Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-18 / 291. szám, szombat

8 Kultúra ,ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 18. www.ujszo.com Ahol a profizmus szívvel és lélekkel párosul Carissimi, az egyedülálló LAP AJÁNLÓ Xavier Dolan játékfilmje Cannes és Karlovy Vaty után nemrég Pozsonyban hódított A háromszög meleg csúcsa Hárman az ágyban: Xavier Dolan, Niels Schneider és Monia Chokri (Képarchívum) Van a szlovákiai magyar írott sajtónak egy ritka-tüneménye, a Carissimi. Egyedülálló a maga nemében, sem elődje, sem kon­kurenciája. Amin nem is lehet csodálkozni, hisz csak bolond vagy megszállott alapozhat la­pot olyanokra, akik nemhogy megvásárolni, de gyakran se­gítség nélkül még elolvasni sem tudják. Ráadásul ingyen oszto­gatja, miközben hasznot nem hoz, csak rengeteg munkát ad. De hát nem is lap a Carissimi, hanem az, aminek az alcímben vallja magát: esély fogyatékos és egészségkárosodott embe­reknek. Mert értük, miattuk jött létre. Nekik és az őket ápolók­nak, gondozóknak szól. Arról, hová fordulhatnak, milyen ke­zeléseket vehetnek igénybe, mi­lyen jogszabályokra hivatkoz­hatnak, hogy életük elviselhe­tőbb, emberhez méltóbb le­gyen. Ha valaki fogalmat akar alkotni arról, micsoda különös betegségek vannak, lapozza át a Carissimit. Sok közöttük az olyan, hogy még az olvasottabb ember is szomorúan rácsodál­kozik: hát ilyen baj, nyomorú­ság is létezik? És-bármennyire hihetetlenül hangzik is - a Ca­rissimi mégsem szomorú ol­vasmány. Nem is lehet, mert az odafigyelés, a segélynyújtás so­A megjelent számok a www.carissimi.sk honlapról le­tölthetők (Képarchívum) ha nem szomorú, hanem re­ményt adó és olyan szívet me­lengető, mint a lap címe, amely latinul annyit jelent, mint „legdrágábbak”. Itt nincs saj­nálkozás, csöpögős részvét, de üresjárat, töltelékanyag se, csak fontos, gyakran sorsfordító in­formációk, szaktanácsadás és az érintettek vallomásai. Köz­érthetően, szép magyarsággal, és úgy megírva, hogy ä nem érintett is érdeklődve olvassa. Ebben a lapban mindent csak dicsérni lehet: a gyönyörű borí­tóktól egészen a lektor munká­jáig. Nem csoda, hogy még Ma­gyarországon is felfigyeltek rá, ahol pedig több ilyen jellegű lap létezik. Onnan is jelentkeznek szakemberek, hogy ingyen kí­nálják fel közlésre cikkeiket, mert mindenki ingyen ír, nincs miből honoráriumot fizetni. A lapnak nincs is saját költségve­tése, amely lehetővé tenné a nyugodt tervezést és a rendsze­res megjelenést. Csak nagyvo­nalú szponzorok adományai­nak köszönhetően létezik. De akadtak támogatók, akik húsz eurót küldtek, köztük olyanok, akik maguk is támogatásra szo­rulnak. Hála és köszönet nekik, akárcsak a Szlovák Humanitá­rius Tanácsnak, mely a Carissi­mi nonprofit alappal együtt­működve adja ki ä lapot, de pénzt adni nem tud, viszont a pályázatokban segít. Nem rajta múlott, hogy sem az illetékes kormányzati szervek, sem ala­pítványok nem tartották támo­gatásra érdemesnek ezt a hi­ánypótló, a legrászorultabbakat segítő lapot. Pedig egyre többen igénylik. Tóth Erika felelős szerkesztő, a lap megálmodója és lelkesen kulizó mindenese csak a karját tárja szét kérdé­semre, hogy akkor hogyan is lesz tovább? Mert félő, hogy a támogatásokat osztogatok ért­hetetlenül mostoha hozzáállása miatt végképp eltűnik a hazai magyar nyelvű sajtónak ez a rit­ka tüneménye. Hát nálunk csak ilyen és ennyi a fogyatékosok esélye? (vk) Bár az idei cannes-i mustra Egy bizonyos te­kintet (Un certain reg­ard) szekcióját egy mes­terien szerkesztett kore­ai emlékmozi nyerte (Hong Sang-soo: Haha- ha), a legnagyobb feltűnést mégis egy friss kanadai film keltette. SZABÓ G. LÁSZLÓ Alkotója ugyanis, a québeci Xavier Dolan még mindig szem­telenül fiatal. Huszonegy éves létére pedig nemcsak bátor - el­képesztően tehetséges is. Még­hozzá több síkon. író, producer és még színész is amellett, hogy rendez. Négyévesen állt először kamera előtt, előbb reklámok­ban és tévésorozatokban, majd mozifilmekben kapott szerepet. Azon ritka kivételek egyike, aki vele született tehetségét nem engedte elkoptatni, inkább to­vább fejlesztette. így hívta fel magára a nemzetközi sajtó fi­gyelmét 2009 nyarán, amikor a cannes-i mezőnyből kimaga­sodva húszévesen (!) tett „be­ismerő vallomást” Megöltem anyámat című első nagyjáték- filmjével. Három díjjal a zsebé­ben úgy búcsúzott lelkes fran­cia közönségétől, hogy az ön­életrajzi elemekkel átszőtt, in­tenzív élményt nyújtó intellek­tuális kamaszmozit a világ leg­rangosabb fesztiváljaira hívták meg. Egy év leforgása alatt nyert is még vagy harminc je­lentős díjat, miközben új film­jén, a Képzelt szerelmeken dol­gozott, amelyet nemrég Po­zsonyban a Másság fesztiválján is bemutattak. A Képzelt szerelmek valahol ugyanaz a kategória, mint Tom Ford remeke, az Egy szingli fér­fi. Itt is, ott is a látvány viszi a finom esztétikai érzékkel fel­épített, pár mondattal elmesél­hető történetet. A látvány, amely alatt elsősorban a kifeje­zetten szép arcok, vonzó egyé­niségek, a gondosan megvá­lasztott, lenyűgöző helyszínek értendők, illetve ezek kompakt egysége, a költőien megkom­ponált képi világ. Romantikus melodráma? Poétikus szerelmi vígjáték? Ez is, az is, de még mindig a kilenc­venes években oly népszerű tini love storyk műfajából - megka­varva némi nemi identitásza­varral. A szerelmi háromszög egyik csúcsa, Francis (maga Xavier Dolan) ugyanis barátságnál többet érez a váratlanul feltűnt, antik (és angyali) szépségű Ni­colas iránt. A gond persze nem az, hogy Nicolashoz Francis ba­rátnője, Marie is erősen vonzó­dik, hanem hogy az égből pottyant, ártatlan (nak tűnő) fiú mindkettőjükkel kegyetlen já­tékot űz. Veszedelmes viszo­nyok 2010-ben. Francis és Ma­rie, akik eddig lelki társak vol­tak, most hirtelen érzelmi rivá­lisokká válnak. Egymás ellen küzdve vívnak szerelmi csatát közös barátjuk kisajátításáért. Lángoló nagy szerelemről talán szó sem esik a történetben, in­kább a test követeli a magáét, semmint a szív. A Képzelt sze­relmek, ahogy a cím is jelzi, még csak meg sem közelíti a valós, nagy érzelmeket, az égési se­bekkel járó, mindent felforgató, szenvedélyes szerelmet, ez a „megszerzem, hogy megkóstol­hassam” izgalmas kis sztorija, amelyet a karakterek remek üt­köztetése, a vágyaktól fülledt, sűrű atmoszférájú jelenetek ér­zékletes felvezetése, a szexuális vonzerő állandó pulzálása tesz érdekessé. Miközben végig sejt­jük: a testi szerelem sem Marie és Nicolas, sem Francis és Nico­las között nem fog beteljesülni. Még azon a csodás őszi hétvé­gén sem, amikor tényleg min­den megtörténhetne. A választás tulajdonképpen végig Nicolas kezében van. Akit láthatóan nem aggaszt, hogy ketten kaparnak érte. Mint „égi tüneményről” ki sem derül, ki iránt érez többet. Sem Marie, sem Francis nem élvez előnyö­sebb helyzetet nála, az ő vágyai mindkét irányban kifürkészhe- tetlenek - ha egyáltalán létez­nek. Marie erősebb jellem, rajta nem ejt mélyebb sebeket Nico­las „lehet bármi, de nem ígérek semmit” magatartása. Francis láthatóan megszenvedi ezt az érzelmi egy helyben topogást. A történet keretét (ál)interjúk so­ra adja. Ismeretlen fiatalok do­kumentumfilmbe illően mesél­nek szerelmi baleseteikről, csa­lódásaikról, ismétlődő szívzűr­jeikről. Igazából ezek a vallo­mások teszik intenzív hatásúvá a filmet, s természetesen a há­rom főszereplő színészi játéka. Xavier Dolan akkor is hibátlan, amikor a belső vívódását látjuk, Monia Chokri a lány szerepében kitűnően egyensúlyoz a két fiú között. Itt a barátságot igyek­szik megőrizni, ott szerelmet remél szívét-lelkét kitárva. A Nicolast megformáló Niels Schneider a vágy elérhetetlen tárgya. Érzelmeiben megfejthe­tetlen. Szexuálisan bevehetet­len. Nemi identitása beazono- síthatatlan. És mégis, vagy talán éppen ezért harcolni lehet érte. Ezen vagy azon a parton megél­tünk már ilyet. Aztán elkönyvel­tük, mint plátói, egyoldalú vagy éppen képzelt szerelmet. Amit, ha fájt is, valahogy mégis cso­daként éltünk meg. És ilyen Dolan is. Lenyűgöz, pedig csak játszik velünk. Plácido Domingo, a világhírű tenor első alkalommal lépett fel Pozsonyban - karácsonyi koncertje hatalmas sikert aratott * Lélektisztító est volt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a közön­ség csütörtökön este Plácido Domingo világhírű operaéne­kesnek a karácsonyi koncertet, amelyet a szervezők joggal ne­veztek szlovákiai kultúrtörté­neti eseménynek. Az operacsillag, aki január­ban tölti be 70. születésnapját, az egy nappal korábban tartott sajtóértekezletén elmondta: 43 éve rendszeresen fellép Bécs- ben, sokat hallott Pozsonyról, mindig szeretett volna bemu­tatkozni a szlovák fővárosban, de a körülmények csak most tették ezt lehetővé. A Verdi- operaáriákon és a legismertebb karácsonyi dalokon kívül két Lehár-dal is szerepelt a művész műsorán. Amikor felcsendült a Vágyom egy nő után című dal, az Incheba Expo Aréna közön­sége tapsviharban tört ki. Az est egyik vendége Virgi­nia Tola argentin énekesnő volt, aki a Plácido Domingo ál­tal 1993-ban elindított Operá­ba énekverseny többszörös győztese. Mivel a mester ko­rábban azt mondta, nem fog szlovákul énekelni, óriási volt a meglepetés, amikor az est utol­só dalát, a Csendes éjt - Virgi­nia Tolával, fiával, ifj. Plácido Domingóval és persze a közön­séggel - szlovákul énekelte el. A karácsonyi koncertet a 65 ta­gú kassai Állami Filharmonikus Zenekar kísérte Eugene Kohn vüághírű karmester vezényle­tével. Az egyik szervező, Peter Mi­chalka hegedűvirtuóz pro­fesszor a sajtóértekezleten azt mondta: előre tudja, hogy Plá­cido Domingo pozsonyi kon­certje megtisztítja a lelket, ami­re - nemcsak karácsony előtt - oly szükség van. A hegedű- művésznek igaza volt. (ki) A Csendes éjt szlovákul énekelte Virginia Tola argentin szoprán, ifj. Plácido Domingo és édesapja, az operatörténet legendás alakja. A háttérben Eugene Kohn karmester. (TASR-felvétel) Elhunyt Blake Edwards Számos filmje lett örökzöld Washington. 88 éves korá­ban, tüdőgyulladás szövődmé­nyei következtében elhunyt Blake Edwards, az Álom luxus- kivitelben és a Rózsaszín pár­duc-filmek rendezője, forgató­könyvírója, producer. Blake Ed­wards alkotásaiban olyan, vi­lágklasszissá vált sztárok szere­peltek, mint Jack Lemmon, Aud­rey Hepburn, Tony Curtis, Peter Sellers, Dudley Moore, Lee Ré­miek, vagy Julie Andrews, akivel 42 éven át élt házasságban. No­ha névjegyéttöbb műfajban is le­tette az asztalra, reputációt alapvetően a vígjátékban vívott ki magának, főleg ha azt keser- édes romantikával fűszerezte, mint az Álom luxuskivitelben című filmben. Noha számos filmje vált örökzöld alkotássá, mindössze kétszer jelölték Os- car-díjra. Végül a filmakadémia 2004-ben odaítélte Edwardsnak az életműdíjat. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents