Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-15 / 11. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2011. JANUÁR 15. EZOTÉRIA 15 Szeretetgombóc Szeretetgombóc - ez a szó jutott az eszembe Müller Péter nevével kapcsolatban. Ha belegondolunk, lehetne akár a szeretet hősugárzója is. Hiszen ma már mindenből használati cikket csinálnak, hogy eladható legyen. A szeretet szimbólumai is eladhatók, a szeretet is megvásárolható. Hogyan látja ezt az író, az előadó, az apa, a nagyapa Müller Péter, aki szerint „nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem, mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincsen szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert. Feltölti erővel.” A beszélgetésre a Dunaszerdahe- lyen tartott Mesterkurzus után került sor, ennek fő témája az Öröm művészete volt. A szeretetgombóc szó kapcsán Müller Péter új könyvéből, az Isten bohócaiból hasonló szóösszetételre bukkant: az önfeledt táncolás során eggyé váló két embert ő boldogsággubancnak nevezte el. Ez az az állapot, amikor a kezdő, tanuló táncos még nem tudja, mikor figyel önmagára, és mikor a másikra. Mikor felejti el a társát és önmagát és lesz mindkettőjükből egy boldogsággubanc. Az előadás alatt szó volt a táncról és a tánc művészetéről. A tánc az a barackpálinka, vagyis az eszköz ahhoz, hogy az önfe- ledtség állapotába jussunk, vagy pedig maga az önfeledtség? Ha az embert igazán elkapja valami, akkor ott egyszerre van a szellem, a test és a lélek. Ezt nem lehet különválasztani. Van, hogy az ember ülve örül valaminek, de az nem az az öröm, mint amikor száguld és kering. Egyszerre vált ki az emberből testi és lelki örömöket. Örömömben táncra perdülök, ahogy mondani szokták. Ez fordítva is igaz. Ha nem örülsz, de valaki táncra perdít, magával sodorja az embert, és akkor sze- retetgombócokká, vagyis boldogsággubancokká váltok. Az előadáson szó volt arról is, hogy létezik tánc, amely a fejünkben játszódik le. Igen, ha fejben elképzeljük. Nekem meg kellett tanulnom (1956- ban több lövést kapott, mely során maradandó sérüléseket szerzett - a szerző megj.). De ahhoz ihlet kellett, hogy le tudjam írni. Hallgattam zenét előtte, utána és közben. Például egy igazi költő fejben tud táncolni, miközben megtartja a ritmust, a rímeket. Megismeri-e azokat az olvasóit, akik megpróbálnak a könyveiben olvasottak alapján élni! Én nagyon sokfélét írok, és nagyon sokféle módon értenek meg. Mindenkinek a lelkében egy dal van, és én azt próbálom megszólítani. Ez nem egy forma. Nagyon sokféle embernek beszélek. w )yA szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert. Feltölti erővel ” Mindenkinek a saját dalát, belső harmóniáját kell megtalálnia. És az nagyon sokféle van. Mindenki másképp éli meg az életét. Hogy lehet az emberekhez írásokkal szólni? Hiszen amikor olvas az ember, nincs ott vele Müller Péter, nem fogja a vállát és vezeti. Volt az emberi kultúrának egy nagyon nagy korszaka, amikor nem volt szabad írni. Nemhogy nem tudtak, nem volt szabad írni. Azt mondták, hogy ha az már a papíron van, az emberben nincs. Apáról fiúra szálltak a történetek, a mítoszok. Maga a Biblia, az Ótestamentum is csak úgy élt, hogy az apa elmondta a fiának, a fiú meg a saját fiának. Aztán, amikor először megszületett az írás, azt gondolta az ember, hogy egy kicsit elszúrta. Mert már nem az eleven lélek szól az eleven lélekhez, hanem hagyatékolunk, és azt már meg kell tanulni. És ez vezetett a mai világig. Most hal meg a papírkultúra és lesz belőle egy informatikai kultúra. Hogyan lehet boldogságról, gondról, örömről, szeretetről írni, amikor azt megélni kellene? Sehogy. Van egy olasz mondás, mely az Isten bohócai című könyvemben található: „Egy csókkal többet lehet mondani, mint egy egész könyvvel.” A mestertől származik, aki úgy gondolja, hogy valamelyik előző életében olasz volt, és ha jó kedve van, akkor olaszul kezd el beszélni. Kit és mit olvas Müller Péter, az író? Az ősi írásokat szoktam gyakran lapozgatni. Magyar irodalomból Hamvas Béla áll közel hozzám, de sokszor forgatom Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor vagy Mikszáth Kálmán könyveit. És a drámaírók közül? Shakespeare-t, de azt úgy olvasom, mint a Bibliát. Mint dramaturg felhasznál-e valamit az olvasottakból? Igen. Hozzám a színház áll a legközelebb. 55 éve vagyok a Madách Színház dramaturgja, és lényegében ott is élek. Január 29-én lesz Győrben a Mária evangéliuma című darabom bemutatója. „Színház az egész világ s merő / Szereplő mind a férfi, nő.” (William Shakespeare).... Igen, de az ő számára a színház, a theatron: szentély. ...csak tudnunk kell benne a szerepünket... Ha tudod a szerepedet, az nagy dolog. Jó lenne, ha lenne egy rendező, aki megmondja, hogyan játsszunk. De ehelyett ránk tör az ifjúság, a kamaszkor, a szerelmek, a párkapcsolatok, gyerek, utána meg kell öregedni, el kell veszteni a fogainkat. Majd ránk tör az, hogy meg kell halni, és nincs egy rendező, aki megmondaná, hogy mit kell csinálni. Tarr Csilla TUDOMÁNY Tanulmányozzák a félelmet nem ismerő nő agyát A merikai kutatók egy 44 éves nő agyát tanulmányozzák, akiről kiderült, hogy szó szerint nem ismeri a félelmet. Eredményeikről nemrég számoltak be egy nemzetközi tudományos folyóiratban. A csak neve kezdőbetűivel illetett SM nem félt a kígyótól, sőt akkor sem, amikor gyerekei mellett látta azt, nem félt korábban a torkának szorított késtől, sem a horrorfilmektől, de még a szellemházban is csupán egy szörny ijedt meg tőle. SM azonban nem a filmekből ismert hidegvérű pszichopata vagy akcióhős, aki képes szoros ellenőrzés alatt tartani érzéseit. SM átlagos, háromgyerekes édesanya, azzal a különbséggel, hogy egy igen ritka genetikai hiba következtében - amely miatt sérült agyában az amygdala nevű terület - egyáltalán nem képes félelmet érezni. A nőt immár két évtizede vizsgálják az amerikai kutatók, hogy olyan jeleket találjanak az agyában, melyekből általánosabb érvényű következtetéseket vonhatnak le a félelem természetéről, illetve segíthessenek a poszttra- umás stressztől szenvedő embereken azáltal, hogy amygdalájuk aktivitását neminvazív módon csökkentik. „Meglehetősen figyelemreméltó, hogy még egyáltalán életben van” - jelentette ki SM-től Justin Feinstein kutatásvezető, az lowai Egyetem munkatársa, a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője. Mint hozzátette, a félelem célja a túlélés, és az amygdala segít bennünket életben maradni azáltal, hogy megóv bennünket azoktól a helyzetektől, emberektől vagy tárgyaktól, melyek veszélyt jelenthetnek életünkre. SM azon túl, hogy nem fél, nem ismeri fel a félelem jeleit mások arcán sem. Más vizsgálatok alapján intelligenciája, memóriája, nyelvi készsége megfelelő, a félelmen kívüli többi érzelmet is átéli. A veszélyes helyzetekben félelem helyett SM - akinek állapotát Urbach-Wiethe-kórnak nevezi az orvostudomány - „mindent elsöprő kíváncsiságot” érez saját leírása szerint. A kutatók többféle helyzetben - kígyókkal, pókokkal, egyéb félelmetes állatokkal, horrorfilmekkel, szellemházban ijesztgető szörnyekkel - ellenőrizték ezt az állítást, és érvényesnek találták. A teszteket végigkísérő szakemberek szerint „ez nagyon szuper” felkiáltásokkal kommentálta SM az eseményeket. (MTI) A félelem jeleit mások arcán nem ismeri fel (Fotó: sxc.hu)
