Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-14 / 287. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 14. Szín folk 21 idő során a csoportból közösség lett, a gyerekjátékokkal, táncokkal, dalokkal való ismerkedésből identitástudat, más tájak, vidékek, emberek megismeréséből pedig egészséges lokálpatriotizmus. Mindezt már csak tetézni tudja egy- egy olyan mélyebb, személyes kötődés kialakulása, melynek hozadékaként néhány egykori táncosunknak hivatása lett a néptánc, néprajzkutatás, a népi mesterségek. A tánctudás és a jó koreográfia mellett elengedhetetlen a megfelelő viselet. Hogyan tudjátok mindezt ilyen szinten biztosítani? Táncolni és tanítani elvileg lehet lelkesedésből is, de a viseletek elkészítéséhez ez kevés. Csupán lelkesedésből hosz- szú távon nem lehet együttest működtetni. A két csoport fenntartója a Iuvenes Szabadidőközpont, további anyagi forrásokhoz a 2002-ben létrehozott polgári társulásunk, a Rakonca Egyesület segítségével jutunk. Elsősorban a pályázati úton elnyerhető pénzekre gondolok, bár e jubileum kapcsán megtapasztaltuk, hogy nemes szívű adakozókból mifelénk sincs hiány. 1999 júniusában a Honismereti Kerékpártúra zárónapjának műsorába hívtalak meg benneteket. A csoport alig fért fel az ipolyvilkei kultúrotthon pici színpadára. Táncotok alatt remegett a színpad, a túrázók pedig a szó szoros értelmében ámultak és bámultak. Azóta sok év telt el. A világ számos országába eljutottatok Budapesten és Montenegrón át Isztambulig. Mely helyekre emlékeztek a legszívesebben? ' Minden helyszín másért emlékezetes. Jó volt látni a Kék Mecsetet, Budva nyüzsgő tengerpartját, ám talán mégis azokat a Kárpát-medencei helyszíneket emelnénk ki, ahova az Égtájak Iroda jóvoltából jutottunk el. Már csak azért is, mert ezekhez a helyszínekhez a kulturális kötődésen kívül számos személyes, baráti kapcsolat is fűz. Ha azt mondjuk, Hargita, Sándor Csaba és az Ördögborda táncosainak arca rémlik fel előttünk, Lendváról a muravidéki táncosok, Szabadkáról Brezovszky Roli és csapata jut eszünkbe. Ha eseményben gondolkodunk, a 10 éves jubileumot kell megemlítenünk. A helyzet úgy hozta, hogy egykori táncosaink meglepetésként rendezték azt a műsort. Olyan csodálatos élményben volt részünk, amelyet kérni nem, csak megkapni lehet. Liát számos alkalommal láttam és hallottam losonci és füleki játszóházakban és táncházakban is. Gyönyörűen énekelsz. Nem jutott jnég eszedbe olyan koreográfia, amelyben magadnak is szerepet adsz? Még álmomban sem jutott eszembe. Lehet, hogy bátrabban kellene álmodnom? Más az, ha valaki szeret énekelni, és más, ha valaki tud. Maradjunk annyiban, hogy én az előző kategóriába tartozom. Az e téren magamnak szánt szerep nép- dalversenyek szervezésében, ifjú népdalénekesek felkészítésében valósul meg. Örülök, hogy kezem munkája nyomán rangos versenyeken álltak helyt az általam felkészített énekesek, amit Koronczi Eszter két CD-n való szereplése koronázott meg. Jó érzés, ha egy-egy újonnan tanult daltól zeng a próbaterem vagy az autóbusz, mindez kárpótol az esteleges színpadi sikerekért. A Varga Norbert nevet jegyzi a néprajzi szakma. Könyveidet (Három szem klokocska, Egy gömöri pásztor hiedelem- világa és történetei, Amikor még szűk vót a világ...), néprajzi előadásaidat is az alaposság jellemzi. Egyszerre csoportot vezetni, gyűjteni, kutatni és írni majdnem lehetetlen feladat. Hogyan tudod beosztani az idődet, hogy mindenre jusson? Nagyon nehezen! Úgy érzem, mintha egy libikókán ülnék, s folyamatosan arra vágynék, hogy a másik oldalon legyek. Gyűjtés, kutatás, könyvtárazás közben arra gondolok, hogy több időt és odaadást érdemelne e két csoport, egy-egy fesztivál kapcsán meg már az elkövetkező néprajzi jellegű teendőim járnak az eszemben. Persze tudatában vagyok, mekkora szerencse, hogy ilyen édes gondjaim lehetnek. Nélkülözhetetlen az a megértés, amelyet feleségemtől, Liától, gyermekeimtől, és a családom többi tagjától megkapok. Nagy segítség, hogy idestova két éve a Csemadok Művelődési Intézete égisze alatt tehetem mindezt, amitől ugyan nem lett több időm, ám egy biztos szervezeti háttér sokat segít céljaim megvalósításában. Ezek jelen pillanatban a Szlovákiai Magyar Szövegfolklór Archívum kiépítése, valamint Magyar Zoltán barátommal és szerzőtársammal közösen megkezdett munkáink folytatása. Mit tegyen, mire készüljön az, aki úgy dönt, tánccsoportot alapít? Sajnos ez ügyben nem tudunk titkos recepttel szolgálni. Sokféleképpen működhet jól egy csoport. Ez nagymértékben függ a vezetők egyéniségétől, habitusától, a közös céloktól, a régió adottságaitól, lehetőségeitől. Nélkülözhetetlen a szakmai felkészültség, a tudatosság és a megfelelő ítélőképesség. Az, ami könnyeket csal a nagyszülők szemébe, nem biztos, hogy szakmai szempontból is megállja a helyét. Egy-egy csoporton, közösségen belül akkor is folyhat nagyon hasznos munka, ha annak nem föltett szándéka a színpadon való megmutatkozás. Sőt! A hazai gyermek- néptáncmozgalom valós célkitűzése értékeink, kultúránk és identitásunk helyes értelmezése kellene hogy legyen, s ha még színpadra is sikerül maradandót alkotni, az már csak hab a (születésnapi) tortán. Babona vagy igazság? ÖSSZEFOGLALÓ Karácsonykor minden családban fontos szerepet tölt be a szenteste elfogyasztott vacsora, mindenki körülüli az asztalťés finomabbnál finomabb ételekkel várják Jézus születését. Az ünnepekhez hozzátartoznak a jobbnál jobb falatok, de vajon tudjuk-e, hogy karácsonykor milyen régi szokások maradtak fenn ezzel kapcsolatban. Babona vagy igazság? Ki tudja? A régen élt idős emberek sokat meséltek róla. Hittek benne és vannak, akik máig őrzik ezeket a hagyományokat. A szépen feldíszített és megterített asztal nem csak a családtagokat fogadta. Azt tartották, hogy a karácsonykor a házba látogató angyalok, szellemek, szállást és ennivalót találjanak, ők is átérezzék a szent ünnep szeretetét. Az asztalra és az asztal alá helyezett tárgyak mágikus szerepet töltöttek be. Az asztal alá például leggyakrabban szénát, szalmát tettek, illetve egy tálban terményt, magokat. Ahogy az étkező családot éri az áldás, úgy ezek is mind részesülnek ebből. Szimbolikus jelentésük a következő évi jó termés, illetve Jézus jelenléte, akit születésekor szalmával bélelt jászolba fektettek. A jobb tojáshozam elérése érdekében a magvakat a ház baromfi állományával megetették az ünnepek elmúltával. Az asztalon különböző ételek, fűszerek törvényszerűen helyett kaptak, ezeket le sem szedték róla egészen vízkeresztig. A karácsonyi asztalon tartott só alkalmas iesz a tehenek és a méhek varázslására, gyógyítására, a bors férfiassá teszi a kakasokat és a gúnárokat, a fokhagyma és a méz a gyógyító erőt, míg a tojás az állatok egészségét szimbolizálja. A család sem mindennapi ételekkel látta el magát és mindegyik fogásnak igen nagy jelentősége és szimbolikus értelme volt, van. December 24-én, karácsony böjtjén reggel a ház minden férfitagja egy-egy pohár mézespálinkával köszöntötte egymást, mely a férfit, a családfenntartót éltette, hogy egészsége és ereje megmaradjon továbbra is ehhez a szerephez. Sokfogásos, divatos és flancos menü helyett a ház asszonya minden évben ugyanazt tette az asztalra. Előételnek az asztalra egy nagy alma került, melyet annyi felé vágtak, ahány tagú a család. A család legidősebb férfitagja kapta azt a tisztet, hogy ezt szeletekre vághatta. A tányérokban még egy-egy gerezd fokhagyma, egy-egy egész dió is volt. A közös imádság után ezeket mind mézzel elfogyasztották. Az alma a családi összetartozást, a fokhagyma, dió és méz az egészséget jelképezi. Akinek rossz volt a diója, az az elkövetkező évben betegségre számíthat. Ezután különlegesen elkészített bableves került az asztal közepére, melyet hús nélkül, sült vajjal készítettek (felolvasztották és addig sütötték, míg habzott, a habját folyamatosan eltávolítva), majd mákos tészta zárta a sort, mézzel lelocsolva. A bab és a mák is a gazdagságot, a bőséget jelképezte, azért ették, hogy a következő évben is mindene meglegyen a családnak, ami nem feltétlenül csak anyagi javakat jelentett. Ma már talán elavultnak tűnnek ezek a hiedelmek, de akik hosszú évekig minden karácsonykor végigcsinálták a szertartásokat, hisznek jótékony hatásában. Az az áldás, ami egykor a Szent Családot érte, egy-egy gyertyaláng kíséretében ma is megérint mindenkit és mindent, ami a szeretet asztalára kerül. Hittek benne és hitük megerősítette őket, tudták szebben és jobban látni a világot, tudtak derűsek és vidámak lenni, tudtak szeretni. Napjainkban már inkább csak az idősebb generáció hite ilyen erős a karácsonyi babonákat illetően, talán Délvidéken és Erdélyben még ma is őrzik néhá- nyan ezeket a hagyományokat, de ahogy egyre inkább gyorsul a világ, feledésbe merülnek, (in) HAGYOMÁNY
