Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-11 / 260. szám, csütörtök

www.ujszo.com UJSZO 2010. NOVEMBER 11. Közélet-hirdetés 3 Az igazságügyi minisztérium vizsgálatot folytat ellene, kollégái mégis nagy többséggel újraválasztották Peter Labaš marad az orvosi kar dékánja Pozsony. További négy évig Peter Labaš marad a Co- menius Egyetem Orvostu­dományi Karának dékánja. A Maiina Hedvig sérülései­ről szóló szakértői jelentés kapcsán hírhedtté vált pro­fesszor volt az egyetlen je­lölt a posztra és nagy több­séggel választották meg. ÚJ SZÓ-HÍR A kar akadémiai szenátusá­nak elnöke, Dániel Böhmer úgy tájékoztatta lapunkat, a jelenlé­vő 73 szenátusi tag közül 63-an szavaztak a jelenlegi dékánra. Peter Labaš egy éve adta le a Malina Hedvig-jelentést, amely­től később több, konzultánsként feltüntetett orvos elhatároló­dott. Miután a lány ügyvédje, Roman Kvasnica tiltakozást nyújtott be a szakvélemény el­len, a főügyészség annak átdol­gozásával és kiegészítésével bízta meg a professzort. A javí­tott változat azóta is készül. Peter Labaš sokáig azt állítot­ta, hogy nem állt rendelkezésé­re Maiina Hedvig teljes egész­ségügyi dokumentációja. A du- naszerdahelyi kórházban rö­viddel a nyitrai támadás után készült leleteket és Sárközy László pszichiáter leleteit hiá­nyolta, viszont mint kiderült, hónapokig nem vette át azokat. Mint megtudtuk, Sárközy Lász­lónál azóta sem járt, pedig már több mint egy hónapja beje­lentkezett nála. A dunaszerdahelyi kórház igazgatója, Horváth Zoltán vi­szont úgy tájékoztatott, hogy október 27-én egy Labaš pro­fesszor által megbízott személy elvitte a dokumentációt a kór­házból. Peter Labaš ellen szakértői tevékenysége kapcsán jelenleg az igazságügyi minisztérium folytat vizsgálatot. A tárca szó­vivője, Peter Bubla megkeresé­sünkre elmondta, jelenleg két panaszt vizsgálnak, mindkettő a professzor szakértői munkáját kifogásolta, de egyik sem kap­csolódik a Maiina Hedvig-ügy- höz. (-bee) Peter Labaš (Somogyi Tibor felvétele) A HAJRÓL SZAKSZERŰEN Az orvosom ajánlotta a SALON TEXTURES készítményeket, amelyeknek meg kellene oldani­uk legnagyobb gondomat, ame­lyet a hajhullás okoz. Mivel nem tudom, honnan szerezhetem meg ezeket a hatásos szereket, a szerkesztőségükhöz fordulok tájékoztatásért. V. Pál Ezeknek a természetes alapú készít­ménynek kizárólagos forgalmazója a szakolcai Kvatrofin Kft. A szerek 23, ill. 16 euróba (692, ill. 482 korona) ke­rülnek, és egyidejű használatukat ja­vasolják. Azt beszélik, hogy sok eset­ben ott is újra nőni kezd haj, ahol már az ember megbékélt a kopaszsággal. A pontos használati utasítással együtt megvásárolhatja vagy megrendelheti őket a következő címen: KVATROFIN s.r.o., Kúpeľná 33., 932 01 Veľký Meder, tel.: 031/555 I343 MP910753 Ne várja meg, míg a régi dolgai végleg felmondják a szolgálatot! Tegye életét szebbé még ma. Vegye igénybe az OTP „bármire hiteleket"! A hitelhez gyorsan és kedvezményesen juthat hozzá! • Hitelfolyósítási díj nélkül • Sürgősségi feldolgozási díj nélkül • Jövedelemigazolás nélkül A hitelekkel és a biztosítással, illetve a kiegészítő biztosítással kapcsolatos további részletes információkkal az OTP Banka Slovensko, a.s. bankfiókjaiban szolgálunk. otpdirekt 0850 111 222 www.otpbanka.sk (& otpbanka otp mindenre hitelek RE 1010732 Mai Felhős idő, helyenként eső, zápor. POZSONY íre TRENCSÉN íxrc Bf My * ,**■ <■"-mmm* 1 ■ _y.vV: .. * - ■■ ' ■■ litrti ÉRSEKÚJVÁR u-c Átlaghőmérséklet ~ 9 *C 13 °C Éjszakai hőmérséklet 2 °C 7 °C rlffminlTŽr fciorcfcizcs Csütörtök Péntek Szombat Gvűqv 12°C Rozsnyó 9°C 3210 / 16 iS- 7 / 11 SrlO/18 í? 5/12 Dunaszerdahelv 11°C Szene ITC Túlnyomóan felhős idő. Túlnyomóan Komárom 12°C Csorbató . 6°C az orszáq naqv részén eső. felhős idő. Óqyalla 12°C Párkány 12°C Pozsony -L- 13°C Pozsony 17°C Léva 12°C Naqyszombat ITC Érsekúivár Se ITC Érsekúivár 14°C Naqymihálv 13°C Losonc 13°C Losonc se ITC Losonc-r 16°C Naqyrőce 10°C Tőketerebes 13°C Kassa ä 12°C Kassa 15°C Európai nagyvárosok időjárása IMIT / m i * 'Vfcítje ■M Helsinki Moszkva J Oslo 3*C ITC o-c Hr . London 13°C Párizs 12“C Varsó Berlin g«£ 5-C Madrid 4' 13°C Róma 14°C Budapest 9°C 224C 10 *||r rjr~ ' Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Mallorca 17°C Isztria 16°C Ibiza 19°C Dubrovnik 14°C Török riviéra 23°C Várna 2TC Kréta 4# 24°C Zadar 16°C Rodosz 23°C Kairó 27°C Ciprus 24°C Malaqa 16°C Szicília 20°C Tunisz 18°C

Next

/
Thumbnails
Contents