Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-05 / 29. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 5. www.ujszo.com Öt képviselőn bukhat el a törvénymódosítás Állampolgársági rébusz MÓZES SZABOLCS Pozsony. Radoslav Procház- ka (KDH) jelezte, ha nem vál­tozik az állampolgársági tör­vény koalíciós tervezete, vár­hatóan nem szavazza meg. Értesüléseink szerint viszont ezzel egyedül van pártján be­lül, a többi KDH-s képviselő megszavazná mindkét terveze­tet jelenlegi formájában is. Ugyanakkor ha Matovičékat nem sikerül meggyőzni, a többség már biztos nem lesz meg. A négy „egyszerű ember” és Procházka nélkül csak 74 voksa van a koalíciónak, a mi­nimális parlamenti többség 76 szavazat. Igor Matovič tegnap lapunk­nak azt mondta: „senki semmi­ről sem beszélt vele”. Sólymos László, a Híd frakcióvezetője viszont állítja, tárgyaltak vele. Információink szerint az utóbbi napokban az SaS is el­bizonytalanodott. Miután nem sikerült meggyőzniük Matovi- čot, előre akarnak menekülni: nem hivatalosan azt ajánlották koalíciós partnereiknek, csak azután szavazzanak a terve­zetről, miután megszületett a kérdést rendező szlovák­magyar kormányközi megál­lapodás. Ez viszont elfogadhatatlan a többi párt számára, ugyanis a kormányközi megállapodás tető alá hozatala - ha egyálta­lán sikerül - hosszú hónapokat vehet igénybe, addig pedig újabb szlovák állampolgárok veszíthetik el állampolgársá­gukat. Mint ismert, eddig 25-en vesztették el szlovák ál­lampolgárságukat, közülük csak egy volt magyar. Értesüléseink szerint a Koa­líciós Tanács hétfőn soron kí­vül a kérdésről is tárgyalni fog. Az SDKÚ, a KDH és a Híd mindenképpen le szeretné zárni a „történetet” már ezen az ülésszakon. RÖVIDEN Erőszak ketaminnal és anélkül Pozsony. Áprilisra napolt el tegnap a Pozsonyi I. Járás- bíróság egy pert, mely a ketaminos támadásokkal függ össze. Az ügyben Jozef B. taxisofőr a vádlott, a rendőrség szerint 2009 augusztusában kirabolt és megerőszakolt egy 23 éves nőt, akit korábban egy máig ismeretlen tettes ke­taminnal kábított el. A férfi nem érzi magát bűnösnek. A taxisofőr ellen egyébként a Pozsonyi II. Járásbíróságon egy másik nemi erőszak ügyében is eljárás folyik. A keta­minos fantomot továbbra is keresik. Az eddig ismeretlen tettes a fővárosban 2009-ben négy nőbe és egy kilenc éves kislányba fecskendezett erőszakkal ketamint. (SITA) Felháborítóan magas végkielégítések Pozsony. Botrányosnak nevezte Ivan Miklós pénzügymi­niszter az állami vállalatok vezetőinek kifizetett aránytalanul magas végkielégítéseket. A miniszter szerint a kassai hőszol­gáltató egyik vezetőjének az esetében -kinek az alig pár hetes működését követően 90 ezer eurós végkielégítést fizettek - elképzelhető, hogy törvénysértés történt, ezért a kormány mihamarabb foglalkozni kíván az üggyel. A miniszter szerint az állami vállalatok vezetőire a vagyonalapon keresztül pró­bálnak meg hatni, megszüntetve az aránytalanul magas vég- kielégítéseket. A vagyonalapnak ki kellene használnia a tör­vény adta lehetőségeit, és visszakövetelhetné a jogtalanul ki­fizetett pénzeket-vallja a pénzügyminiszter. Akassai hőszol­gáltató élén a választások óta már négy igazgató cserélte egy­mást. Ján Podhorskýnak (SDKÚ) és Ivan Zichnek (SaS) a havi 6160 és 13 660 euró közötti fizetésükön kívül még több mint 90 ezer eurós végkielégítést is fizettek, miközben az első 40 napig, amásik4hónapigálltahőszolgáltató élén. (mi, SITA) Terjed az influenza Pozsony. Ezen a héten 20 ezerrel nőtt az influenzás vagy influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, az orvo­sok már több mint 93 ezer felső-légúti megbetegedéses bete­get tartanak nyilván. Egy hét alatt 26 százalékkal nőtt az arány. 2504 személynél léptek fel komplikációk. A legtöbben a Nyitrai kerületben betegedtek meg, a megbetegedések száma a Pozsonyi kerületben a legalacsonyabb. Az országban eddig 53 óvodát, 79 alapiskolát és 5 középiskolát zártak be, mertsokvoltahiányzó. (TASR) Lovász nem lett tanácstag Pozsony. A képviselők csütörtök koraeste a Frekvencia­tanács két új tagját is megválasztották, titkos szavazással. A négy jelölt közül Peter Alakša (a Nemzetközi Sajtóintézet szlovákiai bizottsága jelöltje) kapta a legtöbb, 110 voksot. A másik sikeres jelölt Miloš Mistrík, a tanács elnöke volt, ő 76 szavazatot kapott. Lovász Attila, a Híd jelöltje - lapunk korábbi főszerkesztője - 70 szavazatot kapott, ezzel lema­radt a tanácstagságról. A koalíción belül előzetesen volt egyezség Lovász támogatásáról, ám magukat megnevezni nem kívánó forrásaink szerint az SaS képviselői megfúrták megválasztását. (MSz) Anna Belousovová: „Ján Slota nem az ellenségem, de nem is a barátom" Függetlenként folytatja Pozsony. Független képvi­selőként fog tevékeny­kedni a parlamentben Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kegyvesztett kép­viselője, korábban első alelnöke. Á pártból szer­dán zárták ki, állítólag azért, mert ártott az SNS jó hírnevének. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ UJ SZO-ÖSSZEFOGLALO Pozsony. Egy vállalkozó meggyilkolásával vádolta meg az ügyészség a vágbesztercei alvilág legbefolyásosabb ban­dáját, amelyet a korábban meggyilkolt, Ošoként ismert Jozef Kucmerka vezetett. A közel 12 évvel ezelőtt történt gyilkosságrój tegnap tájékoz­tatott Peter Šufliarsky ügyész. Az ügyészség szerint Ošo azután rendelte meg Karol Ch. vállalkozó meggyilkolását, miután megtudta, hogy az ko­Peter Šufliarsky ügyész szerint a közeljövőben újabb vádemelési javaslatok várhatók a kilencvenes évek nagy maffialeszámolásai során elkövetett gyilkosságokkal kapcsolatban (TASR-felvétel) Anna Belousovová, immár fegyvertársak nélkül (TASR-felvétel) nem rosszból. Slota nem a ba­rátom, de is az ellenségem” - zárta le a parlament új függet­len képviselője. Az SNS reakcióját tegnap a párt alelnöke Rafael Rafaj tol­mácsolta sajtónyilatkozatban. Meggyőződése, hogy Belouso­vová sokkal többet ártott a pártnak, mint segített. „Csodálkozom, hogy az nyi­latkozik így, aki olyan nyak volt a pártban, amely az elnökség fejét forgatta” - mondta Rafaj, hozzátéve: nem fél attól, hogy az SNS Belousovová nélkül a következő választások után nem jut be a parlamentbe. Robert Fico Smer-elnök az SNS-ben kialakult helyzet kap­csán tegnap leszögezte: nem érti ezeket a belső testvérhar­cokat, mert egyetlen eredmé­nyük, hogy gyengítik a párto­kat. „Érzékenyen figyelem az eseményeket, mert ellenzéki pártról van szó. De mindez még túl korai ahhoz, hogy azon gondolkozzunk, mi lesz a füg­getlen képviselők sorsa” - mondta. Arra a kérdésre, hogy befo- gadná-e a Smerbe Belousovo- vát, azt válaszolta, hogy pártja sohasem volt annak a híve, hogy más pártokból kilépett, vagy kizárt képviselőket fogad­jon be. (dem, SITA) Adóssághegyek Végrehajtó a kórházakban Pozsony. A Szociális Biztosí­tó a vágbesztercei kórház eseté­ben már bírósághoz fordult, hogy végrehajtó útján jusson hozzá a pénzhez, amellyel a kórház tartozik neki. Ľuboš Lopatka, a Szociális Biztosító vezérigazgatója sze­rint a végrehajtás az utolsó le­hetőség, ám ha nem lesz más megoldás, kénytelen lesz több kórházzal szemben is ilyen in­tézkedéseket foganatosítani. Trencsén megye kórházai, ahová a vágbesztercei is tarto­zik, a legnagyobb adósok a nem állami kórházak közül. Az em­lített vágbesztercei, a miavai és a bajmóci intézmények össze­sen 7,2 millió euróval tartoz­nak a biztosítónak. A Nagy­szombat megyei kórházak - a szakolcai, a galántai és a duna- szerdahelyi - is óriási adóssá­gokat halmoztak fel a Szociális Biztosítóval szemben, össze­sen 3,3 milliót. Ľuboš Lopatka szerint kénytelenek szigorúb­ban fellépni a nem fizetőkkel szemben, mivel a kórházak tör­lesztési határideje már így is 550 nap, a biztosító pedig nem jut a pénzéhez, s emiatt más te­rületek kerülnek veszélybe, például kevesebb jut a nyugdí­jak kifizetésére. A vezérigazga­tó szerint az adósságtörlesztés módjáról az állami kórházak ügyében tárgyalnak az egész­ségügyi minisztériummal, az pedig a pénzügyminisztéri­ummal. Az állami, vagyis az egészségügyi minisztérium ha­táskörébe tartozó kórházak az önkormányzatiaknál is jóval nagyobb összeggel tartoznak a biztosítónak: tavaly december végén az önkormányzati tulaj­donban lévő intézmények 13 millió euróval tartoztak a biz­tosítónak, az állami tulajdo- núak28 millióval, (sán) Változásokat terveznek Nem csökken a hitelkamat Pozsony. Ivan Miklós pénz­ügyminiszter kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ál­lamilag támogatott jelzáloghite­lek esetében a bankok is a tör­vényben meghatározott mér­tékben csőkké ntik-e a kamat rá­jukeső részét.,Dögös kételyeink vannak, hogy erre nem minden esetben kerül sor” - állítja a mi­niszter. A minisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet szerint a bankok az államilag támogatott jelzáloghitelek hibá­san kidolgozott szabályai miatt több tízmillió euróhoz juthattak az ügyfelek kárára. A pénzügyi tárca több változást tervez a la­kástámogatások esetében is. A lakástakarékoskodás jelenlegi rendszere a pénzügyminiszter szerint például jelenleg inkább az eladósodásra és nem a taka­rékoskodásra ösztönzi az ügyfe­leket. Néhány intézkedést már e héten csütörtökön elfogadott a parlament. A jövőben így azok a házaspárok, akiknek gyereke születik, két évre a felével csök­kenthetik a jelzáloghitelek tör­lesztőrészleteit. (mi) Belousovová tegnapi sajtótá jékoztatóján nem akarta el árulni, hogy belép-e valami lyen más pártba, vagy saját po litikai mozgalmat alapít „Semmit sem zárhatok ki. Azi sem, hogy most egy meteoril csapódik ide” - mondta Be lousovová. Azokat a felvetéseket, me lyek szerint ő lehetne a HZDS esetleg a Smer új képviselője viszont határozottan elutasí tóttá. Meggyőződése, hogy az or szágban jelenleg nincs olyar párt, amely a nemzeti politikái képviselné, s ezt szerinte csal kétféleképpen lehet megolda ni. „Vagy valamelyik létezi párt reformon esik át, vagy lét rejön egy új. Továbbra is aí SNS nézeteit fogom képviselni mert én nem tudok mást esi nálni, csak nemzeti politizálási folytatni” - állítja Belousovová Az SNS elnökével, Ján Slotá val kapcsolatban leszögezte hogy számára ez a politiku: már a múlté és meggyőződése hogy hamarosan Szlováké számára is a múlté lesz. „De Karol Ch. meghalt, mert megrendelte Jozef Kucmerka kivégzését Régi gyilkosságra derült fény rábban megrendelte az ő meggyilkolását. Karol Ch.-t 1999. február 15-én végezték ki. Este Kuc­merka három bűntársa talál­kozóra hívta, majd Lévától nem messze egy erdei úton ki­rángatták az autóból, mind­hárman megverték, Rudolf Z. pedig közelről fejbe lőtte. A másik két gyanúsított, Pa­vol Ch. és Milan T. ezután au­tóval elvitte egy másik erdőbe, ahol egy előre kiásott sírba temették el. Az ügyészség Rudolf Z., Pa­vol Ch. és Milan T. ellen tett vádemelési javaslatot. Jelenleg mindhárman, rács mögött vannak, egyéb bűncselek­mények elkövetése miatt. Šufliarsky szerint új bizo­nyítékoknak köszönhetően - főként új tanúk vallomása alapján - sikerült ilyen hosszú idő után felgöngyölíteni az ügyet. Az ügyészség szerint egyéb­ként még jóval több bűncselekmény van Ošo ban­dájának rovásán. Jelenleg még két gyilkossági ügyben folyik eljárás, így nem kizárt, hogy rövidesen újabb vádemelési javaslat lát napvi­lágot. (dem, SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents