Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-09 / 258. szám, kedd

16 Sport-régiófoci ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 9. www.ujszo.com GYÚJTÓPONTBAN Döntetlen Dióspatonyban Dióspatony/Nagymagyar. Pontosztozkodással (2:2) ért véget a dióspatonyiak és a nagymagyariak régióderbije a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában. „Mindenkép­pen győzni akartunk, hogy a harmadik helyen zárjuk az őszi idényt. Hogy ez nem sike­rült, ahhoz a múlt heti vágai meccs is nagyban hozzájárult, ugyanis a mátyusföldiek ott­honában kiállított két kulcsjá­tékosunk fegyelmije miatt nem léphetett pályára a rang­adón - kommentálta őszi első hazai pontvesztésüket Navrá­til Károly, a dióspatonyiak edzője. A vendégek zsinórban hetedik mérkőzésükön ma­radtak veretlének. „Szerintem Dióspatonyban hagytunk két pontot. Edzőnk, Miroslav Svo- boda és a csapattagok szorgos munkája dicséretet érdemel” - értékelt a nagymagyariak al- elnöke, MikócziLajos. (hp) Elégedettek a somorjaiak Somorja. Hindák bünte­tőből szerzett találatával gyűjtötte be a három pontot (1:0) a n. liga nyugati cso­portjának somorjai újonca. „Szöllös a párharc elején egyedüli tört kapura, ám a háló helyett a kapust találta telibe. A kipattanót Hindák puskázta el. Szabó gólveszé­lyes lövését a J. Bohunice jó formában teljesítő hálóőre hatástalanította. Fordulás után Marié és Fekete puskáz­ta el a ziccert. A Buchel lerán­tásáért megítélt 11-est Hin­dák higgadtan értékesítette. A hajrában több ízben is pont­rúgásból veszélyeztettek a vendégek. Ezúttal elmaradt a remélt góleső, ám ennél jóval fontosabb számomra, hogy igazoltuk az elvárásokat, és győzelemmel köszöntünk el szurkolóinktól. Újoncként 29 találattal a mezőny legered­ményesebb alakulata lettünk, a 8. helyen telelünk” - nyilat­kozta Pinte Attila, a somorja­iak sikerkovácsa. (ái) Juhásszal nagyot javultak Gömörhorka. A hetekkel ezelőtt még a kelet-szlovákiai V. liga délnyugati csoportja sereghajtójaként pironkodó gömörhorkaiak az utóbbi há­rom bajnoki meccsükön hét pontot szereztek, feljebb ara­szoltak a tabellán. Szomba­ton a tavaszi idény előreho­zott mérkőzésén nagy csatá­ban 3:2 arányban legyőzték a Gelnica csapatát. „Úgy tűnik, megtaláltuk ellenfelünk já­tékstílusának ellenszerét, az ősz folyamán ugyanis már másodszor fektettük őket két vállra. „Idény eleji gyengél­kedésünket elsősorban kapu­saink gyatra teljesítménye okozta. A közelmúltban a fii- lekiektől leigazolt Juhász pa­zar védéseivel kulcsszerepet vállalt a felzárkózásban” - vé­lekedett a javulásról Farkas Lajos, a gömörhorkaiak klub­elnöke. (áb) ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK (Fogas Ferenc felvétele) KELET-SZLOVÁKIA, DÉLNYUGATI CSOPORT, 14. fordu­ló: Harichovce-Spišská Nova Vas 8 5:2 (1:1), g.: Kubióár 3, Urban, Ptikluš, ill. Šmelko, Líška; Krásnohorské Pod- hradie-Prakovce 0:0; Spišské Vlachy-Smížany 3:0 (2:0), g.: Labaš 2, Pikla; Helcmanovce-Margecany 3:0 (2:0), g.: Ferenc, Škarbek, Hvišč; Košická Nová Ves-Ta- hanovce 3:0 (0:0), g.: Farkaš, Lumber, Maíaš; Tep- lička-Jaklovce 2:0 (1:0), g.: Lesnícky, Tekáč; Gemerská Hôrka-Gelnica 3:2 (1:1), g.: Klínko 2, Kôvešdi, iil. Hara- kali, Tóth (öngól), őszi végeredmény: I.Haricbovce 14 9 3 2 37:17 30 2. Spiš. Vlachy 14 8 2 4 23:18 26 3. Helcmanovce 14 8 1 5 35:25 25 4. Margecany 14 7 3 4 21:17 24 5. Jaklovce 14 7 2 5 26:17 23 6.K0Š. N. Ves 14 7 2 5 23:19 23 7.Teplička 14 6 3 5 23:21 21 8. Spiš. N. Ves B 14 6 1 7 29:28 19 9. Tahanovce 14 4 5 5 27:29 17 10. Gelnica 14 4 3 7 17:23 15 11. Smižany 14 4 3 ■7 18:25 15 12.Gem.Hôrka 14 4 2 8 23:42 14 13. Krb. Podhradie 14 3 4 7 20:31 13 14. Prakovce 14 3 2 9 19:29 11 DÉLKELETI CSOPORT, 14. forduló: Cejkov-Lastomír 2:1 (1:0), g.: Ivančo, Bodnár, ill. Firda; Poproč-Streda nad Oodrogom 2:0 (1:0), g.: Hilovský. Pavlinsky; Geéa- Michafany 1:1 (1:0), g.: Nevelös. ill. Kašelák; Slivník- Sečovce 1:2 (0:1), g.: Imričko, ill. Doboš, Ivan; Palín- Sbkoľany 2:1 (1:1), g.: Dzurjo, VirCík, ill. Spišák; Bor- ša-Cičarovce 2:2 (1:2); Velký Horeš-Petrovce 1:0 (0:0), g.: Illeš. Őszi végeredmény: 1. Poproč 14 10 0 4 29:16 30 2. Michaľany 14 9 2 3 29:15 29 3.Cejkov 14 9 2 3 27:15 29 4. Palín 14 8 0 6 24:17 24 5.Čičarovce 14 7 2 5 39:20 23 fi.Sokotany 14 7 1 6 28:24 22 7, Streda n/B. 14 7 1 6 21:20 22 8. Sečovce 14 7 1 6 19:20 22 9. Geča 14 7 1 6 24:27 22 10. V. Horeš 14 6 1 7 20:28 19 11,Petrovcen/L. 14 5 0 9 16:28 15 12. Borša 14 3 1 10 13:30 10 13, Slivník 14 3 1 10 25:43 10 14. tastomír 14 2 3 9 18:29 9 ■ VI. liga POZSONY VIDÉK, 13. forduló: Vištuk-Borinka 0:3 (0:1), g.: Kikuš, Martinkovič, Pokorný; Baník Pezinok B-Svätý Jur 0 2:3 (0:2), g.: Achberger, Gazi, ill. Klement, Riška, Janos; Plavecké Podhradie-Chorvátsky Grob 4:2 (1:1)— a góllövőket nem jelentették: Sološnica-OoFany 2:1 (1:1), g.: Poláček, Pajdlhauser, ill. MruškoviC; Kiichy- ňa-Cataj 0:2 (0:0), g.: Matovič, Stelár; Hamulia- kovo-Miloslavov 0:0: Marianka-Pernak 0:1 (0:1), g.: Krajčovič. Őszi végeredmény: 1. Borinka 13 10 1 2 46:14 31 2.Sv. JurB 13 7 3 3 27:14 24 3.Do!any 13 7 3 3 29:18 24 4. Víštuk 12 7 2 3 38:19 23 5. Pernek 13 6 5 2 33:18 23 6. Miloslavov 12 5 6 1 20:12 21 7.Sološnica 13 6 1 6 26:28 19 8. Hamuliakovo 12 5 3 4 21:19 18 S.Cataj 13 5 2 6 21:26 17 10. Marlanka 13 4 3 6 25:19 15 11 Plav Podhradie 12 5 0 7 25:32 15 12. Baník Pezinok B 13 3 1 9 16:40 10 13.Chorv.Grob 13 3 0 10 19:40 9 14. Kuchyňa 13 0 2 11 12:59 2 ■ III. liga POZSONY, 13. forduló: Svätý Jur-Slovenský Grob 0:1 (0:0), g.: Rihák (54,); MŠK Iskra Pelržalka-Plavecký Štvrtok 1:3 (0:0), g.; Striško (58.). ill. Juhás (74,78.). Há- jek (60.); FC Ružinov-Kráľová pri Send 4:0 (4:0), g.: Vangel (18,35.),Dužek (28.), Bujdoš (42.); ŠKP Dúbrav-' ka-Slupava 1:1 (0:1), g.: Hybský (57.), III. Slotík (25.); Dunajská Lužná-Rovinka 2:1 (0:1), g.: Nosko (66.), Pipíška (33.), ill. Mikula (4.): Ivanka pri Ounaji-Jablonec 1:1 (0:0), g.: Ország (65.), ill. Glasa (86.-11 -esbôl): Lo- zorno-Čunovo 2:0 (1:0), g.: Gašparovič (36.), Glvač (67.). Őszi végeredmény: I.Dun. Lužná 13 10 1 2 •36:10 31 2. Stupava 13 6 5 2 21:9 23 3. Svätý Jur 13 7 2 4 17:15 23 4. Jablonec 13 ■5 4 4 16:15 19 5. Plav. Štvrtok ' 13 6 1 6 24:26 19 6. Lozorno 13 5 3 5 21:22 18 7.ŠKP Dúbravka 13 4 5 4 16:17 17 8. Ivanka 13 4 5 4 17:21 17 9. Kráfováp/S. 13 4 4 5 26:20 16 10. Rovinka 13 4 4 5 21:22 16 11.FCRužinov 13 4 3 6 19:23 15 12. Slov. Grob 13 3 5 5 15:23 14 13.Cunovo 13 2 5 6 10:20 11 14. MŠK Petržalka 13 1 5 7 15:31 8 KELET-SZLOVÁKIA, 16. forduló: Vyšné Opátske-Svidník 2:2 (0:2), g.: Šoltis (48.), Zábavník (76.), ill. Vyravec (28, 36.); Giraltovce-Vysoké Tatry 2:0 (1:0), g: Bednár (18.), Partita (86 ): Nižný Hrušov-Moldava nad Bodvnu B 3:0 (0:0), g.: Komjáty (50.), Horňák (85.), Chudina (90.); Sa- binov-Topoľany 1:0 (1:0), g.: Vranko (18.): Stropkov- Svil 1:1 (1:1), g.: Cepa (13.), ill. Bádzík (45.); Snina- Lokomolíva Košice 4:0 (2:0), g.: Lukáč (29,87.) Bednár (41.), Hane (54.): Veľký Šariš-Krásna 5:1 (3:0), g.: Band- žuch (21,66.) Jusko (31,44.), Halíák (75.), ill. Chitava (61.); Barca-Spiš. Podhradie 1:0 (0:0), g.: Pástor (8.). Őszi végeredmény: 1. Lok. Košice 16 11 3 2 32:13 36 2. Moldava n/B. B 16 10 3 3 35:20 33 3. Snina 16 9 4 3 34:18 31 4. Barca 16 9 3 4 26:17 30 5. V. Opátske 16 8 5 3 33:23 29 6. Giraltovce 16 7 3 6 18:17 24 7. Sabinov . 16 7 2 7 25:27 23 8. Svidník 16 6 4 6 23:21 22 9. Krásna 16 6 2 8 17:28 20 10. Svit ' 16 6 1 9 21:22 19 11. V. Šariš 16 5 2 9 25:30 17 12. N. Hrašov 16 5 2 9 23:37 17 13. V. Tatry 16 3 r 6 20:30 16 14.Topoľany 16 4 2 10 22:32 14 15. Spiš. Podhradie 16 3 5 8 18:28 14 16. Stropkov 16 3 4 9 18:27 13 ■ IV. liga POZSONY, A CSOPORT, 13. forduló: Malinovo-Domino 0:1 (0:0), g.: Hamuliak; Ivanka pri Dunaji 8-Most pri Bra­tislave 1:1 (0:1), g.: Drinka, ill. Hrudka; Hrubý Šúr-Blalné 0:0; Kalinkovo-Vrakuňa 2:1 (1:1), g.: Gye- nes, Mikuláši, ill. Matuška; Rusovce-Devinská Nová Ves 1:0 (0:0), g.: Granec; Vajnory-Jarovce 3:1 (0:0), g.: Horvatovič, Blaško, Cík, ill. Németh: Tomášov-Danubia 3:2 (1:0), g.: Tóth, Ďuroši, Fedor, ill. Čapkovió, Petrus. LVrakuňa 13 8 2 3 25:9 26 2. Tomášov 13 7 5 1 21:10 26 3. Domino 13 7 4 2 28:10 25 4. Kalinkovo 13 7 2 4 28:21 23 5. Mostp/B. 13 5 4 4 26:23 19 B.HrubýSúr 13 5 3 5 28:19 18 7. Blatné 13 5 3 5 13:17 18 Hazai pályán győzelemmel zárták az őszi idényt az újonc somorjaiak (jón Čikovský felvétele) NYUGAT-SZLOVÁKIA. KELETI CSOPORT, 15. forduló: Čaka-Želiezovce 1:0 (1:0), g.: Mudroň (44. - 11-esből); Chotín-Tvrdošovce 1:4 (0:2), g.: Sándor (65. - 11-es­ből), III. Tóth G. (25. -11 -esből), Piskla (33.), Bátora (50, 89.); Zemné-Kalná nad Hronom 2:3 (1:2), g.: P. Stojka (34, 90.), ill. Kotrus (7.), Gabaš (27.), Budovec (60.); Hontianska Vrbica-Ovory nad Zitavou 1:3 (1:2), g.: Pilinský (45.), ill. Kamancza (10.), Takáó (44.), Dobrý (62,); Oešeňov-Komjatice 0:2 (0:1), g.: Lorenc (29.), Marenóák (79. - 11-esből); Nesvady-Tlmače 0:2 (0:2), g.: P. Havran (10,22.); Imeľ-Tekovské Lužany 2:3 (1:0), g.: Oršolík (26, 78 - 11-esből), ill. Banda (54.), Štyecz [71,85.). Szabadnapos: Marcelová. Őszi végeredmény: 1. Želiezovce 14 8 5 1 39:14 29 2,Tvrdošovce 14 9 2 3 34:16 29 3. Imeľ 14 7 4 3 24:12 25 4. Chotln 14 7 2 5 29:25 23 5. Dvoryn/2. 14 7 2 5 22:19 23 6. Kalná n/Hr. 14 5 7 2 13:10 22 7.Tlmače 14 7 1 6 20:18 22 8. Čaka 14 6 2 6 25:22 20 9. Tek. Lužany 14 5 3 6 20:20 18 10. Komjatíce 14 5 3 6 22:25 18 U.Nesvady 14 5 3 6 17:22 18 12. Marcelová 14 4 2 8 14:30 14 13.Hont. Vrbica 14 4 0 10 15:33 12 14. Zemné 14 3 2 9 17:28 11 15. Bešeňov 14 3 2 9 12:29 11 A Levice B csapata kilépett a bajnokságból. Pontosztozkodással ért véget a dióspatonyiak és a nagymagyariak izgalmas régióderbije 8. Dev. N. Ves 13 5 2 6 22:14 17 9. Vajnory 13 3 8 2 19:17 17 10.Rusovce 13 5 2 6 15:20 17 11. Malinovo 13 4 5 4 20:26 17 12.Jarovce 13 3 2 8 14:38 11 13. Danubia 13 2 2 9 16:37 8 14. Ivankap/D.B 13 1 4 8 15:29 7 NYUGAT-SZLOVÁKIA, 15. forduló: Hurbanovo-Sládko- vičovo 1:3 (0:1), g.: Takács (68 ), ill. Nagy Gábor (43, 90.), Simek (64.); Veľký Meder-KFC Komároo 0:2 (0:1), g.: Lérant (13.), Mészáros (53.); Šurany-Veľké Lovce 1:0 (0:0), g.: Svajda (65.); Horná Kráľová-Štúrovo 2:2 (0:0), g.: Petrovsky (71.), Új (88. - 11-esből), ill. Saláta (73.), Bábsky (76,); Neded-Šahy 6:1 (3:0), g.: Sloboda (18, 68.), Verchola (30.), Beneš (33.), KukuC (60.), Jedinák (81.), ill. Martinček (76.); Vrakúň-Kolárovo 1:3 (0:2), g.: Strbka (82.), ill. Németh (13.), Lovász (25.), Magyar (70.); Nový Život-Okoličná na Ostrove 2:1 (1:1). g.: Németh (16 ), őszi (87.), ill. Nagy Jenő (28.); ViOn B-Levice 1:2 (0:0), g.: Hözl (60. j, ill. Krenčan (74.), Mlynár (90.). Őszi végeredmény: 1. KFC Komárno 15 1 2 1 2 43:11 37 2. levice 15 11 L 3 35:13 34 3. Šurany 15 9 1 5 26:25 28 4. Neded 15 8 1 6 35:24 25 5. Kolárovo 15 8 1 6 25:19 25 6. V. Lovce 15 7 1 7 30:23 22 7. Okoličná n/0. 15 7 1 7 31:27 22 8. N. Život 15 7 0 8 22:27 21 9. V. Meder 15 7 0 8 20:28 21 lO.ViOnBAfolk. 15 6 2 7 26:23 20 11. Štúrovo 15 6 1 8 25:33 19 12. H. Králové 15 5 2 8 17:39 17 13. Vrakúň 15 5 1 9 19:29 16 14. Sládkovičovo 15 4 3 8 20:21 15 15. Hurbanovo 15 5 0 10 14:31 15 16. Šahy 15 4 2 9 16:31 14 KELET-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 16. forduló: Buzi- ca-Strážske 2:0 (0:0), g.: Riapoš 2; Čaňa-Kráľovský Chlmec 2:0 (1:0), g.: Török 2: Veiké Kapušany-Veľké Revišlia 0:1 (0:1), g.: Dano; Krompachy-Turňa nad Bod- vou 5:1 (1:0) - a góllövőket nem jelentették; Rudňany- Velký Folkmar2:2; Rožňava-Medzev 1:2 (0:1), g.: Rótb, ill. Knapik 2; Sobrance- Haniska 0:2 (0:2), g: S. Molnár, M. Molnár; Štítnik-Hrabušice 1:1 (0:1), g.: Gallo, ill. Bdžocb. 1. Haniska 16 15 1 0 43:9 46 2. Krompachy 16 9 1 6 39:27 28 3. V. Revišlia 16 8 3 5 33:21 27 4. Hrabušice 16 7 5 4 28:28 26 5. ČaRa 16 7 4 5 36:22 25 6. Medzev 16 8 1 7 31:37 25 7. Buzica 16 8 0 8 39:28 24 8. Turňa n/B. 16 7 3 6 29:24 24 9. štítnik 16 7 3 6 29:25 24 10. V. Folkmar 16 7 2 7 32:38 23 11. Sobrance 16 7 1 8 24:26 22 12. V. Kapušany 16 5 4 7 16:22 19 13. Strážske 16 4 6 6 24:22 18 H.Rudňany 16 5 1 10 20:40 16 15. Kráľ. Cbímec 16 4 1 11 16:49 13 16. Rožňava 16 1 2 13 10:31 5 ■ V. liga ­POZSONY VIDÉK, 13. forduló: Malé Leváre-Kaplná 1:1 (1:1), g.: Kovarík, ill. Mrva; Igram-Budmerice 1:0 (1:0), g.: Harsány; láb-Suchohrad 2:1 (0:0), g.: Gábris. Juriga, ill. Surovič; Gajary-Plavecký Štvrtok 8 4:0 (4:0), g.: Zedníček 3, Šíra; Studienka-Plavecký Mikuláš 1:2 (0:1), g.: Pavlák, ill. Mikulka 2; Častá-Nová Dedinka 0:1 (0:0), g.: Mračna; Dubová pri Modre-Slovenský Grob B 1:2 (1:0), g.: Hrdlovič, ill. Tiko 2: Báboň-Modra 8:B (3:0), g.: Pero 2. A. Kulaš 2, KrekáC, Bozsík, Maršovsý. J. Kulaš. Őszi végeredmény: LBáhoň 13 10 1 2 39:8 31 2. Budmerice 12 10 1 1 28:6 31 3. M. Leváre 13 8 1 4 38:13 28 4. N. Dedinka 12 9 1 2 39:15 28 5. Igram 13 8 2 3 26:17 26 e.Gajary 13 6 4 3 23:20 22 7. Dubová p/M. 13 5 4 4 34:30 19 8. Slov. Grob B 13 5 2 6 22:27 17 9. Láb 13 4 4 5 20:23 16 lO.Sucbobrad 13 5 0 8 29:33 15 H.Kaplná 13 4 2 7 20:30 14 12. Plav. Mikuláš 13 4 2 7 17:33 14 13. Modra 13 4 1 8 24:36 13 14. Studienka 13 2 1 10 12:28 7 15. Častá 13 2 0 11 8:33 6 16, Plav. Štvrtok B 13 1 3 9 12:39 6

Next

/
Thumbnails
Contents