Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-23 / 295. szám, csütörtök
6 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 23. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Magyar euró csak tíz év múlva Budapest. Magyarország eurózónás tagsága az évtized végénél hamarabb nem tűnik reálisnak - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Televízió Az Este című műsorában. A miniszterelnök kijelentette: „nem merek mondani olyan évszámot, amelyet aztán számon lehet rajtam kérni”. Magyar- ország korábban már többször is későbbi időre halasztotta a céldátumot, miközben jelenleg nem felel meg az eurózónás tagság egyik kritériumának sem. A Reuters által megkérdezett elemzők 2016-ra jósolják az euró magyarországi bevezetését. (SITA) Biztonságosabb zárjegyek Pozsony. Jövőre az eddigieknél is nehezebb lesz hamisítani a cigarettásdobozokon található zárjegyeket. A pénzügyminisztérium által kiadott, a jövő év elején életbe lépő rendelet szerint a zárjegyeken szereplő emblémákhoz legalább kétféle színt kell használni, miközben az egyiket ultraibolya, a másikat infravörös lámpával lehet leolvasni. Változnak a zárjegyen feltüntetett adatok is. (SITA) Szárnyal a cseh Škoda Auto Prága. A cseh Škoda autógyártó az elkövetkező öt évben szeretné megduplázni a bevételeit. „Feltételezéseink szerint a világgazdaság teljesítménye jövőre 4%-kal nő” - nyilatkozta Winfried Vah- land, a Škoda Auto igazgató- tanácsának elnöke. A Škoda azzal számol, hogy idén 750 ezer autót sikerül eladnia, 10 százalékkal többet, mint tavaly, jövőre minimum 780 ezer, 2016-ra pedig 1,5 millió darabra szeretné növelni az eladásait. A társaság fő felvevőpiacai Európa, Oroszország, India és Kína. (TASR) Orbán Viktor nem tett csodát Budapest. Az Orbán-kor- mány az előző időszakban elfogadott 2010-es költségvetés és a nemzetközi elvárások határain belül nem tudott csodát tenni a gazdasággal - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. A kegyelmi időszak után az emberek 42%-a mondta azt, hogy a kormányváltás óta nem javult Magyarország helyzete, 24%-uk ugyanakkor érezhető javulást tapasztalt. A felmérés szerint a kormánypártok szimpatizánsai kiemelkedően (73%) bíznak a gazdasági növekedésben. (MTI) MAI VALUTAARF01YAM0K Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font _______________0,8492 Lengyel zloty______________3,9928 Cseh korona ____________25,280 Magyar forint____________276,20 Horvát kuna _____________ 7,3914 Román lej________________4,2853 Japán jen _______________109,68 Svájci frank_______________1,2502 Kanadai dollár _____________1,3322 USA-dollár________________1,3112 VÉTEL ELADÁS Bank dollár * cseh korona forint Volksbank 1,35-1,27 25,96-24,45 289,36-264,44 OTP BankP 1,36-1,28 25,98-24,50 283,92-267,58 Postabank 1,36-1,27 26,08-24,31Szí. Takarékpénztár 1,36-1,27 25,87-24,43 288,99-264,11 Tatra banka 1,35-1,28 25,82-24,52 286,87-265,07 Dexia banka * 1,35-1,28 25,92-24,60 282,77-268,43 Általános Hitelbank 1,35-1,28 25,92-24,48 289,22-264,32 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Azok az ügyfelek számíthatnak kedvezményekre, akik a pénzintézet több szolgáltatását igénylik A bank az aktív ügyfelet díjazza Bankunk pénzautomatája mindig olcsóbb (Peter Žákovič felv.) Pozsony. A bankok, saját állításuk szerint ugyanúgy kezelik hűséges ügyfeleiket, mint például a mobil- szolgáltatók: minél tovább tartunk ki mellettük, annál nagyobb kedvezményekre számíthatunk, és a hitelhez is könnyebben hozzájuthatunk. A gyakorlat azonban nem mindig felel meg ennek az állításnak. Minek alapján válogatják meg régi ügyfeleiket a hazai pénzintézetek? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A bankoknál hitelhez folyamodók gyakran azzal érvelnek, hogy évek hosszú sora óta a pénzintézet ügyfelei, épp ezért felháborítónak tartanák, ha visszautasítanák őket. A visszautasítás sok hűséges ügyfelet annyira felháborít, hogy azonnal bankot vált, azt remélve, hogy egy másik pénzintézet jobban megbecsüli a kitartását. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy e tekintetben a bankok között nincsenek nagy különbségek. ,A hazai pénzintézeteknél azon régi ügyfelek számíthatnak bármilyen kedvezményre, akik a pénzintézet több szolgáltatását veszik igénybe egy hosszabb időszakon keresztül” - vallja Maroš Ovčarik, a Financnahitparada.sk pénzügyi portál elemzője. Vagyis, ha például a bankban csak egy olyan folyószámlánk van, amire havonta egyszer befut a fizetésünk, és amit egy bankautomatán keresztül azonnal ki is veszünk, ne csodálkozzunk, ha a bankunk nem díjazza a hűségünket. Ha tehát azt szeretnénk, hogy a bankunk különféle kedvezményekkel halmozzon el bennünket, azért nekünk is tennünk kell valamit. A pénzintézetek leginkább azt díjazzák, ha aktívan használjuk a számlánkat, vagyis minél több átutalást hajtunk végre, és minél többször használjuk a bankkártyánkat. Előnynek számít az is, ha minél több pénz marad hosszabb ideig a számlán, vagy a banknál kötünk biztosítást. .Ahhoz, hogy valakit felvegyenek a hűségprogramba, általában nem kell régi ügyfélnek lennie, hiszen elsősorban azt vesszük figyelembe, hogy milyen aktív és mekkora pénzösszeget tart a bankban” - nyilatkozta Zuzana Ďuďáková, az UniCredit Bank szóvivője. Az egyes pénzintézetek között azonban jelentős különbségek vannak. A Szlovák Takarékpénztárnál például az aktivitást a számlánkon is meg- érezzük. Minél többször és minél nagyobb összeget fizetünk a kártyánkkal, annál nagyobb pénzösszegre számíthatunk, a bank ugyanis a kártyával fizetett összeg 0,5 százalékát írja hozzá a számlánkhoz. Akinek a számláján havonta 10 ezer eu- rónál nagyobb összeg marad, annak nem kell számlavezetési díjat fizetnie. Ha a banknál nyitott számlára érkezik a fizetésünk, akkor a pénzintézet szerint nagyobb az esélye annak is, hogy gyorsabban és kedvezményesebb feltételek mellett hitelhez jussunk. Az Általános Hitelbanknál (VÚB) a hűséges ügyfelek egy előre meghatározott hitelkeretből vehetnek fel fogyasztási kölcsönt, például alacsonyabb kamatokkal és hitelnyújtási díj nélkül. Akiknek az előző fél évben a VÚB számlájára érkezett a fizetésük, a jelzáloghitel felvételénél automatikusan 50 százalékos kedvezményt kapnak a hitelnyújtási díjra. A ČSOB-nál a régebbi ügyfelek a számlavezetési díjukat 60 vagy akár 100%-kal is csökkenthetik, attól függően, milyen aktívak. A Pohoda számla- csomagot használóknak például akár teljesen elengedhetik a havi számlavezetési díjat, ha az előző hónapban legalább egy állandó fizetési felszólítást ad, jóváhagy egy inkasszót, a hitelkártya forgalma legalább 500 euró és a számlán legalább 300 euró marad. A régi ügyfelek kedvezőbben juthatnak lakáshitelhez is. Ha a ČSOB-nál nyitott számlára érkezik a fizetésünk és a számlát aktívan használjuk, a hitelkérelemhez nem kell csatolnunk a bevételeinkről szóló igazolást. Az OTP is a számlaforgalom és a számlán szereplő összeg alapján sorolja be régi ügyfeleit a hűségprogramjába, aminek köszönhetően a folyószámla-csomagok havi díjaira 25-100%-os kedvezményt is nyújthatnak. Kedvezményekre számíthatunk azonban akkor is, ha hitelhez folyamodunk, (mi, P, SITA) Januárban akár a spekulatív tartományba süllyedhetnek a pénzügyi válságtól szenvedő görögök Nyomás alatt van Portugália és Görögország ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ London/Lisszabon/Athén. Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette az euróövezeti tag Portugália kormánykötvény-adósságának osztályzatait a Moody's Investors Service, a portugál gazdaság hosszú távú kilátásainak bizonytalanságaira hivatkozva. A Moody's a vizsgálat elkezdésének indokai közül kiemelte, hogy a portugál gazdasági aktivitás hosszabb távú bizonytalanságait a költségvetési megszorítások is növelik, emellett a cégnek aggodalmai vannak azzal kapcsolatban is, hogy Portugália képes lesz-e hozzáférni a tőkepiacokhoz fenntartható árszinteken. A hitelminősítő szerint aggályos az is, hogy milyen lehetséges hatást gyakorolna a portugál adósmutatókra, ha a portugál bankrendszernek a magántőke-piaci hozzáférés fenntartása végett további támogatásra lenne szüksége. Leminősítést valószínűsítő negatív figyelőlistára vette Görögország még épphogy befektetésre ajánlott - a spekulatív, vagyis bóvli kategóriától egyetlen fokozatnyira lévő - adósbesorolásait a Fitch Ratings. A bejelentett lépés azt jelenti, hogy Görögországnak várhatóan nemsokára egyetlen hitelminősítőnél sem lesz befektetői aján- lású adósosztályzata. A „három nagy” - Moody's Investors Service, Standard & Poor's, Fitch Ratings - közül ugyanis már csak a Fitch sorolja befektetésre ajánlott kategóriába a hosszú futamidejű görög államadósságot, „BBB mínusz” besorolással. Ez a befektetési ajánlású osztályzati sáv legalsó szintje, és ha a Fitch innen tovább rontja a görög besorolást, azzal Görögország ennél a cégnél is átkerül a befektetésre már nem ajánlott, vagyis bóvli adósosztályzati csoportba. (MTI, ú) Sokkal több a kórházi fertőzés, mint amennyit bevallanak EH.Kezdje egészségesen a hetet! Sokkal több a kórházi fertőzés, mint amennyit bevallanak Kerüljük el a felfázást! 14 százalékkal többet tudunk a szívbetegségekről, mint tavaly Ne aludjunk téli álmot - menjünk ki a szabadba! A szilveszteri parti is lehet egészséges ..ha emésztési zavar gyötri terhesség alatt Keresse az Új Szót az újságárusoknál! Simon Zsolt agrárminiszter: idén is több mint százmilliós veszteség lehet Az eddigi legnehezebb ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Uniós csatlakozásunk óta az idei volt a legnehezebb év a szlovák agrárszektor számára - vallotta be Simon Zsolt földművelésügyi miniszter. Szerinte az ágazat számára súlyos érvágást jelentett a rendkívül kedvezőtlen időjárás. „Az árvizek és az előző kormány elhibázott döntései duplán visszavágnak. Úgy gondolom, hogy az ágazat idei vesztesége a tavalyihoz lesz hasonlítható” - vallja a miniszter, aki szerint a minisztérium előző vezetésének a negatív döntései már tavaly meghozták a „gyümölcsüket”, amikor az ágazat 103 millió eu- rós veszteséggel zárta az évet. Idén ehhez Simon szerint még az időjárás okozta károkat is hozzá kell számítanunk. A tárcavezető az elmúlt időszak egyik legnagyobb sikerének - a restitúciós törvény elfogadásán kívül - azt tartja, hogy a hazai gazdáknak sikerült kifizetni az általuk igényelt támogatások 89%-át. „Eddig összesen 342 millió eurót utaltunk át, ami az idei évre tervezett 355 millió euróhoz képest nagyon jó eredménynek számít” - állítja Simon. Ugyanilyenfontosnaktartévet zárják ja azt is, hogy a Szlovákia által indított, az uniós támogatások rendszerét érintő kezdeményezést, az úgynevezett Pozsonyi Nyilatkozatot Szlovákián kívül eddig további hat ország írta alá. Eszerint a gazdáknak szánt pénzügyi támogatások eddigi kritériumait új, objektív kritériumokkal kellene helyettesíteni. A közös agrárpolitika szempontjából fontosnak tartják, hogy ne csak közös, de kizárólagos legyen, vagyis egyetlen tagország se adhasson több állami támogatást a saját gazdáinak, mint amennyit a közös agrárpolitika megenged. (TASR, mi)