Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-07 / 281. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 7. Agrárkörkép 21 A kukorica vetőmagját több rétegben különböző anyagokkal vonják be, amelyek megvédik azt a kár- és kórokozók csírázás utáni támadásától Új módszerek a vetőmagok kezelésében (Képarchívum) Napjaink vetőmagkínálatában a verseny egyre élesebb, és így a cégek ma már nemcsak az egyes fajták és hibridek jellemző tulajdonságainak fejlesztésében keresik az új utakat, hanem a vetőmagok előkezelésében, csávázási technológiáiban is. Ezekről is tájékozódhattak az érdeklődők a Saat- bau Linz és az FN Agro Slovakia Kft. Nyitrán megtartott közös szakmai rendezvényén. ISMERTETŐ A kukorica vetőmagjának kezelésében a hazai termelők már megismerkedtek az Optiplus elnevezésű módszerrel kezelt hibridek háromszintű csávázásá- nak előnyeivel. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a vetőmagot három rétegben különböző olyan anyagokkal vonják be, amelyek megvédik azt a kár- és kórokozók csírázás utáni támadásaitól. Az első rétegben gombaölő szert visznek fel a vetőmag felületére, amely a talajfertőzések hatásai ellen védi a csírázó növényt. A második rétegbe a hatékony fejlődéshez szükséges mikro- és nyomelemek kerülnek, amelyek biztosítják, hogy a növény gyorsabban jut át a legveszélyesebb fejlődési időszakon, a harmadik rétegbe pedig olyan repelens (rovarűző) készítmény kerül, amely megvédi a magot a madarak általi fel- csipegetéstől. Ráadásul külön kérésre a kukoricabogár elleni védekezés megkönnyítésére egy negyedik réteget is fel tudnak vinni a vetőmagra, amely hatékony rovarölőként a kukoricabogaraktól védelmezi a kelő növényt. A vetőmagkezelés technológiájában a Saatbau Linz osztrák cég és annak szlovákiai képviselete nemcsak a kukorica vetőmagjának csávázásában kínál új megoldásokat, hanem a cég által forgalmazott szója- vetőmagok kezelésében is új utakon jár. Ismeretes, hogy a szója fejlődésében müyen fontos szerepe van a nitrogénmegkötő gyökérbaktériumoknak, amelyek a levegőből is képesek lekötni a növény tápanyagellátásához szükséges nitrogént. Ezeket a baktériumokat eddig a szójaültetvények talajelőkészítése során a talajba adagolták, és onnan vándoroltak át a gyökerekre, ahol gumókat képezve látták el a feladatukat. Most azonban már a vetőmagokat oltják be ezekkel az ún. rhizobi- umokkal, amelyek biztosítják a növény megfelelő tápanyagellátását. A Fix fertig és Fix fer- tigplus elnevezésű módszerek révén a terméshozamok akár 15-20 százalékkal is növelhetők. Az új technológiai eljárások között említést érdemel még a napraforgó termesztésében bevezetett ún. Clearfield termesztési rendszer, amely olyan új speciálisan nemesített napraforgófajták gyomirtószeres kezelésére nyújt lehetőséget, amelyek az imidazolín hatóanyagú gyomirtószerekkel szemben ellenállóképességgel rendelkeznek Ezáltal a növényállomány postemergens (kelés utáni) gyomkezelése is lehetővé válik. Az említett új módszerekkel és eljárásokkal a Saatbau Linz osztrák vetőmagforgalmazó cég termékeiben találkozhatnak a termelők. A cég szlovákiai képviselete másfél évtizede jelent meg az itteni piacon, és elsősorban a térségben termeszthető új repcefajták forgalmazójaként került bele az itteni termelői köztudatba. Emellett a búzafajták, a szója és a napraforgó valamint a kukorica nemesítem fajtái és hibridjei is egyre ismertebbé és keresetté váltak a szlovákiai termelők körében. A cég legutóbbi Nyitrán megtartott szakmai napján a kínálatukban levő új és ismert fajták jellemzőiről is tájékoztatták a termelőket. A kukoricafajták és hibridek kínálatában az érésidőt tekintve csaknem teljes palettát kínálnak a termesztőknek, a legkorábbi 210-es FAO számú Eduardotól kezdve a FAO 550-es Fleuri CS- ig. Az újdonságok közül az SL Magello (FAO 250) elsősorban magtermesztésre ajánlott, akárcsak az SL Bahato FAO 270), az Angelo (FAO 310) és a Ginko (FAO 320), de ezek koraiságuk révén elsősorban a répatermesztő körzetek fajtái. Az újdonságok közé tartozik a GDM 431 (FAO 350), amely nagyon jó szárazságtűrő képességgel rendelkezik. A dél-szlovákiai intenzív termesztési körzetekbe ajánlott hibridek közül említést érdemel a Zamora (FAO 370) háromvonalas hibrid, amely elsősorban kiváló stressztűrő képességével bizonyította versenyképességét mind az intenzív, mind pedig az extenzív termesztési feltételek között. Alacsonyabb szármagassága ellenére stabü terméshozamok jellemzik. A Script CS (FAO 400) középkései kétvonalas hibrid, amelyet kiváló vízleadó képesség és stabüan magas hozamképesség jellemez. Amint megtudtuk, a 2011-es idényben csak 500 zsáknyi vetőmagmennyiség áll majd a szlovákiai termelők rendelkezésére. Az itteni termelők körében az egyik legkeresettebb hibrid a Realli CS, amely magas terméspotenciállal rendelkezik, s az utóbbi öt esztendőben maradéktalanul be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. A csövön 18-20 szemsor található, magjának magas keményítőtartalma van. Ebbe az éréscsoportba sorolható a Pardi CS (FAO 450) középkései hibrid, amely szemtermésre és süónak is kiválóan megfelel. Jól alkalmazkodik a különböző termesztési feltételekhez, megfelelő termesztéstechnológia alkalmazása esetén két nagyméretű csövet is növeszt. Az új szezonba ajánlott újdonságok között említhetők a GDM 541 és GDM 523 (FAO 47ÍM90) hibridek, amelyek elsősorban silózásra és a biogáz üzemekben való felhasználásra ajánlottak. Az itteni piacra szánt szójafaj- ták kínálatából - Merlin, Cordoba, London, Cardiff, Kent - elsősorban az utóbbi két fajta emelhető ki. A középkorai érésidejű Cardiff magas fehérjetartalma révén a tofugyártás alapanyag is lehet, magas terméspotenciálja mellett kiváló egészségi állapot jellemzi. A Kent jellemzője a lila színű virág, magas terméspotenciálja mellett a baktériumos fertőzésekkel szembeni fokozott ellenállóképesség is fontos tulajdonsága. A napraforgók közül a már ismert Fabiola mellett két új fajtával is megjelennek a következő szezonban. Az Imeria CS és az ES Balistic CL fajták speciális nemesített tulajdonságuknak köszönhetően alkalmasak a már említett Clearfield termesztési rendszerben való gyomkezelésre, amely lehetővé teszi a napraforgó-állományban a kelés utáni gyomok irtását is. (szil) Megfelelő időzítéssel gyakorlatilag egy kezeléssel megoldható a kukorica gyomvédelme Teljes, gyors és hosszantartó hatás A területalapú támogatás 142,40 euró/ha Megkezdik a kifizetéseket TÁJÉKOZTATÓ TÁJÉKOZTATÓ A kukoricatermesztés sikere a termesztéstechnikai és technológiai feltételek teljesítése mellett nagyban függ attól is, hogy főleg a növény kezdeti fejlődési időszakában hogyan tudjuk megvédeni a kukoricát az intenzíven fejlődő agresszív gyomok elszaporodása ellen. A termesztéstechnológiában erre már számtalan készítmény ajánlott, amelyek az egy- illetve kétszikű gyomok ellen megfelelő védelmet kínálnak. A növény gyomtérképében a fűféle gyomok elleni védekezés okozza az egyik legnagyobb problémát, amelynek összehangolása a megfelelő eredmény elérése érdekében nemegyszer problémát okozhat. A hazai termesztők számára az idei esztendőtől új készítmény is rendelkezésre állt, amely posztemergens alkalmazással hatékony, gyors és hosszantartó megoldást kínált a kétszikű gyomnövények ellen. A Zeagran 340 SE elnevezésű készítmény bromoxynil és terbuthylazine hatóanyagokat tartalmazó gyomirtó szer két hányban is hat az említett gyomok ellen. A bromoxynil kontakt égető hatása gátolja a növények fotoszintézisét, és gyorsan elpusztítja a gyomokat még az alacsonyabb hőmérsékleten is. Képes azokat a gyomokat is kiirtani, amelyek a triazin alapú készítményekkel szemben már rezisztensek, egyúttal meglehetősen széles időhatárok között alkalmazható. Természetesen a legjobb hatékonyságot a gyomok 2-4 leveles állapotában fejti ki, a kukoricában a 2-6 leveles állapot között ajánlott alkalmazása. A készítmény gyakorlatilag bármely gyomirtó szerrel keverhető. A terbuthylazine ezzel ellentétben, illetve a kontakt hatást kiegészítve a gyökerek által felvett szisztémikus és reziduális hatással rendelkező hatóanyag, amely képes meggátolni a gyomok újranövését, ráadásul a kukorica későbbi fejlődési szakaszában is bevethető, de alkalmazása csak keverékekben végezhető, önállóan nem. E két hatóanyag biztosítja a szer nagyfokú, gyors és hosz- szan tartó hatását a kétszikű gyomnövények ellen, amelyet újabban egy másik készítménnyel, a nicosulfuront, illetve rimsulfuront tartalmazó Hector 53,6 WG nevű készítménnyel egészítettek ki. Ez elsősorban a fűféle és a kétszikű évelő gyomok elleni védekezésben hatékony. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a két készítmény együttes alkalmazása révén megfelelő időzítéssel gyakorlatilag egy kezeléssel megoldható a kukorica gyomvédelme, aminek jelentős költségcsökkentő hatása is van. Az elkövetkező termesztési idényben a két készítmény egy közös csomagolásban Zea Pack néven kerül forgalomba, amely kb. 10-12 hektár kezelésére alkalmas keveréket tartalmaz, (sz) Az egységes területalapú kifizetések iránti igénylést idén csaknem 16 ezer jogosult kérvényező nyújtott be, számukra december közepétől lehetővé válik a támogatások folyósításáról szóló döntések átvétele, majd ezt követően a dotációk átutalása. Idén az egységes területalapú kifizetésekre hektáronként 142,40 eurót folyósítanak a jogosult gazdálkodóknak. Az ún. SAPS támogatások mellett az agrárvállalkozók idén további támogatási tételekkel is számolhatnak. Az Agrárkifizetési Ügynökség tájékoztatója szerint a fejőstehenek után darabonként 60,68 euró jár majd az erre jogosultaknak. Ugyancsak kifizetésre kerül a Az Európai Unió tagállamainak összesen 578,5 millió eu- rónyi szabálytalanul felhasznált uniós agrártámogatást kell visszafizetniük. A határozat értelmében Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyecukortámogatás, ez hektáronként 273,93 eurót jelent. A zöldség- és gyümölcstermelők hektáronként 52,71 euróval gazdagíthatják számlájukat, a komlótermelőknek juttatott támogatás mértéke hektáronként 387,84 euró lesz. A támogatási igénylések elbírálásáról szóló döntések közül azok, amelyeknél nem találtak semmiféle rendellenességet, átvételük után azonnal érvényessé is válnak, és ennek alapján a támogatások is átutalhatók a vállalkozók számláira. Azokban az esetekben, amikor a kérvények ellenőrzésekor valamilyen hibát találtak, ezek a döntések az átvételtől számított 15 napos fellebbezési határidő lejárta után válnak érvényessé. (sz) sült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugáli, Románia, Spanyolország, Svédország és Szlovénia köteles visszatéríteni a támogatási összegeket. (eu-info) Gyakorlatilag egy kezeléssel megoldható a kukorica gyomvédelme (Képarchívum) 578,5 millió eurót kell visszafizetniük Szabálytalan támogatások EU-HÍR