Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-09 / 258. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 9. Vélemény És háttér 5- Főnök úr, a kettőnk véleménye a fizetésemelésről olyan eltérő, mint a pártok választási ígéretei és azok megvalósítása. (Peter Gossányi rajza) Vicces a kezdeményezés, mert az ügyészek közt is vannak kettős állampolgárok Gyanús elemek TALLÓZÓ J OLASZ SAJTÓ A Képviselőház elnöke, Gi-' anfranco Fini és a kormányfő Silvio Berlusconi közti újabb, immár helyrehozhatatlan sza: kításról írtak kommentárjaikban az olasz újságok. Fini a pártja, a Jövő és Szabadság Olaszországért (Fii) vasárnapi gyűlésén szólította fel lemondásra a kormányfőt. Végső szakítás, és utána? - tette fel a kérdést, a Corriere della Sera vezércikkében Pierluigi Battista. „A Fii annyira ambiciózus célkitűzéssel született, amely elérhetetlennek és irreálisnak tűnik: olyan jobbközépet építeni, melynek már nem Berlusconi a vitathatatlan és karizmatikus vezetője” - fogalmazott a cikkíró. Battista szerint „nem normális, hogy a Képviselőház elnöke hivatalosan kitegye a szűrét a miniszterelnöknek”. Az elemző megjegyezte: Fininek vigyáznia kell, ha a Képviselőház elnökeként a parlamenten kívülre sodorja a válságot, az ország stabilitását veszélyezteti. A távlatokról az újság Finit idézte: „készen állunk minisztereink visszahívására a kormányból és előbb- utóbb elérkezik a pillanata annak is, hogy a kormány ellen szavazunk”. ,A Quirinale riadóban” - cikkben a Corriere az államfő esetleges lépéseit vette sorra. Fini ultimátumával a jobbközép két vezetőjének erőpróbája néhány nap alatt lezárulhat a kormány bukásával. Megoldást Giorgio Napoli- tanónak kell találni „az alkotmánytól a hasonló fordulatok- ramegjelöltútvonalon”. A Corriere della Sera találgatott: Napolitano a parlamenti pártokkal való konzultálással felméri a kormány túlélési lehetőségét, vagy megállapítja, itt van a parlament feloszlatásának és az új választásoknak az ideje. Elérkezett április 25. címmel, az ellenzéki La Repub- blica vezércikkében, Massimo Giannini Olaszország háborús felszabadításához hasonlította, hogy „Fini lehúzta a függönyt Berlusconira és Berlusconi korszakára”. Ez azonban már nem politikai sakkjátszma, nem politikai színház, „hanem a megszűnő többség nyilvános tragédiája”. (MTI) Módosítaná a köztisztviselőkről szóló törvényt a KDH, méghozzá azon az alapon, hogy egyes funkciók megkövetelik az átlagon felüli lojalitást Szlovákiával szemben. Ha Radoslav Procházka, Pavol Hru- šovský és Pavol Abrhan javaslatát megszavazza a parlament is, a kettős állampolgárok nem lehetnének többé rendőrök, ügyészek vagy titkos ügynökök. TOKÁR GÉZA A törvénymódosítási javaslatot még októberben nyújtották be, decemberben vitatja meg a koalíciós tanács, s ha a parlament megszavazza, 2011-től léphet érvénybe. A kezdeményezés már csak azért is vicces kissé, mert a tervezetet benyújtó képviselők elismerik, jelenleg is számos kettős állampolgár ténykedik a rendőrség vagy éppen a vám- és pénzügyőrség kötelékében, sőt, az ügyészek között is vannak olyanok, akik több útlevéllel rendelkeznek. Ezek a köztisztviselők semmivel sem lettek kevésbé lojálisak az államhoz az elmúlt hetekben, hónapokban, sőt, korábban senki sem kérdőjelezte meg az elhivatottságukat és szakértelmüket. A legjobb tudásuknak megfelelően végzik a munkájukat. A tervezet valójában a felvidéki magyarok ellen irányul, hiszen ez az a csoport, amely januártól könnyebben juthat magyar állampolgársághoz, arányaiban is érezhető módon növelve a szlovák kettős állampolgárok számát. A törvénymódosítási tervezet viszont a magyarországi fejleményektől függetlenül teljesen abszurd: vajon az egyszerű rendőrtiszt abban a pillanatban elhidegül Szlovákiától, amint leteszi a magyar állampolgársági esküt? Vagy netán arról a nyütan nem felvállalt sejtetésről van szó, mely szerint a magyar és a szlovák államérdekek annyira sokban ütköznek egymással, hogy fokozott óvatossággal kell kezelni a magyar-szlovák kettős állampolgárokat? Az alapvető probléma - mint korábban annyiszor - a felvidéki magyarsággal kapcsolatos teljes bizalmatlanságban rejlik. A szlovákiai magyar ugyanis léténél fogva gyanús elem, lojalitása és Szlovákiához való kötődése megkérdőjelezhető. Ez a filozófia vezetett el odáig, hogy a módosított nyelvtörvény tervezetében benne maradtak a büntetések (hiszen nem árt feltételezni, hogy valakik úgyis kijátsszák az államnyelvről szóló előírásokat), vagy éppenséggel ezért kell ragaszkodni a szlovák állami szimbólumokhoz az osztálytermekben (hogy ezzel is éreztessék, melyik államban is élünk, s milyen nyelvet illene használnunk). A KDH javaslata nem teremt lojálisabb közszolgákat, senkinek sem lesz tőle jobb. Egyetlen haszna van, és az is merőben szimbolikus: a közvélemény nacionalistább felét merő elégedettséggel töltheti el, hogy az állami alkalmazottak között - látszatra - kevesebb a gyanús elem. Az egyik legnagyobb probléma, hogy vidékünkön a tőkepiacok működéséről igen keveset tudnak Elsősorban rajtunk múlik a nyugdíjunk HORBULÁK ZSOLT A magánnyugdíjpénztárak ügye újabb és újabb hullámokat ver. Napjainkban Magyarországon borzolja a kedélyeket az állami beavatkozás, és a helyzet Szlovákiában sem jobb, de a tengerentúlon is pénzügyi, szociális problémákat okoz a nyugdíjrendszer teljesítménye. A történések államháztartási hátteréről a sajtó folyamatosan ír, az egyszerű pénztártagok mégis bizonytalanok. A várható megtérülésről vagy a tagság fenntartásáról alig jutnak használható információhoz. A tőkefedezeti nyugdíjpillér kialakításához a volt szocialista országok igen nagy lendülettel láttak hozzá. A kontinens nyugati felén számos országban továbbra is jelentős az állam szerepe. Az idősebb kor anyagi biztonsága leginkább az angolszász országokban épül a tőkepiac teljesítményére. Az egyik legnagyobb probléma, hogy vidékünkön a tőkepiacok működéséről igen keveset tudnak. Ennek részben objektív okai vannak. Szlovákiában gyakorlatilag nincs tőzsde, de maga a tőkés társadalom is - a szocializmus negyven éve miatt - rövid ideje létezik, így tőzsdéző is alig van. Akinek van valamilyen kereskedési tapasztalata, az vagy brókercég vagy alapkezelő társaság alkalmazottja. Még ezt a csoportot is tovább szűkíti az a tény, hogy a fent említettek jövedelme sem alapvetően az indexek mozgásának ügyes eltalálásából származik, hanem az ügyfél vagyonának forgatásából, vagyis a kereskedési díjakból. A tőzsde mint a vagyonosodás lehetséges terepe továbbra is ismeretlen. Paradox helyzet, hogy azok dicsérik a tőzsdét, akik sohasem „szagoltak puskaport”, vagy legalábbis nem a parketten való kereskedésből gazdagodtak meg. Ilyen ember azonban a fejlett országokban is kevés van. A pénztártagoknak helyes választ adni arra, hogy belépjenek-e a magánnyugdíjpénztárak egyikébe vagy maradjanak az állami nyugdíjrendszerben, illetve fordítva, hogy lépjenek-e ki belőle, egyszerűen nem lehet. Nem igaz, hogy a tőzsdén tíz vagy akár húsz év alatt biztos nyereségre lehet szert tenni. Az 1929-es nagy visszaesést követően 25 évbe telt, mire elérte a tőzsdeindex az eredeti értékét, de hasonló történt 1967 és 1982 között is. És most csak a meghatározó amerikai DJ1A indexről van szó, amelynek kilengése sokkal kisebb, mint a többi indexé. A tőkepiacok mellett talán még fontosabb a politika hatása. A magánnyugdíjpénztárak hozamára alapvető befolyással van a szabályozás gyakori változása. Nemcsak az illetékeké, hanem a rendszer nyitogatása is: a nyugdíjalapok nem fektethetik be a rendelkezésükre álló teljes összeget, mert tartalékolniuk kell az esetleges kilépők kifizetésére. A nyugdíj- rendszer működtetése a hosszú- távfutáshoz hasonlatos, s ha már a jövő kifürkészhetetlen, legalább a szabályozások terén jó lenne a kiszámíthatóság. Ilyen hektikus körülmények között a legjobb, amit tenni lehet, hogy minden nyugdíj- pillér mellett az állampolgár maga is takarékoskodik. kommentár A szlovák politikus NAGYANDRÁS Mikuláš Dzurinda újraválasztása az SDKÚ elnöki posztjára tuti tipp volt, némi fűszerezést legfeljebb Robert Fico adott a történethez, amikor megpróbált bedobni a köztudatba egy több mint 12 éves felvételt.. Kettős, nehéz helyzetben van a kormánykoalíció legerősebb pártja, mivel kiderült, Mikuláš Dzurinda továbbra is nagyon erős elnöke az SDKÚ-nak, a kongresszuson egyértelműen állt ki mellette a jelenlevők többsége. Ezzel szemben a lakosság felé a. párt arca inkább Iveta Radičová. Valószínűsíthető, hogy a párt preferenciáinak emelkedését a miniszterelnök asszonynak, s nem a pártelnöknek köszönheti. A tavaszi pártfinanszírozási ügy óta Mikuláš Dzurinda a háttérbe húzódott, és sokan - akik nem ismerik eléggé a volt kormányfőt - úgy gondolták, képes lesz a második vonalban politizálni. A külügyminiszteri posztot is ezért ajánlhatták fel neki, onnan nem nagyon tud beleszólni a belpolitikai ügyekbe. Most már a többség beláthatja, hogy tévedtek, Dzurinda továbbra is hosszútávfutó a politikában is, számára Iveta Radičová miniszterelnöki posztja csak egy epizód, talán egy apró csata- vesztés, de semmiképpen sem a háború elvesztése. Ennek fényében kell értelmeznünk a múlt heti főügyészügyet is, amelyben nem Dobroslav Trnka személye volt a lényeg, hanem az, hogy Dzurinda megmutathassa, ő az úr a háznál. A sajtó és az elemzők mégis azon csámcsogtak, milyen kapcsolat lehet az SDKÚ, a Smer és Trnka között. Valószínűleg az egész csak egy taktikai játék része volt, melynek lényege: nem hagyni, hogy ne az SDKÚ jelöltje legyen a győztes. Ez a játszma még nincs lejátszva, a többiek lassan kezdenek rájönni a lényegére, mégis hiszem, hogy Mikuláš Dzurinda képes lesz a végén a saját akaratát megvalósítani. Az, hogy Iveta Radičová a nép számára népszerűbb, valószínűleg nem érdekli a volt kormányfőt. Neki az volt a fontos, hogy a pártban ne vegye át a hatalmat. Most, hogy újra lovon érzi magát, kíváncsian várjuk, hol próbálja meg saját akaratát érvényesíteni. Azt, hogy az ellenzék számára is Dzurinda a legbefolyásosabb ember, azaz a legfontosabb ellenfél, az is alátámasztja, ahogy Róbert Fico az SDKÚ-elnök megválasztása után azonnal megpróbálta egy ősréginek mondható, valószínűleg törvényellenes felvétellel lejáratni. Az ügyben a legérdekesebb talán az, ahogy a média viszonyult az egészhez. Mikuláš Dzurinda ilyen „ügyein” már senki sem lepődik meg. Ő az igazi szlovák homo politicus. Népszerűsége a lakosság körében minimális, pártján belüli hatalma maximális, s politikai partnerei tudják, az ő akaratával szemben nehéz bármit is véghezvinni. JEGYZET Hepi börzdéj KÖVESDl KÁROLY Vannak fényes fejezetei is a gazdasági válság nevű mizériának. Minap az egyik szlovákiai bank ünnepelte és ünnepeltette magát valahányadik születésnapján. Miközben a kverulán- sok valahol kukáztak és csúcsúval próbálták edzeni érrendszerüket a hosszú tél előtt, az egy kategóriával feljebb nyomorgók azt számolgatták, miért akkora a számlakezelési költség, amekkora, a fényárban úszó színházterem zsúfolásig megtelt gazsulánsokkal. Suhogtak a frakkok, estélyi selymek, koccantak a pezsgőspoharak. A színpadon zsíros honoráriumért mutogatták kiglancolt porcelánprotkóikat az öregedő, szőrehullató trubadúrok. Sok emelet boldogság, mosolyok fülig (á la Jimmy). Hej, de szép az élet, ha van profit! Ünnepre azért is van ok - bár ennek ragozásától eltekintettek -, mert, ellentétben Magyarországgal (újabban Ausztriával) itt nem lesz bankadó. A kormány azt mondja, nem lehet, mert azt a bankok úgyis a mi nyakunkba varrnák, békén kell hagyni őket, hadd gyarapodjanak és sokasodjanak. Egy másik hírből sértő mellékzörejként átszivárgód: ugyan az ünneprontó melódia, hogy a nemzeti bankban továbbra is ezernyolcszáz ember kapja a fizetését, holott két éve Frankfurt am Main kezeli a megszűnt korona után a mi eurónkat is, akkor mit csinál a sok ingyenélő? De hát ez legyen az állam gondja meg az adófizetőé, akiből él. A magán- szektor, az más. Zümmögtek a kamerák, hadd lássa a polisz, milyen bátor gyerekek ezek. Pedig voltak ám nehéz pillanataik is, mondja a nőnemű riporter. De halált megvető bátorsággal leküzdötték a problémákat! A problémák arra valók, hogy legyűrjék és gyúrják őket. Aki nem gyúr, az elhullik. Ezért lehetünk mi a legjobbak, mondja Vezérmenedzser a mikrofonba, köszönve a feleségnek meg a családnak. Nézve a képsorokat, s hallgatva a locsogást, a Nap, széna, eper klasszikus képsorai jutnak eszembe, ahol hasonló építő szöveget darál a pártállami televízió tudósítója a fejési átlag szocialista csodájáról. Amit mellesleg - egészen véletlenül - annak a Simonnak köszönhetnek, aki ajárási pártfejes fia. Hiába, az anyag nem vész el, csak átalakul. Úgyhogy: hepi, hepi, és újra csak hepi. Lángsírba a walesi bárdokkal, éljenek a talpnyalók.
