Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-10 / 6. szám, hétfő
4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ S^Ó 2011. JANUÁR 10. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Éled a gazdaság az unióban Brüsszel. Az Európai Unió kelet-európai tagországai jobban teljesítettek a tavalyi év harmadik negyedévében az uniós átlagnál, legfőképpen a német export húzóerejének köszönhetően - derül ki az unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adataiból. Az euróövezetben 0,3%-kal nőtt a hazai össztermék július-szeptember között az előző három hónaphoz képest, a 27 tagországban 0,5%-kal. A legjobb eredményt Svédország produkálta, 2,1%-kal gyarapodott a GDP a 3. negyedévben, Csehországban és Szlovákiában 1-1%-os, Magyarországon 0,8%-os növekedést regisztrált az Eurostat. Éves egybevetésben ugyancsak Svédország a csúcstartó, 6,8%-os növekménnyel (2009 és 2010 harmadik negyedéve között), majd Észtország (5%), Lengyelország (4,7%) és Szlovákia (4,2%) következik. Ám a görög, a román és az ír gazdaság még mindig visszaesést produkált. (MTI, TASR) Már 8000 kliens a magánkasszában Budapest. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint a több mint 3 millió magyar magánnyugdíjpénztári tagból eddig 8 353-an nyilatkoztak arról, hogy nyugdíjpénztári tagok kívánnak maradni. A maradni szándékozóknak 2011. január 31-ig van lehetőségük ennek kinyilatkoztatására; aki nem tesz nyilatkozatot, annak a magán-nyugdíjpénztári tagsága 2011. március 1-jével automatikusan megszűnik. A nyilatkozatot csak személyesen lehet megtenni, bemutatva a személy- azonosító igazolványt és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt. (MTI) Magyarország óriási kockázata London. Magyarország is felkerült arra a tízes toplistára, amelyben a londoni piaci elemző, a CMA DataVision a legmagasabb kockázatú államadósokat veszi sorra. A negyedik negyedéves összesítése szerint - amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált biztosítási csereügyletek (CDS) árazásai alapján sorolta be az adósokat - a piac jelenleg Görögországot tartja a világ legkockázatosabb adós országának. A CDS-díjszabások azt jelzik, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst. További rossz hír, hogy négy EU- tagország, köztük Magyarország CDS-felára magasabb, mint a háború sújtotta Iraké. A legmagasabb kockázatú államadósok tízes globális listáján a 3. Írország és a 4. Portugália mellett immár Spanyol- ország is szerepel (a 7. helyen). Szintén újdonság a 3. negyedévi adatokhoz képest, hogy immár Magyarország is a klub tagja, a 8. Dubai és a 10. Irak között a 9. helyen állva. A 3 78 bázispontos CDS-felár azt jelenti, hogy 10 millió euró magyar adósságra 378 ezer euróba kerül az államcsőd elleni biztosítás. A harmadik negyedévhez képest Magyar- ország pozíciója 3 helyezéssel romlott, akkor még a 12. helyen állt. Ráadásul az összegzés óta a magyar kockázati felár még tovább kúszott felfelé, már 400 bázispont közelében jár a felár, ami héthavi csúcsotjelent. (NG) Portugália nem kér segítséget Lisszabon. A portugál miniszterelnök szerint Portugália nem szorul pénzügyi mentőcsomagra, mert az ország teljesíti 2010-es költségvetési céíját. A német és a francia kormány szerint Portugália sokáig már nem tudja finanszírozni adósságát, ezért szeretnék elérni, hogy az ország igénybe vegye az unió pénzügyi mentőcsomagját - értesült a Spiegel német hírmagazin. Jósé Sócrates miniszterelnök azonban cáfolta a híreszteléseket: „Sokkal jobb eredményeket értünk el a bevételek, mint a kiadások területén. Ez a lehető legjobb ok a bizalomra, amit csak a piacoknak adni tudunk.” (MTI) MAI VALUTAARFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8383 Lengyel zloty 3,8768 Cseh korona 24,565 Magyar forint 277,27 Horvát kuna 7,4035 Román lej 4,2583 Japán jen 108,29 Svájci frank 1,2512 Kanadai dollár 1,2867 USA-dollár 1,2961 VETEL ELADAS Bank dollár cseh korona forint VolksbankOTP Bank 1,36-1,28 25,58-24,14 284,62-268,33 Postabank 1,36-1,27 25,72-23,98Szí. Takarékpénztár 1,36-1,27 25,52-24,10 288,63-263,78 Tatra banka 1,35-1,28 25,49-24,20 287,37-266,53 Dexia banka 1,36-1,29 . 25,52-24,23 284,25-269,85 Általános Hitelbank 1,35-1,28 25,54-24,13 288,89-264,00 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Az árak jelentősen elmaradnak a nyugat-európaiaktól, ezért további drágulásra számíthatunk Megéri termőföldet vásárolni Mielőtt termőföldet vásárolnánk, érdemes alaposan szänézni a piacon, hiszen még egy-egy régión belül is jelentős árkülönbségek vannak (Képarchívum) Pozsony. Ha nagyobb összegű megtakarításunk van, és elegünk van a bankok által kínált alacsony hozamokból, a piaci elemzők szerint bátran fektessük a pénzünket termőföldbe. Ez utóbbinak az ára ugyanis az elkövetkező időszakban tovább fog nőni, később így biztos nyereséggel adhatunk túl rajta. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A termőföld ára két éve érte el a maximumot, amikor például a Dunaszerdahelyi járásban átlagosan 3,09 euróba került egy négyzetméter. A mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kutatóintézet adatai szerint egyes járásokban még ennél is drágábban adták a földet, Lip- tószentmiklós környékén például 4,83 eurós átlagárról számoltak be. Tavaly azonban országosan mintegy 17 százalékkal estek vissza az árak. Egyedül a Nagymihályi járásban drágult a termőföld, ott is csak 1,53 százalékkal az előző évhez képest. Mindezek persze csak átlagárak, amelyek még az egyes településeken belül is vegyes képet mutathatnak. A földművelésügyi tárca ugyan nemrég bejelentette, hogy mégis kérik a külföldi magánszemélyekkel szemben foganatosított földvásárlási moratórium három évvel történő meghosszabbítását, ám a külföldiek számára ez eddig sem jelentett nagy akadályt. Áttételesen ugyanis most is vehetnek a külföldiek szlovák földet, hiszen a gazdasági társaságok számára már korábban lehetővé tették a földvásárlást, így egy vegyes vállalaton keresztül mégiscsak földtulajdonhoz juthat külföldi Szlovákiában. Ezzel az elmúlt években főleg dán, holland és olasz befektetők éltek. Ha most el is fogadják a moratórium meghosszabbítását, három év múlva így is bárki számára hozzáférhetővé válik a hazai földpiac. Az árak ugyanakkor még mindig jelentős mértékben elmaradnak a nyugat-európaiaktól, a piaci elemzők egybehangzó véleménye szerint az elkövetkező években ezek további kiegyenlítődésére számíthatunk, ami szép hozamot hozhat azoknak, akik most vásárolnak földet. Mire kell odafigyelnünk, ha termőföldet szeretnénk venni? A mezőgazdasági hasznosítású földterületeket 9 minőségi osztályba sorolják, amelyből az első négy osztályba tartoznak a legjobb minőségű, legvédet- tebb földek. Az egyes minőségi osztályok szempontjából jelentős árkülönbségek vannak. Az optimális ár meghatározásához az ingatlanpiaci szakemberek szerint nem árt igénybe venni a becsüsök szolgáltatásait, akik tisztában vannak a helyi jellegzetességekkel. Az érték- becsíés - amely manapság átlagosan mintegy 150 euróba kerül - azonban csak kiindulópontnak számít a vételár meghatározásánál, amely rengeteg egyéb körülménytől függ. Ha túl nagy érdeklődést tanúsítunk a föld iránt, az eladók gyakran megtáltosodnak, és hajlamosak az árakat az egekig srófolni. Ha nem szeretnénk sokat keresgélni, és nem sajnáljuk a közvetítői díjat, igénybe vehetjük valamelyik ingatlanügynökség szolgáltatásait. Ezek előnye, hogy a Szlovák Ingatlanügynökségek Szövetségébe (NARKS) tömörülő irodák többsége be van biztosítva az eladás során fellépő komplikációk ellen. Az ügynökségek listáját a NARKS honlapján (www.narks.sk) találhatjuk meg. Az ingadanügynökség előnye, hogy a vásárláshoz szükséges összes dokumentumot előkészíti, képes tanácsot adni és felbecsüli az ingatlan értékét. A telekkönyvi bejegyzésért, 30 napos határidő esetén, 66 eurót kell fizetni. Gyorsított eljárásban, vagyis 15 napos határidővel számolva, ez 199,50 euró. A közvetítői díjak a vételár 2-5 százaléka között mozognak. (P, SITA, mi) Májustól már közösen bírálhatják el a házaspárok bevételeit, így többen juthatnak kölcsönhöz Változások a támogatott jelzáloghitelekben ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. E hónaptól az eddigieknél is kevesebben juthatnak hozzá a fiataloknak szánt kedvezményes jelzálog- hitelekhez. Mivel az átlagbér az előző negyedévben 758 eu- róról 750 euróra esett vissza, a kedvezményes hitel elnyeréséhez szükséges felső bevételi határ is csökkent. Míg korábban azok igényelhették a hitelt, akiknek a havi bevételei nem haladták meg a 985,40 eurót, e hónaptól ez a határ 975 euróra csökkent. A bevételi plafon ugyanis az államilag támogatottjelzáloghitelek esetében az előző negyedév átlagbérének az 1,3-szorosa, amit a házaspárok esetében mindkét házastársnak teljesítenie kell. A közeljövőben ez azonban változhat, hiszen a parlament tavaly decemberben második olvasatba utalta a banktörvény módosítását, amely szerint idén májustól már együttesen bírálnák el a házastársak bevételeit. Ezek szerint a hitelt igénylő fiatal párok együttes bevétele nem lehet majd magasabb az átlagbér 2,6-szoro- sánál. „Ha a parlament elfogadja a bevételi plafonnal kapcsolatos módosításokat, idén tovább nőhet a kedvezményes hitelek aránya” - nyilatkozta Alena Walterová, az Általános Hitelbank (VUB) szóvivője. Szerinte náluk az említett kölcsönök már idén az összes célirányos jelzáloghitel nagyjából 44 százalékát tették ki. Az államilag támogatott jel- záloghitelt a bankok 2007 óta nyújtják a 35 évnél fiatalabb korosztálynak. Az állam az ügyfél által fizetett kamatból a hiteltérítés első öt évében 2 százalékpontot vállal magára, a bankok pedig további egy százalékponttal csökkentik a kamatot. Az így felvett hitel legfeljebb 49 790,88 euró lehet, a kölcsön azonban nem haladhatja meg a zálogba helyezett ingatlan értékének a 70 százalékát. (SITA, mi) A gazdasági összefüggések ismerete nélkül nehéz menedzselni még egy átlagos családi vagyont is Aranyszabályok az egyéni befektetőknek HORBULÁK ZSOLT Pozsony. Az egyéni befektetések ügye sokak számára továbbra is az egyedül nem intézhető, bonyolult és számos kiegészítő ismeretet igénylő tevékenységek közé tartozik. Tény, hogy bizonyos gazdasági összefüggések, illetve aktuális hírek ismerete nélkül nehéz menedzselni még egy átlagos családi vagyont is. Az is igaz viszont, hogy a sikerhez hozzájárul a józanész vagy a mértékletesség, amelyek mindennapos emberi tulajdonságok. E két oldal között azonban található egy átmenet, amely a pénzről szól, ám mégis érthetőbben. Arról van szó, hogy léteznek bizonyos aranyszabálynak is nevezhető formulák, amelyek betartása a pénzügyek terén segít az eligazodásban, a mértéktartásban. Az egyik ilyen módszer a négy 25-ös szabálya. A módszer alapján a megtakarítást az egyes befektetési fonnák között 4 egyenlő részre kell osztani. Az elv alapján a vagyon negyede maradjon készpénzben, szakmaian szólva likvid formában, hogy bármire fel lehessen használni. Ezt a pénzt sem kell azonban a párna alatt tartani, hanem folyószámlán vagy pénzpiaci alapban. A következő 25 százalék legyen kötvényekben, pontosabban kötvényalapokban. A harmadik 25%-ot tartsuk részvényekben, részvény- alapokban. Napjainkra egyre szélesebb körben tetjednek - és a megtérülési rátát figyelembe véve megérdemelten - a nyersanyagokba történő befektetések. Itt főleg az alapfémek, bizonyos mezőgazdasági termények (búza, kakaó, kávé, szója stb.) és állattenyésztési termékek (sertés-, marhahús stb.) kedveltek. Végül a maradékot fektessük ingatlanba, ingatlanalapba. A következő módszer ennél egyszerűbb. Ez alapján a megtakarítást csupán két részre kell osztani, kötvényekre, ami biztonságosabb, de kisebb a hozam, és részvényekre, ami kockázatosabb, ám hosszú távon megtérülőbb befektetés. Az arány ebben az esetben az életkorból indul ki. Ha a maximálisan elérhető száz évet tekintjük végcélnak, akkor mindenkori éveink számának az arányában kell részvényt tartani, az idő múlásával pedig azt folyamatosan csökkenteni. A bemutatott módszerek természetesen csak fogódzót jelentenek, az arányok iránymutatók. Az egyes részeken belül továbbra is szakemberhez kell fordulni, azaz standard, előre kidolgozott terméket, befektetési alapot kell választani.