Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-17 / 39. szám, csütörtök
12 Iskola utca-hirdetés ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 17. www.ujszo.com A Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán Ma nyílt napot tartanak a középiskolás diákoknak TÁJÉKOZTATÓ Nyitra. Nyílt napot tart ma a Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara. Az előadótermekben a tanszékek vezetői és tanárai bemutatják a kar tanulmányi programjait, és interaktív prezentációikba az érdeklődők is bekapcsolódhatnak. A hely és az idő adott arra, hogy a végzős középiskolás tanulók megismerkedjenek a kar felépítésével, működésével, valamint hogy első kézből kapják meg az egyetemi tanulmányokkal kapcsolatos kérdéseikre a válaszokat. A nyílt napokon évente több mint tízezer érdeklődő vesz részt. Ugyancsak nagy sikere és közönsége van a kar internetes jelenlétének is. Szlovákiai viszonylatban kimagaslóak a KeTK tájékoztatási módszerei és információs csatornái. A kar Facebook-oldalának szlovák és magyar változatához több mint hétszáz, elsősorban érettségi előtt álló diák csatlakozott. Az internetes szociális hálózatok sikere, valamint a regisztrált felhasználók megkövetelik, hogy ne csak a magán, hanem az állami és az oktatási intézmények is reprezentálják magukat a szociális médiákban. A KeTK gondot visel minden diákjára, a Facebook- és Twit- ter-oldalán a hallgatók minden szükséges információt megtalálnak, kérdéseikre pedig azonnali választ kapnak az info.ketk@gmail.com e-mail- címen. Az információs e-mailt jelenleg hallgatók kezelik, akik saját tapasztalataik alapján válaszolják meg a leendő diákok kérdéseit. A Közép-európai Tanulmányok Karának vezetése tovább szeretné fejleszteni a diákokkal való internetes kommunikációt. E héten Komzsík Attila, a kar dékánja videómeghívóban invitálta a fiatalokat a nyílt napokra. Komzsík elmondása szerint nem egyszeri eseményről van szó, a kart érintő komolyabb témákban a jövőben az interneten is nyilatkozik majd. A kar fejlődését a szeptemberben megnyíló új épület és a két új akkreditált tanulmányi program is bizonyítja. (Is) A nyílt napokon évente több mint tízezren vesznek részt (Kollár Róbert felvétele) A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara a 2011/2012-es tanévre felvételit hirdet a következő akkreditált bachelor (Be.), magiszteri (Mgr.) és doktori (PhD.) tanulmányi programokra: » Tanár szak: Magyar nyelv és irodalom szakpárosításban (Be., Mgr.) - N » Finnugor tanulmányok (Be.) - N/L » Magyar - szlovák kétnyelvű ügyvitelszervezés (Be.) - N/L » Óvodapedagógus- és tanítóképzés (Be., Mgr.) - N/L » Közép-európai areális kultúra (Be., Mgr.) - N/L » Tolmács- és fordítóképzés: Magyar nyelv és kultúra - szlovák nyelv és kultúra (Be., Mgr.) - N » Hungarológia (Be., Mgr., PhD.) - N/L » Magyar nyelv és irodalom oktatásának elmélete (PhD.) - N/L 'Magyarázat: N - nappali tagozat, L - levelező tagozat Jelentkezési határidők: 2011. február 28. (Be.) 2011. április 30. (Mgr.) 2011. május 31. (PhD.) Figyelem! Karunk az egyetem Természettudományi Karával közösen kellő érdeklődés esetén biztosítja a matematika, fizika, informatika, biológia, kémia tanár szakos hallgatók részben magyar nyelven történő képzését. Elérhetőségeink: Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara - Nyitra Tel.: 037 6408 860, mobil: 0907 670 221, email: vsandorova@ukf.sk, honlap: www.fss.ukf.sk/hu Facebook: www.facebook.com/ketk.nyitra Twitter: www.twitter.com/ketk_nyitra Milyen körülmények közt folyik az egyetemi oktatás? Színvonalas az oktatás? Győződj meg róla február 17-én a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem nyitott napján! A KeTK bemutatója 09:00-tól kezdődik a Pedagógiai Kar Zobor alatti épületében. Ne maradj le róla! Gál Tamás és Lakatos Róbert (Képarchívum) Gál Tamás impulzív előadásmódja azonnal megfogta a gyerekeket Rendhagyó irodalomóra Szencen Rendhagyó irodalom órán vettek részt a Városi Könyvtár szervezésében és a Csemadok támogatásával anapokbanaszenei alapiskola felső tagozatos tanulói a szenei gimnázium és szakközépiskola növendékeivel együtt a kul- túrház Labirintusnak nevezett termében. MATUS MÓNIKA Gál Tamás színművész Lakatos Róbert brácsaművésszel közösen készített, Tóth László verseire komponált összeállítását mutatta be a gyerekeknek. Sajnos, Tóth László József Attila-díjas költő az utolsó pillanatban, betegsége miatt kénytelen volt a találkozást lemondani, remélhetőleg csak elhalasztódott szenei útja, és látjuk még itt egy író-olvasó találkozón. A rendhagyó irodalomóra bevezetőjeként Polák Margit könyvtáros mutatta be Tóth László költészetét és munkásságát. Gál Tamás impulzív, hatalmas belső erőről és átélésről tanúskodó előadásmódja azonnal megfogta a gyerekeket, akik érezhették, hogy verset mondani lehet úgy, hogy - ha tapasztalat híján az értelmezés hiányzott vagy hiányos is volt ilyen korú közönség esetében - hangulatokat, benyomásokat, érzéseket asszociáljon bennünk, hallgatókban. A verssel - költészettel való játék a zenén keresztül tökéletesedett ki. Lakatos Róbert kiváló partnere volt Gál Tanásnak: nemcsak a zenei aláfestéshez, hanem a vers ritmusának, dallamának, belső zenéjének, lüktetésének kiemeléséhez is virtuóz módon ért. Csupán azt sajnáljuk, hogy nem maradtak itt egy esti előadásra, s hogy nem hagytak itt egy „előpéldányt” a műsor anyagából készült új lemezükből. A POSTA HOZTA A síelés „fertőz” Az Endrődy János Alapiskola Muzslán hosszú évek óta minden évben megrendezi a téli sportok szerelmeseinek a hagyományos sítábort. Azok, aki belekóstolnak ennek a sportágnak az ízébe, bizony nagyon könnyen „megfertőződnek”. Vannak diákjaink, akik immár ötödik éve a tábor résztvevői. Már a tél beálltával izgatottan készülődnek arra a bizonyos január végi hétre. Ebben a tanévben lelkes kis táborunk a Magas-Tátrában, egészen pontosan a Bélai-havasok (Belianske Tatry) szívében talált szálláslehetőséget. Minden évben a már megszokott csapathoz néhány újonc is csatlakozik. Mivel a közeli sípályát naponta birtokunkba vehettük, így a kezdők is pár nap alatt szinte a pálya ördögeivé váltak. Az időjárás is próbára tett bennünket, ennek ellenére mindenki állóképességével bizonyította rátermettségét. Színesítette programunkat az esti síelés és egy „vad” Pár nap alatt a kezdők is a pálya „ördögeivé" váltak (Fotó: Muzslai AI) erdei túra, amely a haladó síelők számára maradandó élményt nyújtott. Sok szeretettel gondolunk vissza erre a pár napra, és arra biztatunk mindenkit, hogy MP911000I4 próbálja ki ezt az élményekben gazdag téli sportot, hátha ő is „megfertőződik”. Zalaba Zsófia igazgatóhelyettes, Muzslai Endrődy János Alapiskola