Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-12 / 261. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 12. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Megkezdődött az MSZP-hez kötődő intézményi és alapítványi hálózat felülvizsgálata, érzékeny kérdés került terítékre a pártban a Táncsics Alapítvány feladatai és működése kapcsán: egyesek „kihúznák” Gyurcsány Ferenc kuratóriumi elnök alól a szervezetet, mások csak a Kapcsolat.hu finanszírozásának átalakítását tartanák indokoltnak - írta a Nép- szabadság. A lap úgy tudja, hogy a volt kormányfő Chartatüntetésen való szerepvállalása után azMSZP-bennéhányan felvetették: ha a jövőben sem kooperál a párt többi vezetőjével, érdemes elgondolkodni akár azon is, hogy „kihúzzák alóla” a T áncsics Alapítványt. A Népszabadság forrásai szerint nem valószínű, hogy ez megtörténik, de némi változás et- tőlfüggetlenül islehet. (MTI)- Ha engem választanak polgármesternek, legalább annyi munkahelyet teremtek, ahány választási óriásplakát van a környéken. (Peter Gossányi rajza) Az eszeveszett magyar törzsi táncra ma már nem szlovák harci dobolás a válasz Radičová szendvicsembere Ján Slota nyugodtan felcsaphatna a jelenlegi kormány fizetett szendvicsemberének, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke e héten ugyanis olyan reklámot csinált az Iveta Radičová vezette kabinetnek, amelyet ez talán meg sem érdemelt. MOLNÁR IVÁN A nemzetiek vezérének ehhez ráadásul semmi olyasmit nem kellett tennie, ami ne lett volna ínyére, elég volt önmagát adnia. A gyufát természetesen ezúttal is a „bozontos mongol lovacskáikon száguldozó” magyarok húzták ki, Slota szerint ugyanis a Magyar Állandó Értekezlet múlt heti összejövetelén elhangzott szavak „a magyarok mozgósításáról, a világ összes magyaljának lajstromba vételéről és az egységes magyar nemzetről” bizonyítják, igaza volt, amikor arra figyelmeztetett, hogy Magyarország nem akarja tiszteletben tartani a trianoni békeszerződést. Az Orbán Viktort Hitlerhez hasonlító pártvezér egyúttal bírálta a szlovák kormányt, amiért szerinte tétlenül figyeli az eseményeket, külön figyelmeztetve, hogy a pozsonyi kormánnyal ellentétben „az SNS nem kívánja lebecsülni ezt a problémát”. Mi ebben a reklám a jelenlegi kormány számára? Csak annyi, hogy Slotának újra sikerült felhívnia a figyelmet arra, hogy ha Robert Ficóval együtt újra ők alakíthattak volna kormányt, a két ország között azóta valószínűleg háborús uszítás folyna, aminek a keserű levét elsősorban a szlovákiai magyarok innák meg. Sok mindenért jogosan szidhatjuk ugyanis a Radičová-kormányt, egyet azonban el kell ismernünk: az Orbán-kormány masszív nemzeti kampányát úgy kezeli, amint azt egy magát függetlenek tekintő ország kormányának kezelnie kell: egyszerűen Magyarország belügyének tartja. Mindannyian nagyon jól emlékszünk még a Fico-kormány utolsó hónapjaira, amikor a szlovák kormány üléseit a magyar parlament ülésnapjaihoz igazították, és minden egyes magyar szellentésre komplett szlovák becsinálás volt a válasz. A magát büszkén nemzetinek nevező Fico-kabinet idején paradox módon Szlovákia lassan, de biztosan kezdte feladni függetlenségét, hiszen csaknem az egész belpolitikáját a Magyar- országhoz fűződő viszony, és a magyar politikai döntések befolyásolták. A Radičová-kormány legnagyobb ellenségeinek is el kell ismerniük, hogy e téren jelentős előrelépés történt, még ha az Orbán-kabinet igyekszik is mindent elkövetni azért, hogy ez ne így legyen. Hazudnánk azonban, ha azt állítanánk, hogy a Radičová-ka- binet teljesen új politikai kultúrát hozott a szlovák közéletbe. Az eszeveszett magyar törzsi táncra ma ugyan már nem szlovák harci dobolás a válasz, azonban a mai kormánypártok képviselői is politikusok, és mint ilyenek, elsősorban a választók vélt vagy valós érdekeit tartják szem előtt. Ráadásul a mai kormánypárti politikusok jelentős részének is komoly előítéletei vannak a szlovákokkal szemben. Azt hiszik ugyanis, hogy a szlovák választóikat elriasztják azzal, ha nyitottabbak a kisebbségek felé, megadva nekik azokat a jogokat, amelyek egy magát demokratikusnak nevező országban megilletnék őket. Emiatt a kisebbségekkel kapcsolatos összes törvényjavaslatuk felemásra sikeredett, hiszen fél szemmel még mindig a Fico-kormány által felhergelt nacionalista választókra kacsingatnak, megfeledkezve arról, hogy a választók politikai ízlését maguk a politikusok is formálják. Ha ezen nem sikerül változtatniuk, akkor módosíthatják ugyan a nemzetiségeket érintő törvényeket, beszélhetnek polgári kormányról, négy év múlva újra visszatér Fico, és minden kezdődhet elölről. JEGYZET Tékozlás LŐR1NCZ ADRIÁN Az USA-ban 2007 elején jelentkező, majd Európát ugyanazon év augusztusában elérő gazdasági válság országunk lakosságának négyötödét arra ösztönözte, hogy módosítsa fogyasztási szokásait, adta hírül a TNS AISA piac- és közvélemény-kutató társaság. Ahogy azt ilyenkor illik, hirtelenjében visszafogtuk a szabadságra és egyéb „luxuscikkekre”, főképp a kultúrára és a szórakozásra szánt kiadásokat, ugyanakkor többet költöttünk üzemanyagra, energiára és élelmiszerre. Régi igazság, hogy üres fejjel vígan lehet élni - üres gyomorral viszont lényegesen nehezebb. Meglepő, hogy a megkérdezettek 75 százaléka nem érzékelte az életszínvonal csökkenését, sőt annak javulásáról számolt be; 33 százalék úgy vélte, a válság hatása nagyon kedvezőtlen, s csupán három százalék találta úgy, hogy életkörülményei jelentősen romlottak. Nyilván arról a rétegről van szó, mely korábban sem élt nagy lábon, s a létminimumhoz közeli bevételéből esélye sem volt arra, hogy tartalékokat halmozzon fel. Jó hír, hogy éhen nem halt senki - legalábbis a megkérdezettek közül nem, s talán igazuk lehetett azoknak a független gazdasági elemzőknek (már ha vánnak ilyenek), akik úgy vélték: a válság körüli híresztelések zöme nem más, mint ügyes marketingfogás. Ezt látszik alátámasztani az olasz Osservatore Romano című lap cikke is, mely rámutat: válság ide vagy oda, Olaszországban évente több mint 20 millió tonna élelmiszer kerül a szemétbe. Pénzben kifejezve ez megközelítőleg 37 milliárd (!) eurót képvisel, az olasz bruttó nemzeti össztermék közel három százalékát; a kidobott mennyiség 45 millió ember, azaz az olasz lakosság háromnegyedének ellátására volna elegendő. Ráadásul nem romlott vagy lejárt szavatosságú, az egészségre káros, hanem fogyasztható élelmiszerről van szó, mely csakis a féktelen pazarlás miatt kerül a kukába. A lap kitért arra is, hogy Olaszországban a tékozlás már a földeken megkezdődik, amikor a termés három százalékát nem takarítják be, mivel mérete, színe stb. révén nem felel meg az esztétikai kritériumoknak, begyűjtése a termelő számára ráfizetéses, vagy egyszerűen csak azért tartják vissza a termelők, hogy feldobják piaci árát. A mezőkön, gyümölcsösökben hagyott termés töredékét etetik fel az állatokkal, s a rászorulókhoz még kevesebb jut el; egy átlagos olasz család évente 515 euró értékű élelmiszert dob ki. Egy másik, az UNICEF által készített felmérés szerint a világ lakóinak több mint fele kevesebb mint napi két dollárból él, 1,2 milliárd embertársunk napi átlagos jövedelme pedig nem éri el az egy dollárt. Utóbbi adatok tükrében jogos lehet a kérdés: biztos, hogy a nyugati világ válsága - pontosabban: a mi válságunk - gazdasági jellegű? KOMMENTÁR Ki nyer ma? MÓZES SZABOLCS Egy hete ülésezett Budapesten a Magyar Állandó Értekezlet, az esemény szlovákiai magyar szempontból legfontosabb és legmeg- osztóbb híre a Híd Orbánék általi - várt - kikosarazása volt. Az elmúlt napokban sokan, sokféle szemszögből megrágták már a témát -jogos volt-e Bugárék kihagyása, mire jó egyáltalán a MÁÉRT, mit akarnak Orbánék -, ám az szinte fel sem merült az értékelések során, hogy kinek jó ez a helyzet. Kinek jó, ha Bugárékat nem hívják meg a MÁÉRT-ra? Orbánnak - a Fidesznek, a magyar kormánynak? Az Orbánék által támogatott szlovákiai magyar pártnak, az MKP-nak? A szlovákiai magyaroknak? Nem. A (talán) meglepő válasz: Bugáréknak. Mit veszt és mit nyer a Híd azzal, ha kimarad a MÁÉRT-ból és ahozzá hasonló magyar-magyarfórumokmunkájából?AMÁÉRT-nak mint az anyaországi és határon túli magyar politikai tömörülések egyeztető fórumának két haszna, funkciója van a kisebbségi pártok és politikusok számára. Az első a legitimáló funkció: a MÁERT-hoz hasonló fórumok azok, melyeken a magyar kormányzat mintegy felkeni a résztvevő pártokat, üzenve a kisebbségi magyar választóknak: szerintünk ők védik a ti érdekeiteket (ergoőkati képviselőitek), ők a mi partnereink. Amásikfunkcióennélsokkal gyakorlatiasabb, mondhatni kézzelfoghatóbb: a határon túlra irányuló forintmilliárdok elosztásánál ezeknek a pártoknak lehet döntő szavuk, ők (is) delegálhatnak tagokat az egyes szakbizottságokba, kuratóriumokba. Sok- szoreznem hivatalosan zajlik, a magyar kormány által elismert határon túli pártnaknem megfelelő irányvonalatképviselőszemélyek csak bajosankerülhetnekapénzosztó testületekbe. Bugáréknak az első funkció sok újat nem tudna adni: a parlamenti választásokon a Fidesz markánsan prezentált elutasítása ellenére is besöpörték a hazai magyar voksok kétharmadát. A pénzosztás (rész) ellenőrzése már sokkal érzékenyebb veszteség, ám kormánypozícióból a párt ezt is túl tudja élni: országos szinten sokkal nagyobb pénzek felett rendelkeznek a Híd jelöltjei, mint amennyit valaha a magyar kormány a szlovákiai magyarság számára át tud utalni. A kormánypozícióból realizált regionális beruházások - egy-egy út, híd, tornaterem vagy kultúrház felújítása - ráadásul sokkal jobban el is adhatók, mint a magyarországi forrásokból támogatott ügyek (egy-egy anyaországi osztálykirándulás, tornacipők a gyerekeknek stb.). A kényszerű távolmaradásnak a fent említett relatív károk mellett viszont van egy nagy politikai haszna is Bugárék számára: nem kell az Orbán Viktor előtti hajbókolás miatt magyarázkodniuk a szlovák közvéleménynek, mely - ismert tény - szinte sátánként retteg a jelenlegi magyar kormányfőtől. így az összes furcsa Fidesz-javas- lat esetén elég széttárniuk karjukat s azt mondani: minket nem hívtak meg, nem tudjuk, mire jó ez, mi hidat szeretnénk alkotni, ám ők ezt nem engedik. Egy Fidesz-meghívó emellett Bugárék politikai hídmarketingjét is alaposan megtépázhatná: magyarázhatnák szlovák és Orbánnal szemben kritikus magyar választóiknak, mit kerestek egy ilyen „magyarkodó” fórumon, illetve miért nem szólaltak fel az értelmetlennek tűnő intézkedések, ötletek ellen. TALLÓZÓ SÜDDEUTSCHE ZEITUNG A kolontári iszapömlésben nem csak tíz ember halt meg: a mérgező vörös áradatba belefulladt a magyar gazdaság önállóságának a maradéka is - írta a Süddeutsche Zeitung. Michael Frank emlékeztetett arra, hogy az októberi katasztrófa keltette felháborodás árnyékában a budapesti kormány „abszolút beavatkozási jogokkal ruházta fel magát, és drasztikusan csorbította az alkotmánybíróság felülvizsgálati lehetőségeit. A széles közvélemény helyeslése közepette állami fennhatóság alá helyezte az ajkai alumíniumgyárat. Az Orbán Viktor kormányfő mögött álló kétharmados többség megszavazta azt a törvényt, amely erre lehetőséget nyújt.” A tudósító szerint ez a törvény nem gazdasági jogszabály, hanem a szükségállapotra vonatkozó törvény módosítása. Nemzetvédelmi kérdésekben, külső fenyegetés vagy a környezetre leselkedő komoly veszély esetén a kormány megteheti, hogy bármelyik vállalatot állami felügyelet alá helyezze. Ilyen rendelkezés számos országban létezik. „A magyar törvényben azonban nincs meghatározva, mikor következik be az állam vagy a környezet szempontjából vészhelyzet. Arra sincs előírás, miként és milyen feltételekkel születik meg a döntés arról, mely vállalat kerül állami felügyelet alá, és ki ellenőrzi. A kormánynak szabad keze van, összefoglaló néven ezt felhatalmazási törvénynek lehet nevezni” - áll a cikkben. A szerző kifejti: az Orbán-kormány eszmei síkon ósdi nemzeti antikapitalista irányvonalat követ. Ebben a keretben rejlik a törvény pikantériája, ugyanis a jelenlegi parlamenti többség választási propagandája folyton a magyar gazdaságra telepedő, homályosan körülírt „külföldi uralom” ellen uszított. Erre rímelt, amikor az ország - amely 2009-ben az EU-val és az IMF-fel menekült meg az államcsődtől - megtagadta a Nemzetközi Valutaalap szigorú takarékossági célkitűzéseinek elfogadását. Gazdasági és pénzügyi kérdésekben szerdán tovább növekedett a kormány hatalma. A parlament elfogadta az alkotmánybíróság jogkörének radikális csorbítását. A taláros testület nem foglalkozhat költségvetési, adózási kérdésekkel, hacsak nincs szó alapvető értékekről. (MTI)
