Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

2011-01-26 / 20. szám, szerda

6 Külföld ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 26. www.ujszo.com Ünnepelhet a Hezbollah Bejrut. Michel Szü­léimén libanoni államfő a radikális síita Hezbollah (Is­ten Pártja) mozgalom által támogatott Nadzsíb Mikátit bízta meg tegnap kormány- alakítással. A világ leggaz­dagabb emberei között számon tartott, 55 éves dol­lármilliárdos Mikáti 2005- ben három hónapig már volt kormányfő. Megbízásaután közölte, holnap kezdi meg kormányalakítási tárgyalá­sait. Két lehetősége van: csak az Irán-barát Hezbol­lah embereiből alakít kor­mányt, vagy megpróbál egységkormányt létrehozni az eddigi kormányfő, Szaad Haríri és támogatói részvé­telével. Eközben Szaad Ha­ríri ügyvezető kormányfő és több ezer híve tegnap tartot­ta a Hezbollah elleni harag napját Libanonban: szunni­ta zászlókat lengetve és au­tógumikat égetve tiltakoz­tak az ellen, hogy Hezbol- lah-politikus vezesse a kor­mányt. (MTI) NATO-iratok Thaci ellen Strasbourg. Megkezd­ték Diek Marty svájci libe­rális képviselő koszovói szervkereskedelemről szó­ló jelentésének megvitatá­sát tegnap az Európa Ta­nács közgyűlésén. A brit The Guardian pedig kiszi­várgott NATO-dokumen- tumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a hírhedt koszovói szervkereske­delmi ügy főszereplője, a jelenlegi kormányfő, Has- him Thaci a NATO szerint mindig is a szervezett bűnözés egyik vezéralakja volt. A szóban forgó do­kumentumok a szövetség koszovói békefenntartói­tól származnak, és Thaci mellett külön megemlítik Dzsavit Halilit, a kormány­fő egyik legközelebbi poli­tikai szövetségesét. Mind­ketten szoros kapcsolat­ban álltak az albán maffiá­val- írta a lap. (MTI) Orosz igen a START-III-ra Moszkva. Az orosz álla­mi duma tegnap ratifikálta a hadászati támadó fegyve­rek korlátozásáról és csök­kentéséről szóló új START- szerződést (START-II1). Az orosz ratifikációs törvény­hez csatolt kiegészítések értelmében a szerződés teljesítésének feltétele egyebek mellett az, hogy megfelelő szinten tartsák az orosz hadászati nukleá­ris erőket. Az amerikai fél közvetlenül karácsony előtt - mielőtt a republiká­nusok átvették a kong­resszus irányítását - ratifi­kálta a tavaly áprilisban alá­írt új szerződést. (MTI) Ellentmondásos adatok a domogyedovói robbantásról - Medvegyev szerint a totális ellenőrzés az egyetlen megoldás Egy fekete özvegy lehetett a merénylő Gyertyagyújtás az áldozatok emlékére (TASR/AP-felvétel) Moszkva. Valószínűleg egy, az orosz erők által megölt észak-kaukázusi fegyveres özvegye vagy más női hoz­zátartozója - a média csak fekete özvegyekként em­legeti ezeket a női merény­lőket - követte el a moszk­vai Domogyedovo repülő­tér ellen hétfőn délután el­követett öngyilkos táma­dást. ÖSSZEFOGLALÓ Az áldozatokról tegnap is el­térő adatokat közöltek az orosz hatóságok. Biztosnak annyi lát­szik, hogy a halálos áldozatok száma 35. Hivatalos közlés sze­rint a halottak között 12 külföl­dit azonosítottak tegnap regge­lig: egy-egy brit, német, olasz, francia, szlovák és szerb állam­polgárt, három tádzsikot, két moldovait, valamint egy üzbé- get, de még többnek az állam- polgársága nem világos. Amikor ezt a jelentést kiadták, még nem is tudtak mindenkit azonosítani, hiszen a detonáció szétroncsolta a holttesteket. Itt kell hangsúlyozni, hogy a szlovák áldozatról délutánig csak az MT számolt be, szlovák források nem. A halálos áldoza­tok között van az alig 29 éves Anna Jablonszkaja drámaíró, polgári nevén Masutyina, aki a Filmművészet (Iszkussztvo Ki­no) című folyóirat díjának átvé­telére érkezett Moszkvába. Nő vagy férfi robbantott? A sérültek száma a különböző főhatóságok eltérő adatai sze­rint 130 és 180, a kórházba szál- lítottaké68és llOközöttvan. Az egészségügyi minisztérium sze­rint az összesen 110, kórházban kezelt sérült közül reggel életve­szélyes állapotban 4, súlyos ál­lapotban 39 ember volt. Tatyja- na Golikova egészségügyi mi­niszter újságíróknak elmondta: a sérülések között különösen sok a csonttörés, a légnyomás okoz­ta károsodás és a füstmérgezés. Ellentmondásosak a szemta­núk vallomásai is: egyikük pél­dául elmondta: látta, amint egy földig érő fekete lepelbe burkolt asszony kezében lévő csomag felrobban. A videokamerák ta­núsága szerint férfi volt az elkö­vető. Más forrásokszerint a nő és a férfi együtt követte el a robban­tást, s a férfi fejét meg is találták. Értesülések szerint a titkos- szolgálatoknak volt információ­juk egy készülő merényletről, s a lapokból az derül ki, hogy a szél­sőségesek ellen kiteijedt titkos háború folyik. Tehetetlen szolgálatok Egyes források azt közölték, a szolgálatok tudtak arról, hogy merénylet készül, deúgytudták, az elkövető egy sahidka - ön­gyilkos merénylőnő - lesz, való­jában azonban férfi volt a tettes. Az Interfax hírügynökség meg nem nevezett forrásai szerint a megelőzés egyik fő eszköze a po­tenciális sahidkák, azaz a harc­ban elesett szélsőségesek fele­ségeinek, rokonainak a megfi­gyelése, mert Moszkvában ed­dig.szinte minden ilyen terror­akció elkövetője nő volt. Egy nő őrizetben A Komszomolszkaja Pravda című lap úgy tudja, hogy már ja­nuár 4-én őrizetbe vettek Volgo- grádban egy Zejnat Szujunova nevű nőt azzal a gyanúval, hogy moszkvai robbantásra készül. Később Moszkvában történt is robbanás egy lakópark egyik bérbe adott házában, s ennek senki nem tulajdonított jelentő­séget, csak a titkosszolgálatok keresték meg a bérlőket. Pokol­gép robbant fel, robbanóereje megfelelt a Domogyedovón fel- robbantnak, egy bérlő - egy nő - életétvesztette. Mint utóbb kiderült, szoros kapcsolatban állt Szujunovával, és az adatok szerint ők ketten szilveszterkor akartak merény­letet elkövetni. A felrobbant ház másik két bérlője, két férfi soha többé nem jelent meg a helyszí­nen. Mindazonáltal egyiküket megtalálták és őrizetbe vették - írta a lap. Egy korábbi információ sze­rint a rendőrség három olyan férfi után nyomoz, akiknek kö­zük lehet a merénylethez. A merényletet elítélték a világ vezető politikusai, az amerikai elnöktől kezdve a pápán keresz­tül egészen az iráni elnökig. Több ország nemzetközi repülő­terein vezettek be szigorított biztonsági intézkedéseket, így például Kínában és Csehország­ban. Az orosz média tegnap a tit­kosszolgálatokat, s különösen a Szövetségi Biztonsági Szolgála­tot (FSZB) tette felelőssé a me­rényletért. Dmitrij Medvegyev elnök a reptér biztonsági rend­szerének hiányosságait, az al­kalmazottak hanyagságát osto­rozta, ezt a reptér vezetői visszautasították. Medvegyev aggódik Az FSZB kollégiumának teg­napi értekezletén Medvegyev felszólította a jelenlévőket ar­ra, hogy az FSZB a lehető leg­nagyobb mértékben fokozza a szélsőségesség és a terrorizmus megelőzésére tett erőfeszítése­it, elsősorban az ifjúság köré­ben. A kormányt pedig arra szólította fel, hogy dolgozza ki a szigorúbb repülőtéri ellenőr­zésekre vonatkozó javaslatot, s úgy vélte: bármilyen időigé­nyes lesz is a totális ellenőrzés, ez az egyetlen kiút. Hangsú­lyozta: feltétlenül garantálni kell az Ázsiai-Csehdes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcsértekezlete (2012), a szo- csi téli olimpia (2014) és a ka- zanyi univerziádé (2013) biz­tonságát. (MTI, TASR, ú) Magyar állampolgárságú áldozat Moszkva. Magyar állampolgárságú áldozata is van a me­rényletnek Kirill Bodrashov személyében. Az 1972-ben szü­letett Bodrashov- aki brit állampolgár is -, orosz diplomaták gyerekeként és később, összesen több mint tíz évet élt Ma­gyarországon, ott végezte a Közgazdaság-tudományi Egye­temet, és ott kezdett dolgozni is: öt évet töltött a pénzügyi­befektetési szektorban. Ezután Londonban vállalt állást, legutóbb a Co-Head, Emerging Markets New Millennium Group elnevezésű vállalatnál dolgozott, onnan járt néha Moszkvába és Budapestre is. (MTI) Zuzana Fialová színésznőt meg kellett műteni Pozsony. Zuzana Fialová, aki a moszkvai Domogyedovo re­pülőtéren hétfőn délután el­követett öngyilkos merénylet- -ben sérül meg, tegnap még mindig kórházban volt. Ezt a pozsonyi külügyi szóvivő is megerősítette azzal, hogy a család kérésére részleteket nem közölhet a színésznő álla­potáról. Az aktualne.skhírpor- tál viszont beszámolt arról, az orosz orvosok úgy döntöttek, Fialovát meg kell műteni (re- peszdarabokat vettek ki a tes­téből), s gyógykezelése mint­egy tíz napot vehet igénybe. Fialová egy másik színésszel, Ľuboš Kostelnývel és ez utóbbi testvérével, Alexandra Done- vával tartózkodott a merénylet idején a reptéren. Donévá egyébként Fialová barátnője is. A három szlovák állampol­gár kellemes időtöltésnek szánta a moszkvai utat, Doné­vá születésnapját kívánták megünnepelni. Bécsből indultak az orosz fővá­rosba, megérkezés után az ilyenkor szokásos teendőkkel voltak elfoglalva a fogadó­Zuzana Fialová (ČTK) csarnokban. Majd fagylaltot vásároltak és pénzt akartak ki­venni - majdnem ez a késleke­dés okozta vesztüket. Donévá elmondta a portálnak: Kostelný az egyik bankauto­matából próbált rubelt kiven­ni, de ez nem sikerült, ezért egy másik automatához mentek. A két hölgy mellette állt, testvére az egyik, Fialová a másik olda­lon. Ekkor következett be a de­tonáció, a légnyomás mind­hármukat a földre terítette. „Szörnyű volt. Megragadtam Ľubošt és Zuzanát, aki sokkot kapott, s megpróbáltam őket elráncigálni onnan. Tudato­sult bennem, csak a véletlen­nek köszönhetjük, hogy meg­menekültünk, meg azoknak az embereknek, akik a robbanás epicentruma és közöttünk áll­tak. Ők fogták fel a detonáció erejét, sajnos, sokan meghal­tak közülük” - számolt be a tör­téntekről Donévá. Elmondta még: Fialová kabát­ját átitatta a vér, a hajában em­beri maradványok voltak, az előttük felrobbant áldozato­kéi. Fialová a lábát fájlalta, ek­kor vették észre, hogy a lábá­ban és az oldalában több srap­neldarab van, és a fülén is meg­sérült. Kostelný a lábán sérült meg. Donévá táskáját és csiz­máját vasdarabok luggatták ki, de ő nem sérült meg. „A men­tők elképesztő módon, csak egy órával a robbanás után ér­keztek a helyszínre, azt mond­ták, a közlekedési dugók miatt nem jöhettek hamarább.” (aktualne.sk, TASR) Az alapjogokról is szól az EB levele Csúsztatott a kormány MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az Európai Bizott­ság a vitatott magyar médiatör­vényt nemcsak az unió audiovi­zuális médiáról szóló irányelvei­re tekintettel vizsgálja, de az EU alapjogi chartájában rögzített sajtószabadság megsértésének vonatkozásában is. Ezt hétfőn este mondta Brüsszelben a mé­diaügyi biztos, Neelie Kroes szó­vivője. Korábban a magyar kor­mány illetékese azt állította, hogy az EB-levél csak technikai jellegű kifogásokat tartalmaz. Jonathan Todd szóvivő kifej­tette, az EU hatóságai azt is gór­cső alá veszik, nem sérül-e a szolgáltatások telepítésének és nyújtásának az uniós szerző­désben előírt szabadsága. A fel­ügyeleti hatóság szerepével nem foglalkoznak. Egy formális szerződésszegé­si eljárás megindítása Magyar- ország ellen Todd szerint csupán lehetőség, arra az esetre, ha az aggodalmak beigazolódnának, és Magyarország nem tisztázná azokat. Nem kell azonban „a szekeret a lovak elé fogni” - fi­gyelmeztetett a szóvivő, aki sze­rint Kroes levele a nem audiovi­zuális média kérdéseire is kitér. A biztos külön hangsúlyozta, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye a törvény értel­mében nemcsak az elektronikus média körére alkalmazható - ahogyan az EU tagállamaiban szokás -, hanem az on-demand szolgáltatásokra, valamint a biogokra és videoblogokrais. Levelében az EB a jól körülha­tárolt kritériumok hiánya miatt is aggodalmát hangoztatta. Mindez a véleménynyüvánítás és az információ szabadságának túlzott korlátozásához vezethet, ami sértené az alapjogi charta 11-es cikkelyét. Kosa Lajos, a Fidesz alelnöke tegnap azt mondta, a médiatör­vény számos ponton lehet rossz, de semmilyenjei nem utal arra, hogy az sértené a szólás- és vé­leményszabadságot. Az EB leve­lét elolvasva a napnál világosab­ban látszik, hogy az nem tá­masztja alá azt a hajcihőt, ami az EU-ban és az EP-ben eddig folyt - hangsúlyozta budapesti sajtó- tájékoztatóján.

Next

/
Thumbnails
Contents