Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)

2011-01-15 / 11. szám, szombat

24 Szalon ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 15. www.ujszo.com KÖNYVESPOLC EOLYOIRAT-AJANLO Ágy, újratöltve Csehy Zoltán Hárman az ágyban Pozsony, Kalligram, 2010 Sok-sok század hálószobája tárul ki: Aphrodité folyton Hermésznek adja magát, hogy megszülessen Hermaphrodi- tus, akiben összeér a világ, aki egyszerre ad és kap, aki akkor is bennünk van, ha nem látjuk, a harmadik az ágyban, az iroda­lom. A gyűjtemény a 2000-ben megjelent első kiadás jelentő­sen bővített és javított, átdolgo­zott változata, közel két és fél ezer év görög és latin nyelvű erotikus és priapikus (azaz por­nográf) költészetéből válogat. Az antológia jó része teljesen új fordítás - a korábbi változat 212 oldalas anyaga 376-ra duzzadt, így még többen szerepelnek ugyanabban az ágyban. S akkor már valójában ez nem is ugyan­az az ágy. (cs) A legújabb Kalligram KENÉZ BORBÁLA Művészet és Gondolat ALLIGRAM Megjelent a Kalligram folyó­irat idei első száma. A lap köz­ponti témája (Háború) békésen megfér a köréje szerkesztett szépirodalmi anyaggal, mely továbbra is a magyar és a világ- irodalom kölcsönös kiegészíté­se elvére épül; ez utóbbit most a klasszikus (Ambrose Bierce verse) és kortárs amerikai köl­tészet (Billy Collins verse; mindkettő Virág Szabolcs for­dításában) képviseli, valamint Tamas Dobozy Ostrom című elbeszélése (Tóth Bálint Péter fordítása). A Háború című összeállítás részint elméleti-történeti és irodalomtörténeti alapú: Or- csik Roland tanulmánya (Az emlékezet maradványa) a dél­szláv háború („a balkáni problematika” és „a háborús diskurzus”) irodalmi vetületeit fogja össze, visszamenő jelleg­gel és nem csak irodalmi művek alapján - „Sajnálatos módon Pávic »Miloševic-hívô« volt, s nyilatkozataival támo­gatta a szerb nacionalista pro­pagandát. Amennyiben pedig komolyan vesszük a szerző állí­tását, hogy főműve, a magyarul is olvasható Kazár szótár a »ki­választott, mennyei« szerbek sorsáról szól, akkor ennek a posztmodern remekműnek van egy olyan dimenziója is, amely a háborúra felkészítő diskurzus részeként működik.” Csehy Zoltán kritikája a Nem Szaraje­vóban című Kollár Árpád-vers­kötetet mutatja be, Gyürky Ka­talin A lokális háború realitása címen értekezik Arkagyij Bab- csenko prózájáról, ezt követi Álla Latinyina tanulmánya (Példázat háborús álcában) Vladimir Makanyin Ászán című, a csecsen háborút tár­gyául választó regényéről (Gyürky Katalin fordítása). Az összeállítást Hermann Zoltán elemzése zárja (Bryan élete és halála) az Őrültek háza című Koncsalovszkij-filmről. A szépirodalmi részt (és a lapot) a próza nyitja: Zoltán Gábor elbeszélése (A hárem­őr), Csobánka Zsuzsa novellája (Balkon) és Boda Edit kispró­zái. Hátrább ezekhez társul Barta András elbeszélése (Föl, melegek, proletárok! [„Ma reggel elhatároztam, hogy buzi vagyok. A határozat elfogadá­sakor a szív és az ész tartózko­dott, ám a sajátos döntéshoza­tali mechanizmusom miatt a test egyedüli igen szavazata is az elfogadást jelentette.”]) és Száz Pál novellája (Foltok a fa­lon). A költészet rovatában Vörös István, Úri Saraf, Varga Zoltán Tamás és Veres Erika versei. („Nem mondom, hogy fáj. / A nemlét jobban fáj, mint a / lét. Nem mondom, hogy nem. /fáj. Nagyon fáradt vagyok / és nem tudok elaludni. / Nagyon rosszul alszom, / és nem tudok felébredni.” - Vörös István: Mumifikálás) A hátsó (lapzáró) traktusban két regényelemzés kapott he­lyet, Pálfalvi Lajos tanulmá­nya: Pipicsek, Venclicsek, Prec­licsek (Egy galíciai cseh hiva­talnok mint irodalmi hős Jan Lam regényében) és Förköli Gáboré: Mitikus időszemlélet és eszkatológia Móricz Zsig- mond Tündérkertjében és a re­gény forrásaiban. A könyvre­cenziók ezúttal négyen van­nak; Lengyel Imre Zsolt az Arc és hátraarc (Egy lemur vallo­másai) című Garaczi-regényt elemzi az életmű „lemúros” összefüggéseiben, Szarvas Me­linda Gerold László Gion-mo- nográfiáját értékeli, Fekete Ri- chárd a Mindig régen van című Márton László Távolodó-pró­zakötetet („összességében po­zitívan értékelhető a mű”), Tülkös Terézia pedig A bálvány című (Förköli Gábor fordítot­ta) Serge Joncour-regényt. ZENE A SZALONBAN Barokk örökség - örök barokkság CSEHY ZOLTÁN Talán nem annyira meglepő, hogy a barokk zenei hagyo­mány régóta elapadhatatlan ih- letője a kortárs amerikai zené­nek: és itt most hadd említsem csak Conrad Cummings Amor és Psyche című bravúros operáját, Pózok című szexuális tanács­adókönyvek szövegeire írt re­mekművét vagy Anthony New­man Nicole, avagy az évszázad pere című neobarokk operáját. Kétségtelen, hogy a barokk ze­nei szerkezetek tisztaságához általában nem éppen historizá- ló tartalom kerül, s így a feszült­ség az anyag és a feldolgozás mikéntje között azonnal nem mindennapi esztétikai kisülé­seket gerjeszt. Az 1975-ös, izra­eli születésű Avner Dorman (többek közt Zubin Mehta és John Corigliano pártfogoltja, a Juilliardon doktorált) muzsiká­ja is a barokk felől közelíthető meg a leginkább. Ez a látszatar- chaizmus nála rendszerint kü­lönleges hangszerek előtérbe állítása mellett fordul át az ele­ven mába. És tényleg átfordul: kevés élvezhetőbb és hedonis- tább kortárs zenét hallottam. „Magányos úr, de mégsem árva, / szentimentális kis csa­lád, / vén mandolin és ócska hárfa / ki vallatják a bánatát” - írja Áprily Lajos Karmester-ős című versében. A „vén man­dolin” akárcsak az „ócska hárfa” az átörökített mélabú miatt vá­lik a családi „zenei géntérkép” szempontjából fontos, metafo­rikus lénnyé. A „vén mandolin” egzotikus archaizmusa számos mechanizmust örökít át a mába is. Talán csak a nagy nápolyi mandolinművész és zeneszer­ző, Raffaele Calace szerette egykoron annyira a mandolint, mint ma Avner Dorman. A kife­jezetten mandolinra komponált kortárs zenei alkotások száma minimális: ez részint a hangszer behatárolt adottságaiból kö­vetkezik, részint pedig-Vivaldi ragyogó arisztokratikus concer­tója ide vagy oda - a hangszer karakteréből, azaz a mandolin műkedvelő és népi hangszer­ként való beskatulyázásából fa­kad. Dorman a mandolinra mint főszereplőre számít: kon- tinuumokat és megszakításo­kat, hangzás- és csöndkonflik­tusokat jelenít meg, és érzéke­nyen vigyáz arra is, nehogy a zenekar túlbeszélje a karaktert. Számára a kontraszt a lényeg, a szélsőségesség, az agresszió feloldódása vagy beleveszése a váratlan, élvezetes (hidegvérrel megkonstruált) zenei csapdák­ba. A háromrészes, 2006-ban írt concerto (Mandolin Concerto) egy szemlélődő, kiegyensúlyo­zott, lassú egységgel indul, mely a fergeteges indulat- és szenvedélykitörések előkészí­tésére szolgál, majd a középső rész közel-keleti zenei hangula­tot áraszt, a zárlat pedig precíz barokkos karakterével nyűgözi le a hallgatót (a zeneszerző egyenesen Bach-tisztelgésnek szánta). A barokk logika és ki­egyensúlyozottság Dorman vi­lágára eleve jellemző, mintha folyamatos kiindulási bázisnak vagy viszonyítási alapnak szá­mítana. A 2001-ben komponált Piccolo Concerto is ezt példázza: az elrugaszkodást a barokk tra­díció jelenti, még akkor is, ha a művet a népzene, a dzsessz vagy a populáris zene megnyil­vánulásai is erőteljesen befo­lyásolták. Dorman erénye, hogy úgy forraszt egybe első hallásra szokatlan stílusokat és effektu­sokat, hogy minden egyes ele- mentum szervesülni képes ze­nei nyelvébe, s nem hal bele sem az idegesítően széttartó, sem pedig a megmosolyogtató- an hatásvadász eklekticizmus­ba (ez utóbbi tendencia kifeje­zetten erőteljes az amerikai ze­neszerzőknél). A piccolo előtérbe állítása még a mandolinnál is szokatla­nabb: erről a hangszerről mondják Fellini híres Zenekari próbájában, hogy tulajdonkép­pen a „zenekar fütyije”, már amennyiben egyetlen „emberi” testként akarjuk elképzelni a zenekart. Dorman itt ismét szenvedélyek egész sorát vo­nultatja fel: az érzékiségtől az izraeli pásztorsípok hangzásvi­lágának megidézéséig. A Concerto Grosso kifejezet­ten barokk ihletettségű alkotás, méghozzá programszerűen az: Händel- és Vivaldi-témákat analizál és helyez szokatlan környezetbe. Dorman világossá teszi a barokk és a kortárs, főleg minimalista zene közti kapcso­lat egyértelműségét: legalábbis elhiteti velünk, hogy lehet így is gondolkodni. A vonósnégyesre írt hangzás kiegészül csemba­lóval is. A Piano Concerto in A című al­kotást a zeneszerző saját beval­lása szerint 19 éves korában komponálta: ez volt az első neobarokk kompozíciója, mely ugyanakkor számos pop- és rockzenei motívumot is magába tudott fogadni. Talán ez a fia­talkori darab adja meg a kulcsot a CD-hez is, önmagában élmény és az élmény magyarázata. Dorman különös neobarokk világának szinte heroikus szép­sége, hogy ez a világ dőltében, korrumpálódásában és össze­omlásában is lenyűgöző tud maradni. A 2010-ben, a Naxos kiadá­sában, az American Classics sorozat részeként megjelent lemezen lenyűgöző Avi Avital mandolinjátéka, Mindy Kauf­man piccolo- és Eiiran Avni zongoramuzsikája. A Metro­polis Ensemble élén Andrew Cyr áll. SAX0S American Classics AVNER DORMAN Concertos for Mandolin, Piccolo, Piano and Concerto Grosso Avi Avital, Mandolin • Mindy Kaufman, Piccolo • Eiiran Avni, Piano Metropolis Ensemble • Andrew Cyr SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents