Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-22 / 17. szám, szombat
10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 22. www.ujszo.com SZABÓ G. LÁSZLÓ Nem spórol a nagy szavakkal Én, Maja című önéletrajzi regényében Maja Pliszeckaja, korunk legendás balerinája, a moszkvai Bolsoj halhatatlan Hattyúja, amikor Maurice Béjart-ról, a XX. Század Balettjének karizmatikus koreográfusáról ír. „Dubrovnikban hetvennégyben egy nagy fesztivál zajlott, és véletlenül egy balettestre keveredtem. Ott láttam Béjart Bo- leróját. Elmondhataüanul szép volt. Majdnem elvesztettem az eszemet. Szédelegtem. El kell táncolnom nekem is. Nem érdekel, hogy nem én leszek az első. Ez az én balettem... Az enyém!” Később, már Moszkvából levelet írt Béjart-nak, hogy a Bolero betege lett, el akarja táncolni, és nagyon kéri őt, tanítsa be neki. így kezdődött Maja, az Örök Hattyú és Béjart, az Örök Mágus kapcsolata, amely Dominique Delouche DVD-n most megjelent Maya című portréfilmjében is külön fejezet. Itt látható Béjart Léda című koreográfiájának lenyűgöző részlete is, amelyben az akkor már világhírű balerina Jorge Donn partnereként a Gombár Judit által tervezett érzéki szépségű jelmezben táncol. „Donn roppant mód csodálta Maját - nyilatkozza a filmben Maurice Béjart. - A balett utolsó élő legendáját látta benne.” Ennyi kellett ahhoz, hogy a két férfi, a jeles táncos és a rendkívüli fantáziával megáldott koreográfus együtt álmodja meg Léda és a hattyú történetét, Maja Pliszeckaja művészete előtt mélyen meghajolva. „Két évig csupán feleségként voltam Brüsszelben, Béjart közvetlen közelében, onnan jártam haza időnként, mert itthon közben különböző munkáim voltak - emlékezik azokra az évekre Gombár Judit Eck Imre-díjas jelmeztervező. - Béjart-tól soha nem kértem feladatot, de látta, hogy rajzolgattam. Rám nézett a zöld kígyószemével, és valósággal beleborzongtam. Félelmetes tekintete volt. Pliszecka- ját akkor még nem ismertem személyesen, de tudtam, hogy nagyon vágyott Béjart-ral dolgozni. Maurice pedig mániákusan vágyott Moszkvába. Miközben izgult is az úttól, mert volt egy kényszerképzete, hogy már a repülőtéren letartóztatják. Magyarországon is ettől rettegett, amikor az Operaházban dolgozott. A Franco-rezsim idején kiutasították Spanyolországból, mivel protestált valami ellen az együttesével, s azt köGombár Judit és Maja Pliszeckaja Lédát álmodott belőle vetően iszonyú félelem volt benne. De mindenáron Moszkvába akart menni, és el is vitte az együttesét. A közönség körében nem volt osztatlan sikere, talán más darabot kellett volna bemutatniuk, a Mise a jövő századért igazából csak a szakmának tetszett. Pliszeckaja, Makszimova, Vasziljev, a Bolsoj szólistái tudták, hogy a világ legjobb koreográfusát csodálják, ki is akartak jönni hozzá Brüsszelbe, nagyon várták, hogy együtt dolgozhassanak.” A nyolcvanas évek elején járunk, Béjart-t is lenyűgözték a kor legjelesebb orosz balett-táncosai. Vasziljevnek a Petruskát komponálta meg, aztán a Rómeó és Júlia pás de deux-jét is nekik adta, Vlagyimir Vasziljevnek és a feleségének, Jekatye- rina Makszimovának. Maja Pliszeckajának várnia kellett még egy kicsit, hogy ő is megkapja, amire olyan nagyon vágyott, hogy az ő testére, az ő egyéniségére is létrehozzon egy eredeti művet az akkor már világszerte híres francia koreográfus. „Donn ötlete volt a Léda és a hattyú, Béjart pedig hajlott rá - meséli Gombár Judit. - Párizsban, a Kongresszusi Palotában vendégszerepeit a Bolsoj együttese, ahol Vasziljev koreográfiáját, az Ikaroszt is bemutatták. Nem volt valami sikeres mű, el is teijedt gyorsan a híre Párizsban, hogy a nézők nem rajonganak érte. Kitalálták hát, hogy Béjart gyorsan csináljon valamit a telt ház érdekében, és így került terítékre Donn ötlete. Két hét volt a koreográfia megszületésére. Donn egyébként is régóta rágta Béjart fülét, hogy mennyire szeretné, ha egyszer együtt táncolhatna Majával, és ez most remek alkalom volt erre. És akkor szólt nekem Béjart, hogy tervezzek nekik jelmezt. Pliszeckaja, miután megérkezett a Bolsoj csapatával Párizsba, már várt bennünket. Vittem a nyers színű trikót, s mivel Párizsban senkit nem találtunk, aki megfestette volna neki, én rajzoltam rá az öléből induló, elég erotikus virágmotívumokat. De úgy, hogy Maja állt, mint egy szobor mozdulatlanul, én meg kézzel pingáltam tele a jelmezét. Igen ám, de a festék átütött a trikón, így amikor levetette, a testén is láthatóak voltak a rajzok. Vízhadan festék volt, sokáig nem jött le róla, így a félje, Rogyion Scsedrin, a híres zeneszerző bizonyára örült otthon, mert ilyen díszesnek addig aligha láthatta szeretett párját. Béjart-ban egyébként egy világ dőlt össze, amikor meghallotta, hogy Maja és én franciául beszélünk. Azt hitte, a magyar és az orosz egy tőről fakad, ha már mindketten a vasfüggöny mögül jövünk, és a két nyelv annyira hasonlít, hogy nincs szükségünk harmadikra, értjük egymást. Szegény Maurice... mekkorát tévedett! De mivel japán zenére született meg a mű, Donn fejére szamurájparóka kellett, amelyet jakszőrből Sommer Katalin készített neki pár nap alatt, aranyfonalból pedig én horgoltam neki egy hálót az ágyékára.” A darab elején Pliszeckaja A hattyú halálának a végét táncolja tütüben, s akkor jelenik meg Donn hófehér kimonóban. Aztán hátulról benyúl a tütü pasz- szé részébe, mint egy kesztyűbe, körbeöleli a partnerét, és a tütü- ből hirtelen szárnyak lesznek a kaiján, Pliszeckaja pedig ott áll az addig láthatadan virágmintás trikóban. Az Örök Hattyúból Léda lett, akibe Jupiter beleszeretett, Donn pedig a néző szeme ládára vált erős, férfias, ugyanakkor nagyon érzéki madárrá. „Kirobbanó sikere volt a darabnak Párizsban - emlékezik Gombár Judit -, de a főpróba napján Donn és Béjart valami miatt összevesztek. Donn el is tűnt a városban. Fél Párizs fotósa felvonult, de csak Maját tudták fényképezni, Donn csak másnap, nem sokkal a bemutató előtt keveredett elő. A premier hangulatához azonban az is hozzátartozik, hogy mi ketten, Béjart és én a nézőtéri lengőajtó kukucskálóján néztük végig Donn és Maja táncát. Nem mertünk bemenni, mert attól tartottunk, hogy kivívjuk a Vaszil- jev-klikk haragját. A Léda ugyanis beékelt darabja volt az estnek, és annak volt a legnagyobb sikere.” Pliszeckajának még egy füttert is tervezett a fülébe Gombár Judit, a csillogást azonban másvalami adta meg a varázslatos jelmezhez. „Egy milliókat érő brillt rakott a fülébe, és azt kérdezte: Ez jó lesz? Nagyon jó, mondtam.” Párizs után, a hetvenes évek végén, Brüsszelben találkoztak. „Van ott a főtéren egy fantasztikus csemegebolt finom csokoládékülönlegességekkel. Ott laktam a közelben, mentem be a színházba, s csak úgy belestem a kirakatba. így láttam meg 'Maját, ahogy ott nézelődött bent, mint egy gyerek a játékboltban, és nem tudott betelni a látvánnyal. Ha ezt a szovjetek látnák, ámuldozon, ilyen nincs Moszkvában sem! Eszébe sem jutott, hogy ő ott vehetne valamit. Én aztán megajándékoztam őt. Mégiscsak a világ legcsodálatosabb Hattyúja állt előttem, aki még azt is kitalálta, hogyan kell tartania az állát ahhoz, hogy nyakát meghosszabbítsa.”
