- madás még sosem érte Franciaországot. (MTI) Kínai mocskolódás Peking. Szerzetesruhába öltözött farkasnak nevezte a dalai lámát, és Kína megosztásának szándékával vádolta a tibeti vallási vezetőt az autonóm terület kínai párttitkára a parlamenti ülésszak alkalmából újságírók előtt. Csang Csing-li azt mondta, csak kölcsönvette a néhai miniszterelnök, Csou En-laj kifejezését, aki 1959-ben a kínai központi kormány által levert tibeti felkelés után nevezte így az Indiába menekült lámát. A dalai láma akkor jelentette be emigráns kormányának létrehozását. (MTI) Berlusconit megműtötték Róma. Négyórás állkapocsműtétnek vetette alá magát Silvio Berlusconi olasz kormányfő tegnap Milánóban. A hivatalos tájékoztatás szerint a beavatkozásra azért volt szükség, hogy eltávolítsák egy 2009 decemberi támadás nyomait. Az altatásban végzett műtét során csonttranszplantációt hajtottak végre, implantátumot ültettek be. Az olasz kormányfőre 2009 decemberében támadtak rá, egy férfi a milánói dómot mintázó szobrocskával dobta meg. (MTI) Washington továbbra sem tervez légtérzárat a felkelők megsegítésére - titkolózás övezi a brit kommandós akciót Stratégiai olajkikötő bombázása Kadhafi eddig tagadta, hogy bombáztatta volna a lázadókat, de a vasárnapi légicsapásokkal színt vallott. Fordulatot jelez, hogy Kadhafi hadserege egyre inkább a légierőre hagyatkozik, ami azt jelzi: Tripoliban tartanak a felkelők előrenyomulásától. A felvétel Rász-el-Unúf tegnapi bombázásáról készült. (TASR/AP-fotó) Bengázi/T ripoli. Ellentámadásra készültek tegnap a líbiai felkelők, miután a hétvégén Kadhafi erői elfoglaltak egy stratégiai települést Kadhafi szülővárosa, Szírt közelében. Washington Szaúd-Arábián keresztül juttatna fegyvert a felkelőknek, de közben az is kiderült: pár nappal a líbiai forradalom kitörése előtt az US A fegyverüzletet akart kötni Kadhafival. ÖSSZEFOGLALÓ Az AP azt írta, a 77 millió dolláros szerződés tervezete szerint a BAE hadiipari cég 50 harckocsit modernizált volna a líbiai hadsereg számára. Mark C. Toner külügyi szóvivő az ügy kapcsán közölte, diplomaták figyelmeztették a Fehér Házat, szakítson az óvatos közeledés politikájával, és ne adjon el halálos fegyvereket olyan országnak, amelynek még bizonyítania kell az emberijogok terén. Fegyverek a szaúdiakon keresztül A The Independent szerint Szaúd-Arábiától kér segítséget a líbiai ellenzék felfegyverzéséhez az amerikai kormány. A brit lap szerint amerikai fegyverekről lenne szó, amelyeket Szaúd- Arábia vásárolna meg, ám utána eljuttatná azokat Bengáziba, az ellenzéki erők központjába. Az USA így el tudná kerülni a közvetlen katonai bekapcsolódást a líbiai konfliktusba. Az amerikai megítélés szerint a líbiai ellenzéki erőknek elsősorban tankelhárító rakétafegyverekre, gránátvetőkre és föld-levegő típusú légvédelmi rakétákra lenne szükségük. Folytatódott a felkelők bombázása Az ellentámadásra készülő felkelők egyik fő célja Szírt elfoglalása, de ehhez vissza kell szerezniük az uralmat a Szirttől bő 100 km-re keletre fekvő BenDzsavád település fölött. Szírt nagyjából félúton fekszik a keleti országrész legnagyobb városa, Bengázi és a Kadhafi ellenőrzése alatt álló főváros, Tripoli között. Szirtnek stratégiai jelentősége is van a környező olajmezők és a repülőtere miatt, de talán még ennél is nagyobb a város birtok- lásánakjelképes ereje. Kadhafi légiereje tegnap ismét csapást mért az ország keleti részén fekvő, stratégiai fontosságú olajkikötő, Rász-el-Unúf városára, a lázadók pedig tüzérséggel válaszoltak a támadásra. A várostól vagy 3 km-re robbanás történt, és füstfelhőt, valamint ujjongó lázadókat láttak az újságírók. Vasárnap a líbiaiharci gépek kétszer támadták ezt a várost, amely péntek óta van a lázadók ellenőrzése alatt. A további harcoktól tartva Rász-el- Unúf lakói tegnap is menekültek a városból, a lázadók ellenőrzése alatt álló Brega város felé. Brit kommandósok őrizetben Közben a líbiai külügyi államtitkár elfogadhatatlannak és törvénytelennek nevezte, hogy francia és brit diplomaták kapcsolatba léptek a keleti országrészt ellenőrző kormányellenes felkelőkkel. Külföldi kormányok egyedüli tárgyalópartnere Líbiában csakis a líbiai kormány lehet. Ezzel arra a hírre reagált, miszerint a hét végén a brit hadsereg különleges alakulatának (SAS) nyolcfős egysége - titkos küldetés keretében - a lázadók képviselőihez kísért egy brit diplomatát kapcsolatfelvétel céljából, de a felkelők az ország keleti részében őrizetbe vették és Bengáziba vitték a csoportot. Az ellenzéki erőket feldühítette az SAS feltűnése az országban, mert attól tartanak, hogy Kadhafi a nyugati katonai beavatkozás bármilyen bizonyítékát a rezsim melletti „hazafias kiállás” ösztönzésére használhatja fel. Ab- del-Háfiz Goka, a magát Líbia egyetlen képviselőjének nyilvánító Líbiai Nemzeti Tanács szóvivője megerősítette: nem voltak hajlandóak tárgyalni a brit diplomatákkal, és nem is ismerik küldetésükjellegét. Sürgős segítségre van szükség Sürgős hozzáférést követelt az ENSZ a segélyszervezetek számára azokhoz a sebesültekhez, akik a kormányerőknek a Misztráta városa elleni, nehéz- fegyverekkel indított heves támadásában sérültek meg. A világszervezet tegnap azt is közölte, több mint egymillió líbiai menekültnek - azország határain kívül és belül - sürgős humanitárius segítségre van szüksége. Az ENSZ 160 millió dollár segélyért folyamodik nemzetközi adományozókhoz a líbiai menekültek és állampolgárok megsegítéséhez a következő három hónapban. Összesen 400 ezren szeretnének elmenekülni az országból - több mint 200 ezernek ez már sikerült is -, és további 600 ezer líbiai állampolgár szorul humanitárius segítségre. (MTI, TASR, ú) A károsult, a párizsi városháza nem is perli a volt francia államfőt Chirac könnyen megúszhatja MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Párizs. Megkezdődött tegnap délután Jacques Chirac pere. A volt köztársasági elnöknek először kell büntetőbíróság előtt felelnie: az illegális pártfinanszírozási ügyben közpénzek elsik- kasztása és hivatali visszaélés a vád ellene. Chiracnak az első napon még nem kellett megjelennie a bíróság előtt, a nyolc másik vádlott viszont ott volt. Az összevont perben vizsgált, két hasonló jellegű ügy Chiracnak még az elnökséget megelőző párizsi főpolgármesteri időszakára (1977-1995) nyúlik vissza. A városházán fiktív állásokat hoztak létre a jelenleg kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) jogelődje, a Chirac által alapított Tömörülés a Köztársaságért (RPR) nevű jobboldali párt munkatársainak részére. A volt elnököt azzal gyanúsítják: összesen 28 esetben engedélyezte, hogy a párthoz közeli személyek színlelt szerződések alapján az önkormányzati büdzséből kapjanak fizetést. A húsz évvel ezelőtti, már bizonyítottügyekben a 78 éves politikus ellen csak négy évvel ezelőtti leköszönése után indulhatott vizsgálat, addig köztársasági elnökként mentelmi jogot élJacques Chirac (TASR/AP) vezett. Azóta viszont több interjúban is tagadta a vádakat, és azt állította, a vitatott munkahelyekre szükség volt a városháza alapvető működéséhez. „Mindig is azt mondta, hogy magyarázatot szeretne adni. Holnap itt lesz, hogy nálam is jobban elmondja, amit fontosnak tart” - jelentette ki Georges Kiejman ügyvéd a hatalmas médiaérdeklődés mellett kezdődött per elején. Azonban elképzelhető, hogy az elvileg április 4-ig tartó pert Chirac egyik vádlott-társa ügyvédjének kérésére határozatlan időre elhalasztják. A volt államfő kabinetfőnökének ügyvédje úgy véli, alkotmányellenes az a bírói döntés, amely szerint összevont pert tartanak két ügyben. Ezzel ugyanis olyan munkaszerződések törvényességét is vizsgálja a bíróság, amelyeket a védelem szerint már elévültnek kellene tekinteni. A bíróság jelenleg - legkésőbb ma délutánig - ezt az alkotmányossági kérdést tárgyalja, s ha jogosnak tartja a védelem felvetését, azt a semmítőszék elé küldheti, amelynek három hónapja van arra, hogy kikérje az alkotmánytanács állásfoglalását. Ezzel bizonytalan időre elhalasztódna a per. Az ügy érdekessége egyébként, hogy az egyik legnagyobb felperes, a párizsi önkormányzat - miután az exelnök és a kormánypárt tavaly szeptemberben 2,2 millió eurós kártérítést fizetett a városházának - visszalépett a pertől. A vádemelést vizsgálóbírók kezdeményezték az ügyészség ellenvetése mellett. Miután a vádhatóság már a per megkezdése előtt Chirac felmentését javasolta, a vádat gyakorlatilag magánszemélyeknek és egy korrupcióellenes egyesületnek kell bebizonyítania a bíróság előtt. Két év múlva is győzni szeretne a kancellár Merkel - harmadszor is MTl-HÍR Berlin. Angela Merkel kancellár a 2013-as parlamenti választásokon egy újabb, harmadik négyéves mandátumra fog pályázni - mondta a német alsóház CDU/CSU-frakciöjának elnöke tegnap a Bildnek. Volker Kauder arra a kérdésre, hogy Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter lemondása után nem vetődött-e fel Merkel esetleges utódlásának kérdése, azt válaszolta, hogy ez nem képezi vita tárgyát. Az 57 éves Merkel, a CDU elnöke 2005-ben került hatalomra, s a 2009-es választásokon ismét győzni tudott. POLITIKAI BOTRÁNY Megalázzák az őrvezetőt Washington. Miért kell meztelenül fogva tartani a WikiLeaks-kiszivárogtatással megvádolt amerikai őrvezetőt? A kérdés vihart kavart Amerikában, és az ENSZ is vizsgálódik. Ez most Quanti- co vagy Abu Ghraib? - háborodott fel Dennis Kucinich demokrata képviselő a virginiai katonai bázisra, illetve a hírhedt bagdadi börtönre utalva, amelyben a súlyos visszaélések az iraki háború egyik legnagyobb botrányához vezettek. Az ohiói politikus annak kapcsán emelt szót, hogy újabban meztelenül tartják fogva Bradley Manning őrvezetőt, akit a WikiLe- aksnek kiszivárogtatott negyedmillió amerikai diplomáciai távirat kapcsán vádoltak meg. A múlt hétig a 23 éves fiatalember bokszeralsóban tartózkodott quanticói cellájában, mivel speciális megfigyelés alatt tartják, hogy ne tehessen kárt önmagában. Ám most már az alsóneműt is elvették tőle. Ügyvédje, David Coombs szerint azután, hogy gúnyos megjegyzést tett: ha akarná, az alsó gumipertlijét is felhasználhatná öncsonkításra. Manning éjszakára kap takarót (lepedőt nem), de a sorakozón ruha nélkül kell megjelennie. Az ügyvéd panasza nyomán az ENSZ illetékes jelentéstevője magyarázatot kért az USA-tói. (NOL,ú)