Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-30 / 275. szám, kedd
6 Régió ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 30. www.ujszo.com Bastrnák szerint a vesztes egyértelműen az MKP ígéretei teljesítését várja a győztestől V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. A szombati helyhatósági választások eredményeit elemezte tegnapi sajtótájékoztatóján Bastrnák Tibor leköszönő polgármester. „Magánszemélyként megkönnyebbülést érzek, mert ezentúl több időt tölthe- tek a családommal, politikusként viszont természetesen elégedetlen vagyok, hiszen a győzelem volt a cél” - mondta, hozzátéve: győzelem, de nem mindenáron. „Az ellenfeleim azonban mindenáron győzni akartak, amit az is jól mutat, hogy e cél érdekében tisztességtelen eszközöktől, hazugságok terjesztésétől sem riadtak vissza - mutatott rá. - Személyem lejáratását a kampánycsend ideje alatt is folytatták, amiért már feljelentést tettem.” A lejáratásba a szlovák országos média is bekapcsolódott, amikor a választások előtti egy-két hétben folyamatosan riogatták Komárom szlovákságát, egyrészt azzal, hogy a Híd extrémistákat vett a csapatába, másrészt azzal, hogy a városban állandó lakhellyel rendelkező külföldiek - főleg magyarországiak - fogják befolyásolni a szavazás végkimenetelét. A leköszönő polgármester kíváncsian várja ugyanakkor, hogy a hangzatos választási ígéretekből mit sikerül megvalósítania a győztes Anton Mareknak, akinek városi képviselőként tudnia kell, hogy az ideihez képest jövőre még kevesebb pénzből kell gazdálkodnia a városnak. Mint ahogyan azt is, hogy mik a polgármester, és mik a testület hatáskörei. ,Anton Marek arra alapozta eddigi kommunikációját a nyilvánosság felé, hogy mindenért, ami a városban történik, a polgármester a felelős. Várom, mikor fordít ezen a stratégián, és mikor kezdi majd a testületet hibáztatni, és elhárítani magáról a felelősséget” - mondta Bastrnák. A választások egyik nyertesének a Híd csapatát tartja, amelynek listájáról 11-en jutottak a képviselő-testületbe, hatan ráadásul újoncként. Politikai vesztese pedig szerinte egyértelműen az MKP, amely mindössze 6 mandátumot szerzett, és polgármestert sem tudott állítani. Ennek ellenére többen közülük szombaton éjjel boldogan keresték fel az új polgármester kampánystábját, ahol Marek mellett Stu- bendeket is megéljenezték. Aggódik viszont Komáromért, mert jól tudja, fejleszteni csak idegen tőkéből, további pályázati forrásokból lehet a várost. Komárom viszont szombaton ellenzékbe került. AJANLO November 30. (kedd) Bodrogszerdahely 7.45: Rendhagyó testnevelésóra néptáncmotívumokkal az alapiskolában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és néptáncpedagógus tartja, (ú) Gúta - 8.00: Zombori Ottó csillagász előadása a magán középiskola épületében. (ú) Bodrogszerdahely 9.15: rendhagyó drámapedagógia foglalkozás az óvodában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és néptáncpedagógus tartja, (ú) Bátorkeszi - 10.30: Zombori Ottó csillagász előadása az alapiskolában, (ú) Szomotor - 10.30: rendhagyó drámapedagógia foglalkozás az óvodában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és néptáncpedagógus tartja, (ú) Bodrogszerdahely 12,20: Rendhagyó testnevelésóra néptáncmotívumokkal az alapiskolában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és néptáncpedagógus tartja, (ú) Szőlőske - 15.00: Az aranyszőrű bárány - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és néptáncpedagógus tartja, (ú) Fülek - 16.30: Révész Johanna Szabadka gyöngyszemei című fotókiállításának megnyitójára a Vigadó előcsarnokában, ezt követően 17.00 órától Tarnóczi László A napútfestő nem vet árnyékot című könyvét mutatják be. (ac) November 30. - december 3. (kedd-péntek) Léva - 13.00-17.00 és 9.00-13.00: Karácsonyi könyvkiállítás és könyvvásár, valamint Néveri Viktória kézműves alkotásainak vásárlással egybekötött bemutatója a Reviczky Házban. Kedden, csütörtökön és pénteken 13-tól 17 óráig, szerdán 9-től 13 óráig látogatható a kiállítás, (fm) December 1. (szerda) Rimaszécs - 8.00: Zombori Ottó csillagász előadása az alapiskolában, (ú) Feled - 10.30: Zombori Ottó csillagász előadása az alapiskolában, (ú) Komárom - 18.00: íróolvasó találkozó Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíróval, riporterrel a Panta Rhei könyvesboltban, (vkm) A választási bizottság egyik tagja késett, így a szavazóhelyiséget is félórás késéssel nyitották meg Bajtán ugyanannyi szavazatot kapott a két jelölt Új polgármesterek Béla - Varga Mihály (független), Bény - Čákvári Éva (független), Bart - Hubač Sándor (Híd), Köbölkút - Mihalik Gábor (független), Helemba - Kosznovszki Henrietta (független), Garamkövesd - Ján Elzer (Smer), Kéménd - Benefi László (MKP), Kőhídgyarmat - Magát László (Híd), Leléd - Alexander Mezei (független), Libád - Gőz Imre (független), Kicsind - Pásztor Rita (Híd), Kiskeszi - Molnár Anna (független), Muzsla - Drapák Károly (független), Nána - Matuska Zsuzsanna (MKP), Kisújfalu - Kis Róbert (MKP), Ebed - Nagy Tibor (MKP), Garampáld - Gora Mónika (MKP), Ipolyszalka - Józsa János (független), Kisgyarmat- Gróf Katalin (független), Szőgyén - Szász Attila (független), Sárkány - Székely Beáta (független), Párkány - Ján Oravec (független), (guzsu) Béla/Bajta. Apárkányi választókörzethez 22 település tartozik. Ezek többségében - Bény, Garamkövesd, Leléd, Kicsind és Kisgyarmat kivételével - a választók az eddigi polgármesternek szavaztak bizalmat. GULYÁS ZSUZSANNA Többségében a független polgármesterjelöltek kapták a legtöbb szavazatot. Öt településen (Kéménd, Nána, Kisújfalu, Ebed és Garampáld) az MKP, három településen (Bart, Kőhídgyarmat, Kicsind) a Híd jelöltje győzött. Garam- kövesden a Smer színeiben induló Ján Elzer lett a polgár- mester. Bajtán nem választottak polgármestert, ugyanis mindkét jelölt, Struhár József (független) és Benkó József (független) is 147 szavazatot kapott. A részvételi arány Bajtán volt a legmagasabb (88,58%). A legkisebb részvételi arány (49,4%) Párkányban volt. A szavazatok összeszámolásával leggyorsabban Bélán végeztek. A választási bizottság tagjai elsőként érkeztek a Párkányi Körzeti Hivatal épületébe, hogy leadják a jegyzőkönyvet. Varga Mihály polgármester győzelme előre borítékolható volt, hiszen nem volt kihívója. Bajtán ketten szálltak ringbe a polgármesteri posztért. A választások napján az időjárási viszonyok miatt a választási bizottság egyik tagja és az írnok fél órát késett, így a szavazóhelyiséget is fél órás késéssel nyitották meg. A félórás csúszást pótolták: a bajtaiak 20 óra helyett 20.30-ig adhatták le szavazataikat. A 400 fős kisközségben nagyon kiélezett volt a választási kampány. Két független jelölt: Struhár József és Benkó József indult a polgár- mesteri posztért. Júniustól Struhár József polgármester ellen 21 feljelentést tettek. Az esetek többségében a bejelentő ismeretlen személy (vagy személyek) volt. Az összes vád hamisnak bizonyult. „Legutóbb a választások előtt egy nappal, pénteken járt itt a rendőrség. A feljelentések többsége a bajtai szeméttároló ügyével kapcsolatban érkezett” - nyilatkozott Struhár József. Nagy meglepetés az Érsekújvári járás legnagyobb községében: győzött Tóth Marián, a Híd jelöltje A kisebb településeken általában nagyobb volt a szavazókedv SZÁZ ILDIKÓ T ardoskedd/Barsbaracska. Szoros volt a küzdelem Tar- doskedden. Az Érsekújvári járás legnagyobb, 5272 lakosú községében csupán 152 szavazatkülönbséggel győzött a harminchárom éves Tóth Marián, aki a Híd színeiben indult a megmérettetésen. Juhágy György, a Magyar Koalíció Pártja polgármesterere, volt parlamenti képviselő, 955 szavazatot kapott a tardoskeddi lakosoktól, míg ellenfele 1107 szavazattal került a polgármesteri székbe. A helyiek 47,72 százaléka vett részt a választásokon, és az eddigi MKP-s fölényt jelentős mértékben sikerült megváltoztatniuk a képvivselő-testü- letben: 3-3 képviselővel az MKP és a Híd, 2 KDH-s és 4 független képviselő dönthet ezentúl a falu dolgairól. Tóth Marián a választási kampány során hangsúlyozta: nyitott a falu önkormányzata és a lakosok közti őszinte bárbeszédre, ezt szorgalmazza már évek óta Tardoskedden. A most megválasztott polgármester Dunaszerdahelyen bankigazgatóként dolgozik, választási programjában elsősorban a nagyközség gazdasági fellendítésének fontosságát emelte ki. A fiatal polgármester az új munkahelyek teremtésére, a vállalkozások fellendítésére helyezi a hangsúlyt, valamint a tardoskeddi termálvíz nem csak üdülési, hanem fűtési célokra való kihasználására és a kliensrendszer visszaszorítására. A tardoskeddiektől megtudtuk: eddig még soha nem szembesültek ilyen agresszív, személyeskedő kampánnyal. Az MKP és a Híd közti harcok év elejétől rányomták bélyegüket minden községi rendezvényre. Az Érsekújvári járás egyik legkisebb településén, Barsbaracskán Hajtman Béla polgármester-helyettestől megtudtuk, hogy tíz nappal a választások előtt derült ki, Ján Markovičot, a falu addigi polgármesterét pártja, az SDKU mégsem indítja a hely- hatósági választásokon. Csaknem kétszáz lakos petícióban tiltakozott ez ellen, sőt akadtak, akik a döntés ellenére bekarikázták a volt polgármester nevét, az ő szavazataik természetesen érvénytelenek voltak. A faluban a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a 886 lakos közül 536 szlovák és csak 342 magyar, ennek ellenére Barsbaracskán győzött Tibor Černák az MKP jelöltje, a lakosok meglepően nagy számban 71,67 százalékban járultak a szavazóurnához. Kevesen tudtak a lehetőségekről Ifjúsági programokra lehetne pályázni SZÁSZl ZOLTÁN Rimaszombat. Kevesen pályáznak az Ifjúság Lendületben Programból a Rimaszombati járásban, pedig sok jó ötletet megvalósíthatnának a civüek ennek a támogatási alapnak a forrásaiból. Szlovákiába az Európai Bizottság és Európai Parlament ifjúságpolitikai programjára évente több mint 2,15 millió euró támogatásból lehetne pályázni, de ezt a pályázati keretet nem mindig merítik ki teljesen. A Iuventa ügynökség és a Fundament Polgári Társulás a múlt pénteken tartott szakmai konzultációs napot Rimaszombatban. A hátrányos helyzetű régióban olyan diákcsereprogramokra, hálózatépítésre, tanfolyamokra, szakmai képzésekre, öntevékeny csoportok elképzeléseire lehetne pályázni, amelyek az itt élő fiatalokat szolgálnák. A városban egyedül a Relax Szabadidőközpont pályázott sikerrel ilyen célra. A Fundament Polgári Társulás is pályázik az Ifjúság Lendületben Program forrásaira - egy olyan önkéntesi hálózat kialakítását tervezik, amely a rima- szombati török vár megmentésében vállalna aktív szerepet - emellett pedig egyfajta közvetítő szerepet is vállalt. A beérkezett pályázatokat évente ötször értékelik ki. fia ország egyik legidősebb választópolgára, Kálmán Mihály 103. évében jár. lllésházán adta le voksát a szombati helyhatósági választáson. (Grendel Ágota felvétele)