Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-29 / 274. szám, hétfő
www.ujszo.com UJSZO 2010. NOVEMBER 29. Közélet 3 y,-. Milan Ftáčnik, Pozsony új főpolgármestere ünnepli a győzelmét és Robert Ficóval ölelkezik, csupán vereséget szenvedett. Dzurinda szerint Vášáryová nem rontott el semmit, (Fotó: SITA (2) és ČTK) Pozsony „elesett": a rendszerváltás óta nem volt baloldali főpolgármester a fővárosban Piruló nagyvárosok Pozsony/Kassa. Szlovákia két legnagyobb városát baloldali polgármester vezetheti a következő négy évben. A főváros élére a rendszerváltás óta eddig minden ciklusban jobboldali jelölt került - most nem. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Milan Ftáčnik, Ligetfalu eddigi polgármestere függetlenként, a Smer támogatásával lett befutó. 59 457 szavazatot szerzett, a második helyen végző Magda Vášáryová (SDKÚ-KDH-SaS- Híd-OKS) 40 438-at. Ján Budaj- ra 23 813-an szavaztak. A 45 fős fővárosi képviselő-testületben viszont jobboldali többség lesz, 30 képviselői helyet szereztek. Gri- gorij Mesežnikov szerint az eredmény nem azt jelenti, hogy a jobboldal elvesztette Pozsonyt, mivel Vášáryová és Budaj közösen többet kapott, mint Ftáčnik. „A Smer valószínűleg fel akaija majd használni Ftáčnikot céljai eléréséhez, nem lesz azonban könnyű dolguk, mivel a képviselő-testületben nincs többségük” - magyarázta Mesežnikov. Ftáčnik egyébként az első Dzu- rinda-kormányban oktatásügyi miniszter volt, az SDĽ színeiben. Főpolgármesterként szeretné, ha a lakosok könnyebben tájékozódhatnának a város ügyeiről és hatékonyabban befolyásolhatnák a képviselő-testület munkáját. Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke szerint Ftáčnik győzelme nem feltétlenül jelenti azt, hogy Vášáryová valamit rosszul csinált. Pozsony-Óvárosban az SDKÚ-s parlamenti képviselő, Tatiana Rosová győzött. Ligetfalu polgármesteri székébe visszatér VlaPozsonypüspöki élén marad Ozsvald Erzsébet, a Híd jelöltje, akit egy széles - jobb-bal koalíció támogatott. dimír Báján, Pozsony megye korábbi elnöke, aki már irányította ezt a városrészt is. Pozsonypüspö- ki élén marad Ozsvald Erzsébet, a Híd jelöltje, akit egy széles - jobbbal koalíció támogatott. Oroszváron is az eddigi polgármester, Dušan Antoš győzött, pedig ellene bűnvádi eljárás folyik gyanús földügyietek miatt, nemrég a rendőrség is előállította. Kassa főpolgármestere Richard Raši, a Smer és a Híd jelöltje, a szavazatok 36 százalékát sikerült megszereznie. Őt követte 32 százalékkal František Knapík, az SDKÚ-MKP-OKS-Zöldek közös jelöltje. A képzeletbeli dobogó harmadik helye Marek Kažimír független jelölté, aki a voksok23,6 százalékát szerezte meg. A képviselő-testület kérdésében szoros eredmény alakult ki, a jobbközép pártok 19 mandátumot, a Smer a Híddal 18-at szerzett, további három helyen osztozik a HZDS, az SOSésazEDS. (SITA, TASR, vps) Robert Fico szerint választóit mobilizálta, hogy a Smer nem lett a kormány tagja Országosan a baloldal volt sikeresebb ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az önkormányzati választások eredményei a függetlenek és a baloldal egyértelmű győzelméről vallanak. A Smer által indított vagy támogatott jelöltek sokkal több helyen voltak befutók, mint a jelenlegi kormánypártok favoritjai. Mikuláš Dzurinda elismerte a jobboldal vereségét. A nyolc megyeszékhely közül csak egy városban lesz polgármestere a kormánypártoknak, Nagyszombatban Vladimír Butko, a KDH jelöltje. Ajobboldal támogatásával győzött Besztercebányán a független Peter Gogola, ez kisebb meglepetésnek számít, hiszen a város eddig hagyományosan baloldali volt. A Smer jelöltje, a volt közlekedési miniszter Ľubomír Vážny csak a második lett. Nyitrán a jelenlegi polgár- mester, Jozef Dvonč folytathatja pályafutását, aki viszont a szlovák jobb- és a baloldal támogatását is magáénak tudhatja, a KDH mellett ugyanis a Smer, az SNS és a Zöldek pártja is támogatta. Smeres függetlenek A Smer jelöltje két helyen tudott győzni, Kassát a volt egészségügyi miniszter, Richard Raši (Smer-Híd koalíció), Zsolnát peRichard Raši. Úgy tűnik, a Smer jelöltjei kötelezően vörösborral ünnepelnek (TASR-felvétel) dig Igor Choma vezeti. Mindkét városban jobboldali polgármester volt eddig. A Smer támogatásával függedenként győzött Milan Ftáčnik Pozsonyban, Richard Rybníček függetlenként Tren- csénben. Teljesen függedenül indult és elsöprő fölénnyel nyert Eperjes eddigi polgármestere, Pavel Hagyari. A nyolc megyeszékhely éléről hat eddigi polgármester távozik, csak ketten maradnak pozíciójukban. Összességében a legtöbb posztot, 979-et a függetlenek szereztek meg. A Smer jelöltjei 599 helyen voltak sikeresek, őket követik a kereszténydemokraták (KDH) 161 hellyel, harmadik az SDKÚ, amely 159 polgármesteri posztot szerzett, a negyedik pedig az MKP 129 polgármesteri hellyel. Sok jelölt tudatosan döntött úgy, hogy függetlenként indul, véli Darina Malová politológus. „A társadalmat eléggé megosztják a politikai pártok, ezért egyes jelöltek függedenként indulnak, hogy minél szélesebb szavazói rétegeket szólíthassanak meg” - állítja a politológus. Szerinte a választók nagy része másfajta politikát szeretne. Dzurinda is elismerte a vereséget Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke elismerte, hogy az ön- kormányzati választásokon a baloldal jelöltjei sikeresebbek voltak, mint a jobbközép pártoké. „Nem ismerek egyetlen olyan politikust vagy sportolót sem, aid a vereséget könnyen viselné. Az igazság viszont felszabadít” - mondta Dzurinda tegnap a TA3 televízió műsorában. Robert Fico, a Smer elnöke elmondta, pártjában nagy viták folytak arról, lüket érdemes támogatni. „Úgy érzem, sikerült mindenkivel megértetnem, nem az a fontos, hogy párttag induljon, hanem hogy olyan jelöltet támogassunk, áld valóban nyerhet” - magyarázta Fico. Szerinte a baloldali választók hatalmas szavazókedvének oka abban az elégedetlenségben keresendő, hogy a parlamenti választásokat követően nem a legtöbb szavazatot kapott párt, a Smer került kormányra. Hasonlóan vélekedik Rastislav Tóth politológus is. Szerinte a viszonylag magas választási részvétel is az emberek elégedetlenségét tükrözi. „A polgárok nincsenek megelégedve ezzel a kormánnyal. A pártelnökök tudatosíthatnák, hogy ez a szavazás nemcsak a helyi, hanem az országos viszonyokról is szólt” - fejtette ki Tóth. (SITA, TASR, vps) A PÁRTOK REAKCIÓI Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke: A balközép pártok sikeresebbek voltak, mint a jobbközép. Nem ismerek sem sportolót, sem politikust, aki könnyen fogadná a vereséget. De ha egy versenyben az egyik nyer, nem jelenti, hogy a másik hibát követett el. Csak azt, hogy az egyik jobb volt. Robert Fico, a Smer elnöke: Ftáčnik sikere a Smer óriási sikere. 2006-ban a Smer támogatásával 760 polgármester győzött, most kétszázzal több. Peter Bobula (KDH): A választások megmutatták, hogy a KDH a három legerősebb párt közé tartozik az önkormányzati politikában. A megyei városok szintjén a KDH mentette meg a kormánykoalíció becsületét. Simon Zsolt (Híd): Átlagon felüli eredményeket értünk el Besztercebánya és Kassa megyében, Nyitrán rosszabb a helyzet, Pozsonyban egész jók voltunk. Rányomta a bélyegét az eredményeinkre, hogy alsóbb szinteken még nincsenek kiépítve a pártstruktúrák. Peter Hladký (SaS): A párt szempontjából pozitívnak tartom az eredményeket, számunkra ez egy új tapasztalat. Magda Vášáryová jó főpolgármester lett volna. A kormánypártok feladata, hogy kiértékeljék az eredményeket és tanuljanak belőlük. Andrej Danko (SNS): Büszke vagyok a nyitrai koalícióra, ahol megmentettük a nemzeti érdekeket. Pozsonyban egyensúlyba került a bal- és jobboldal, (sán) A MEGYESZÉKHELYEK POLGÁRMESTEREI MONDTÁK Richard Raši, Kassa (Smer-Híd-koalíció): Teljesíteni akarom a választási programomat, de ehhez hosszabb időre lesz szükség. Peter Gogola, Besztercebánya (független): „Örömet; megkönnyebbülést érzek, és kissé meg is lepődtem a meglepően jó eredményen. Jozef Dvonč, Nyitra (Smer-KDH-SNS-Zöldek): Javítani kell a hivatal és az állampolgár közti kapcsolatot, megoldani a közlekedés és a parkolás kérdését. Pavel Hagyari, Eperjes (független): Kellemesen meglepett, hogy Eperjes polgárai a munkát értékelték, és nem csak a politikai hovatartozást vették figyelembe. Richard Rybníček, Trencsén (független): Azt kívántam, minél többen menjenek el választani, hogy a miniszterekkel és a kormánnyal való tárgyalásokon erős mandátumom legyen. Vladimír Butko, Nagyszombat (KDH): „Az első intézkedéseim nem lesznek bombasztikusak, elkezdjük a választási programunk teljesítését. Igor Choma, Zsolna (Smer-Zöldek-HZDS-HZD): Nem vártam ekkora győzelmet, meglepett. Ez valószínűleg arról tanúskodik, hogy az előző vezetés nem volt jó. (sán) Képviselők pártállása párt, koalíció képviselők száma arány (%) független 4 764 22,66 KDH 2 591 12,32 SDKÚ 1 772 8,43 Híd 908 4,31 SaS 212 1,00 Smer 4 576 21,76 SNS 938 4,46 HZDS 1 245 5,92 MKP 1 194 5,68 KDH-SDKÚ 251 1,19 HZDS-Smer 204 0,97 SaS-SDKÚ 108 0,51 SNS-Smer 100 0,47 Híd-MKP 53 0,25 Híd-Smer 30 0,14 Híd-SDKÚ 27 0,12 A táblázat a parlamenti pártok, az MKP es a HZDS helyi képviselőinek számát tartalmazza. Forrás: statisztikai hivatal Polsármesterek pártállása párt, koalíció polgármesterek száma arány (%) független 979 33,67 KDH 161 5,53 SDKÚ 159 5,46 Híd 95 3,26 SaS 20 0,68 OKS 3 0,10 Smer 599 20,60 SNS 60 2,06 MKP 129 4,43 HZDS 78 2,68 KDH-SDKÚ 78 2,68 HZDS-Smer 73 2,51 SNS-Smer 33 1,13 KDH-SNS 25 0,85 Híd-Smer 20 0,68 Híd-MKP 19 0,65 A táblázat a parlamenti pártok, az MKP és a HZDS polgármestereinek számát tartalmazza. Forrás: Statisztikai Hivatal A megyeszékhelyek vezetői I város polgármester Pozsony Milan Ftáčnik (független, a Smer támogatásával) Nagyszombat Vladimír Butko (KDH) Trencsén Richard Rybníček (független) Nyitra Jozef Dvonč (Smer-KDH-SNS-Zöldek) Zsolna Igor Choma (Smer) Besztercebánya Peter Gogola (független, az SDKÚ-KDH- SaS-Híd támogatásával) Eperjes Pavel Hagyari (független) Kassa Richard Raši (Smer-Híd koalíció)