Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-16 / 38. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 16. Sport 21 Besztercebányán is 17 ponttal nyertek Három légiós a kezdőben J. MÉSZÁROS KAROLY Akárcsak egy héttel koráb­ban otthon a Slovan ellen, leg­utóbb is 17 ponttal (74:57) nyert a somorjai női kosárlab­dacsapat az extraliga rájátszá­sában (a 7-9. helyért). Csak az volt a különbség, hogy szomba­ton idegenben, Besztercebá­nyán született a csallóközi si­ker, ami egyben Diósi Albert együttesének első idei győzel­me az UMB ellen (az alapsza­kaszban otthon 74:82-re, ide­genben 83:88-ra kaptak ki a besztercebányaiaktól). Beszámolók szerint 46:41-es hazai vezetés után fordult a kocka. Zsinórban tíz vendég­pont született, majd tovább nőtt az előny (52:69). „Egész meccsen jól játszottunk, és amikor agresszívebben kezd­tünk védekezni, eldőlt a bajno­ki sorsa is - állapította meg Di­ósi Albert vezetőedző. - Ezúttal az UMB nem szórta a triplákat, mint korábbi összecsapásain­kon. Sőt, egyet sem dobott, mi pedig hármat, abból kettőt a kanadai Hodgson, aki nagyon biztos kezű. Légiósainkkal már erős a keretünk, lehet eleget cserélni, képesek vagyunk ma­gas iramot diktálni. Túlva­gyunk a rájátszás felén, szeret­nénk négyből négy meccset megnyerni. Ha nem jön közbe valami váratlan dolog, ez be is következhet.” Három légióssal kezdett Dió­si Besztercebányán: Sandra Müller-Garner (10 pont) mel­lett honfitársa, az új szerze­mény Joh-Teena Filipe (4) is bemutatkozott, és a kezdőötös­ben volt a második meccsét ját­szó kanadai Kelsey Hodgson (14). A másik kanadai játékos, Lead Girdwood viszont távozik Somorjáról. Besztercebányán a hazai kosarasok közül Suja (17) és Ivanová (10) volt a kezdő­ben, csereként pedig Orosz (10), Slama (7) és Krajcsovics (2) jutott szóhoz. A hetedik helyen álló csalló­köziekre háromhetes szünet vár a bajnokságban. Legközelebb március 5-én lesznek a Slovan vendégei. Addig a rájátszás folytatására készülnek, s köz­ben edzőmeccseket játszanak. Contadort felmentették Madrid. A Spanyol Kerékpáros-szövetség felmentette a doppingvád alól Alberto Contadort - jelentette be tegnap a háromszoros Tour de France-győztes ügyvédje. A 28 éves bringást január 26-án egy évre tiltotta el hazája szövetsége, mivel a tavalyi Tour-sikere alkalmával szervezetében klen- buterol nyomaira bukkantak. Contador fellebbezett, és most neki kedvezett az ítélet. Ez azt jelenti, hogy a kerekes meg­tarthatja 2010-es Tour-elsőségét, és mostantól megint ver­senyezhet. (MTI) Novota János nyár végéig kötelezte el magát a DAC-hoz (Somogyi Tibor felvétele) I Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, nyolcaddöntő, első meccsek - 20.45: Arsenal-Barcelona, AS Roma-Sahtar Do- nyeck. ■ Jégkorong SLOVNAFT EXTRALIGA, 52. forduló -17.00: U20- Poprad. ■ Kézilabda NŐK, WHIL. 18. forduló -19.00: Jindíichov Hra- dec-Písek. ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 36. forduló - 18.00: Spišská Nová Ves-Handlová, Žilina-B. Bystrica, Prievidza- Inter Bratislava, MBK Rieker Komárno-Astrum Levi­ce. NŐI EXTRALIGA, az 1-0. helyért, 21. forduló - 17.30: Poprad-Rožňava; 18.00: Nitra-Dobrí anjeli Košice, Prešov-Ružomberok. ■ Labdarúgás SPANYOLORSZÁG, 23. forduló: Real Mallorca-Ath­letic Bilbao 1:0, g: Webo (11.). ANGLIA, 27. forduló: Fulham-Chelsea 0:0. BAJNOKOK LIGÁJA, nyolcaddöntő, első meccsek: AC Milan-Tottenham, Valencia-Schalke - lapzárta után ért véget. EURÓPA LIGA, a legjobb 16 közé jutásért, első meccs: Arisz Szaloniki-Manchester City - lapzárta után ért véget. ■ Jégkorong NHL: St. Louis-Vancouver 3:2, Hálák (St. Louis) vé­gig védett, 23 védést mutatott be, Phoenix-Wa- shington 3:2, Colorado-Calgary 1:9, Budajt (Colora­do) kétszer lecserélték, 18 lövésből 13-at fogott meg. Novota János elutasította a MetalurgZaporizsje rendkívül vonzó ajánlatát Még a reptéren is csábították SLOVNAFT EXTRALIGA, 50. forduló, pótolt mérkő­zés: Zvolen-HC Košice 1:6 (1:3,0:2,0:1), g.: P. Ba­rinka (6.), ill. Kristek (10.), S. Gron (14.), Martin Fro- llk (17.), Michel Mikiik (29.), Zálesák (30.), Jenőik (42.). Az 52. forduló meccsei lapzárta után értek véget. ■ Kosárlabda NBA: Charlotte-LA Lakers 109:89, New Jersey-San Antonio 85:102, Detroit-Atlanta 79:94, Milwaukee- LA Clippers 102:78, Minnesota-Portland 81:95, Houston-Denver 121:102. Csúcsot döntöttek a kassai hokisok 128 pont az alapszakaszban S1TA-JELENTÉS Zólyom. A kassaiak 128 ponttal megdöntötték a jégko­rong Slovnaft Extraliga alap­szakaszának a csúcsát, miután hétfőn este Zólyomban 6:l-re legyőzték a hazaiakat. A ko­rábbi rekordot is a keletiek tar­tották, a 2008/2009-es baj­nokságban 126 pontot szerez­tek, ugyanabban a szezonban a zólyomiak 125-ig jutottak. Mindkét esetben 56 mérkőzés­re volt szükségük a csapatok­nak az említett pontszám el­éréséhez. Ezúttal a kassaiak­nak 54 találkozó is elég volt a csúcsjavításhoz. „A bajnokság során eddig egyáltalán nem foglalkoztunk az esetleges rekorddal. Hogy ez mégis sikerült, az sok-sok munkának a gyümölcse - nyi­latkozta Rostislav Čada, a kas­saiak vezetőedzője.- A legfon­tosabb az volt, hogy megnyer­jük az alapszakaszt, így a leg­kedvezőbb pozícióból várhat­juk a rájátszást.” A kassai együttes három for­dulóval a körmérkőzéses soro­zat vége előtt 25 pontos előnnyel vezet a poprádi alaku­lat előtt, s immár ötödször nyerte meg az alapszakaszt (1995/96, 1996/97, 2006/07, 2008/09,2010/11). Novota János féléves gö­rögországi kitérője után nem tagadta, hogy újra külföldre akar igazolni. SZABÓ ZOLTÁN A 27 éves kapus a klubveze­tők engedélyével a DAC fut­ballcsapatával kezdte a felké­szülést, ám január végén pró­bajátékra hívta a Metalurg Za­porizsje, amelynek színeiben három edzőmeccsen még gólt sem kapott. Az ukrán bajnok­ság sereghajtója mesés ajánlat­tal csábítgatta, ám a hálóőr vé­gül mégis a sárga-kékeket vá­lasztotta. Miért a dunaszerdahelyi- ekkel kezdte az alapozást? Szép éveket töltöttem a DAC-nál, és nyáron sem úgy váltam el a vezetőktől, az edzőktől és szurkolóktól, hogy felégettem volna a hidakat ma­gam mögött. így miután tavaly év végén visszatértem Szlová­kiába, megkérdeztem Antal Barnabás alelnököt és Radvá- nyi mestert, hogy gyakorolhat- nék-e a csapattal. Örültem, hogy igent mondtak, ám mind­járt az elején hangsúlyoztam nekik, hogy újra külföldre sze­retnék szerződni, ezért kevés az esélye, hogy visszatérek a DAC-ba. A felkészülés alatt az edzővel többször közöltem, hogy továbbra is keressen új el­sőszámú kapust. Már-már úgy tűnt, hogy a DAC-nál marad, aztán hirte­len törökországi próbajáték­ra utazott. Mi történt azon az ominózus vasárnapon? Néhány külföldi klub érdek­lődött irántam, ám konkrét, számomra is megfelelő ajánla­tot egy ideig nem kaptam. Azon a január végi hétvégén szóban megegyeztem Antal Barnabással, hogy a bajnokság végéig a DAC játékosa leszek. Abban maradtunk, hogy hét­főn aláírom a szerződést. Va­sárnap este hatkor felhívott Radványi Miklós, hogy megál­lapodtam-e az alelnökkel, mondtam neki, hogy igen. Az­tán fél hét körül a menedzse­rem mobilon közölte velem, hogy a Metalurg Zaporizsje már hétfőn próbajátékra hív. Azt is elmondta, milyen anyagi feltételeket kínálnak az ukrá­nok. Olyan ajánlatot tettek, amilyenre nem lehet nemet mondani. Időszűkében voltam, de még így is több mint egy órát vacüláltam, mit tegyek. Végül felhívtam Radványit, és tudattam vele, hogy reggel Tö­rökországba utazom... Milyen volt a Metalurg edzőtábora? Fantasztikus körülmények között, kiváló pályákon gyako­roltunk és játszottunk. Három előkészületi meccsen védtem, egy gólt sem kaptam. A Sturm Graz és az OFK Beograd ellen 90 percig álltam a kapuban, míg az NK Varazdinnal vívott találkozón az első félidőben kaptam lehetőséget. Az első két összecsapás 0:0-ra végződött, a harmadikon l:0-ra kikapott a Metalurg. Az ukránok azonnal szer­ződtetni akarták. Mi volt az oka, hogy végül mégsem egyeztek meg? Én féléves szerződést akar­tam, a Metalurg vezetői vi­szont kétéves megállapodást szerettek volna kötni velem. Anyagilag rendkívül vonzó ajánlatuk volt, de nem ez dön­tött. Több olyan dolgot észlel­tem a háttérben, ami nekem egyáltalán nem tetszett... Vé­gül úgy határoztam, hogy a családomat nem fogom Ukraj­nába vinni! Ezután felgyorsultak az események. Hogyan kötött ki Duhajban? Miután nem jutottam dűlőre az ukránokkal, felhívtam Rad­ványit Duhajban, és megkér­deztem tőle, talált-e kapust. Az volt a válasz, hogy minél gyor­sabban menjek a csapat után. Vasárnap reggel érkeztem haza Törökországból, és hétfőn már utaztam is az Egyesült Arab Emírségekbe. Már a reptéren várakoztam, amikor felhívott az egyik zaporizsjei klubveze­tő, és még rátett a korábbi me­sés ajánlatukra, ám újra nemet mondtam. Aztán Duhajban a szezon végéig elköteleztem magam a DAC-hoz. Milyen érzésekkel tért vissza a DAC-ba? Egy jó szellemű kollektíva fogadott, a klubon belüli viszo­nyok is rendeződtek. Ez a csa­pat sokkal esélyesebb a sikeres szereplésre, mint az, amelyik­ből tavaly nyáron távoztam. SPORT A TEVEBEN STV 2, STV 3, DIGI SPORT (magyar), ČT 4, ORF 1 - 20.20: Arsenal-Barcelona labdarúgó Bajnokok Ligája- mérkőzés (élő) NOVA SPORT - 20.25: AS Roma-Sahtar Donyeck lab­darúgó BL-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 9.00,13.00: Dubaji női tenisztorna (élő) 10.45: Alpesi sí-vb, csapat- verseny (élő) EUROSPORT 2 -18.45: Ham- burg-St. Pauli labdarúgó Bun- desliga-mérkőzés (élő) NOVA SPORT, STV 3 - 17.25: Szpartak Moszkva- Nyizsnyekamszk jégkorong KHL-mérkőzés (élő) SPORT 2 (magyar) - 3.00 (csütörtök): Colorado- Pitts- burghNHL-mérkőzés (élő) DIGI SPORT (magyar) - 12.40: Haladás-Ferencváros labdarúgó Ligakupa-mérkő­zés (élő) DIGI SPORT (szlovák, ma­gyar) 18.15: Fiorentina-In- temazionale labdarúgó Serie A-mérkőzés (élő) ■ Tenisz MEMPHISI FÉRFI TORNA. 1. forduló: Lacko (szlo- vák)-Sela (izraeli) 6:7,7:5,6:3. DUBAJI NŰI TORNA, 1. forduló: Csakvetadze (orosz)-Hantuchová (szlovák) 6:1, 6:3, Errani (olasz)-Z. Kučová (szlovák) 6:1,6:4, Grotti (ausztrá- liai)-Cibulková (szlovák) 7:6,6:2. ■ Vívás VILÁGKUPA, Doha, női párbajtőr, csapat: 1. Kína, ... 3, Magyarország (Szász Emese, Takács Emese, Antal Edina, Békefi Edina). ■ Röplabda NŰI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA: Slávia UK Bratislava- Klagenfurt3:1 (17,-25,23,17). I Sportfogadás A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 9,10,14,25,26, 27,32,35,41,42,55,58,59,63,65,66,67,71,78, 79. Kenő plusz-szám: 41. EGY MONDATBAN + A bahreini zavargások miatt veszélybe került a Forma-1 idénynyitója, a március 13-ára tervezett Bahreini Nagydíj, Bernie Ecclestone azt is elképzel­hetőnek tartja, hogy törlik a futamot. Szerda, február 16. Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcad­döntő, első mérkőzés: 8462. Arse­nal-Barcelona 3,61-3,2- 1,85-1,7-1,2-1,22.

Next

/
Thumbnails
Contents