Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-23 / 295. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 23. Vélemény és háttér 7 ■ Az SDKÚ és a Híd támogatása némileg csökkent, az SaS növekedést mutat, a KDH helyben maradt Kis pártok a középpontban Június óta először hétpárti parlamentet mért havonta ismétlődő kutatásában a Focus közvélemény-kutató ügynökség. RAVASZ ÁBEL Ha december elején lettek volna a választások, a reprezentatív minta tagjai ismét a Smerre szavaztak volna a legnagyobb arányban, 40%-ban, a kormánykoalíció pártjainak együttes támogatottsága ugyanilyen lett volna. Novemberrel ellentétben e hónapban az intézet az SNS mellett 5% fölé mérte az MKP-t is. Bár ez a szám a mérés hibahatára miatt bármi lehet 3,5% és 6,5% között, az eredmény javulásra utal. Javítani tudott a HZDS is: 3,8%-os támogatottságával a párt számára ismét hibahatáron belülre került az 5% is. Eltűnni látszik viszont a Marek Blaha-féle SDĽ, mely a megkérdezettek 1%-ának szimpátiáját sem bírta. Az eredmények arra utalnak, hogy a Smer érinthetetlen, de a kormánykoalíció sem rohan a szakadék felé. Az SDKÚ és a Híd támogatása némileg csökkent, ám az SaS növekedést mutat, a KDH pedig helyben maradt. Míg az SDKU eredményét elsősorban a főügyészválasztás körüli zűr befolyásolhatta, a Hídra leginkább az ön- kormányzati választások eredménye hathatott negatívan, a párt ugyanis hiába nyerte meg az általa ambicionált polgármesteri helyek jelentős részét (saját emberei több mint harmada, az általa támogatott külsősök több mint kétharmada futott be), a parlamenti választások eredményeinek erre utaló jelei ellenére sem volt képes „lenyomni” az MKP-t a magyarlakta vidékeken, és szimbolikus vereségekbe is belefutott. A párt által most elvesztett mintegy 2% (valójában 1%—3%) támogató vélhetően nem azért büntette a pártot, mert veszített a novemberi választásokon, hanem mert nem tudott nyerni. Ezzel szemben az MKP számára az önkormányzati választásokon a választhatóság bebizonyítása volt a tét, melyet a párt sikeresen teljesített. A preferenciák mért növekedése elsősorban arra utal, hogy növekedhetett a magyarok körében azok aránya, akik az MKP.-t képesnek látják 5% feletti eredmény elérésére. Az ilyen vélekedések általában önbeteljesítőjóslatnak bizonyulnak. A választások előtt ugyan a választók mintegy 6%-a szimpatizálhatott az SDL-lel a mérések szerint, de mivel e potenciális szavazók több mint fele biztos volt benne, hogy a párt nem érhet el sikert, nem is szavazott Blaháékra, azok 3%-os eredményével beteljesítve saját jóslatukat. Az MKP-nak a novemberi választások jó esélyt adtak, hogy kitörjön ebből a körből - kérdés, hogy a következő parlamenti választásokig ez a lendület inkább növekszik, vagy inkább megtörik. Ugyanez igaz az évek óta először életjelet mutató HZDS-re, valamint (fordított előjellel) az 5% körül mozgó SNS-re is. Úgy tűnik, ha a közeljövőben választásokat tartanának, azt a Smer dominanciája ellenére megint a kis pártok sikeressége dönthetné el - mint júniusban. A szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője Szöveg nélkül (Ľubomír Kotrha karikatúrája) KOMMENTÁR Az erősebb kutya MAL1NÁK ISTVÁN Végre felébredt az unió, pontosabban a külügyminisztere, Catherine Ashton, s a múlt heti évzáró EU-csúcson előterjesztett beszámolójában megállapította azt, amiről a média régóta cikkezik- s amit az állam- és kormányfők amúgy is tudnak. Ashton úgy fogalmazott, „az EU már nincs az USA stratégiai figyelmének középpontjában”, önbizalmat és egységet sürgetett, hogy „ne csorbuljon tovább az unió befolyása az USA-nál”. Erre nem volt nehéz rájönni. Obama, akit Európában valami újfajta Kennedyként üdvözöltek, ejtette Európát. Nem vett részt egy betervezett idei EU-USA csúcson, de Ázsiában tíznapos körutat tett. Az európai vezetőkkel a lisszaboni NATO-csúcson sebtiben kezet rázott, utána gyorsan „lezavartak” egy uniós-amerikai csúcstalálkozót is. AWikiLeaks-kiszivárogtatásokután már titkolni semlehet, mennyire megalázóan bánik Obama a partnereivel. A kelet-európai országok vezetői 25 percetkaptakarra, hogy megemésszék: lefújta azt a rakétavédelmi tervezetet, amelyről a Bush-kormányzattal évekig tárgyaltak. Eztkorábbanis sejteni lehetett, de így leírva kevesen olvashatták. A Fehér Ház azt is az értésükre adta, ha azt akarják, hogy Obama fogadja őket, akkor ők fogadjanak be guantánamói foglyokat. Konkrétan a szlovén államfő kapcsán lehetett üyen kiszivárogtatott iratot olvasni. Ezekután valószínűsíthető: ilyen „megfontolásból” döntötta Fico-kabinet is arról, hogy Szlovákia befogad két foglyot. Donald Tusklengyel kormányfő december 7-én azt mondta, a kiszivárogtatott dokumentumok a Washington és szövetségesei viszonyáról kialakult illúziók elvesztéséhez vezettek, a The Guardianban megjelent iratok „nyers fényt vetnek az USA kapcsolatainakjellegére Lengyelországgal és más szövetségesekkel”. Washington kétszínűsége az egész unióval szemben is megnyilvánul: például erőteljesen lobbizik azért, hogy az EU vegye fel tagjainak sorába Törökországot, miközben ő maga tart az ankarai politikától, az ottani iszlamista erők előretörésétől. Magát Erdogan kormányfőt is iszlamistának és zsidógyűlölőnekneveztékakiszivárogtatotttáviratokbanaz amerikai diplomaták. Mindebből a tanulság: apolitikában még a legszorosabb szövetségesek között sem a közös értékek a döntőek, hanem az erősebb kutya elve érvényesül. Az amerikai adminisztráció most nem azon töri a fejét, miként küszöbölje ki a hibákat, hogy többé ne hozza megalázó helyzetbe a szövetségeseit, hanem azon, hogyan lehetne egy kanálvízben megfojtani Assange-t, aki miatt ez nyilvánosságra került. TALLÓZÓ DIE WELT A konzervatív Die Welt Magyarország mint vezéri állam című írásában Michael Stürmer, a konzervatív lap vezető publicistája megállapítja: „Orbán Viktor kormányzó Fidesz pártja eltökélte, hogy a megszerzett hatalmat, kétharmados többsége birtokában, egyhamar nem adja ki a kezéből. Mintha a tekintélyelvű, antiszemita 30-as években megállt volna a film, és ismét peregnikezdene.” (MTI) KÉZ.IRAT Várakozás MIKLÓSI PÉTER Holnap már karácsony. Ilyenkor nyitva van az ég és zárva a pokol. Most nyílnak ki olyan, a létigazságokra figyelmeztető szívkapuk, amelyek az év többi napján, sajnos, zárva maradnak. Angyali sugallatok harma- toznak felülről. Áll a fenyő a világban, rajta dísz, alatta ajándék, körülötte mi, bennünk a világ, mi meg benne a világban; és mielőtt karácsony elmúltával elhessegetnek bennünket belőle, legalább az ünnepen jól körülnézünk. A szeretet forrásait keresve. Mert ha a dolgok mélyébe nézünk (hiszen gyakran fordítva is alakul, mint szeretnénk), afféle élet-átlag jön ki jóban és rosszban, amolyan se sokat, se keveset. A fenyőfát nézve pedig felötlenek bennünk a karácsonyi kérdések: lesz-e másképp? Leszünk-e/vagyunk-e boldogok, nem csak ünnepkor? Mitől lesz boldog az ünnep? S mit tehetünk, hogy az legyen? Hogy két meghitt, elérzékenyült mosoly között, a cukormázas éjszakában, tudatosítjuk-e: az ünnep a többiekhez fűződő viszonyunk lakmuszpapírja. Olyasmi, ami sohasem előre tervezhető. Még a karácsony sem. Már csak azért sem, hiszen kényszerű és nem mindig kellemes kötelessége a vissza-, illetve előretekintés, a mérleg megvonása, az esélylatolgatás. Az ajándékok mellett ezt is a fenyőfa tövébe kell tenni. Karácsonykor rendre visszavisszatérő dilemmák ezek, függetlenül attól, hogy csupa hó-e minden, vagy csupa sár-e a tájék?... Ha szabad a saját emlékeimmel előhozakodnom, én úgy emlékszem, hogy gyerekkorunkban gyakorta már advent derekán előreküldte szakadó dunyháit az ég. És akkor a decemberi reggeleken, a havat taposva már várakoztunk. Várakoztunk és vágyakoztunk. Várakoztunk az újabb hóesésre, a konyhában a diók pattogó héjára, a süteménybe kerülő olvasztott csokoládé édességére. Az ünnepre! A születésre. A titokra. A karácsonyfa illatára, a gyertyák fényére, az énekre, amiben anyám is jeleskedett; sose hallottam énekelni máskor, csak karácsonykor. No és persze vágyakoztunk az ajándék után, amely szintén titkot hordozott. Olyat, mint a karácsony időtlensége és a születés, ami a titok maga. Akkor még nem értettem, hogy az ajándék a szeretet és odaadás titka. Igaz, nem is kutattam. Csak azt éreztem, együtt a családdal, hogy van valami a karácsony körül, ami túlmutat bejglin és szaloncukron, de még a frissen kapott ajándékokon is messzebbről üzen valamit... így várakoztunk. Én a testvéreimmel, családunk felnőtt tagjai velünk. Ma már tudom: ez a várakozás söpörte tisztára a lelkeket. Mert az ember a várakozásban figyelni kezd. Elcsöndesedik. Más, vagy más is fontos lesz számára. Valami történik az emberrel, amikor valakire vagy valamire vár. Ez még manapság, az „azonnal mindent akarok” korban is érvényes igazság. Ezért kell megtanulnunk várakozni. És az izzadságos igyekezető pakkok s plázák reménytelen, izgatott halmán túl vágyakozni is, hogy eljussunk végre a karácsony belső békéjéig. De ehhez oda kell hagynunk magunkból egy darabot; valamit, ami már rég a miénk: a szeretet iránti vágyakozást. Várakozzunk tehát. És vágyakozzunk. Holnap már karácsony. Én az éjféli harangzúgásra kitárok néhány ablakot, s jelentem majd az ég felé, amit karácsonyi mérlegünk főösszege mutat: Anyám drága, megvagyunk szeretet- ben, boldogtalanok sem vagyunk; egyébről máig sincs számottevő adat.
