Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)

2011-03-05 / 53. szám, szombat

24 Szalon

ÚJ SZÓ 2011. MÁRCIUS 5. www.ujszo.com

A háztartáson belüli hangos veszekedésekre vezeti vissza Ron apja averzióját bármiféle konfrontációval vagy vitával szemben

Az amerikai olvasóközönség köreiben nagy népszerűségnek örvend a volt elnökökről szóló irodalom, s a legnépszerűbb államfőkről évente jelennek meg új kötetek történészek, újságírók, volt munkatársak és családtagok tollából.

MOLNÁR MIRIAM

Ronald Reagan, az USA 40. elnöke idén lett volna százéves. Minden könyváruház előkelő helyen kínálta a róla szóló könyveket, néhol egész asztalok roskadoztak a volt elnökről szóló vaskos kiadványoktól.

Gyerekkorom Közép-Euró- pájából, a vasfüggöny mögül nézve, Reaganre mint egy elegáns, dús hajjal megáldott volt filmcsillagra emlékszem, aki kioktatta Gorbacsovot, hogy most már ideje lebontani a berlini falat, és ezzel hozzájárult a szocialista tábor felbomlásához. Ez nyilvánvalóan sekély, csalóka benyomás volt.

Az USA-ban már sokkal ellentmondásosabb képet kaptam a volt elnökről. Egyesek hősként, Amerika legjobb elnökeként emlegették, és nosztalgiával sóhajtottak, hogy akkor még az USA igazi nagyhatalom volt. Mások viszont szégyenteljesnek gondolták a Reagan-éveket, amikor a politika a gazdagok érdekét kezdte el kiszolgálni, és ebben látják a mostani gazdasági válság gyökereit is. Ők Reaganre mint önfejű, az amerikai imperializmus legrosszabb fajtáját képviselő elnökre emlékeztek.

Ronald Wilson Reagan legfiatalabb gyermeke, Ronald Prescott Reagan, aki Ron Reaganként ismert, a volt elnök születésének századik évfordulója alkalmával próbálta megfejteni, talán leginkább saját maga számára, milyen ember is volt az apja. Eredményképpen egy kétszáz oldalas könyvet foghatunk kézbe, amely Ronald Reagan őseivel, gyermekkorával és fiatal felnőtt korával foglalkozik. Végigkövethetjük Ron Reagan kirándulásait apja gyerekkorának helyszíneire, olvashatjuk találgatásait arra nézve, milyenek lehettek a nagyszülei és a dédszülei.

Megtudjuk, hogy az elnök ír apja szeretett inni, de nem akkor, mint mások, tehát ha baj volt, hanem akkor, amikor jól mentek a dolgok. Az alkoholizálásnak köszönhetően Jack többször elveszítette eladói vagy üzletvezetői állását, ezért a család sokszor költözött Illinois államon belül újabb munkahelyek után. Reagan anyja, Nelle sem szerette férje italozását. A háztartáson belüli hangos veszekedésekre vezeti vissza Ron apja averzióját bármiféle konfrontációval vagy vitával szemben. Dutch, ahogy az elnököt gyerekként hívták,

Az elnök ír apja szeretett inni, de nem akkor, mint mások, ha baj volt, hanem akkor, amikor jól mentek a dolgok...

elbújt a paplan alá és saját világot alakított ki magának. Fia szerint Reagan felnőtt férfiként, Kalifornia kormányzójaként, elnökként és apaként is távoli, idegen embernek tűnt. Szerette gyerekeit, törődött velük, de, ahogy Ron könyvében leírja, néha emlékeztetni kelSzázévesen, fia szemszögéből

lett születésnapjára, vagy arra, hogy kik a barátai. Mintha abban a pillanatban, amikor már nem volt mellette - mint a színész, aki elhagyta a színpadot -, apja elméjének színfalain kívülre került.

Dutch gyerekkorában is szerette a magányt és imádott sportolni, kiváltképpen az úszást kedvelte, amiben remekelt, és az amerikai futballt. Tiniként’a helyi folyó partján úszómesterként dolgozott minRonald és Ron Reagan, noha politikailag teljesen eltérő nézeteket vallottak, tisztelték és szerették egymást...

den nyáron, és összesen 77 embert mentett meg. Egyszer meghívást kapott az amerikai olimpiai úszók edzőtáborába, de anyagi okok miatt visszautasította. Két évvel idősebb bátyja, Moon zömökebb és erősebb volt hála, és gyerekkorukban Dutch húzta a rövidebbet. A két testvér között sosem alakult ki közeli barátság. Ron visszaemlékezései szerint évente kétszer látta Moont és családját, karácsonykor és hálaadás napján, és nagyon unta bácsikája hosszadalmastörténeteit.

Ronald Reagannek második feleségén, Nancyn kívül nem voltak barátai. Nem tudni, első feleségétől, Jane Wymantól, akivel két gyermeket nevelt és aki ugyancsak színésznő volt, miért vált el, de a nála tíz évvel fiatalabb Nancyben megtalálta az anyjához hasonló odaadóan, minden feltétel nélkül szerető és gondoskodó nőt. Házasság- kötésük után Nancy felhagyott hollywoodi karrierjével, és férjének, valamint két gyermekének szentelte életét. Ron szerint szülei rendkívüli módon kiegészítették és szerették egymást. Dutch a komoly veszélyhelyzetekben (közeli erdőtűz, a lejtőn visszafelé guruló, nehéz kővel megrakott Jeep, életveszélyes merénylet) is rendkívül nyugodt maradt, míg Nancy állandóan aggódott. Mint írja: a mindennapi élet gondjaival az anyja után ment, ha viszont filozófiai kérdései támadtak, apjához fordult.

A könyv kétségkívül leg- meghatóbb és legérdekesebb részei azok, ahol Ron az apjával kapcsolatos intim pillanatait írja le: amikor együtt sportoltak, beszélgettek, vitatkoztak. Például ahogy kisfiúként nem értette, miként állhat apja a „rosszak” (fehérek) oldalára egy indiánfilm nézése közben, vagy amikor tizenkét évesen kijelentette, hogy nem hisz istenben és nem volt hajlandó vasárnap templomba menni szüleivel. Apjának természetesen nem tetszett fia viselkedése, de bölcsebb volt annál, minthogy erőszakkal vagy büntetéssel akarja elérni, hogy a tini véleményt változtasson. Ron a mai napig ateistának vallja magát.

Nem a Vallás kérdése volt az egyetlen terület, ahol apa és fia nem értett egyet. Ron Reaganból, aki sikeres ballett-táncosi pályafutást hagyott maga után, apja nyolcéves elnöki szolgálata leteltével baloldali, liberális újságíró vált. Ronald és Ron Reagan, annak ellenére, hogy politikailag teljesen eltérő nézeteket vallottak, tisztelték és szerették egymást. Ez a mai politikai klímában, ahol a nem egyetértők gyakorlatilag halálos ellenségként gyűlölik egymást, és a médiában az uszítás,

nem pedig a párbeszéd a divat, példamutató.

Az apám 100 évesen című könyv elolvasásával nem kapunk jobb, élesebb képet Ronald Reagan volt elnökről. A családi háttér érdekes, de spekulatív. Ron családi anekdotái magával ragadóak, de nem vezetnek feltétlenül új meglátásokhoz. A könyvnek tartamilag és szerkezetileg is jót tett volna egy tapasztalt kérdező, egy jó szerkesztő közreműködése.

Ronald Reagan fiatalkorától hős szeretett volna lenni. Arra törekedett, hogy mások is hősként tekintsenek rá. Ez úszómesteri és filmes karrierjében részben sikerült, bár egyikben

sem ért el olyan sikereket, amilyenekre vágyott. A politika volt az a hely, ahol a Reagan ideális közönségre talált, ahol a mítosz végre sikert aratott. Az elnök nem szeretett hódítani, inkább hagyta, hogy őt hódítsák meg, sosem tette nyilvánvalóvá ambícióit, mégis nyilvánvaló, hogy a legmagasabb célokat tűzte ki maga elé. Hős szeretett volna lenni, és a hidegháborús világban hős lett. A mítosz szerint ő az, aki megmentette a világot a nukleáris világégéstől. Bárhogy volt is, elégedett emberként halt meg, akit családtagjai az Alzheimer- kór okozta állapotában is szerettek és óvtak.

KÖNYVESPOLC

AFORIZMÁK

A mindennapok kegyetlensége

Barak László

A halálnepper

Pozsony, Kalligram, 2010

Már a 2003-ban megjelent Miféle szerzet vagy te? című könyvét is átszövi a halállal folytatott párbeszéd. A 2005-ben megjelent Retúr a pokolba című Barak-kötetben is erőteljesen érzékelhető a halálközeliség, igaz, abban nem is annyira a természetes elmúlás, hanem az erőszakos halál társadalmi aspektusai felől. Barak László új verskötete, A halálnepper ezt a reá jellemző ironikus-groteszk, a mindennapok kegyetlenségét bemutató játékot folytatja. Míg korábban az alvilág témája köré szerveződtek a versek, most kis elmozdulás figyelhető meg egyfajta - hangsúlyozottan barakos - létösszegzés felé: az „öregkori költészet” átértelmezésére tesz kísérletet.

Sosem fél. Nincs fantáziája.

TOMI VINCE

♦ Jó hangulatban készülnek a focimeccsekre - a tűzoltók és a rohamrendőrök.

♦ Szerény ember. Nem hallgat saját véleményére.

♦ Ritkán dicsér másokat. És soha mellékes szándék nélkül.

♦ Illedelmes gyerek. Tudja, mit nem szabad tudnia, pedig már tudja.

♦ Tévedni emberi dolog. Kételkedni eretneki.

♦ Jó, ha az új győz. Mielőtt régi lenne.

♦ Egyesekre jobb emlékezni, mint találkozni velük.

♦ Nem mondott rosszat a főnökéről. Az igazságon kívül.

♦ Ha súgnak neki, a papagáj is kiváló szakember.

♦ Már nincs közöttünk. Előléptették.

♦ Nem olvashatták gondolatait. Üres a feje.

♦ Szívesen hallgatjuk másokról az igazságot. Ha érdekesebb a hazugságnál.

♦ Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ha nagyon jól, ellopják a takarót.

♦ Nem baj, ha a rajtnál hibázol. A sorrendet a célban állapítják meg.

♦ A gyerekeknek el kell viselniük a felnőttek butaságait. Míg nem lesznek elég nagyok, hogy megismételjék őket.

♦ Beismerte, hogy igazat mondott.

♦ Az irodalomkritikusok a többséget képviselik. Azokat, akik nem olvasnak.

♦ Légy önmagad. Úgysem titkolhatod sokáig.

♦ Szeretik egymást, de nem házasodnak. Drága a válás.

♦ Normális ember. Nem akar mindenáron kitűnni.

♦ Élvezi a kollektíva rokon- szenvét. Ritkán van igaza.

♦ Mindenkinek vannak hibái. Némelyiket szakadatlanul gyakoroljuk, pedig már elég jól tudjuk.

♦ Optimizmus. Szelíd bátorság.

♦ Politikusok. A nyilvánosság legitim megszállói.

♦ Frázis. Szalonképes hazugság.

♦ Béke. Máshol lőnek.

♦ Irodalomtörténet. Öregek lábmosása.

♦ Hízelgés. Nem létező erények dicsérete.

♦ Néha különösen örülünk az igazságnak. Nem minket érint.

♦ Ha a politikusok csak arról beszélnének, amihez értenek, nem lennének tévéviták.

♦ Mindnyájan egyformán viselkedtek. De a rendesek szé- gyellték magukat.

♦ A gyerekeket rendes felnőtté kell nevelni. Hogy tudják, milyen rosszak az emberek.

SZALON

Szerkeszti: Csanda Gábor.

Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com