Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-23 / 44. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 23. Vélemény és háttér 5 Aki bizonytalan, szlovák nemzetiség bejelölésével nem segít egyik kulturális közösségen sem Népszámlálás és valóság Az idei népszámlálás előtt egyöntetűnek tűnik a vélemény - a szlovákiai magyarok lélekszáma „félmillió alá csökkenhet”. RAVASZ ÁBEL Ez roppant szerencsétlen megfogalmazás: a magyar nemzetiségűek száma ugyanis nem a népszámlálási eredményektől függ és nem is azoktól csökken. A fenti szófordulat elsősorban pontatlan megfogalmazásnak tekinthető, azonban nem teljesen veszélytelen abból a szempontból, hogy a népszámlálást a valóság objektív méréseként jeleníti meg. A népszámlálások elsődlegesjelentősége abban áll, hogy tájékoztatják az államot annak polgárairól. Egy ideális világban a népszámlálás menete során a kérdezőbiztosok interjúkat készítenének minden egyes alannyal, majd ezek szövegét „az állam” képviselői sorra elolvasnák. Mivel azonban ez a modell kivitelezhetetlen, a statisztikusok kénytelenek könnyebben feldolgozható, összevont adatokat készíteni. Ez azonban nem veszteség- mentes: kivitelezéséhez mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket kell feltenni, az azokra adott válaszokat pedig egymáshoz képest értékelhetővé tenni. így születnek a kérdőívek és a válaszok kategóriái. Míg azonban egyes kérdéseknél a válaszok aránylag könnyen kategorizálhatóak, más esetekben a kérdezett tulajdonság komplexitása miatt a kategóriák szükségszerűen leegyszerűsítettek és pontatlanok. A nemzetiség pontosan ez utóbbi csoportba tartozik. Tegyük fel, hogy a realitással ellentétben ideális világunkban mindenki valós nemzetiségéről szeretne beszámolni a kérdezőbiztosoknak. Egyeseknek gond nélkül menne az őket pontosan leíró kategória kiválasztása. Mások azonban könnyen érezhetnék úgy, hogy nem csupán egyetlen nemzetiség az, melyhez tartoznak - ők a különféle kettős és kevert identitásúak, akiknek családi és társadalmi tapasztalatai lehetővé tették azt, hogy két nemzet kulturális kódját is megértsék és magukénak érezzék. A népszámlálások tapasztalatai alapján a kisebbségiek gyakran vallják magukat a többségi nemzethez tartozónak. Ennek oka részben a félelem, részben az asszimilálódás iránti vágy, de jelentős szerepet kap a kategorizálás kiszorító ereje is. Mivel a közbeszédben a népszámlálás mint a valóság mérése jelenik meg, a többes indentitásúakon nagy a nyomás arra, hogy bevallják, kisebbségi mivoltuk nem a „valóság”, és bár többségi kötődésük sem az, alapértelmezett válaszként nagyobb eséllyel kerül a papírra. A kisebbségi közösségek számára ezért létkérdés a nép- számlálás átfogalmazása, a valóság mérése helyett a kulturális hagyományokról való állás- foglalásként. A magyar nemzetiség megjelölésének nem identitásválasztásról, hanem saját kulturális hátterünk tiszteletéről kell szólnia. Másképpen fogalmazva: aki bizonytalan, szlovák nemzetiség bejelölésével nem segít egyik kulturális közösségen sem, míg a magyar nemzetiséget jelölve segít az egyik kulturális hagyományának fenntartásában, miközben nem árt a másiknak. A népszámlálás tétje éppen ezért nem a „magyarok számának csökkenése”: az feltételezhetően mindenképpen zajlik. A tét az, mekkora vonzereje maradt a szlovákiai magyarság kultúrájának saját leszármazottai számára. (Peter Gossónyi rajza)- A piros orrú, zöld kalapos, fehér hóember magyar? JEGYZET Utcai harcok VERES ISTVÁN P Nemrég több szervezet is tiltakozott amiatt, hogy a fasiszta szlovák állam egykori halálra ítélt külügyminiszterének, Ferdinand Durčanskýnak a szobrát készülnek felavatni Rajec városban. Nem is akárhol, hanem a Szlovák Nemzeti Felkelésről elnevezett téren. Ez pont olyan, mintha Budapesten a Nagy Imre téren Kádár Jánosnak állítanának szobrot. Rajec város képvise- lő-testülete tavaly egybehangzóan hagyta jóvá az invesztíciót, csak tudják, mit csinálnak. Emlékezhetünk, mekkora szenzáció volt 2001-ben, amikor a Pest megyei Pátyon elsőként a rendszerváltás után utcát neveztek el Horthy Miklósról. Magyarországon ez az egyetlen közterület, amely a néhai kormányzó nevét viseli. Nem mintha Horthyt egy lapon lehetne említeni Jozef Tisóval, de az utóbbiról több szlovákiai településen is elneveztek már utcát. A vitatott történelmi személyiségekről elnevezett utcák körül sohasem szűnik meg a vita. Éppen ezért az lenne a legszerencsésebb, ha egyszerűen véget vetnénk annak a gyakorlatnak, hogy emberekről nevezünk el közterületeket. Régen minden térnek, utcának megvolt a maga neve, később, a 19. század második felében kezdett csak presztízskérdéssé válni, hogy minden városnak legyen Petőfi utcája meg Kossuth tere. Máig zajlik ez a folyamat, melynek eredményeképp a legrégebbi és legeredetibb megnevezések eltűnnek a közterületekről. Elég egy túlbuzgó polgár- mester, aki lelki rokonságot ápol mondjuk Vörösmarty Mihállyal, Alsópityeréden máris elnevezik Vörösmarty utcának a Széna utcát, holott az öregek talán még emlékeznek is, miért hívták annak idején Széna utcának a szóban forgó falurészt. Ez persze egý kitalált példa, de az élet sokszor produkál hasonló eseteket. A történelmi személyiségekhez fűződő beteges tiszteletünknek gyakran esnek áldozatául olyan értékek, amelyeket valóban védeni kellene, mint például az említett régi utcanevek. Persze más eset, ha az adott községnek vagy városnak külön kötődése van az illető személyiséghez, akkor egy fokkal indokoltabb lehet az átnevezés. De én személy szerint akkor sem válnék meg az eredetitől. KOMMENTAR Zongoraverseny SZOMBATHY PÁL Politikai rapszódiák komponálódnak,a nemzetközi sajtóba magyar műfajként tört be a rögtönzött, töredékes, zaklatott és érzelmeket dúsan bemutató úgynevezett művésznyilatkozat. A fő tétel általában a kor- mányszapulás. Van ellenrapszódia is, az a fennálló viszonyokat veszi védelmébe és a szégyenteljes közelmúltra mutogat pálcájával. Világhírű magyar zongoraművészek, karmesterek írnak és nyilatkoznak. Schiff András szerint Magyarországon a rasszizmus, a romák elleni diszkrimináció, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a reakciós nacionalizmus súlyos aggodalomra ad okot. Fischer Adám szintén rasszizmus és antiszemitizmus miatt küld petíciót Brüsszelbe - meg a magyarok bezárkózottságát, tájékozatlanságát ostorozza. Van ellenpólus is: Kocsis Zoltán. Ő jól érzi magát idehaza, szerinte a kultúrát az új kormányzat komolyabban veheti, mint elődje, tagadja a gyűlöletek áthatóságát és légkörét, nyugalomra int. Igaza van-e valamelyik művésznek? Igaza lehet-e egyszerre két, eltérő álláspontú zongoraművésznek? S mi van, ha egyiküknek sincs igaza? Kinek lehet egyáltalán itt igaza? Aki hangosabb? Aki befolyásosabb? Kinek higgyünk kiváló művészemberek benyomásait figyelve? Akivel könnyebben tudunk azonosulni? Biztos, hogy ez a jó választás? A Kocsis kontra Schiff&Fischer-polémiából két szemlélet- mód, két mentalitás rajzolódik ki. Az egyik hajlamos túlreagálni, túlzásokba esni, ha számára ellenszenves erők vannak hatalmon. Ezek az elnagyolt, meg felnagyított rémképek sajnos lehetetlenné teszik a valós visszásságokjózan számbavételét. Pedig akadnak: Alkotmánybíróság, s más közhatalmi intézmények jogkörének csorbítása, nepotizmusok, túlzott lojalitások elvárása, ódzkodás a tárgyalásos demokráciától - bár ezek nem oly látványosak, mint a rasszizmus és antiszemitizmus bélyegei. A másik habitus a hatalommal szemben megértő, azzal egyezkedő, tárgyaló művészé, értelmiségié. Ez sem mindig célravezető vagy szimpatikus, de a higgadtság erénye ezúttal megfontolandó. Magyarországnak most minden vélt und valós sérelem ápolgatása helyett józan észre, s csak jó időben és jó helyen kieresztett hangra van szüksége. Különben marad, ami eddig: tapicskolás a kiszámíthatóan drámai, következésképp kihűlő és érdektelenné váló sértettségekben. Amikor már kiáltozásra sem jön házhoz a farkas. A szerző magyarországi publicista FIGYELŐ Fegyverek 401 milliárd dollárért Összesen 401 milliárd dollárért értékesített fegyvert a száz legnagyobb fegyvergyártó cég 2009-ben - nem számítva a kínaiakat -, ami nyolcszázalékos növekedés az előző évhez képest - derült ki a Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) fegyverkereskedelemről szóló jelentéséből. A fegyverkereskedelembőlbefo- lyó összegből főként 45 amerikai cég részesült, mivel az USA kormánya folyamatos keresletet jelentett. Ez a 45 vállalat 247 milliárd dollárért adott el fegyvereket. „Az Egyesült Államok kormányának katonai célú kiadásai kulcsfontosságúak voltak a fegyverkereskedelem bevételének növekedésében, nemcsak az amerikai vállalatok, hanem az amerikai piacon jelen levő nyugat-európai cégek esetében is” - hangsúlyozta Susan Jackson, a SIPRI fegyveripari szakértője. A legnagyobb bevételt, 33,4 milliárd dollárt 2009-ben az amerikai Lockheed Martin szerezte meg, amely a tavalyi győztes brit cégóriást, a BÁE Systemset előzte meg a százas listán. ABAE Systems 33,3 milliárd dollárért adott el fegyvereket, ebből 19 milliárd ot a cég amerikai leányvállalata hozott a konyhára. Európát kilenc ország (Németország, Spanyol- ország, Finnország, Franciaország, Olaszország, Norvégia, Egyesült Királyság, Svédország, Svájc) 33 vállalata képviseli a fegyvercégek top százas listáján, amelyek összesen 120 milliárd dollár bevételt termeltek 2009-ben. Két társaság került az első tízbe: a német-francia EADS hetedik lett 15,9 milliárd dolláros bevétellel, az olasz Finmeccanica 13,3 milliárddal nyolcadik. Ezen a két cégen és a BAE Systemsen kívül csak amerikai vállalatok szerepeltek az első tíz helyen. A SIPRI top százas rangsorában nincsenek kínai vállalatok, mivel „nincsenek kellően pontos és összehasonlítható adatok” a gyártókról - mondta a SIPRI szakértője. Jackson elismerte, hogy sok gyártó elég jelentős lenne ahhoz, hogy felkerüljön a listára. Ázsiát hét országból 10 cégcsoport képviselte a száz vezető vállalat között, összesen 24 milliárd dollárosbevétellel. (MTI)
