Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-04 / 254. szám, csütörtök

8 Külföld ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 4. www.ujszo.com RÖVIDEN Nyugtatgatnak a görögök Athén. Az Athénban postá­ra adott levélbombák nem hozhatók kapcsolatba egyet­len nemzetközi terrorszerve­zettel sem - közölte tegnap a görög külügyminiszter. Di- mitrisz Drucasz elmondta, a görög kormány az első levél­bombák hétfői megjelenése után kapcsolatba lépett az összes athéni külképviselet­tel, hogy figyelmeztesse őket a postai küldeményekkel kap­csolatos veszélyekre. A ható­ságok azonosították, hogy melyik athéni postahivatal­ban adták fel az Angela Mer- kelnek német és Silvio Berlus­coni olasz kormányfőnek cím­zettlevélbombát. (MTI) Sarközy megint tagad Párizs. A francia elnöki hivatal teljes őrültségnek ne­vezte tegnap a Le Canard Enchainé hetilap vádját, mi­szerint Nicolas Sarkozy sze­mélyesen felügyeli a számá­ra kényes ügyeken dolgozó újságírók megfigyelését. A belső elhárítás nevük elhall­gatását kérő forrásaira hi­vatkozva a jól értesült szati­rikus hetilap azt állította: amint egy újságíró az elnök vagy hozzá közelállók szá­mára kínos nyomozásba fog, Sarkozy szól a titkosszolgá­latok vezetőjének, hogy fog­lalkozzon az illetővel. (MTI) Kizsuppolt romák Lyonból Lyon. A francia rendvé­delmi erők tegnap megkezd­ték egy roma tábor lakóinak eltávolítását a délkelet-fran­ciaországi Lyon központjából. Az AFP helyszíni tudósítása szerint a média munkatársait távol tartották az eseménytől, a tábort a csendőrség és a rendőrség gépjárművei vették körbe. (MTI) NATO-ajánlat Moszkvának Moszkva. Oroszország és a NATO akár azonnal meg­kezdheti az együttműködést az európai rakétavédelem ki­építésében, és a NATO érde­kelt ebben - jelentette ki moszkvai sajtóértekezletén Anders Fogh Rasmussen NA- TO-főtitkár. Elmondta, hogy erre vonatkozóan konkrét ja­vaslatokat adott át orosz partnereinek. (MTI) 150 év börtön hat bűnözőnek Zágráb. Súlyos börtönbün­tetéseket -15-től 40 évig tartó szabadságvesztést, összesen 150 évet - szabtak ki az Ivó Pukanie ismert horvát újság­író gyilkossági perének hat vádlottjára tegnap Zágráb­ban. A 2008-as Pukanic-gyil- kosság, amelyet egy sor más súlyos bűntény előzött meg, belpolitikai válságot idézett elő Horvátországban. (MTI) Bejött a papírforma: győztek a republikánusok, de ezzel csak kiegyenlítettebbé váltak az erőviszonyok az amerikai politikában Lényegében leszavazták Obama reformjait Washington. Megváltozik az Obama-elnökségjellege. Az eddigi kényelmes, két kama­rai többségre támaszkodó kormányzat kénytelen lesz elsajátítani a végrehajtó ha­talomban rejlő összes trükk és lehetőség kiaknázását an­nak érdekében, hogy megke­rülhesse az ellenségessé vált törvényhozást. ÖSSZEFOGLALÓ A republikánusoknak a képvise­lőházi többség megszerzéséhez 39 mandátumot kellett megszerezni­ük, de az előrejelzések szerint akár 60-at is elnyerhettek a demokra­táktól. A fölény óriási, minden ed­digi rekordot felülmúl. Nancy Pel- osi, az USA első női képviselőházi elnöke elveszíti hivatalát az új összetételű kongresszus januári megalakulásakor. A képviselőház új többsége ne­vében a leendő házelnök, John Bo- ehner kedd éjjel kijelentette: az amerikai nép világosan megüzente Obamának, hogy meg kell változ­tatnia irányvonalát. Obama még az éjjel felhívta Boehnert, és gratulált neki a győzelemhez. A két vezető arról is szót váltott, miként tudnak együttműködni a munkahelyte­remtés és a gazdaság fellendítése érdekében. Az elnök a szenátusi re­publikánuspárti kisebbség vezető­jének, Mitch McConnellnek is gra­tulált. A100 tagú szenátusban a repub­likánusoknak a jelenlegi helyeik megtartása mellett további 10 mandátumot kellett volna megsze­rezniük a felsőház elhódításához, de csak hatot tudtak, így a bravúr nem sikerült. A republikánusok az­zal sem elégedhettek volna meg, hogy kiegyenlítsék az erőviszonyo­kat, s elérjék az 50:50-es felállást, mert szavazati egyenlőség esetén Biden alelnök szava döntene, aki az alkotmány értelmében hivatalból a szenátus elnöke. Ami külön érde­kesség: a konzervatívok ugyanak­kor Mark Kirk révén meg tudták szerezni Obama megüresedett illi- nois-i szenátori mandátumát is. Alaszkában, Coloradóban és Wa­shington államban a szoros verseny Meg Whitman (balra) üzletasszonyon a rengeteg pénz sem segített, mert Jerry Brown lett Arnold Schwarze­negger utódja. Jobboldalt az USA első ázsiai származású kormányzója (a kisfiával), a rendkívül csinos Nikki Haley, aki indiai bevándorlók gyermekeként született Bambergben. A 38 éves hölgy Dél-Karolinában győzött. (TASR/AP-felvételek) miatt győztest feltehetően csak na­pok múlva hirdethetnek. Az ország egyik legnagyobb fi­gyelemmel kísért összecsapásában Nevadában Henry Reid, a szenátusi Boehner felmentést kapott a dohányzási tilalom alól Washington. Az amerikai képvi­selőház első női elnökének, Nan­cy Pelosinek meg kell válnia posztjától, és helyébe ajanuárban összeülő új törvényhozásban az alsóházi kisebbség eddigi vezető­je, John Boehner léphet. A politi­kus, aki november 17-én tölti be a 61 életévét 1991 óta Ohio állam 8. választási körzetének képvise­lője a szövetségi törvényhozás­ban, s 2007 óta az alsóházi ki­sebbségvezetője. Szokatlan figu­ra az egészségtudatos amerikai közéletben: a kongresszusban személyre szóló felmentést ka­pott a dohányzási tilalom alól. Boehner nem képzeli magát sem grandiózus politikai gondolko­dónak, mint mentora, Newt Gingrich, sem pedig vasmarkú irányítónak, mint közvetlen előd­je, Nancy Pelosi. Felemelkedése a republikánus párton belül a The Washington Post szerint egyfelől annak köszönhető, hogy - főleg az ohiói AK Steel támogatásának jóvoltából - rendkívül eredmé­Nancy Pelosi a távozó és John Boehner az új házelnök (TASR/AP) nyes a választási adomány- gyűjtésben, így bőkezűen tudta támogatni párttársainak kam­pányát, közöttük a hivatalos re­publikánus vezetés ellen lázadó, ultrakonzervatív Tea Party jelölt­jeiét. Másfelől sikerült Obama el­nök kérlelhetetlen ellenfeleként pozícionálnia magát. A kisebbség vezetőjeként kiválóan tudott élni az obstrukció eszközeivel. Az új elnök életét már rögtön hivatalba lépése után megkeserítette. Ami­kor Obama a kongresszus támo­gatását kérte a 814 milliárd dollá - ros gazdaságélénkítő csomagjá­hoz, az ohiói politikus már azelőtt sajtóértekezleten támadta meg az elképzelést, hogy azt az elnöknek módja lett volna a kongresszus­ban ismertetni. Érdemes tudni ró­la : Boehner a tavaly elhunyt vete­rán demokratával, Edward Ken­nedy szenátorral közösen terjesz­tett be egy gyermekvédelmi tör­vénytervezetet. (MTI) többség vezetője sikerrel verte vissza a Tea Party által támogatott Sharron Angle támadását. A de­mokratáknak John Manchin révén egy kulcsfontosságú szenátorvá­lasztást sikerült megnyerniük Nyugat-Virginiában, de Barbara Boxer által is Kaliforniában. A Ken- tuckyban republikánus színekben győzelmet arató Rand Paul és a Flo­ridában eredményes Marco Rubio lett az ultrakonzervatív Tea Party két első megválasztott szenátora. Jelölttársuk, Christine O'Donnell elbukott a demokrata Chris Coons- szal szemben. Ez utóbbi összecsa­pást Joe Biden alelnök megürese­dett helyéért vívták. Az USA 50 államából 37-ben vá­lasztottak új kormányzót is ked­den. A kormányzókat illetően a je­lenlegi arány 26:24 a demokraták javára, de itt is fordulat történt, a republikánusok legkevesebb 10-zel szaporították kormányzóik számát. Ennek azért lesz hosszú tá­vú, országos jelentősége, mert az áprilisi népszámlálás nyomán át­alakítják a szavazókörzetek határa­it, s ebben a folyamatban az álla­mok többségében a kormányzónak meghatározó szerepe van. A kor­mányzóválasztási küzdelmek talán legérdekesebb eredménye, hogy a két ciklust betöltő Arnold Schwar­zenegger utódjaként a demokrata Jerry Brown szerezte meg a kali­forniai tisztséget, pedig a republi­kánusok részéről ellenfele az a Meg Whitman üzletasszony volt, aki magánvagyonából több mint 140 millió dollárt költött a kampányra. Obama elnöknek minden jel sze­rint le kell mondania azokról a re­formokról, amelyeket a klímavál­tozás megakadályozása érdeké­ben, valamint az energia- és beván­dorlás-politikában kívánt megva­lósítani. Ehelyett inkább az olyan égető gazdasági problémák meg­oldására kell majd koncentrálnia, mint az 1000 milliárdot jóval meg­haladó államháztartási hiány és a 10 százalék közelében járó mun­kanélküliség felszámolása. Hangzatos fogadkozásaik elle­nére a republikánusoknak ugyan­akkor nincs elég erejük ahhoz, hogy megvalósítsák a leglátványosabb­nak szánt bosszút, és visszavonas­sák az általuk Obamacare-ként gú­nyolt egészségbiztosítási reformot. Az elnök ugyanis könnyedén meg tud vétózni minden erre irányuló kongresszusi kezdeményezést, a törvények államfői megsemmisíté­sét viszont csak a két ház együttes, kétharmados szavazattöbbségével lehetne felülbírálni. A Fehér Ház­nak egyúttal alaposan fel kell ké­szülnie arra, hogy a bíróságokon védelmezze meg a reformot, mert alkotmányellenességre hivatkozva eddig legalább 20 szövetségi ál­lamban kezdeményezték a vissza­vonását. (MTI, ű) Ceausescu nyugszik a bukaresti temetőben Szinte teljes bizonyosság MTl-HÍR Bukarest. A DNS-vizsgálatok megerősítik, hogy Nicolae Ceau­sescu volt román kommunista dik­tátor nyugszik a bukaresti Ghen- cea-temetőben, ahova az 1989-es kivégzése után temették el - közöl­te a Mediafax román hírügynökség. Ceausescut és feleségét, Elenát 1989-ben végezték ki egy katonai rögtönítélő bíróság verdiktje nyo­mán. A diktátor házaspárt titokban temették el az akkori hatóságok, semmilyen hivatalos papír nem ké­szült róla, ezért is kérte korábban a holttestek kihantolását a fiuk, Va­lentin Ceausescu. A titkolózás oka az volt, hogy akkor csak néhány napja ért véget a romániai forrada­lom, így attól tartottak, hogy az ak­kor tisztázatlan körülmények kö­zött elhunyt áldozatok hozzátarto­zói feldúlják a sírt. Azonban nem maradt titok a sírhely, hiszen a te­metés után nem sokkal már meg is jelölték a Ghencea-temetőben a két egymás mellett lévő sírt, amelyekre felkerült a két elhunyt neve. Az el­múlt húsz évben a helyszín a kom­munizmus iránt nosztalgiázok za­rándokhelyévé vált. Az exhumálást júliusban végez­ték el, a román törvényszéki orvo­sok pedig most megerősítették, hogy nagy valószínűség szerint Ni­colae Ceausescué az egyik holttest. Az orvosok a diktátor testvérétől és fiától vettek DNS-mintát, és ezek­kel vetették össze a sírból kiemelt leleteket. A törvényszéki orvosok szerint csak akkor lehetne teljes bi­zonyossággal megállapítani a holt­test kilétét, ha Ceausescutól még életében vettek volna DNS-mintát. Az orvosok közölték azt is, hogy a Ceausescu koporsójában talált DNS-minták jó minőségűek, ellen­tétben a feleségével. Viszont az ex­humálás így is elérte a célját. Nem múlt el a veszély Elhalasztott kivégzés Berlin/Párizs. Nem végezték ki tegnap reggel azt az iráni nőt, akit kövezés általi halálra ítéltek Tehe­ránban. Ezt először Szakine Mo- hammadi-Astiani berlini támoga­tói közölték, majd pedig Bemard Kouchner is megerősítette. A fran­cia külügyminiszter iráni kollégá­jával, Manusehr Mottakival beszélt erről telefonon. A nőt házasságtö­résben és gyilkosságban találták bűnösnek, és a Kövezés Elleni Bi­zottság nevű berlini mozgalom kedden még úgy tudta, hogy szer­dán akarják kivégezni. E bizottság szerint „a veszély fennáll, a kivég­zés bármikor megtörténhet”. Asti- ani esete hatalmas nemzetközi fel­háborodást váltott ki, az USA teg­nap újból felszólította Teheránt a halálos ítélet megváltoztatására, amit Irán a belügyeibe való beavat­kozásnak tekint. (MTI, TASR) A legszellemesebb orosz politikus távozott Csernomirgyin meghalt MTl-HÍR Moszkva. Elhunyt Viktor Cser­nomirgyin volt orosz miniszterel­nök. Tegnap hajnalban, 73 éves ko­rában érte a halál. Csernomirgyin 1992-től 1998-ig volt Oroszország miniszterelnöke, 2001 és 2009 kö­zött Ukrajnában dolgozott nagykö­vetként, s ezt követően kinevezték elnöki tanácsadónak, az elnök nemzetközi gazdasági együtt­működés kérdéseivel foglalkozó megbízottjának. Az orosz belpolitika egyik leg­színesebb egyénisége volt, szelle­mes és találó megjegyzései közül nem egy szállóigévé vált, jó néhány a legnépszerűbb humoristák reper- toátjába is bevonult. A leggyakrab­ban idézett miniszterelnöki mon­dása: „Jobbat akartunk, de úgy si­került, mint mindig.” Gorbacsovidején, 1985-ben gáz­ipari miniszter lett, ő szervezte meg Viktor Csernomirgyin (TASR/AP) a Gazprom konszernt, és első ve­zérigazgatója volt 1989-től 1992-ig, amikor kinevezték kor­mányfőhelyettesnek. Borisz Jelcin államfő egy műtétje idején, 1996 novemberében ő volt Oroszország megbízott elnöke. Csernomirgyint egy ideig Jelcin legvalószínűbb utódának tekintették, de Vlagyimir Putyin kiválasztása után visszavo­nult a nagypolitikától.

Next

/
Thumbnails
Contents