Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-10 / 33. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 10. www.ujszo.com A parlamenti vitában elsősorban ellenzéki képviselők érveltek azzal, hogy a koalíciós javaslat nem ad elég határozott választ a magyar törvényre Szlovákia területi egységét féltik Egy egyszerű ember is szét tud verni egy koalíciót (SITA-felvétel) VERES ISTVÁN Pozsony. Az állampolgársá­gi törvény módosításának par­lamenti vitájában tizenketten szólaltak fel, vagyis az egész tegnapi nap lényegében ennek a törvénynek a jegyében zaj­lott. A heves szóváltásokban el­sősorban ellenzékiek gyakran érveltek azzal, hogy a koalíciós javaslat nem ad elég határozott választ a magyar törvényre, többen Szlovákia területi egy­ségét érzik veszélyben. Miroslav Číž (Smer) szerint nem logikus, hogy olyan szemé­lyek is kaphassanak magyar ál­lampolgárságot, akik sosem vol­tak Magyarországon. „Ki mellé állnak majd ezek az emberek, ha konfliktus alakul ki, ők pedig két alkotmányra esküdtek fel? Mi lesz Európával; ha a németek is azzal jönnek majd, hogy ők is szétszakított nemzet?” - tette fel a kérdést Číž. Vörös Péter (Híd) elmondta, eddig 25 személy veszítette el szlovák állampolgárságát. Kö­zülük csak egy személyt fosz­tottak meg állampolgárságától azért, mert magyar állampol­gárságért folyamodott. „Azok, akik ezt az ellentörvényt ki­gondolták, olyanokat büntet­tek, akiknek a Szlovákia és Ma­gyarország közötti problémá­hoz az égvilágon semmi közük nincs. Ennek az ellentörvény­nek csak egyetlen célja volt, és ez a megfélemlítés” - véli Vö­rös. Hozzátette, az előterjesz­tett törvénymódosítás azt je­lenti, hogy a törvényhozás a szlovákiai magyarokra ne úgy tekintsen, mint potenciális áru­lókra. Radoslav Procházka (KDH) ismét elmondta, hogy Igor Matovič (SaS-Egyszerű Embe­rek) módosító javaslatát kíván­ja támogatni, amely csak azo­kat a szlovák polgárokat nem fosztaná meg állampolgársá­guktól, akik bizonyos ideig a másik ország területén éltek, mielőtt új állampolgárságért folyamodtak. „Nem dughatjuk a fejünket a homokba, miköz­ben Orbán Viktor magyar ál­lampolgárokat gyűjt idegen or­szágok polgáraiból” - figyel­meztetett Procházka. Ondrej Dostál (Híd-OKS) a képviselőknek - azt javasolta, döntsék el, mi a fontosabb, Or­bán Viktor ellen harcolni, vagy korrekt módon bánni a szlovák állampolgárokkal, tekintet nélkül nemzetiségükre. „Ki kellene lépnünk a 19. század štúri önmeghatározás­ból, ma már teljesen más gond­jai vannak az embereknek, munkát szeretnének, és túlélni, teljesen valószínűtlen, hogy százezrek kérik majd a magyar állampolgárságot” - érvelt a koalíció javaslata mellett Ľudovít Jurčík (SaS). Gál Gábor (Híd) és Peter Ra­list (SaS) bírálták Igor Matovičot, hogy az állampol­gárság kapcsán azokkal került egy platformra, akiket koráb­ban bírált, vagyis a Smerrel és az SNS-szel. Matovič elmond­ta, nincs ellenére, hogy Robert Ficóval egyezzen meg, ha az adott törvény hasznos. Ezután a KDH javaslatáról vitáztak, melynek lényege, hogy a rendőrség, a tűzoltóság, a titkosszolgálat és a fegyveres testületek kötelékében ne szol­gálhasson kettős állampolgár. „Itt nem lehet abszolút jó tör­vényt elfogadni, csak rosszat vagy kevésbé rosszat” - mond­ta Pavol Hrušovský, a parla­ment KDH-s alelnöke. Mára halasztották az RTVS-igazgató választását Zemková a koalíció jelöltje a közmédia élére ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az állampolgársá­gi törvény körüli patthelyzet miatt tegnap a parlament nem választotta meg az RTVS vezér- igazgatóját, pedig egy délelőtti ügyrendi javaslattal péntektől szerdára hozták előre a vokso­lást. Döntés ma várható. A koalíciós pártok tegnap je­lezték, Miloslava Zemkovát fogják támogatni a választá­son. A Smer továbbra is fenn­tartja, hogy nem vesz részt a szavazáson. Értesüléseink sze­rint a Híd még kedd este tár­gyalt Zemkovával, a párt a ki­sebbségi műsorokkal kapcso­latban kért és kapott garanciá­kat a leendő tévérádió-igazga- tótól. A választással kapcsolatos vita tegnap lezárult a parla­Ha addig nem esik szét a koalí­ció, Zemková lehet a biztos be­futó (TASR-felvétel) mentben. A kormánypárti fel­szólalók reményüket fejezték ki, hogy az új vezetőség rendbe teszi a köztévét. A parlament­nek szintén e héten kellene megválasztania az RTVS taná­csának tagjait is. (MSz, SITA) Ismét csak egy alap garantálná az ügyfelek pénzét, létrejönne egy újabb kockázatos alap Változások előtt a tőkepillér Pozsony. Részben meg­szüntetné az állami ga­ranciát a második pillér­ben a szociális miniszté­rium, létrehozna egy új, szuperrészvényes ala­pot, emelné a kezelési költségeket. Nagy válto­zás, hogy részben min­den ügyfél a konzervatív, tehát a garantált alap tagja lesz, az is, aki a kockázatosabb alapba is fekteti a pénzét. SÁNDOR RENÁTA Az állami garanciák meg­szüntetése azt jelenti, hogy a magánnyugdíjpénztárak bát­rabban befektethetnék a piacon az ügyfelek megtakarított pén­zét, így nagyobb nyereségre te­hetnének szert. Ugyanakkor az ügyfelek rossz befektetések ese­tén sokat veszíthetnének a pén­zükből. A második nyugdíjpü- lérben 2005-től 2008-ig egyet­len alap, a konzervatív volt ga­rantált - aki ebbe fektette a pénzét, nem veszíthetett, de nagyobb hozamra sem volt esé­lye. A Fico-kormány 2008-ban a másik két alapot, a kiegyensú­lyozott és a növekedési alapot is garantálttá tette. Ami azt jelen­ti, hogy az ügyfél a befizetett összeget mindenképpen megta­lálja a számláján. Ugyanakkor: a magánnyugdíjalapok befekte­tései tavaly alig-alig hoztak nyereséget. A pénztárak ezt az­zal indokolták, hogy épp a tör­vény előírta garancia miatt nem mertek kockázatosabb befekte­tésekbe fogni. A szociális minisztérium ter­vezete szerint szeptembertől már csak a konzervatív alap maradna garantált. Jelenleg az ügyfeleknek mindössze 5 szá­zaléka van ebben a biztonságos alapban. A jövőben az arány magasabb lesz, mert részben mindenki kötelezően a tagjává válik. A tárca elképzelése sze­rint az ügyfelek 18 éves koruk­tól befizetéseik legalább 18 százalékát a konzervatív alap­ban kötelesek tartani, majd az életkor előrehaladtával egyre nagyobb hányad kerülne át a biztonságos befektetési formá­ba. 59 évesen pedig a teljes megtakarítás ide kerülne át. A jelenlegi gyakorlattal ellen­tétben lesz azonban mód arra is, hogy aki akarja, kockázatosabb alapba fektesse a pénzét. A je­lenlegi két kockázatosabb ala­pot - a kiegyensúlyozottat és a növekedésit - összevonják, emellett pedig létrehoznak egy ún. szuperrészvényes alapot. A pénztárak az új alapon belül ál­taluk kezelt összeg 95 százalé­kát részvényekbe fektethetik - ez a legkockázatosabb Befekte­tési forma, de jó döntések ese­tén itt várható a legnagyobb nyereség. Az ügyfelek által fizetendő kezelési költség a konzervatív alapban emelkedik: havonta a befektetések 0,04 százaléka lesz. A kockázat növekedésével a kezelési illeték csökken, a szuperrészvényes alapban már csak 0,025 százalék. További változás, hogy a já­rulékreform keretében a szu­perbruttó bér 6 százaléka irá­nyulna a második pillérbe. Ez pedig kevesebb, mint most a bruttó bér 9 százaléka. Még egy újdonság: a pályakezdők, szá­mára ismét kötelező lesz a be­lépés a rendszerbe. A Szlovák Fuvarozók Uniójának (UNAS) részéről továbbra is tart a sztrájkkészültség, a közlekedésügyi minisztérium csillapítaná a kedélyeket Négyszáz fuvarozót tett tönkre az útdíj és a gazdasági válság ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az elektronikus útdíj, valamint a gazdasági vál­ság okozta forgalomcsökkentés körülbelül 400 fuvarozó társa­ságot vitt csődbe, összesen 3000 tehergépjárművel - derül ki az elektronikus útdíj rend­szerének hatásait, s a szlováki­ai fuvarozók helyzetét elemző jelentésből, amelyet tegnap vett tudomásul a kormány. A közlekedésügyi miniszté­rium ennek ellenére állítja: a néhány negatív hatás ellenére az útdíj nem okozott, s a jövő­ben sem okozhat súlyos károkat a fuvarozó társaságoknak. A Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) is azon a véleményen van, hogy minden tervezett módosításról időben próbálják tájékoztatni a fuvarozókat, így azoknak elég idejük van a felké­szülésre. „Az elektronikus útdíj negatív hatásait azok érezték a leginkább, akik cégüket nem készítették fel kellőképpen az új fizetési rendszerre” - olvasható ajelentésben. A Szlovák Fuvarozók Uniójá­nak (UNAS) képviselői az útdíj miatt sztrájkkészültségben vannak. Továbbra is azt akar­ják, hogy a közlekedésügyi mi­nisztérium állítsa le az útdíj fi­zetését, míg egy független bíró­ság nem vizsgálja meg a rend­szer üzemeltetésére kiírt tender törvényességét. Ezt a tárca nem tartja reálisnak, mivel a rend-' szer - néhány hiányosság elle­nére - működőképes. Ján Figel szakminiszter ezért azt is értel­metlennek tartaná, ha a fuvaro­zók újra sztrájkba lépnének, mert ezzel szerinte semmit sem lehet megoldani. Ugyanakkor beismeri, hogy az összes nega­Továbbra is sztrájkkészültségben vannak a fuvarozók (Pavol Funtál felvétele tív hatás időben elkerülhető lett volna, ha a minisztérium előző vezetése jól előkészíti a rend­szerre kiírt tendert. A minisztérium egyébként egy új, komplex elemzést készít az útdíj működéséről. Iveta Radičová kormányfő az UNAS képviselőivel való találkozó után ígéretet tett, hogy szemé­lyesen odafigyel a dokumen­tum elkészítésére. Egyelőre kérdéses, hogy az elemzés mi­kor kerülhetne napvilágra. A fuvarozók az útdíjat üzemele­tető SkyToll társasággal kötött szerződés titkosított részeinek közzétételét is követelik; ezt vi­szont a minisztérium elutasítja, mondván: a titkosított doku­mentum feloldásának számos negatív következménye lehet­ne, ezért ezt a lehetőséget még jogászokkal kell megvitatni, (dem, SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents