Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-08 / 55. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AAÁRCIUS 8. Vélemény És háttér 7 Az utóbbi hónapokban az OKS komolyabb beleszólást követel a koalíció munkájába Vesztésre áll a kormány Azok után, hogy a kettős állampolgárság ügyében a koalíció látványos kudarcot vallott a parlamentben, feltételezni lehetett, hogy a kormánypártok levonják a következtetéseket, és olyan változásokat hoznak, amelyek kizárják az eset megismétlődését. TOKÁRGÉZA Két héttel a március 22-én kezdődő ülés előtt nem látszik, hogy az érintettek bármiféle önreflexiót tanúsítottak volna, lehet aggódni a következő „válság” miatt. Az, hogy a koalíció ideológiáját és nézeteit tekintve nem egységes, már hónapokkal korábban is nyilvánvaló volt, a kettős állampolgárságról szóló törvény bukása viszont azt jelezte, hogy a nézetkülönbségek a határozatképtelenséggel párosulnak. A kormányprogramban is szereplő célkitűzés ellen ráadásul nemcsak Igor Matovič és az Egyszerű Emberek, hanem egy KDH-s képviselő is nyíltan fellépett. Az utóbbi hónapokban az OKS szintén egyre nyíltabban hangoztatja saját követeléseit, komolyabb beleszólást követel a koalíció munkájába. Miután a különutas csoportosulások tagjait és igényeit könnyen be lehet azonosítani, joggal lehet számolni azzal, hogy valami történik a hetekben, ami orvosolja a helyzetet: megnyitják a koalíciós szerződést, kompromisszumot kötnek az elégedetlenkedőkkel, vagy a legrosszabb esetben valaki megvonja a határt és tisztázza, hol kezdődik és hol végződik a jelenlegi kormánykoalíció. A gyakorlatban nem változott semmi. Richard Sulik, az SaS elnöke szerint semmi szükség a koah'ciós szerződés átértelmezésére, Iveta Radičová kormányfő pedig továbbra sem hajlandó a széthúzó pártok körmére nézni - pedig a kormányprogram ismételt kudarca az ő személyes hitelét ássa alá egyre mélyebben. Eközben a KDH hajmeresztő módon a nyilvánosság előtt fejtegeti, milyen problémákat lát a kisebbségi nyelvhasználati törvényben, újabb partizánakciót lebegtet, Matovič pedig most éppen a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban zsarolja a kormánypártokat. Az események ugyanabba az irányba tartanak, mint az előző ülésszak előtt: a problémákat a szőnyeg alá söprik és napokig jegelik, az utolsó pillanatban valaki - a pártok, vagy ha nagy a baj, maga a kormányfő - megpróbál egyezkedni a különutas politikusokkal, de megegyezés, érdemi döntés végül nem születik. Rosszabb esetben a törvény elfogadásában érintett párt újabb határozatokat lehetetlenít el bosszúból, majd csillapodnak a kedélyek, és annak a bizonygatása következik, hogy a koalíció egységes és nem kell előrehozott választásoktól tartani. Ez már rég nem elég, hiszen az országnak nem szimbolikus nyilatkozatokra, hanem konkrét eredményekre van szüksége. Sajátságos, ha úgy tetszik ötletes megoldást választott a magyar kormány a hiány lefaragására Beindult a gépezet HORBULÁK ZSOLT Amire a gazdasági elemzők és az unió szakpolitikusai régen vártak, a múlt héten napvilágot látott: a magyar kormány bemutatta gazdasági programját. A tervcsomag valóban átfogó, egy vezérgondolat mégis kiemelhető belőle: csökkenteni kell az ország eladósodottsági szintjét. Ezt a tavalyi 80%-ról 2016-ra a maastrichti 60% alá szeretnék levinni. A Fidesz-KDNP-kabinet gazdaságpolitikájának egyik legfőbb kritikája az volt, hogy sokáig homály fedte a pontos részleteket. A titkolózásnak objektív oka is volt. Nyáron újra mélyült a görög válság, a korábban elfogadott terveket felülírta az élet. A gazdasági bővülésre helyezett hangsúlyt át kellett tolni a stabilitás fenntartására. A nemrég még leginkább óhajtott GDP- növekedés helyett Európai Unió-szerte ,a lehető legkisebb költségvetési hiány lett a lepre- feráltabb elvárás. A hiány lefaragására a magyar kormány sajátságos, ha úgy tetszik ötletes megoldást választott. Mivel a közterheket már nem lehetett közvetlenül növelni, a nagyvállalatokra vetett ki különadót. A társadalom jelentős része egyébként egyetért a multinacionális cégek, leginkább a pénzintézetek időleges többletadójával, de a rá nehezedő terhek lényegesen nagyobbak. Amíg az energia-, a kiskereskedelmi és a távközlési szektor nagy felháborodást keltett különadója 161 milliárdos bevételt hoz, a tőkefedezeti nyugdíjpillér felszámolásából származó közel 2700 milliárd 9,5%-kal csökkenti az állam- adósságot. A kormánynak úgy sikerül jelentős terheket raknia a lakosság vállára, hogy annak életszínvonala egyáltalán nem csökken. A gazdasági program ennél jelentősen összetettebb. A reformok kiterjednek egyebek között a gyógyszerfinanszírozás átalakítására, a rokkant- és korkedvezményes nyugdíjak felülvizsgálatára, a táppénz folyósításának megváltoztatására, az oktatási reformra vagy a MÁV adósságának a rendezésére. Csupa olyan lépés, amelyet már régen végre kellett volna hajtani. A szakmai kritikák is éppen erről az oldalról érik a programot: túlságosan átfogó, több évre kiterjedő és ambiciózus. Problémamentes megvalósulásához ideális belső és külső környezetnek kell rendelkezésre állnia. Ez nehéz lesz, hiszen az ellenzék azonnal megszorításokról beszél. A program igazi veszélye abban áll, hogy az utolsó belső tartalékokra épül. Ellenben nagy bátorságra vall, hogy belátta, nem folytatható, hogy a ma élő generáció terheit az utánuk jövőkével fizettetik meg. Ha ezen sikerül változtatni, a Fidesz valóban a legjobban használja ki alkotmányozó parlamenti többségét. KOMMENTAR Meddig harcol Líbia? NAGYANDRÁS Muammar Kadhafi rendszere recseg-ropog, valahogy mégsem akar olyan gyorsan összedőlni, ahogy azt sokan elképzelték. Líbia sok mindenben más, mint a körülötte lévő többi arab állam. Az első napokban még sokan gondolták úgy, Kadhafi el fog menekülni az országból, s egykét napon belül valamelyik szövetségesénél köt ki, a többség Hugo Chavezre tippelt. A venezuelai rendszer elég stabilnak tűnik, ott pár évig még kényelmesen meghúzhatta volna magát a sivatagi róka. Ám úgy tűnik, Kadhafi nem adja fel olyan könnyen, és a hozzá hűséges erők is valamelyest összeszedték magukat, hiszen egyre komolyabb harcokról számol be a nemzetközi sajtó. Itt már valóban tankokkal lövik egymást, s a kormányerők nap mint nap repülőket és harci helikoptereket is bevetnek. Az arab forradalmakközül ez az első és egyetlen, mely komoly emberáldozatokat követel, s egyelőre nemcsak azt nem lehet eldönteni, mikor ér véget, hanem azt sem, külső beavatkozás nélkül sikerül-e egyáltalán legyőzni Kadhafit. Bár az ország területén már ilyen-olyan európai katonai elitalakulatok tevékenykednek, egyelőre egyetlen nyugati ország, de a NATO sem akar hivatalosan beavatkozni. Ez annak is tulajdonítható, hogy anyugati demokráciák egy része már kiegyezni látszott Kadhafi rezsimjével az elmúlt pár évben, hiszen egymás után bújtak be az ezredes sátrába tárgyalni. Líbia valahol félúton található az olyan, nyersanyag miatt stratégiailag fontos ország, mint Irak, és a mondjuk senkit sem érdeklő Tunézia között. Ide nem fog bevonulni kétszázezer amerikai katona, az biztos, de az is valószínű, hogy nem hagyják teljesen magára az országot, hogy teljesen halomra lőjék egymást a felek. Brüsszelben, Londonban és Washingtonban most minden valószínűség szerint azon morfondíroznak, hogyan lehetne az egész felfordulásnak a lehető legelegánsabban véget vetni úgy, hogy sokba se kerüljön, de a befolyásuk is növekedjen a régióban. És közben még itt van Kína és Oroszország, és a többi arab állam. Az első még nem akar határain kívül katonai mozdulatokat végrehajtani, a másodikmár nem nagyon tud, az Arab Liga pedig sosem harcolt. De mindhárman nagyon mérgesek lennének, ha valaki nélkülük akarná megoldani a problémát Tripoliban. TALLÓZÓ FÁZ Konszenzus van arról, hogy új alkotmányra van szükségünk címmel terjedelmes interjút közölt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyminiszterrel, miniszterelnökhelyettessel a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Magyarországon egyetértés van arról, hogy új alkotmányra lenne szükség - jelentette ki a miniszter a tekintélyes német konzervatív napilapban. A demokráciában eltöltött húsz év tapasztalatával úgy gondoljuk, legfőbb ideje új alkotmányt elfogadni, kivált, hogy rendelkezésre áll a szükséges parlamenti többség - felelte a arra a kérdésre, miért van szükség Magyarországon új alkotmányra. Elmondta, az 1949-ből származó magyar alkotmány az 1989-90-es fordulat idején ugyan számos helyen módosult, de ezeket a változtatásokat kezdettől ideiglenesnek tekintették. Minden parlamenti párt saját alkotmánytervezetet terjesztett elő - mondta a miniszter Georg Paul Heftynek arra a felvetésére, hogy sokan az ellenzékből úgy gondolják, nincs sürgető szükség új alaptörvényre, az erről, szóló tervek szerintük csak arra szolgálnak, hogy a kormány megmutassa hatalmát. A miniszter a beszélgetésben ismertette az új alkotmány néhány tervezett elemét. A kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer megszüntetését firtató kérdésre Navracsics elmondta: a nyugdíjreform során nem sértették meg a tulajdonhoz való jogot, pusztán a hárompilléres nyugdíj- rendszerről áttértek egy kétpil- léresre. Arra a kérdésre, miért érte olyan erőteljes bírálat nyugaton a kötelező magánnyugdíjpénztárak megszüntetését, esetleg a magyar kormánynak nem sikerült elmagyaráznia eljárását, a miniszter azt felelte, lehet, hogy a kommunikációval voltak nehézségek, „de az is lehet, hogy üzleti érdekek játszottak szerepet”. A médiatörvény körüli vitákról Navracsics azt mondta, a jogszabály tervezetét egyéni képviselői indítványként nyújtották be a parlamentben, akormánycsakaz elfogadás után foglalhatott állást. Hozzátette, a kezdeti európai bírálatok alapja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) illetékesének, Dunja Mijato- vicnak a szeptember 10-i állásfoglalása volt, ez azonban a törvényalkotás egy korábbi szakaszára vonatkozott és nem a végleges törvényszövegre. Számos kifogásolt rész az elfogadáskor már nem sze- repeltajogszabályban. (MTI)- Rendkívül nagy teljesítményű gép. Olyan gyorsan emelkedik, mint az árak. (Peter Gossónyi rajzát)