Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

2011-01-15 / 11. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 15.

Szombati vendég 25

Fekete Zoltán: „Annyit emelgettem a partnernőmet, hogy azóta is hátfájdalmaim vannak. A fejem fölé kellett kinyomnom őt, nagyon magasra..."

Vámpírt táncolt és flamandul énekelt Belgiumban

InTimE a Frenák Társulattal, divatshow-k, zenés televíziós műsorok, Vámpírok bálja Belgiumban. Fekete Zoltán táncos élete műfajokat cserélgetve.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Párhuzamos vonalak. Kortárs tánc, show-tánc, musicaltánc. Mindegyikben az élvonalban. A legjobbak között. Nem szeretné, ha az inteijú a pénzről szólna, mondja, beszélgetésünk súlypontja azonban akaratlanul is ez lesz. A menni vagy maradni tükrében a hol éri meg és hol nem.

Markáns egyénisége, izgalmas táncosa a Frenák Társulatnak, az InTimE mellett más darabokban is jelentős szerepe van, például a Sevenben. Milyen érzésekkel állt oda Pali elé, hogy akkor most pár hónap szünet, és elmegy egy másik produkcióba, Antwerpenbe.

Nekünk már elég sok konfliktusunk volt ebből adódóan. Abból az összegből ugyanis, amit nála keresünk, nem tudunk megélni, mellette vállalnunk kell mást is. Magyarán teljesen ellehetetlenült a kortárs tánc- együttesek helyzete Magyarországon. Soha sehol nincs pénz, nem tudnak fizetni, vagy csak sokkal később, ami csak addig tartható állapot, amíg az ember tud másból élni. Nekem megvan a saját vonalam. Táncfellépések, divatbemutatók, showbiznisz, közben lehet művészkedni. Most azonban az a nem éppen kellemes helyzet állt elő, hogy minden mellékes lehetőség megcsappant, méghozzá nagyon erősen. Egyre kevesebb munka van a showbizniszben, és azt is elviszik a fiatal fiúk. Például a Bad Boys. Alapvetően hozzájuk ragaszkodnak, amivel nincs is baj, hiszen rendkívül tehetségesek. Harmincévesen én már nem is vágyom ebbe belekeveredni, hiszen a Magyar Színházban a Vámpírok bálja vezető táncosa vagyok, Palinál pedig remekül érzem magam. Tudja, hogy két éve szólózom a Vámpírok báljában. Először a főszereplő lány álmában jelenek meg, az nagyon szép kép, és egy nehéz, emelős szám, a másik szólóban pedig a vámpír gróf megtestesítője vagyok a rémálomképben.

Amíg csak a magyar Színházban táncolt, nem volt gond, a belgiumi vendégszereplés mellett azonban át kellett hogy vegyék az In- TimE-beli szerepét.

Eddig mindig úgy szerződtem a Vámpírok báljába, hogy a Frenák Társulat elsőbbséget élvezett. Próbákban, főpróbákban, előadásokban egyaránt. De abból, amit a Pali nyújt, nem tudok megélni. Felnőtt fejjel nem állhatok oda senki elé a családban, hogy segítsen, mert nincs miből befizetnem a számlámat. jPénzt kell keresni. A Vámpírok bálja1 több helyen fut a világban. Bécsben, Stuttgartban, Szentpéterváron. Mindenütt ugyanaz a

rendezés, ugyanaz a koreográfia. Annak, aki valahol már táncolt benne, sehol sem nehéz beállnia. Bécsbe is hívtak nemrég, hogy a főszereplő fiúnak elszakadt a térdszalagja, és ugoijak be helyette, de nem mehettem. Franciaországban vendégszerepeit a Frenák Társulat. A belgiumi felkérést időben bejelentettem Palinak. Az itthoni helyzet úgy alakult, hogy egyetlen InTimE-ból maradtam volna ki, de a belgák elengedtek. Antwerpenből elutaztam Németországba, és megcsináltam az előadást. A többire már nem tudtam menni. Tehát szívfájdalom nélkül vállaltam el a belgiumi három és fél hónapot, bár Pali új darabjából, a k.Rushból kimaradtam, hiszen a próbák idején nem lehettem itthon.

S azt hogyan viselte?

Én is Frenák-rajongó vagyok. Imádom az összes darabját, ki is borultam egy kicsit, hogy a k.Rushban nem lehetek benne, de tudok mérlegeim is, van józan eszem. Ha húszéves lennék, éhkoppon is Frenáknál táncolnék. De elmúltam harminc, komoly kapcsolatom van, kocsim, albérletem, hitelt kell törleszte- nem. Több mint tíz éve táncolok, és most történt meg először, hogy rendesen megfizettek. Hogy nem kellett aggódnom a számláim miatt.

Belépni egy olyan nagy nemzetközi produkcióba, mint a Vámpírok bálja, olyan érzetet is kelthet a szereplőkben, mintha egy hatalmas gépezet részesei lennének. Vendégtáncosként milyen új helyzetek elé állították?

A szólótáncok nem okoztak gondot, a komolyabb kihívást az jelentette, hogy énekelni is kellett, méghozzá flamand nyelven, Mikroporttal. Tehát nem lehetett kamuzni. Kellett a hang. Volt is fonetikaóra számolatla- nul. Mindennap reggel tíztől este nyolcig próba, utána két óra „kiejtési verseny”. Négy dalt kellett teljes egészében megtanulnom, és az egyikkel ki is kellett jönnöm a nézők közé. Ott álltam tőlük egy centire.

Nehéz nyelv a flamand?

Nekem olyan ukmukfukk. Furcsa. Egyetlen szót sem ismertem fel, ha flamandul beszéltek a társaságban. Mintha egy másik bolygón lettem volna. Belgium egyébként annyira képzett ország, hogy mindenki magas fokon beszéli az angolt. Az öl- töztetők, a sminkesek, sőt még a takarítónők is. A flamand nyelv azonban komoly próbatétel volt. Akadtak komikus részek a szövegben. De az összes dalt úgy belénk verték, olyan rendesen, hogy még sokáig emlékezni fogok a szövegre.

Három és fél hónap után milyen volt hazajönni?

Zokogtunk. De mindenki. Az utolsó két napon már a színpadon is sírtunk. Sikerült nagyon jó csapatban dolgozni. Összezárva sokáig ugyanazt csinálni könnyen monotonná, unalmassá válhat, mégsem lett elegünk egymásból. Konfliktus nélküli,

szép időszakot töltöttünk együtt. Sok új embert ismertem meg, akiktől nagyon nehéz volt elválni, bár mindenki tudta, hogy Európán belül bármikor találkozhatunk.

Amikor már a harmincötödik előadásnál tartottak, nem hiányzott valami más, mondjuk egy InTimE vagy egy Seven?

Noha életem legboldogabb, legfelszabadultabb időszaka volt a kint töltött három és fél hónap, néha szívesen hazaugrottam volna, hogy akkor csináljunk egy üyen előadást. Az első hónap irgaimadanul nehéz volt, de utána, amikor már sorozatban ment az előadás, azt nagyon élveztem. Ötre bementünk a színházba, tizenegykor végeztünk, de ötig szabad voltam, mentem, ahova akartam. Jól

mégis mosolyogva fogok visszagondolni rá, mert nagyon jó történésekkel lepett meg.

S ezekkel együtt állt aztán vissza az itthoni csapatba.

Megjöttem, és másnap már indultunk is Németországba, onnan pedig mentünk át Lovier- be, Franciaországba. Mindkét helyen az InTimE volt műsoron, majd itthon a Seven, amit a Művészetek Palotájában mutattunk be.

Három és fél hónap után megérezte a teste, hogy egy egészen másfajta mozgásanyagot kell „visszavennie”?

Nem volt ez nehéz számomra. Pali szerint nagyon jót tett nekem, hogy nem voltam itthon, és valami egészen mást táncoltam. Most sokkal jobbnak lát. Azt mondja: már nem akaszek. Pali is nagyon elégedett volt velem.

A Vámpírok báljában komoly emelései vannak.

Erős, darabos mozgást kíván tőlem a darab, ami elég rendesen kikészíti az ember izomzatát. Annyit emelgettem a partnemő- met, hogy azóta folyamatos hátfájdalmaim vannak. A fejem fölé kellett kinyomnom őt, olyan magasra, hogy a nézőnek a lélegzete is elálljon egy pillanatra.

Az is lenyűgöző, amit Nelson Reguera társaságában nyújt az InTimE vörös kanapéján, sőt még előtte is, a duettjükben. Szemmel láthatóan tökéletes összhangban vannak, minden energiájukat pontosan be tudják osztani.

Mi nagyon élvezzük ezt Nelsonnal, amikor felrántom őt a

éreztem magam, nem volt honvágyam. Én gyorsan gyökeret eresztek, barátokat szerzek, és átélem az új élményeket.

Antwerpen is belopta magát a szívébe?

Utazgattam én ott jobbra-bal- ra, még Hollandiába is átruccantam többször. Antwerpen Európa másodüt legnagyobb kikötővárosa. Itthon azt hittem, valahol a tengerparton van. Hát nem! Egy órán át utaztam a tengerhez. A csatornahálózata azonban itthonról elképzelhetetlen. Rengeteg uszály és hajó közlekedik keresztül-kasul az egész rendszeren, nevezetességből azonban nincs olyan sok a városban. Egy nap alatt szinte minden megtekinthető. Antwerpen alapvetően unalmas város, tehát nem tudta belopni magát a szívembe. Nem volt mivel. De

rok nagyon jó táncos lenni, lazább vagyok, s neki épp erre van szüksége. Nincs bennem mesterkéltség, állítólag minden mozdulat a zsigereimből jön, természetesen, erőlködés nélkül. Régebben, szerinte, más volt az indulási állapotom. A zene egyébként mindent visszaho-' zott. Pali elég erősen belém verte a koreográfiát. Sokat szenvedtem, mire felvettem a stílusát, de már megvan. Magától működik. Nyilván, ha most valami mást kellene átvennem, olyan szerepet, amit nem nekem, nem az én testemre, egyéniségemre komponált, az nehezebben menne. De azt, amit az én adottságaim hívtak elő benne, amit nekem talált ki, abba csak vissza kellett bújnom, mint egy levetett kabátba. Olyan természetesen jött vissza minden, mmt ahogy most lélegzetet verőidről. Hangos örömkiáltásokkal nyugtázta, hogy végre megint repülhet. Ha én rántom fel, két méter magasra megy. Köztünk megingathatatlan bizalom van. Többször mondta már: annak ellenére, hogy kontrolá- latian helyzetben van, amikor repül, tudja, hogy a kellő pillanatban úgyis elkapom őt. Hogy akármüyen magasra ugrik is a levegőben, akármüyen erővel dobom is őt fel, ott vagyok, hogy a karjaimba essen. Nem történhet semmi baja. Neki ez nagy szabadságot és óriási könnyebbséget jelent. Összeszokott páros vagyunk. A Sevenben is van egy egyperces duettünk, amikor a kötéllel a hátamra van kötve, de az egyáltalán nem veszélyes.

Ha a k.Rushban is benne lenne, nem tenném fel a kérdést, így viszont, hogy kimaradt belőle, talán helyénvaló: mit mutat a naptára a következő hónapokra? Hány előadást és milyen mellékeseket?

Hosszú távon nem látom biztosítva a jövőmet sem Palinál, sem az országban.

Mondja ezt akkor, amikor a legjobb formáját futja.

Sajnálom, ez az igazság. És ezzel a bizonytalansággal nem is lenne jó, ha bekerülnék egy új darabba, mert könnyen lehet, hogy fogom magam, és elmegyek külföldre. Ez benne van a pakliban. Már nem szeretnék kölcsönkérni sem az apámtól, sem a kedvesemtől. Ez már nem az én vüágom. Jó, most még van tartalékom, de az sem tart örökké. Kerülöm a kiszolgáltatott helyzeteket, azoktól tudok a leggyorsabban megőrülni. Szeretnék eljutni valahova, ötről a hatra, nem pedig depressziósán egyre lejjebb zuhanni. Jelenleg jól érzem magam, mivel jól kerestem a belgáknál, de az itthoni helyzet nem tűnik rózsásnak. A legtöbbet a küátástalanság rombol bennem. Bár kevésbé lehettem önmagam, mint Pali koreográfiáiban, imádtam a kinti munkát. Minden mozdulatom meg volt határozva, hogyan tegyem a kezem, hova lépjek, az a műfaj ugyanis erről szól. Nem volt annyira kreatív munka, de élveztem azt is. Az anyagi biztonság sokat számított, könnyű volt megszokni.

Ezért is megfizetett: egy csomó itthoni munkától elütötte magát.

A showbiznisz szerencsére ismét megtalált. Van munkám, ha nem is annyi, mint a korábbi években. Nem szeretném, ha pénzszaga lenne az interjúnak, csak élni kell valamiből. Hét éve van párom, komoly kapcsolatom, ez nem ígéret, eljegyzést szeretnénk, később családot, azt pedig csak komoly alapokon lehet elindítani. Öt év múlva fájni fog a térdem, nem leszek olyan dinamikus. Még felveszem a versenyt a húszévesekkel, de ők majd jobban bírják. Eljön az az idő is. Mesteremként már most is Palit tisztelem. Ha valamire büszke leszek az életben, akkor az ő előadásaira biztosan. Azért is, mert mindegyikért annyit harcoltunk. Mostoha körülmények között dolgozunk ma is, miközben külföldön nagyon nagy elismerés övezi a társulatot. Itthon különböző helyeken próbálunk, nincs öltözőnk, nincs fűtés, mi mossuk fel a termet. A nehéz körülmények mégis összekovácsoltak bennünket. Minden fontossá válik, amit együtt élünk meg. Nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott, örülök, hogy Belgiumba megyünk az InTimE-mal, majd jönnek megnézni a barátaim. Különleges erők mozgatják ezt az előadást, mert különleges időben és különleges módon született meg. És talán éppen ezért mindannyian, akik benne vagyunk, úgy gondoljuk, ez a legjobb, amit eddig csináltunk. Most pedig, hogy kirobbanó formában érzem magam, van még valamilyen plusz is bennem, amit hozzá tudok adni a darabhoz.