Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-12 / 8. szám, szerda
6 Külföld ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 12. www.ujszo.com Életjeleket mutat Sáron Jeruzsálem. Ariel Sáron, Izrael korábbi miniszterelnöke, aki 5 éve kómában fekszik, kezelőorvosa szerint a napokban reagálni kezdett a külső hatásokra. Kezdetben hírlapi kacsának tartották az információt, azonban Slomo Segev kezelőorvos szerint a 82 éves tábornok csuklómozdulatokat végez és a szemhéját is mozgatja. Az agyvérzése után kómába esett politikus egyik utolsó döntése volt, hogy a Gázai övezetből kiparancsolta a zsidó telepeseket. (SRo) Obama elmegy Tucsonba Washington. Barack Obama amerikai elnök ma este Tucsonban részt vesz a hétvégi lövöldözésben életét vesztett hat ember búcsúztatásán. Az elnök eddig mindössze két rövid nyilatkozatot adott ki a mészárlással kapcsolatban. (MTI) Hillary Clinton Jemenben Szanaa. Előre be nem jelentett látogatásra Jemenbe érkezett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, hogy sürgesse a szélesebb körű együttműködést a szana- ai kormánnyal az al-Kai- da nemzetközi terrorhálózat helyi szárnyának lázadásával szemben. Húsz év óta ő az első amerikai külügyminiszter, aki az arab-félszigeti országban jár. (MTI) Az üzbégekre kenik a kirgizek Biskek. Az üzbég kisebbség vezetői felelősek a tavalyi etnikai zavargások szításáért - állapította meg a Kirgizisztánban kirobbant tömeges erőszakcselekményeket vizsgáló kormánybizottság. A jelentés szerint a hatalomból elűzött Bakijev volt államfő rokonai is részt vettek a rendbontások megszervezésében. (MTI) Korrekt elbírálást várnak Bukarest. Románia azt várja az Európai Uniótól, hogy korrekt módon bírálja el a schengeni csatlakozásra való felkészültségét, mégpedig ugyanazoknak a szabályoknak az alapján, amelyeket az övezethez korábban csatlakozott országok esetében alkalmaztak - hangsúlyozta Teodor Baconschi román külügyminiszter. (MTI) Európai parlamenti közmeghallgatás a magyar médiatörvényről Brüsszel gyors elemzést ígér Brüsszel. „Az Európai Bizottság gyorsan és határozottan el fogja végezni a magyar médiatörvény objektív, mélyreható elemzését abból a szempontból, hogy az megfelel-e az uniósjognak” - közölte tegnap Brüsszelben, a témában tartott európai parlamenti (EP) közmeghallgatáson Neelie Kroes médiaügyi EU-biztos. MTI-TUDÓSÍTÁS Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) EP-frakciója által szervezett rendezvényt a meghívó szerint az indokolta, hogy az új magyar médiatörvény súlyos problémákat vet fel a sajtószabadság szempontjából. Kroes MT1-HÍREK London/Párizs. ,Ahogy a dolgok alakulnak, nem fogunk tudni fennmaradni” - jelentette ki a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange a francia Europe 1 rádiónak adott interjújában. A honlap jelentős anyagi gondokkal küzd azóta, hogy minden számláját blokkolták- tette hozzá. Az adományozók pénze nem jut el a WikiLeakshez. „Becsléseim szerint hetente 500 ezer eurót veszítünk ezzel” - jelentette ki Assange. A nagyobb bankok és bankkártya-szolgáltató cégek azután tiltották le a portálnak szánt átutalásokat, hogy a WikiLeaks novemberben elkezdte mintegy negyed- millió bizalmas amerikai dipelmondta: azért kért tájékoztatást a magyar hatóságoktól, mert a törvény felveti az audiovizuális és médiaszolgáltatásokról szóló uniós irányelvvel való összhang kérdését, valamint - általánosabb értelemben - a véleménynyilvánítás szabadságának és a médiapluralizmusnak a kérdését. Az EU- biztos szerint a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye „meglehetősen tág” fogalomnak látszik, ugyanúgy, mint a médiahatóság függetlenségének kritériuma. A közmeghallgatást megnyitó beszédében Guy Verhofstadt, az ALDE elnöke, volt belga miniszterelnök egyebek közt azt emelte ki, hogy a törvény nagyon tágan értelmezhető fogalmakat használva teszi lehetővé a bírságolást. Ezután elhangzott Konrád György vide- oüzenete, amelyben az író úgy lomáciai távirat nyilvánosságra hozatalát. „A szervezetet megtámadták, de ennek ellenére fejlődik” - állította Assange. „Meg fogunk próbálni visszavágni. Ez felemészti erőforrásaink 85-90 százalékát, de ez egy intellektuális csatározás, amit szeretek (...) Három hónappal ezelőtt több információt hoztunk nyilvánosságra, mint az az előtti évben összesen” - foglalta össze az alapító. Az ausztrál férfi azt mondta, letartóztatása végső soron hasznára volt a WikiLeaksnek: „Az emberek úgy döntöttek, támogatnak minket, amikor látták a ránk nehezedő nyomást és az engem ért támadásokat” - magyarázta Assange. Assange, akit Svédországvélekedett, hogy a magyarországi viszonyok a demokrácia és a diktatúra közötti vegyes állapotot mutatnak. Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadsággal foglalkozó volt megbízottja szerint a magyar médiatörvényre csak részben igaz, hogy minden eleme benne van más európai országok jogrendszerében is. Ám amiről ez valóban elmondható, ott sem a legjobb gyakorlatokat ültették át, hanem éppen ellenkező a helyzet. Haraszti bírálta a média- és hírközlési hatóság vezetőjének 9 évre szóló „teljhatalmát”, akinek szerinte „gyakorlatilag médiaügyi miniszteri” hatásköre van. Kifogásolta, hogy a törvény feladatokat szab a médiának a „közjó” szolgálatára hivatkozva. Szóvá tette, hogy a médiatanács összetétele „egyértelban szexuális erőszak miatt köröznek, jelenleg Londonban mellett egy kastélyban van házi őrizetben, szigorú ellenőrzés alatt: egy elektronikus lábpe- recet kell hordania és mindennapjelentkeznie kell a legközelebbi rendőrsön. A jövő hónapban vizsgálja meg az illetékes brit bíróság az Assange kiadatására vonatkozó svéd kérelmet. A férfit tegnap meghallgatta az egyik londoni bíróság, és ezután döntött úgy, hogy a teljes tárgyalást február 7-én 8-án fogják tartani. Assange tagadja a vádakat. A meghallgatáson sötét öltönyt és sötét nyakkendőt viselő számítógépes szakember alig fél órát tartózkodott a megerősített biztonságú Belmarsh Magistrate bíróságon. műén pártos”, valamint hogy a törvény teljes mértékben „újraállamosítja” a közmédiát. „Ez nem cenzúratörvény, hanem dermesztő hatásában öncenzúratörvén/’ - fogalmazott Haraszti. Schöpflin György fideszes EP-képviselő védelmébe vette a jogszabályt. Szerinte az ügy felveti a hatalom a politikai hatalom és a médiahatalom kérdését, és hangsúlyozta, hogy a nem választott tisztséget betöltő újságíró nem mondhatja meg egyedül, mi a közérdek. Az igazmondás ugyanakkor feladat, és ezt a területet „bizonyos mértékben” szabályozni kell. Schöpflin nevetségesnek minősítette a „putyinizálódás” vádját, és úgy vélekedett, Európában kettős mérce érvényesül: a régi uniós tagokkal szemben elnézőbbek, mint az újakkal. Szerb árvízkárosultak Étel helyett tangasegély Belgrad. Élelmiszer helyett divatos fehérneműket kaptak a kormánytól az árvíz károsultjai Szerbiában. Az Észak-Szerbiá- ban kora nyáron történt természeti katasztrófa után az állam összesen ezer tangát és melltartót küldött Trgovistébe, az ország egyik legszegényebb kisvárosába - adta hírül a Press. Az újság szerint a Macedónia határán- lévő településre érkezett segélycsomagban olyan cipők is voltak,- amilyeneket az elhunytak lábára húznak ravatalozáskor. „Éhes népünknek lisztre van szüksége, nem tangákra” - mondta Dragoljub Sztanojkovi- csot, a helyi segélyraktár vezetője. A lap szerint arról van szó, hogy a vámosok által korábban lefoglalt árukat juttatták el a településre. A vámigazgatás közölte, hogy a kormány utasítása alapján cselekedett. (MTI) Schmitt fogadása A magyarok képességeiről Budapest. Schmitt Pál „különös kegyelemnek” érzi, hogy Magyarország súlyos nemzetközi dilemmák, sorsfordító kérdések közepette vette át az EU-elnökséget; szerinte ilyenkor van a legnagyobb szükség a magyar nemzet azon képességére, hogy mindig, minden körülmények között talpra tudott állni. Á magyar köztársasági elnök külföldi nagyköveteknek adott fogadásán arról beszélt: „ilyenkor van a legnagyobb szükség azokra a tulajdonságokra, amelyekkel hazám rendelkezik; készek is vagyunk a közösség szolgálatába állítani nem mindennapi képességeinket (...) a magyar nemzet mindig, minden körülmények között talpra tudott állni, újra tudta kezdeni”. Az államfő hangsúlyozta: Magyarországon teljes és maradéktalan sajtószabadság van. Hozzátette, ha az új médiatörvény szövege nem felel meg a közös európai mércének, „nyitottak vagyunk annak átgondolására”. Schmitt szerint mi sem bizonyítja jobban a teljes és maradéktalan sajtószabadságot, minthogy „harcos címlapos támadásokban lehet egyet nem érteni a kormány törekvéseivel vagy éppen a médiatörvénnyel”. (MTI) Gates Pekingben Észak-Koreától fél az USA Peking. Észak-Korea öt éven belül közvetlen fenyegetést jelenthet az Egyesült Államokra - jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter Pekingben, miután találkozott Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnökkel. Gates szerint Phenjan ennyi idő alatt képes lesz interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztésére és nukleáris fegyverei hatékonyságának növelésére. Hozzátette: ezzel nem akarja azt mondani, hogy Észak-Korea nagy számban rendelkezni is fog e fegyverekkel. Gates tájékoztatóján elhangzott: Hu Csin-tao megerősítette az első lopakodó technológiával ellátott kínai vadászbombázó - a J-20-as - prototípusának keddi próbarepülését. „Közvetlenül rákérdeztem Hu elnöknél, és ő azt válaszolta, hogy a tesztnek nincs köze az én látogatásomhoz” - számolt be Gates. A találkozón jelen lévő és a Reuters hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó Pentagon-alkalmazott szerint egyértelmű volt, hogy a J- 20-as próbarepülésére vonatkozó kérdés elhangzásakor a teremben lévő civilek nem tudtak a Csengtu városában végrehajtott rövid idejű repülésről. Gates vasárnap érkezett négynapos látogatásra Kínába, az után, hogy a két ország közötti katonai kapcsolatokat 2010 januárja, a Tajvannak szánt 6,4 milliárd dolláros fegyvereladások bejelentése óta Peking lényegében befagyasztotta. (MTI) Angela Merkel a kettéválasztott Cipruson tárgyalt. A német kancellár élesen bírálta a törökök képviselőit, mert azok nem tesznek eleget az ország újraegyesítéséért. (ČTK/AP-felvétel) Februárban tárgyalnak Julian Assange svédországi kiadatásáról Az anyagi nehézségek tönkretehetik a WikiLeakst