Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-26 / 20. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 26. www.ujszo.com MIN DOLGOZIK MOST? Prikler Mátyás filmrendező Forgat-e jelenleg valamit, és hogy halad vele? Matrka Simon barátommal dolgozunk egy rövid animációs filmen. Már a befejező munkálatoknál tartunk. Remélem az év végéig elkészül. Decemberben pedig elkezdtük a nagyjátékfilmünk forgatását, amelynek alapját az a rövidfilm képezi, amellyel tavaly a cannes-i filmfesztivál fiatal tehetségeket bemutató szekciójában képviselhettem Szlovákiát. Emellett az MPhilms nevű civil szervezetünkkel készítjük elő a nyári workshopjainkat, immár negyedik éve. Idén Selmecbányán tervezünk egy nemzetközi művészeti work- shopot fiatal alkotók részére, és további két vizuális művészeti workshopot javítóinté- zetis gyerekek számára. Ezek aterveinkerre az évre. Mennyire optimista a finanszírozást illetően? Ha nem lennék optimista, akkor valószínűleg nem is kezdenénk bele ezekbe a dolgokba. Épp a napokban írjuk a pályázatokat, néhány hónap múlva okosabbak leszünk. Szerencsére főleg az elmúlt két évben sikerült megvalósítanunk a tervezett projektejeinket. Reméljük, hogy ez most is így lesz. (juk) RÖVIDEN Fókuszban a többnyelvűség Pozsony. Ma 14.00 órakor kezdődik a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetében (Konventná 13.) az a nemzetközi kerekasztal-beszélgetés, amelynek témája a többnyelvűség és az irodalmi kánon a visegrádi országokban. A vitaindító előadást Vörös István költő, irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára tartja. A másik magyar felszólaló Márton László író. Rajtuk kívül előadást tart Przemyslaw Czaplinski, a poznani egytemről, Miroslav Balastik, a cseh Host című folyóirat és Karádi Éva, a Lettre folyóirat budapesti főszerkesztője, (juk) Festményekfurcsa helyszínen Pozsony. Június 17-ig tekinthető meg Nagy Zoltán festőművész Végtelen vonalak című kiállítása a Galvaniho 7. szám alatt. A cím egy céget takar, amely rendszeresen „dobja fel” kortárs képzőművészek alkotásaival székházának közösségi tereit, lehetőséget nyújtva az alkotóknak műveik prezentálására, az alkalmazottaknak pedig szemük legeltetésére. Emellett természetesen a nagyközönség előtt is nyitva az ajtó fél éven át, a hét összes napján, (juk) Balázs Zoltán ütős, dinamikus előadást kínál a nyitrai Andrej Bagar Színház közönségének Egyáltalán nem rágták a gittet „Ebben a rendszerben nem ér rá agyalni a színész..." (Ondrej Synak felvétele) Shakespeare szerint színház, Amold Wesker angol drámaíró szerint konyha az egész világ. Konyha, amelyben különböző gondolkodású, érzelmű, habitusú, nemzetiségű, vallású emberek dolgoznak, az ő mikroviláguk pedig egy egész társadalom tükörképe. SZABÓ G. LÁSZLÓ Balázs Zoltán, a budapesti Maladype Színház megalapítója, vezetője és rendezője, aki a Konyhát, Amold Wesker 1959-ben befejezett darabját a múlt hét végén „nyitotta ki” a nyitrai Andrej Bagar Színház fiatal csapatával, régóta készült erre a munkára. „Pár évvel ezelőtt Darina Kárová ötlete alapján született egy remek projekt. Hat közép-kelet- európai rendező kapott lehetőséget arra, hogy huszonöt percben megmutasson valamit. Ennek aztán olyan visszhangja volt, hogy Darina megkért, rendezzem meg Nyitrán a Tojáshéjat. Mivel finanszírozni később mégsem tudták, a magunk szakállára mutattuk be otthon, és már az ötvenedik előadásnál tartunk. Az együtt dolgozás lehetőségét azonban nem vetettük el. Ján Greššo, a nyitrai színház igazgatója több előadásunkat megnézte Budapesten, s látva a Tojáshéjat, azt mondta, valami ilyet szeretne ő is. Akkor már tudtam: ilyet nem lehet, mert ahhoz a színészeknek nagyon sok mindent kell tudniuk, már előzetesen. Az ilyen előadás speciális nyelvet igényel, arra pedig három év is kevés, nem két hónap. De megígértem, ha időm engedi, mert nagyon sűrű az életem, akkor kitalálok valamit, ami nagyon erős közös munkát tud ajánlani az itteni társulat színészeinek.” És így esett a választás az anyai ágon magyar származású, világszerte elismert londoni szerző darabjára, a Konyhára. „Régóta izgatott a darab - mondja Balázs Zoltán. - Nem értettem, mitől ez a nagy siker Amszterdamtól Madridig, Helsinkitől Athénig, Párizstól Rio de Janeiróig, hiszen maga a helyzet, a darab cselekménye voltaképpen nagyon egyszerű. Adott egy nagy étterem konyhája, ahol együtt güriznek és siránkoznak emberek, szakácsok és felszolgálók. Drámai súlyú jellemfejlődésről nem beszélhetünk, a szituációk két- három mondatosak, maga a darab mégis próbára teszi a társulatot, a színészek ideg- rendszerét, mentális kondícióját, fizikai adottságait. Mivel most volt két hónapom, amikor a társulatomat biztonságban hagyhattam otthon, hiszen Zsótér Sándor a Figaró házasságát rendezte nálunk, azt mondtam, vállalom. De ez már két éve érlelődött. Közben ugyanis itt vendégszerepeltünk a Tojáshéjjal, nagyon nagy sikerünk volt, ami megerősítette az igazgató urat abban, hogy koprodukciót kellene létrehozni. Ficóék azonban tavaly nem nagyon örültek, hogy jönnek a magyarok, ezért a terv le lett fújva. De mert a nyitrai színház nagyon erősen ragaszkodott ahhoz, hogy legalább a stáb jöjjön, azt mondtam, míg otthon megszületik a Figaro, addig én itt dolgozom az embereimmel. Tavalyelőtt Francia- országban, tavaly Temesváron dolgoztam, most itt, Nyitrán, jövőre pedig Svájcba megyek, de első helyen mindig a Maladype áll. Uj impulzusokra, új találkozásokra azonban nekem is szükségem van, hogy ráláthassak kicsit saját működésemre.” Két hónapos próbaidőszak eredménye a nyitrai Konyha, s bár gyöngyszemként csillog majd a színház repertoárján, Balázs Zoltán tudja: még mindig van csiszolnivaló rajta. „Naponta csak egy próbánk volt, hiszen itt minden este játszanak a színészek, de nagyon helyesek voltak, mert lopott időkben, délutánonként pluszban is dolgoztunk egy keveset. Energikus, erős ember lévén nagyon élveztem a munkát ezzel a tehetséges csapattal. Huszár Sylvia segítségével, aki a munkatársam, a tolmácsom volt a mű színpadra állításában, nagyon sokat megtanultam szlovákul, a dinamizmusom, az energiám pedig még a leginkább biztonságra berendezkedett színészre is átragadt. Nem ültünk elemzés címén két hétig az asztalnál, nem rágtuk a gittet, hanem azonnal akcióba léptünk. Próbáld meg, csináld meg, fogd meg! Nem volt idő nyávogásra, filozofálgatás- ra, ebben a rendszerben nem ér rá agyalni a színész, itt mozogni kell, csinálni kell, a fizikumával, a jelenlétével felszívni a helyzetet, és könnyedén, észrevétlenül beletenni az energiát. Tizenhét színész fej-fej mellett játszik, ami az itteni közönségnek bizonyára furcsa. Nincsenek hozzászokva a párhuzamos akciókhoz, csak az egy- vonalú dolgokhoz. Itt tizenhét ember egyszerre dolgozik, és pazar, amit koreográfiailag nyújtanak.” Nem kis áldozatot hozott a színház ezért az előadásért, vélekedik a harminchárom éves rendező. Sok olyan szabályt kellett felrúgnia, ami a sajátja. A közösség nem tehet többet egy előadásért, egy művészi munkáért, mint hogy lemondjon saját magáról, és maximális erővel vegyen fel egy új stílust, állítja Balázs Zoltán. ,A színészek, akik a Konyhában játszanak, nagyon messziről indultak, még nem is érkeztek meg oda, ahová közösen tartunk, de már jó irányba haladnak. A közös munkánk ugyan véget ért a bemutatóval, valójában mégis most startolunk. Boldogan távozom, mert a társulat hatalmas munkát végzett, zsonglőrködnek, bravúrkodnak a színészek, de amire ugyancsak büszke vagyok: nem árultak el, végig kitartottak mellettem, és tudom, hogy perspektívája van az előadásnak. És nemcsak ők tanultak, én is rengeteg tapasztalatra tettem szert mellettük, amit most visszafordíthatok a közösbe, a Maladypébe.” Ethan és Joel Coen A félszemű című westernje tíz, az Eredet című sci-fi és A közösségi háló című Facebook-sztori nyolc-nyolc jelöléssel került versenybe A király beszéde című brit dráma kapta a legtöbb Oscar-jelölést MTl-TUDÓSÍTÁS Los Angeles. A király beszéde című brit történelmi dráma kapta a legtöbb Oscar-jelölést. Az Amerikai Filmakadémia díjaira jelöltek listáját tegnap hozták nyilvánosságra Los Angelesben. A dadogással küzdő VI. György brit uralkodóról szóló produkció összesen 12 kategóriában kapott esélyt az Oscar- díj elnyerésére. A királyt alakító Colin Firth-t és a beszédtanárát játszó Geoffrey Rush-t is jelölték, de a film bejutott a legjobb film kategória tíz jelöltje közé, és rendezője, Tom Hooper szintén az Oscar közelébe került. A félszemű című, Ethan és Joel Coen rendezte western tíz jelölést kapott, az Eredet című sci- fi és A közösségi háló című F ace- book-sztori pedig nyolc-nyolc je- lölésselkerültversenybe. A jelöléseket Tom Sherak, az Amerikai Filmakadémia elnöke kíséretében a tavaly Oscar-díj- jal elismert színésznő, Mo’ni- que ismertette. A legtöbb jelölést kapott négy alkotás mindegyike verseng a legjobb film Oscarjáért. A kategória további jelöltjei: a Fekete hattyú, A harcos, a The Kids Are All Right, a 127 óra, a Toy Story 3. című 3D-s animáció ‘és a Winter’s Bone. Az Os- car-történet régi hagyományának tavalyi felelevenítése után idén ismét tíz alkotás közül szavazzák meg a filmakadémia tagjai a legjobbat. Az Oscarra nevezett több tucatnyi külföldi filmből a mexikói Biutiful, a Kynodontas című görög, a Golden Globe-díjas Egy jobb világ című dán, az In- cendies című kanadai és a Hors-la-loi című algériai produkció maradt versenyben. (Az idei magyar nevezés, Hajdú Szabolcs Biblrothéque Pascal című filmje már korábban kiesett, a jelölésre esélyes kilenc közé sem került be.) Az animációs mezőnyben az így neveld a sárkányodat, a Toy Story 3. és a Ľillusionniste mérkőzik a szavazatokért. A rendezők közül idén Darren Aronofsky (Fekete hattyú), David 0. Russell (A harcos), Tom Hooper (A király beszéde), David Fincher (A közösségi háló), valamint Ethan és Joel Coen (A félszemű) esélyes Hollywood legrangosabb elismerésére. A legjobb színész díjáért Colin Firth-nek a tavalyi Oscaros Jeff Bridgesszel (A félszemű), Javier Bardemmel (Biutiful), Jesse Eisenberggel (A közösségi háló) és James Francóval (127 óra) kell megküzdenie. A The Kids Are All Right főszerepével a Golden Globe-di- jat már kiérdemlő Annette Bering a legjobb színésznő Oscar- kategóriájában Nicole Kid- mannel (Rabbit Hole), Jennifer Lawrence-szel (Winter’s Bone), Natalie Portmannel (Fekete hattyú) és Michelle Willi- amsszel (Blue Valentine) került szembe. A 83. Oscar-díjkiosztót február 27-én tartják a hollywoodi Kodak Színházban. A minél nagyobb televíziós nézettségért küzdő gálaműsor egyik újításaként ezúttal nem egy komikus színész kapta a házigazda szerepét, hanem Anne Hathaway és a díjesélyes James Franco. A gála producerei elárulták, hogy a szórakoztatás mellett az Oscar-díj történetét is fel akarják eleveníteni.