Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-12 / 261. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 12. www.ujszo.com SZEMPONT Ovizsaruk Talán tényleg igaz, hogy az ember, amit elképzel, meg is valósítja. Az Arnold Swartzenegger alakította óvóbácsi meséje a ,jöttment” filmek kategóriába tartozott: levetítik, az „alkotók” bezsebelik a pénzt és pár év múlva már senki sem emlékezik rá. Mégse valószínű, hogy a fegyveres testület tagja óvóbácsi akarj on lenni. Ez még a hollywoodi álomgyártól is túlzás. De lám! Mire nem képes az emberi képzelet! Hát még ha a körülmények kényszerítő erővel hatnak rá. Komoly, meglett emberek, a rendőri testület tagjai óvónői képesítést óhajtnak szerezni. Tömegesen. Vagyis óvóbácsi-képesítést. Miért? Emelni kell az egyetemet végzett rendőrök számát. így határoztak felsőbb szinten. Lehet, hogy le is jött parancsba. Ám a parancs második fele elkallódott. (Bár ilyesmi a rendőrségen biztosan a lehetetlenséggel határos.) A parancsnak az a része, hogy milyen diplomát szerezzenek az alárendeltek. Mert szerezhetnek - elvileg - balett-tanári képesítést, esetleg menyétidomító diplomát. De ők óvónői képesítést akarnak. Miért? Mi lehet az ősok, mely fegyverforgató férfiakat arra kényszerít, hogy érdeklődve forduljanak a kisdedek nevelése, a gyurmázás és a vízfestékezés, a bújócska és a közös délutáni alvás eddig számukra zárt világa felé? A bűn üldözésében megfáradt rendőrjeink számára nyilván ez tűnt a legkönnyebben megsze- rezhetőnek. Lehet, hogy e szép új világ új bűnözőivel máshogy kell felvenni a harcot, mint eddig. Kitéptél egy bankautomatát a falból? Mars ä sarokba! Elsikkasztottál kétszáznegyvenhét milliót? Adok én neked! Leütöttél egy benzinkutast? Várj csak, jön a Mikulás, de nem kapszajándékot! Talán fordítva is működne a dolog. Egy fegyveres, a közelharcban jártas rendőr nagyobb rendet tud tartani az óvodában, mint egy óvónéni. Nem etted meg a főzeléket, Józsika? Egy yokogerivel a földre küldelek és már jön is érted a rácsos autó. Majd anyád utánad viszi a fogkefét. Nem találod a cumidat, Pistike? Hogy Bandika eldugta? Na gyere csak ide a hazugságvizsgáló készülékhez. Szóval hazudtál. Ilyen nagy kisgyereknek egyébként sem kell cumi. Majd a sötétzárkában leszoksz róla. Mit csináltál, Krisz- tinka? Be-ka-kál-tál? Kopaszra nyírni és sipirc a női börtönbe! Beszélő letiltva! Még nem tud beszélni? Gügyögés is letiltva! Persze, ez csak vicc. Messze nem olyan jó, mint némely rendőrvicc. Az állampolgárok nagy részének nyilván ugyanaz a véleménye: a kutyát sem érdekli, milyen vacak hivatalos papírja van egy rendőrnek. Szerezze vissza az ellopott biciklimet. Kapja el azt a szemétládát, akilopjaabenzintaz autómból. Érje el, hogy ne támadjanak, kötözzenek meg és ne fosszanak ki védtelen nyugdíjasokat, ne száguldozzanak motorosok százkilencvennel a város utcáin. Azért rendőr. Nem ovizsaru. Nem valószínű, hogy a bűn megijed a diplomától. Különösen nemegyóvónőitől. Tóth Ferenc A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZEMSZÖG Modern népvándorlás A lassan felkelő nap gyenge sugarai épphogy megvilágítják a keskeny külvárosi utcát a szürke őszi reggelen. Attila és négy társa halkan zárja be maga mögött a nagy ház ajtaját, és siet az utcán parkoló szlovák rendszámú autóhoz. A korai órának előnye is van, az utcák még kihaltak, az utak üresek, a zöld Škoda kombi gyorsan halad távoli célja, a müncheni olimpiapark felé. Egy állványokkal körülölelt, felújítandó ház vár ott, 12-13 óra munka, kollégák, és remélhetőleg még jó néhány hét az öt felvidéki magyar fiúra. Közel két éve élnek Németországban, egy idős horvát asszony városszéli házában, s járnak építkezésről építkezésre. Állandó munkájuk nincs, eddigi leghosszabb megbízatásuk 2 hónapig tartott, de ez, mint mondják, otthon sincs másként, az építőipar már csak ilyen. Rendszeresen böngészik az újságok álláshirdetéseit, „reklámozzák magukat” ismerősök, barátok, kollégák által, s a volt megbízók is jelentkeznek újra és újra, elégedettek a fiatal magyar férfiak ügyes, pontos, olcsó munkájával. A néhány nap, esetleg hét kényszerszabadság alatt hazautaznak, kölcsön- és lízingrészieteket fizetnek, vásárolnak, majd elindul a zöld Škoda, megpakolva hazai ennivalóval és élményekkel a bajor fővárosba. „A drágább dolgokat, a ruházatot, munkaeszközöket, szerszámokat igyekszünk otthon beszerezni. A lakással is spórolunk. Elég szűkösen vagyunk öten két kis szobában, meg az egy autóban is a szerszámokkal, munkaruhákkal, de csak így lehetünk olcsóbbak. Még így is többet teszünk félre, mint ha Szlovákiában vagy Magyarországon dolgoznánk. Pár év és végleg hazamehetünk” - mondják. Órabérük 9-10 euró - még -, mert a valamikori Jugoszlávia és Szovjetunió országaiból nagy számmal érkező legális vagy illegális bevándorlók ennél is olcsóbban kínált munkaereje hamarosan Attiláékat is konkurenciaharcra és engedményekre fogja kényszeríteni. Csakúgy, mint az algériai tányérmosókat Franciaországban, az afrikai mezőgazdasági munkásokat Spanyolországban vagy az ausztriai és német háztartásokban tevékenykedő magyar, szlovák, lengyel ápolókat és takarítókat. A kivándorlás nem új keletű, nem is huszadik századi. Évszázadokkal ezelőtt vállalkozó kedvű, kalandvágyó, földbirtokot remélő vagy az igazságszolgáltatás elől menekülő újvilágba hajózókkal kezdődött ez a folyamat, mely Magyarországot legerőteljesebben a 19. és 20. század fordulóján érte el, amikor József Attilát idézve: „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”. A kivándorlási hullám az 1905-1907-es években tetőzött, s leginkább a felvidéki területeket érintette, több ottani megyében egész járások néptelenedtek el. Az ok, amiért az emberek elhagyják a hazájukat, határokon, sivatagokon kelnek át, óceánjárókra szállnak vagy kis lélek- vesztőkön szelik át a tengert és teszik kockára életüket sokféle, de szintén nem új. Az Egyesült Nemzetek Szervezete által világszerte mintegy 200 millióra becsült emigráns nagy része menekült. Háború, faji, vallási, nemzetiségi, politikai üldöztetés áldozatai: második világháború, Jugoszlávia, Irak, Afganisztán, Palesztina, sorolhatnánk. Attila a kivándorlók másik nagy csoportjába tartozik, a gazdasági megfontolásból fejlettebb, magasabb életszínvonallal rendelkező államokban munkát vállaló közel 70 millió emberhez. A jobb élet utáni vágy sem új, nem a mai világ szülötte. Új azonban a reakció a világméretű be- és kivándorlásra. Míg korábban az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália szívesen fogadta be a termelőerőt jelentő menekülteket, Németország kereste a munkabíró vendégmunkásokat, a mai vüág menekültjeit társadalmi és gazdasági tehernek nyílvánítják, az Attilákat pedig az ország jólétét és anyagi biztonságát veszélyeztető tényezőnek. Az érintett államok illetékes szervei törvényeket hoznak, módosítanak, intézkedéseket foganatosítanak, bizottságokat, ellenőrző szerveket hoznak létre, melyek célja a külföldiek hazai munkaerőpiacra áramlásának szabályozása, illetve főként szigorítása. Mexikóiak határőrök által üldözve szöknek észak-amerikai területekre, Kelet-Európa országaiból ezrével érkeznek a legális és illegális munkavállalók Nyugat-Európába, a Közép- Keletről Görögországon át az EU területeire, a Kanári-szigetekről Spanyolország partjaira, s csupán a hivatalos adatok szerint százezer szlovák állampolgár dolgozik Nagy-Britanniá- ban, hatvanezer Németországban. Becslések e számok kétszereséről beszélnek. Tény azonban az is, hogy e modern migráció nélkül, melytől Európa olyannyira tart, vén kontinensünk már létezni sem tudna. A lakosság elöregedésének gondjával küzdő Németország képtelen lenne kelet-európai ápolók, háztartási alkalmazottak, egészségügyi nővérek nélkül biztosítani idős polgárai gondozását, főként az ezt a célt szolgáló intézmények és otthonok alacsony száma miatt. Külföldi gyermekgondozó nélkül pedig a még produktív életkorú férfiak és nők közül is sokan kényszerülnének feladni hivatásukat. Európa mezőgazdasági fellegvárának, Spanyolországnak zöldség- és gyümölcstermelői sem tudnák megtartani versenyképességüket, ha több tízezer hektáros hatalmas üvegházaikban nem illegális afrikai bevándorlók dolgoznának a hazai átlagnál alacsonyabb bérért. El kell fogadnunk, hogy a valamikori világkép végérvényesen felbomlott s az egynemzetiségű, ugyanazon kulturális, vallási, társadalmi hagyományokra épülő országok ideje a modern nép- vándorlás korában már lejárt. Multikulturális, többnyelvű, ke- resztény-zsidó-iszlám tradícióval rendelkező társadalom alakult vagy alakul ki. A folyamat megállíthatatlan, főleg az egyesült, egyesülő Európa és a globalizálódó világ idején. A néhai gyarmatnagyhatalmakat - Franciaországot, Angliát, Németországot - természetesen előbb érte el az átalakulás, mint a sokáig izolált Kelet-Európát. De elérte, legalábbis hamarosan eléri. S ahelyett hogy az „őslakosok” a munkanélküliség vagy a bűnözés növekedését, az élet- színvonal csökkenését látnák az újonnan érkezőkben, jó lenne inkább a lehetőségeket, a fejlődésnek új irányait, egy új világ- szemlélet, tudás, tapasztalat megismerésének előnyeit felfedezni bennük. Régen hosszú, költséges tanulmányútra keltek azok, akik tanulni, újat látni, megismerni akartak, és elég tehetősek voltak ehhez, ma hozzánk, országainkba érkezik ez a lehetőség, ha beengedjük és élünk vele. Kovács Zsuzsa, München
