Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)

2011-03-05 / 53. szám, szombat

10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. AAÁRCIUS 5. www.ujszo.com The Cemetery of Reason - ezerkétszáz kép a budapesti Ernst Múzeumban Komoly témák infantilis tálalásban karingós, szó szerint hurkolódó szövegbuborékokat ásítanak: valódi kommentárok. Aztán némelyik figura megéled, két és fél dimenziós faszobrok formájában tovább bohócko­dik, kommentál, bandzsít, pár­beszédet provokál. Az egyik legkirívóbb pél­dány, a kedvencem, minden­képpen egy remek kis mű­ereklye, egy triptichonszerűen „A Templeton-karakterek kígyószerüen kacskaringós szövegbuborékokat ásítanak: valódi kommentárok. Némelyik figura megéled, két és fél dimenziós faszobrok formájában tovább bohóckodik, kommentál, bandzsít, párbeszédet provokál." (Somogyi Tibor felvétele) (Glódi Balázs felvétele) kialakított, vagyis csukható- nyitható, hordozható házi ol­tár, rajta gondosan megörökít­ve anyuka, nagymama (ország­világ előtt megköszönve és megörökítve minden erényü­ket, érdemüket, szóban és kép­ben), mellettük a középiskolás- fogszabályzós első csók, rögtön alatta a máig aktuális nagy sze­relem. Mindegyik arcon ugyan­az a cartoon-stílus, ugyanazok a dülledt szemek, merev, de szerethető mosolyok. Egytől egyig bátran beleille- nének valamelyik napilap bél­és külpolitika-szagú karikatú­rarovatába. Néha azért szofisztikáltabb a művész, de mindig játékos, ha- úgy tetszik neki, akár beleírja - jó terjengősen - figuráinak hur­kaszerű szövegbuborékába, hogy amúgy ez is csak egy da­rab szemét, de legalább sze­rény igénnyel készült, sem gyé­mántból, sem koponyából, rá­adásul dollármilliókba se ke­rül. Fricskáinak célpontja álta­lában a dogmatikus nem gon­dolkodás, az ezoterizmus, a mechanikus sztármajmolás, az agymosás és annak minden válfaja. És ha már agymosás, akkor néha tényleg rózsaszínes tekervények lebegnek a befőt- tesüvegben, gondosan, képre- gényszerűen színezve-satíroz- va, szinte rikító, de legalábbis sugárzó erejű akrilszínekkel kivitelezve. Közben fel-felmerülhet a kérdés, hogy a legtöbb fénykép külön-külön tálalva is megáll- ná-e a helyét, és hogy a rajzok önmagukban is jók-e, vagy csak ebben a fiatalosan lezserre gyúrt, ilyen-olyan műfajok közt egyensúlyozgató, de azért mégiscsak fehér falas múzeumi kontextusban látszanak annak. Merthogy helyenként igen ve­gyes minőségűek, jó néhányu- kon érződik, hogy az alkotó mindenen törte éppen a fejét, csak nem a jól fésült kompozí­ción vagy a precíz kialakításon. Ami viszont megmenti és fo­gyaszthatóvá, sőt kimondottan élvezhetővé teszi ezt a kiállí­tást, az a benne rejlő legós- dobozszerű sokféleség, a (mi­nimum) két anyagrész (fotó meg rajz) közti szellemes, ter­mékeny párbeszéd, no meg a mindenhol ott bujkáló, keser- édes, komolytalan, sokszor szomorkás képzeteket felvil­lantó humor, a végletekig agyonmagyarázott utalások, ez az eszméletlen tömény narra- tivitás. Persze, fárasztó, s persze, a sok száz vagy inkább ezer uta­lás, gag némelyike picit döcö­gős, életlen, de legalább végig lüktet, lélegzik, provokál ez az anyag. Akárki is ez az Ed Temp­leton (Velencei Biennálén, Do- kumentán, Manifestán még nem.járt), jó benne, hogy fia­talság-, utaz(gat)ás-, szabad­ság- és csókolózáspárti, közben meg nagyon ügyesen, helyen­ként meg nagyon viccesen tud festeni, szobrozni, fotózni. (ED TEMPLETON: Cemetery of Reason. Budapest, Ernst Mú­zeum, március 20-ig) A dél-kaliforniai Ed Temp­leton (1972) profi gör­deszkásként már nemegy­szer körbeutazta a világot, közben rajzos, fotós úti élményeit egyre inkább kapkodják a képző- művészeti galériák is. A budapesti Ernst Múze­umban most ezekből lát­hatunk egy jókora méretű, rafinált megainstallációvá összeérlelt válogatást. CSANDA MÁTÉ Hál’ istennek fölöslegesen aggódtam: egyetlenegy lakk­festékkel kicsinosított, falra akasztható gördeszkát meg önmagának való óriásgraffitit sem láttam a művek között. Ami viszont rögtön szemet szúrt, az a nem mindennapi fo­tóegyüttes: egy hatalmas kép­anyag, amely patchworkszerű- en, végeláthatatlanul rátapad a múzeum falaira. A sok különfé­le formátum, képkeret és beál­lítás, meg eleve, téma és fény­képezett tárgy, ember, testrész, nemi szerv - kivétel nélkül úti élmények, gördeszkás turné­kon összegyűjtött ingerek, ta­pasztalatok, emlékek. Mintha csak egy véget nem érő video- blog képanyaga lenne, szinte mindig fekete-fehéren, elősze­retettel akár filctollal hozzá- és beleírva, kollázsszerű dara­bokkal megtoldva. Templetont ugyanúgy ér-' dekli a kaliforniai strandon fürdőző húsos testű tinédzser mellkasán egy nagy (rajzolt? tetovált?) horogkereszt, mint például egy csapat szentpéter­vári lány a pádon ülve, iszogat­va, szatyrokból ki- és bepakol­va, magukat sminkelve, aztán virtuóz kompozíciós sémák alapján képbe komponált, dög­lött vagy profi módon alvást színlelő foxterrier egy névtelen nagyváros aszfaltozott utcáján, ismeretterjesztő műanyag óri­ás dínók, gumikerekeken húz­ható, feszítésre is alkalmas nagyságú kereszt, amint éppen egy buzgó aktivista cipeli maga után; egy szimpatikus kisfiú, amint büszkén mutatja egy baleset után négy darab meg­maradt ujját; mindenféle ve­gyesboltkirakatok, buszmegál­lók, leélt dél-afrikai lakótele­pek, valós és képzelt szexjele­netek, -montázsok, vagy csak izmos, szálkás, egy pár köröm­cipőből kirobbanó női vádli, sok-sok barát, még több barát­nő, lakótársak és kollégák, egy átmulatott éjszaka sebeit hor­dozó névtelen fiatalok; néha meg csak végtagok, combok, térszeletek, egy-egy magának való kis zsánerképszerű felület. Összesen vagy ezer képkocka. Lehetnének egy megamére­tű komiksz paneljai is, egy gra­phic novel állandóan bővülő és folyton frissülő kelléktára. Olyan, mintha a művész tény­leg csak néhány kollégájának tartana egy jókora diavetítést, színes, jó snittekben gazdag élménybeszámolót: nem játsz- sza meg a szociológus artista doctust, a finomkodó áltudóst, közben azért akarva-akaratla- nul is dokumentál, rögzít, kommentál, szemet élez és így mindezzel együtt kritizál is. Közbe-közbeékelve a rajzok. Gyakran inkább plakátok, tab­lók, rögtön a nyitó példány, mintegy előzéklap a vaskos fo­tóanyaghoz. Egy rajzos, tarka­barka, könnyed vonalvezetésű vízfestékes USA-térkép, sok kis csíkkal, pöttyel meg nyilacská- val, a művész eddigi autóútjai. Amúgy szinte mindegyik rajz egy-egy vizuális gagre épül, poénok, grimaszok sorozata, kombinációja és összefércelé- se: van, hogy grafikonalakban, van, hogy kimondottan tabló- szerűen, nevetnivalóan szájba­rágósán; komoly, gyakran szó szerint véresen komoly témák, helyenként elég infantilis tála­lásban, de épp ez benne a ro­konszenves és izgalmas. „Merev, de szerethető mosolyok.' A képek alatt, fölött, vagy egyenesen rájuk írva, gyakran terjedelmes, kézzel gyártott, más és más betűtípusokban tobzódó képaláírások, néha egyszerre több is, a néző válo­gathat, szemezgethet; gyakran áttetszik a pöttyögetéses spray- alap, azon leheletnyi akvarell- rétegek. A beteg tekintetű Templeton-karakterek aztán nemritkán kígyószerüen kacs-

Next

/
Thumbnails
Contents