Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-07 / 281. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 7. www.ujszo.com RÖVIDEN Lipšic és Pintér a Hedvig-ügyről Pozsony. Magyar kollégájával, Pintér Sándorral tárgyalt tegnap Pozsonyban Daniel Lipšic belügyminiszter. A találko­zón a Maiina Hedvig-ügyről és a dunaszerdahelyi futball­meccsen történt durva rendőri beavatkozásról is szó esett. Pin­tér szerint Maiina Hedvig ügyéről ugyan beszéltek, de semmit sem oldottak meg, mivel a vizsgálat befejezése a főügyészség feladata, s ezt nem befolyásolhatja a belügyminisztérium. Lipšic röviden hozzáfűzte, túl sokáig tart a nyomozás és bízik mielőbbi lezárásában. Pintér leszögezte, miután Magyaror­szág átveszi az unió soros elnökségét, szorgalmazni fogja a biz­tonsági intézkedések szigorítását a labdarúgó-mérkőzéseken. Lipšic szerint Szlovákia számára elfogadhatatlan, hogy néhány rendbontó miatt több tucat rendőrt kelljen kivezényelni egyes mérkőzésekre. „Ez az adófizető polgárok pénzbe kerül” - pon­tosított a miniszter, hozzátéve: a tárca ezen a téren is több tör­vénymódosítás bevezetését tervezi, ezekről részletesen később fogja tájékoztatni a közvéleményt, (dem, TASR) Utcahosszal vezet a Smer Pozsony. Nőtt a Smer népszerűsége a Median SK közvé­lemény-kutató ügynökség friss felmérése szerint. Az október végén, november elején készített felmérés alapján tízből né­gyen Robert Fico pártjára szavaznának, a Smer 39,5%-ot szerezne, egy hónapja 36,2%-ot mértek a pártnak. Második az SDKÚ 18,2%-kal, a KDH 11%-kal a harmadik. Az SaS 8,1, a Híd 7,7%-kal jutna a parlamentbe. Nőtt Ján Slota pártjá­nak a népszerűsége is: míg a választásokon az SNS alig lépte át az 5%-os küszöböt, most a voksok 7,8%-át tudhatná ma­gáénak. Nem kerülne a parlamentbe a HZDS (3,1%), a KSS (1,2%), az SDĽ (1,1%) és az MKP (1,0 %). A Median a felmé­réseinél nem használ nemzetiségi mintát. (SITA) Híd-SNS-koalíció egy kis faluban Kormos (Hrotnoš). Furcsa koalíció közös jelöltjeként nyert az Ólublói járásbeli Kormos kisközség polgármestere a helyhatósági választásokon. Maroš Kočišt a Smer és az SNS mellett a Híd is támogatta, igaz, e két utóbbi párt egymás tudtán kívül, Kočiš külön-külön kereste meg őket és kérte a támogatásukat. A Híd alelnöke, Simon Zsolt szerint már a megyei választások előtt született olyan határozat a párton belül, hogy helyi szinteken bárkivel együttműködhetnek, ki­véve épp az SNS-t. Simon úgy véli, a kormosi esettel foglal­kozni fog a párt vezetése. A Híd ólublói járási elnöke szerint azonban nincs semmi gond ezzel a koalícióval, Kočiš nyilván az SNS és a Híd számára is elfogadható volt, s a választás a helyi emberek érdekeit szolgálja. (Sme) A tanár is pályázhat támogatásért Indul a Bethlen Gábor Alap VERES ISTVÁN Budapest. A nemzetpolitikai célok hatékonyabb megvalósí­tása érdekében a magyar kor­mány január elsejétől létrehoz­za a Bethlen Gábor Alapot, amely egységesítené a határo­kon túlra irányuló támogatáso­kat. Ulicsák Szilárd miniszteri biztos elmondta, a törvény ér­telmében a határon túli kis- és középvállalkozások is igényel­hetnének támogatást, például Kis- és középvállalkozá­sok is igényelhetnének támogatást, például az uniós pályázatokhoz szükséges önrészre. az uniós pályázatokhoz szüksé­ges önrész befizetésére. Nem csak a diákok, de a magyar tan- intézményekben oktató peda­gógusok is pályázhatnak támo­gatásért saját maguk számára. További újdonság, hogy a ked­vezményezettek lehetnek olyan egyének is, akik nem vallják ma­gukat magyarnak, de házastársi vagy szülő-gyermeki viszony­ban vannak, illetve egy háztar­tásban élnek egy magát ma­gyarnak valló személlyel. Az alap költségvetését az évi mini­mum egymilliárd forinton kívül adományokból gyarapítanák. A tervezet szerint nagy hangsúlyt fektetnének a pénzek elosztásá­nál az átláthatóságra, a megíté­lés pártatlanságára és az elszá­moltatásra. Az egyes kollégiu­mokat pártfüggetlen kurátorok­kal töltenék meg, akik nyilváno­san üléseznének, és bár titkos üléseket tarthatnak, részben ezeknek is nyilvánosaknak kell lennük. A források elosztásánál viszont a MÁÉRT (politikai pár­tok tagjaiból összeállított) szak- bizottságai adnak iránymuta­tást a bizottságnak, amelydönta támogatásról. A bizottságot há­rom tag alkotná: Semjén Zsolt kormányfőhelyettes, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért fe­lelős helyettes államtitkár és Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. A megítélési folyamat két hónapig tarthat. A támogatások célja a tervezet szerint a határon túli magyarság szülőföldjén való egyéni és közösségi boldogulá­sa, anyagi és szellemi gyarapo­dása, nyelvének és kultúrájának megőrzése, az anyaországgal való kapcsolat fenntartása és erősítése. Nem tudják ki a hat „áruló", és már nem is akarják tudni - pedig jó lenne Fico: Radičová hazug ember Pozsony. A Koalíciós Ta­nács tegnap elfogadta az SDKÚ és az SaS javasla­tát: a főügyészválasztás módszerének módosítá­sával oldják meg a múlt héten kialakult koalíciós válságot: nyílttá teszik a titkos szavazást. ÚJ SZÓ-HÍR Ezt kezdetben ellenezte a KDH és a Híd, Iveta Radičová kormányfő is arról beszélt, hogy a változtatás ugyan el­képzelhető, de a következő fő­ügyészt még titkos szavazással keil megválasztani. Bugár Béla szerint azonban a Koalíciós Tanács ülésén mindenki belát­ta, hogy a nyílt szavazás jelenti az egyetlen garanciát. A ház­szabály módosításával nem­csak a főügyészválasztást válik nyílttá, hanem több, a parla­ment hatáskörébe tartozó funkciót is nyílt szavazással töl­tenek majd be. Robert Fico, a Smer elnöke a kormányfő vasárnapi nyilatko­zata miatt, amikor még a titkos szavazás mellett állt ki, hazug­nak nevezte Radičovát. „Hazug miniszterelnökünk van, és ezt rendre el fogjuk ismételni” - je­lentette ki Fico. Szerinte a mi­niszterelnök hazudik, hogy ha­talmon maradjon. Fico ellenzi a házszabály módosítását, és a nyílt szavazás bevezetését személyi kérdésekben, mivel ez szerinte a totalitárius társada­lomhoz való visszatérés lenne. Richard Sulik házelnök azon­ban úgy véli, hogy a választók­nak joguk van tudni, hogy az általuk megválasztott parla­menti képviselők kire adják voksukat. A nyilvános főügyészválasz­tás nem oldja meg a problémá­kat, melyekkel a koalíció az utóbbi időben küszködik, véli Miroslav Kusý politológus. „Hasonló helyzet állhat elő a legközelebbi vitás kérdésnél, mivel jelenleg csak egy konkrét ügy megoldására koncentrál­nak, nem pedig a hat Júdásra” - állítja Kusý. Hozzátette, nem tartja helyesnek a házszabály módosítását, ez ugyanis szerin­te a demokratikus elvektől való eltávolodást jelenti a tekintélyelvű rendszerek irá­nyába. A pártelnökök tegnap egysé­gesen állították, nem tudják, ki a hat „áruló” képviselő, de már nem is keresik őket. A Koalíci­ós Tanács után már nem is fon­tos, tudják-e, kik szavaztak Trnkára, állítja Samuel Abra­hám. „Elképzelhető, hogy a négy pártelnök közül egy tudja, kikről van szó, de hogy mind a négyen, azt kizártnak tartom. De ha nyilvános szavazással sem választják meg Čentéšt, akkor sehogy sem” - mondta lapunk kérdésére a politológus. Szerinte a hat képviselő nem meggyőződésből szavazott Trnkára.,Abban az esetben ezt nyíltan deklarálták volna. Valószínűbb, hogy zsarolni akartak, de hogy ennek van-e köze valamelyik pártelnökhöz, azt csak találgatni lehet” - ma­gyarázta Abrahám. (lpj, vps) INTERJÚ Ha Radičová bukna, bukik a kormány is (Tomáš Benedikovič felvétele) LAJOS P. JÁNOS A Koalíciós Tanács tegnapi ülése után a pártelnökök nyil­vánosan megerősítették, hogy támogatják Iveta Radičovát és a jelenlegi kormányt. Bugár Bélát, a Híd elnökét kérdeztük. A Híd is felsorakozik a Radičová-kormány mögött? A Híd nevében egyértel­műen újra megerősíthetem, hogy Iveta Radičová kormá­nyát támogatjuk, más kor­mányzási alternatíva elkép- zelheteden számunkra. Min­dent megteszünk azért, hogy a kormány stabilabb legyen. A nyilvános főügyészvá­lasztással biztosítani lehet, hogy sikerül megválasztani a koalíció jelöltjét? Igen, hacsak azok a képvise­lők, akik a múlt héti titkos vok­solásnál átszavaztak, nem is­métlik ezt meg nyíltan is. De akkor egyértelművé válna, hogy létezik valamilyen egyezség arról is, hogy milyen új koalíció alakulna. Szerin­tem azonban egyik átszavazó képviselő sem annyira bátor, hogy ezt meg merné tenni. Az­zal, hogy megváltoztatjuk a törvényt, nyílt szavazás lesz, Jozef Centéš meg lesz választ­va főügyésznek. A pártelnökök legalább tudják, hogy ki az a hat koalí­ciós képviselő, aki Dobroslav Trnkára szavazott? Ha tudnánk, akkor lépnénk. Azt sem tudják, melyik pártból vannak? Ez elég bi­zonytalanná teszi a koalíció jövőjét. Hát persze, hogy bizonyta­lan! Nem tudjuk, kik voltak az átszavazó képviselők. Van, aki azt mondja, azok között kell őket keresni, akik utoljára adták le a voksukat, van, aki azt, hogy azok között, akik az elején. De ez az egész csak vádaskodásba torkollik, ami­nek a vége akár bírósági tár­gyalás is lehet. Inkább a jövőt kell úgy megtervezni, hogy ilyen többé ne forduljon elő. Meddig bírhatja így ez a koalíció? Kitölti a négy évet? Szerintem igen. Valamennyi kormánypárt elnöke nyilváno­san kijelentette, hogy ezt a kormánykoalíciót támogatja Iveta Radičovával az élén. Ez­zel egyértelművé tettük, hogy ez a koalíció vagy kitart négy évig, vagy csak olyan új kor­mányjöhet létre, amelynek ez a négy párt nem lesz tagja. Ez figyelmeztetés mindenkinek, nem kalkulálhatnak azzal, hogy eltávolítják Iveta Radič­ovát és ez a koalíció fennmarad egy új kormányfővel. Tehát egyértelmű, hogy a hat kormánykoalíciós átsza­vazó célja Iveta Radičová megbuktatása volt? Nem egyértelmű, de nem lehet kizárni. A négy koalíciós pártelnök „hűségnyilatkozata” tehát arra jó, hogy megakadályoz­za a kormány bukását? Ez nem hűségnyilatkozat, azt mondtuk el, amit érzünk. Egyértelművé tettük, hogy ha valaki Radičová bukására spe­kulál, akkor ez nem fog neki be­jönni. Lehet úgy módosítani a házszabályt, hogy nyilvános legyen a főügyészválasztás? Szerintem igen, minden ko­alíciós pártelnök és frakcióve­zető ezt vallja, azok is, akik megváltoztatták véleményü­ket, akik eddig ellenezték a nyilvános voksolást. Látják, hogy ez az egyedüli biztonsá­gosmegoldás. Mikor kerülhet sor a ház­szabálymódosítására? A februári ülésen kerül első olvasatba, márciusban fogad­hatjuk el, áprilistól, májustól lehet érvényes ajogszabály. Tehát csak májusban lehet új főügyészt választani? Igen. Februártól a főügyész helyettese vezeti majd a hiva­talt. Inkább két-három hónap­pal csúsztatjuk a választást, mint hogy hét évig rossz fő- ügyészünklegyen. A PÁRTELNÖKÖK MONDTÁK Mikuláš Dzurinda, az SD­KÚ elnöke: A főügyészválasz­tással összefüggésben az el­múlt napokban több spekulá­ció is napvilágot látott, ezek között volt a kormány lehetsé­ges átalakítása, mint olyan al­ternatíva, amely egyszerűen megvalósítható a koalíciós fő­ügyészjelölt bukása esetén. Visszautasítunk minden ilyen spekulációt, sajnálatosnak tar­tom, hogy az SDKÚ-val is kap­csolatba hozták ezt. Ilyesmi a pártban sohasem merült fel. A koalíciós szerződés érvényes, mindannyian be akarjuk tarta­ni. Van kormányprogramunk, mindannyian teljesíteni akar­juk. A kormányfőnk Iveta Radičová, és a kormánykoalí­ció szilárdan kitart mellette. Ján Figeľ, a KDH elnöke: A főügyészválasztás nemcsak a kölcsönös bizalom tesztje, a koalíció állapotát is megmutat­ja, mivel nagyon fontos témá­ról szól. Jozef Čentéš a közös je­löltünk, és az is marad. Ez a té­ma azonban megmutatja azt is, hogy merre fejlődik a társa­dalmunk, azt, hogy ki kormá­nyoz Szlovákiában. Pártom ne­vében kijelenthetem, hogy tá­mogatjuk a kormányt és a kor­mányfőt, Iveta Radičovát. Richard Sulik, az SaS elnö­ke: A kormányzati szerepet a kormány összetételének isme­retében, és azzal a feltétellel vállaltuk el, hogy a kabinetet Iveta Radičová vezeti. Szá­munkra ez alapvető dolog. Az SaS megbízható partner. Visszautasítjuk, hogy hat gyáva áruló döntsön arról, milyen le­gyen a kormány összetétele. Határozottan kiállunk Iveta Radičová mellett, semmilyen kormányátalakítás, semmilyen változás nem elfogadható az SaS számára, (lpj)

Next

/
Thumbnails
Contents