Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-05 / 29. szám, szombat
Szalon 23 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 5. A lakosság 50%-a nem jut hozzá tiszta ivóvízhez, 70%-a nem kap orvosi ellátást, 1000 gyerekre jut egy tanár, az analfabéták aránya 85% Állam születik: Dél-Szudán az önállóság kapujában Salva Kiír, a leendő új ország leendő új elnöke (AP Photo/Pete Muller) Ünneplő dél-szudániak a népszavazás után (AP Photo/Pete Muller) Afrika még az idén egy új, szám szerint 55. állammal gazdagodhat a dél-szudáni népszavazás eredményeképpen. A méretében nagyjából Franciaországhoz hasonló, mintegy 8,5 fél millió lakosú Dél-Szudán több mint ötvenévnyi polgárháborút és bizonytalanságot zárhat le önállósága elérésével - kérdéses azonban, merre indul tovább a mélyszegénységgel és gazdasági függőséggel sújtott terület fejlődése. RAVASZ ÁBEL A Nílus déli folyásainál elterülő, tengerparttal nem rendelkező terület gyarmatosítását a brit befolyás alatt álló Egyiptom 1870-ben kezdte meg. Mivel a helyi lakosságot Szudán északi részével ellentétben nem arabizált moszli- mok alkották, a britek a terület külön kormányzása mellett döntöttek. A különállást egy 1924-es rendelet is megerősítette, mely megtiltotta a lakosság mozgását Szudán két része között, elvileg a trópusi betegségek elszigetelésének céljából, a gyakorlati cél azonban az arab befolyás dél felé való terjedésének megállítása is volt. A növekvő izoláció ellenére 1947-ben a britek a jubai konferencián úgy határoztak, hogy Szudán két része a vallási, etnikai, kulturális és gazdasági különbségek ellenére összetartozik, véget vetve ezzel a délen élők függetlenséggel vagy Ugandával való egyesüléssel kapcsolatos reményeinek. A déliek északkal szembeni hátránya már Szudán függetlenségének kikiáltása előtt nyilvánvalóvá vált, amikor is a britek után megüresedett vezetői pozíciók elsöprő többségébe északiak kerültek. A kartúmi kormányzat déllel szembeni érzéketlensége, a déliek mellőzöttsége, a kulturális és gazdasági különbségek esélyt sem adtak a feleknek a békés együttélésre, az első összecsapások pedig már 1955-ben, a hivatalos függetlenedés előtti évben kitörtek. A tizenhét évnyi, több mint félmillió áldozatot követelő első polgárháború az 1972-es addisz-abebai béke- szerződéssel zárult le, melynek eredményeképpen a dél széles körű területi és politikai autonómiát kapott. A béke azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az északi kormányzat nem tartotta be a dél önrendelkezéséről szóló megegyezést, számos fontos helyi érintettségű ügyben az autonóm régió deklarált érdekei ellen döntve. A helyzetet a vallási intolerancia is fokozta, Nimeiry elnök 1983-ban Szudánt iszlám államként definiálta újra, az északi saría törvénykezés hatáskörét délre is kiterjesztve. A végső lökést az adta, amikor a kormányzat az észak ellenőrzése alá próbálta vonni a délen frissen felfedezett olajmezőket, ezzel súlyosan megsértve a déliek ön- rendelkezését. A kialakuló masszív tüntetések miatt a kormányzat az addisz-abebai szerződést felrúgva parancsot adott a hadsereg déli egységeinek északra vezénylésére, ez azonban a fegyveres ellenállás megkezdéséhez vezetett. Az ellenállók élére a dinka népcsoporthoz tartozó John Garang ezredes állt, aki megszervezte a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereget (SPLA), mely a következő húsz évben sikeresen vette fel a harcot Kar- túm katonáival. A polgárháború több fronton is zajlott, délen ráadásul a nuer etnikum fellázadt Garangnak és a dinkáknak az SPLA-n belüli domináns szerepe miatt. A háború az északon is rajta hagyta a nyomát, miután az 1989-es katonai puccs után Omar al-Bashir ezredes katonai juntája került hatalomra. A becslések szerint mintegy másfél-kétmillió, nagyrészt civil áldozatot követelő háború az ezredfordulóra lelassult, majd 2005-ben egy békeszerződéssel zárult. A Nairobiban aláírt átfogó békemegállapodás (CPA) a dél számára is kedvező feltételeket írt elő. Dél-Szudán hat évre szóló autonómiát kapott, melynek végén egy a terület önállóságáról szóló népszavazás került tervbe. A felek megállapodtak az északi csapatok visszavonásáról, a saría északra való korlátozásáról, valamint a vitás határterületek státusa jövőbeli rendezésének módjáról is. A CPA betartásának felügyeletére az ENSZ békefenntartó missziót küldött a térségbe. Miközben a világ közvéleménye egyre inkább a 2003-ban kitört darfúri konfliktus felé fordult, a felek 2008-ban lebonyolították a CPA által előírt népszámlálást, 2010-ben pedig az elnöki és parlamenti választásokat is, melyek megerősítették a status quót - északon Omar al-Bashir, délen pedig az SPLA politikai szárnyát jelentő SPLM által indított Saíva Kiír győzött, aki a szavazók 93%-ától kapott bizalmat. Megfigyelők mind a népszavazást, mind a választásokat illetően széles körű visszaélésekről számoltak be, ez azonban végül nem állított akadályt a CPA végrehajtása elé. A Dél-Szudán végleges sorsáról döntő népszavazás időpontját 2011. január 9-ére tűzték ki, és a voksolás az előzetes félelmek ellenére az azt követő hét során nagyobb fennakadások nélkül le is zajlott. A szavazásban a délen lakók, valamint a déli származásúak vehettek részt, a CPA 60%-os részvételt határozott meg az érvényesség feltételeként. A népszavazáson végül a jogosultak 97,6%-a vett részt, akik elsöprő, 98,8%-os többséggel az elszakadás mellett döntöttek, az eredményeket pedig Omar al-Bashir elnök és az északi kormányzat is elismerte. A Nemzetközi Büntető- bíróság (ICC) által népirtással vádolt al-Bashirt ebben az is motiválhatta, hogy az USA a kétoldalú kapcsolatok normalizálását és Szudán 40 milliárd dolláros államadóssága egy része elengedésének esélyét is kilátásba helyezte. Dél-Szudán július 9-én válhat függetlenné, addig azonban még számos kérdésben kell megegyezésre jutnia az északi kormányzattal. Ezek közül a leginkább sürgetőnek a határ menti Abyei régió sorsa tűnik. Az eredetileg zömében dinkák által lakott rész 1905-ben került át az északi Kordofan tartományhoz, érdeklődést azonban csak a gazdag olajkészletek felderítése után váltott ki. Az elmúlt évtizedekben megkezdődött a nomád életmódot folytató arabizált missirija törzs betelepülése a régióba, arányuk pedig ma a dinkákhoz képest immár 3:4. Abyei régió pontos határvonalát 2009-ben a hágai bíróság határozta meg, döntése értelmében a missiri- ják területének többsége a határon kívülre került. Ók azonban nem akarnak lemondani szavazati jogukról a régió jövőbeni hovatartozásával kapcsolatban, és ebbéli szándékukban a kartúmi kormányzat mellett egy a CPA-ban található kiskapu is támogatja őket, mely szerint a voksolásban a helyi dinkák mellett az itt élő „egyéb szudániak” is részt vehetnének. A missiriják szavazati jogának rendezetlensége miatt januárban nem sikerült lebonyolítani az itteni népszavazást, ami komoly akadályt jelenthet az ország szétválásának békés végrehajtásában. Kevésbé éles, de egyáltalán nem könnyű a helyzet Dél- Kordofán és Kék-Nüus tartományokban sem, melyek nem esetleges elszakadásukról, hanem az (Észak-) Szudánon belüli autonóm státusukról tarthatnak majd „népi konzultációt” az idén. Vegyes etnikai összetételük miatt ez a két régió a polgárháborúban komoly harcok színhelye volt, státusuk kielégítő rendezése éppen • ezért kritikusan fontos feladat - a fegyveres ellenállás kiújulá- sa ugyanis a helyi lakosokkal etnikai közösséget felvállaló délt könnyen ránthatná bele egy újabb háborúba. Egyéb források mellett a WikiLeaks is mindkét oldali fegyverkezésre hívta fel a figyelmet, melynek része a határ menti törzsek fel- fegyverezése is, különösen az északi oldalon. A külső határok végleges rendezése azonban nem az egyetlen probléma, melyet a várhatóan Dél-Szudáni Köztársaság nevet választó új államnak meg kell oldania, létrejöttének pillanatában ugyanis azonnal a világ egyik legelmaradottabb országává válik. Az ENSZ szerint a főként földművelésből és pásztorkodásból élő helyi lakosság 90%-a napi egy dollárnál kevesebből él. A lakosság mintegy fele, 4,3 millió ember szorul ételsegélyekre. A terhes édesanyák között 15% a halandóság, minden hetedik gyermek nem éri meg az ötödik születésnapját sem, amiben közrejátszik az oltások elmaradása és a fertőző betegségek (mint a malária) széles körű elterjedtsége is. Az állam infrastrukturális fejlettsége minimális: a gyorsan fejlődő fővároson, Jubán kívül gyakorlatilag nincsenek aszfaltozott utak, az áramellátás és csatornázás alacsony elterjedtsége mellett a lakosság 50%-a nem jut hozzá tiszta ivóvízhez. A lakosság 70%-a nem kap orvosi ellátást, az iskolákban 1000 gyerekre jut egy tanár, így a gyermekeknek csupán 2%-a végzi el az alapiskolát. Az analfabéták aránya az országban 85%. A nők helyzete ebből a szempontból még rosszabb: csak 27%-uk jár egyáltalán valamennyit iskolába, 92%-uk pedig írástudatlan. Kérdéses az ország lakosságának kohéziója is. Dél-Szu- dánban mintegy 200 etnikum él, a törzsi villongások pedig gyakoriak - csak 2010-ben 190 ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Komoly problémát jelent a 390 ezer főre duzzadt belső menekültállomány sorsa, valamint az északról hazatért 180 ezer déli integrációja is, akik közül sokaknak a hajléktalanságon kívül a diszkriminációval is szembe kell majd nézniük. A létrejövő ország gazdasága 98%-ban az olajjövedelmekre támaszkodhat majd. Szudán olajkészleteinek mintegy 80%-a délen van, a vezetékek és a finomítók azonban északon, a főként Kínába történő export pedig az északi Port Szudán kikötőjén keresztül zajlik. Ez azt jelenti, hogy minimum az esetleges alternatív - például Kenyát érintő - útvonalak kiépítéséig Juba és Kartúm együttműködésre lesz ítélve. A jelenlegi üzleti struktúra fenntartásában érdekelt Kína máris megkezdte pozíciói megerősítését Dél-Szudánban jubai követségének megnyitásával. A jelenleg mintegy 1,9 milliárd dolláros éves büdzsével rendelkező délnek legalább az államadósság miatt nem kell aggódnia, azt ugyanis a vélhetően az USA jóindulatát kiérdemelni próbáló Kartúm teljes egészében magára vállalta. Dél-Szudán önállósodása felveti a kérdést, vajon folytatható-e még a gyarmati határok fenntartásának pánafrikai stra- tégiáj a, melyet az Afrikai Unió is felvállal. A kérdés olyan formában is felmerülhet, hogy érdemesebb-e megkockáztatni egy gyenge és instabil állam létrehozását, mint esélyt adni a polgárháború kiújulására. Valószínűsíthető, hogy bár a kérdésre nem adható általános érvényű válasz, Dél-Szudán konkrét esetében kevesekben merülhet fel a korábbi status quo fenntartásának hasznossága. A következő fél év fontos lesz a létrejövő dél-szudáni állam jövőjének szempontjából. Az önállósági népszavazás csak egy lehetőséget adott a polgárháború végleges rendezésére, az út azonban még korántsem ért véget. A nemzetközi közösségnek arra is figyelnie kellene, hogy Dél-Szu- dán valóban fenntartható és élhető országgá váljon, mely megszabadulhat a lakosait sújtó jelenlegi nyomortól - mert végső soron a térség lakóinak reménytelensége és elhanyagoltsága volt az, ami beindította azt a véres folyamatot, mely ötvenhat év és több millió halott után elvezetett Dél- Szudán önállóságához. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
