Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-03 / 27. szám, csütörtök
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 3. www.ujszo.com Holnap este bemutató a Thália Színházban Bicska Maxi új köntösben FECSOYVETT Kassa. Bertold Brecht Koldusoperájának aktualizált változatát láthatja holnap a kassai közönség. A német szerző mindig szívesen használt fel más műveket darabjainak alapjául, figyelmen kívül hagyva azon véleményeket, amelyek ezért pla- gizálással vádolták. A Koldusopera is adaptáció, amelyet Brecht a berlini Theater megnyitására készített John Gay 1728-ban írt művéből Csőcselék címmel, és igazi áttörést hozott neki. Kassán a darab Ko- rognai Károly rendezésében kerül bemutatásra, aki színészként, pályája kezdetén két alkalommal szerepelt a Koldusoperában. Megrendezése a Szecsuáni jó lélek után egyik nagy álma volt. „Nagyon szeretem Brechtet, s a kassai kis létszámú társulatnak erős dramaturgiai változtatások mellett ebben a darabban nagyon jó szerepek megformálására van lehetősége. Teljesen mai előadást álmodtam meg, s már a dramaturgia és a színpadra alkalmazás során is ezt a feladatot próbáltam megoldani” - mondta a rendező. A darab 21. századi környezetbe kerül, korunk problémái jelennek meg benne, mint a világválság és az abból való kilábalás lehetősége. Bicska Maxi szerepében Bocsár- szky Attilát, Peacock és felesége szerepében Pólós Árpádot és Kövesdi Szabó Máriát láthatjuk, Polly megformálója pedig Márkus Judit lesz. A kiállítás kevésbé hat egzotikusán, mint azt a látogató feltételezné A nem is olyan távoli Kelet Pozsony. Ma este a Subclub- ban lép fel az izlandi Blood- group. A négytagú formáció hazájában a legünnepeltebb fiatal csapatok közé tartozik, olyannyira, hogy második, Dry Land című lemezüket az izlandi kritikusok érdemesnek találták az ország legnagyobb zenei díjára. A szimpatikus zenekarról túlzás nélkül elmondható, hogy sikerült új alapra helyezniük a dallamos popzenét, Taiwan Calling címmel rendezte legújabb kiállítását a budapesti Ludwig Múzeum. A tárlat tajvani kortárs művészek munkáit mutatja be és hozza el a Távol-Keletet Kelet- Európába. GYŐRI ZSÓFIA Édes (hazai) anyanyelvűnk Dunaszerdaheiy. Rendhagyó módon egy nyelvész, Simon Szabolcs új tanulmánykötetét mutatják be a Vámbéri Irodalmi Estek keretében ma 18 órától a Budapest kávézóban. A Nyelvi szondázások - Alkalmazott nyelvészeti tanulmányok a szlovákiai magyar nyelvhasználat köréből című munkát Miszad Katalin méltatja, a szerzővel Vörös Ottó nyelvész beszélget. A kötetben a szlovákiai magyar sajtó nyelvével, nyelvpolitikával és a hazai magyar nyelvi neveléssel foglalkozik a szerző. Az est rendezője a Vámbéry Polgári Társulás és a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó Kft. (juk) Pozsonyban és Kassán is fellép a Bloodgroup Izland ifjú kedvencei AJÁNLÓ Igazi felüdülést jelent a megszokott kiállításokkal szemben, és kiderül belőle, hogy nem is különbözünk annyira. Az elmúlt évtizedben Tajvan radikális politikai és kulturális változásokon ment keresztül, ennek következtében a tajvani identitás kritikus kérdéssé vált, és az önkép újraalkotását eredményezte. Kína nagyon erős, egységes identitást követelő programjával feszült szembe a helyi identitás felépítése és megerősítése. így a tajvani művészek egyre jobban elszakadtak a klasszikus ábrázolási formáktól, és a nyugati kultúra felé fordultak. Ez lehet az oka annak, hogy a Taiwan Calling című kiállítás kevésbé hat egzotikusán, mint azt a látogató feltételezné. Ám ennek pozitívuma, hogy az ázsiai ország szociális problémáival foglalkozó kiállítás mindenki számára világosan érthető. A tárlat fő motívumai az 50-60-as évek hirtelen fellendülő infrastruktúrájában hihetetlen gyorsasággal felépített, szinte rögtönzött épületek, amelyek döntően meghatározzák a város látképét. Ez egyáltalán nem ismeretlen jelenség a kelet-európai nézelődő számára. E mellett a másik fontos irány, amit az anyag igazán élesen érzékeltet, a generációs problémák. A korcsoportok közötti lassanként áthidalhatatlan szakadékok és az elöregedő társadalom problémája. Összességében a kiállítást az egyszerre felkavaró és megnyugtató letisztultság jelErtjük az alkotásokban megbúvó humort .... . • ■ ^4 Tzeng Yong-Ning színorgiája lemzi. Eltérően az átlagos tárlatoktól nem lógnak zsúfolva képek a falon, megnehezítve a befogadást. Itt mindennek rendszere van, és minden teremnek megvan a saját tematikája. Döntő többségben videó-installációkat és fényképeket látunk, ám minden műben van valami csavar. Minden terem egy új világot tartogat számunkra. Például a kiállítás második termében egy négy fotóból álló sorozat kerít minket hatalmába. Az idős tajvani asszonyról készült félig akt képek nagy mérete már elsőre lenyűgöző, ám mindehhez a művész hanganyaggal is készült. A képek vizsgálata közben egy távolról jövő lágy hangtörténetet me(Képarchívum) sél nekünk, természetesen mandarin nyelven. Ezt követően újabb fotográfiai alkotások tárulnak elénk. Öt monumentális kép. Az egyetlen közös bennük, hogy egy piros kordbársonnyal borított szék áll mindegyikőjük középpontjában. Egy szék története. Kombinálva a művész saját történetével, ami a képek szélén, angol nyelven olvasható. Ám nem csak fényképészettel találkozik a látogató. Impozáns installációk sorozata vár még rá. Az egyik terem a tengerpart hangjait, képeit, homokját és életérzését hozza el a zimankós téli estén betévedt műkedvelőnek. Egy másik helyszínen pedig egy árnyékokból vetített színes, ám lakótelepszerű képzelt városban találjuk magunkat. A kiállítás egyik leghatásosabb alkotása egy fiktív hotel, amely éjszakai szállást kínál a megfáradt turistának. Motorbicikli-parko- lókban, vonatállomáson, vagy akár a híd alatt. Ezen a ponton az ember húsába vág a felismerés: ez az installáció akár itt, nálunk is létrejöhetett volna. A kiállítás videóinstallációi talán túlságosan hosszúak, az embernek türelemre van szüksége, hogy végignézze őket, és ezáltal újabb élményekkel gazdagodjék. Szintén hiányérzetet hagy a szemlélőben, hogy a hagyományos képzőművészeti alkotások csupán egy teremnyi helyet kaptak, és ezen az egyetlen helyszínen is csak három képet láthatunk. Pedig az már a terembe való belépéskor érezhető, hogy itt valami igazán szokatlannal találkozunk. Tzeng Yong-Ning golyóstollal rajzolt nonfiguratív, nagyméretű rajzai igazi színorgiaként köszöntik az embert. A színes filctollakkal rajzolt, aprólékosan kidolgozott képek olyan vidámságot sugároznak, amilyenre kevés európai művész képes. A Taiwan Calling című kiállítás valójában órákkal a helyszínről való távozás után fejti ki a hatását, de akkor nagyon. Mikor a látogató újra kilép a való világba, érzi, hogy a látottak egyre jobban kitöltik a gondolatait, és a kiállítás képei nem hagyják nyugodni. Az egzotikus utazást ígérő tárlat épp amiatt válik maradandó élménnyé, hogy bebizonyítja: tévedtünk, ha azt hittük, a távolkeleti emberek nagyon különböznek tőlünk. Minden nehézség nélkül értjük az alkotásokban megbúvó humort, fájdalmat, kritikát, és azt a jól ismert keserédes életérzést. (A kiállítás március 6-ig tekinthető meg). Dominic Sena amerikai fantasyja egy középkori sűrű erdőbe vezeti a nézőt, ahol az a sötétben sablonok, logikátlanságok és primitívségek áldozata lesz A boszorkánysággal vádolt lány (Claire Foy) és d volt keresztes lovag, Behtnan (Nicolas Cage) (Fotó: Continentalfilm) Lenullázó boszorkányvadászat TALLÓSl BÉLA Ez már nem az a Nicolas Cage, akiért be kell ülni a moziba (aki „elröptette” a Madárkát Alan Parker 1984-es filmjében). A Boszorkányvadászat pedig nem az a film, amelyért érdemes majdnem száz percet a sötétben tölteni, mivel zavaróan hangos ahhoz, hogy az embernek ne legyenek rémálmai, ha megpróbál elszunnyadni. Ahhoz viszont nem elég eredeti, újszerű és átütő, hogy ébren végig lehessen nézni. Pedig az elején még bizakodás is eltöltheti a nézőt. A főhős, a volt keresztes lovag ugyanis - a vallási háborúból hazatérve - azzal érvelve tér ki a további harcok elől, hogy ő istenben hisz, és nem az emberben, aki a nevében beszél. Ekkor a néző még hihetné, hogy valamiféle morális kérdéseket is komolyan boncolgatni kívánó történelmi mozit fog látni. Bár azok az animációs megoldások, amelyek a harcok környezetét és tömegét segítenek megteremteni, előrevetítik, hogy valamiféle vizuális csalás áldozatai leszünk. Hogy a cselekményben is csalások és sablonok, logikátlanságok és primitívségek áldozatai leszünk, az csak később derül ki, amikor olcsó boszorkányvadászatba fullad a történet, s a boszorkányos-pokolbeli erők a legabszurdabb akciómegoldásokhoz vezetnek el. Olyan trükkökhöz, amelyeken nemhogy korhűséget, hanem egyáltalán értelmet nem lehet számon kérni. Amikor Behman társával, Felsonnal (Ron Perlman - ő a legpozitívabb eleme a látottaknak) „kilépnek” a keresztes háborúkból, csak úgy szabadulnak ki a tömlöcből, hogy a boszorkánynak kikiáltott lányt (Claire Foy) átszállítják egy kolostorba, ahol majd kiűzik belőle a gonoszt. Hogy az utánpótlás is kinevelődjék, ahogy az a lovagmesékben lenni szokott (bár inkább, hogy a veteránok mellett egy nézhető arc is legyen a vásznon), hozzájuk csapódik a tejfölösszájú Kay (Robert Sheehan), aki hős lovaggá szeretne válni. Egy sűrű erdőn keresztül vezet a középkori ro- ad-movie. Minél beljebb tart a csapat a sűrűben, annál képtelenebb kalandokban van részük a kísérőknek, illetve része a boszorkánysággal vádolt lánynak, s annál inkább elveszti a sztori a hihetőségét. Az már alig idegesítő, hogy a kép egyre sötétebb, mintha lemerült volna a kamera, holott épp a táj látványa az, ami élményt nyújt a vászonra meredés közben. A többi csak lenullázza az értelmet. amelyet elektronikus függöny mögött, meglepő hangszerelési ötletekkel spékelve prezentálnak. Angol nyelvű dalaik ennek köszönhetően egyszerre fül- bemászóak és kísérletezők. A Bloodgroup európai turnéja keretében Varsóból érkezik Pozsonyba, február 10-én pedig a kassai Tabačka Kulturfabrikban is bemutatkozik. Akinek Budapest közelebb esik, mint a két szlovákiai helyszín, a Gödör klubban is láthatja őket február 11-én. (juk)
