Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-06 / 256. szám, szombat
10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 6. www.ujszo.com Scott Cooper: „Bármilyen felkérés jöhet, csak izgalmas legyen. Boldogan forgatnék Bob Marley vagy Miles Davis életéről, mindkettőjük zenéjét nagyon szeretem..." Őrült szívét idén két Oscar-díjjal jutalmazták Két Oscart nyert idén Scott Cooper rendezése, az Őrült szív. Zenés filmről lévén szó a legjobb eredeti dal díjazása nem meglepő. Az iszákos, lerobbant, egykor legendás countryénekes portréját azonban úgy festette meg Jeff Bridges, hogy most végre térdre kényszerítette az Amerikai Filmakadémia tagjait. SZABÓ G. LÁSZLÓ Most végre... ötödszörre! Négy alkalommal ugyanis már ott volt a nagy esélyesek között, aztán valahogy mégsem ő nyert. Scott Cooper alkotása kellett ahhoz, hogy hatvanegy évesen legjobb színész kategóriában a további négy jelöltet maga mögé utasítva megkapja a neki járó legrangosabb elismerést. Cooper elsőfilmes amerikai rendező. Pályafutását színészként kezdte, mostantól fogva azonban már nem kíván annyit játszani, a filmkészítés sokkal jobban izgatja, mint a másoktól kapott, jól vagy kevésbé jól megírt filmszerep. A jövőben, mint mondja, már csak akkor kíván kamera elé állni, ha valóban úgy érzi, színészi tehetségéhez valóban méltó feladattal kínálják meg. A déli bájt és folyamatos derűt sugárzó, szmokingban is inkább érzékeny lelkű cowboynak tűnő, negyvenéves alkotó New Yorkban végezte színi tanulmányait, majd jó néhány tévésorozat után Robert J. Wilson 2001-es Ebadta katona című háborús drámájában játszotta első komoly főszerepét. Karlovy Vary idei fesztiválján azonban egyáltalán nem alakított. Interjút adni, sok tengerentúli színészkollégájával ellentétben az ő számára annyit jelent: teljes mértékben önmagát nyújtani, nem pedig egy kedvére való szerepet játszani. Az Oscar-gála után, gondolom, több tucat fesztiválmeghívást kapott. Mi alapján döntött Karlovy Vary mellett? De őszintén! Tudta egyáltalán, hol kell egy ilyen nevű várost keresni a térképen? Miről beszél?! Hogyne tudtam volna? Tíz évvel ezelőtt, nem sokkal a bársonyos forradalom után még én is hátizsákos nézője voltam a fesztivál filmjeinek. Ezt hogyan értsem? Felült egy gépre, s mint ismeretien turista jegyet váltott néhány filmre, aztán szép csendben hazarepült? Pontosan így volt. Jöttem, láttam, megszerettem. De nemcsak a várost, az egész környéket. Emlékszem, Prágától Karlovy Varyig egyfolytában a tájat csodáltam. Valahogy olyan érzésem volt, mintha egy gyönyörű fotókkal teli albumban lapoztam volna. Gondolatban egész úton Virginiában jártam. Nagyon furcsa lehet, amit mondok, de valóban ezt éltem meg. Karlovy Vary fesztiválja, szakmai berkekben, egyébként is jó hírnek örvend Amerikában. Egy rendező számára nem kis megtiszteltetés, ha ide jöhet. Az Oscar-átadót követően valóban sok meghívást kaptam, de ha hiszi, ha nem, elsőként Karlovy Varynak mondtam igent. Ami természetesen annak is szólt, hogy én már egyszer jól éreztem itt magam. Amerikában talán még egy jóval kisebb fesztiválon sem engedhette volna meg magának azt a luxust, hogy csak úgy elvegyüljön a tömegben. Hogy mint ismert színészt senki ne zaklassa. De miért e váltás? Megunta, hogy mások elképzeléseit váltsa valóra, vagy inkább úgy gondolta, játszott már eleget, és jobb lenne rendezni? Két válaszomat is megfogalmazta a kérdéssel. De van egy harmadik is. Már ahogy közeledtem a negyven felé, úgy éreztem, itt az ideje, hogy én magam is megfogalmazhassam, mit gondolok a világról és az emberekről. Egy színésznek erre ritkán van lehetősége. Nagyon kevés az olyan szerep, amellyel annyi mindent el lehet mondani. Persze az is lehet, hogy engem kerültek el az üyen felkérések. De ha az ember úgy véli, többre is képes, mint üyen-olyan szerepet játszani, akkor egy idő után kilép ebből a helyzetből, és szélesebb spektrumban kezd el gondolkozni. Az írás korábban is foglalkoztatta már. A Sötétség háza címmel egy horrorfilm forgatókönyvét jegyzi. És most az Őrült szívét is. Na, ezért is tartok attól, hogy Hollywoodban ezek után kevesebb szerepet kapok. Aki ismer, nyilván azért fog kirakni a paklijából, mert azt fogja mondani, hogy „őt már nem hívhatom játszani, hiszen ír és rendez”. írni megtanulni otthoni vállalkozás is lehet, a rendezésnek azonban vannak iskolapadban elsajátítandó fortélyai. Értem a célzást. Arra kíváncsi, hol és kitől tanultam a szakmát. Egyrészt autodidakta vagyok, másrészt kiváló mentoraim voltak. Támogatói? Barátaim, akik egyben példaképeim is. A legeslegelső: Robert Duvall. Ismeri? Sztálint játszotta zseniálisan Ivan Passer filmjében. Az én szememben is hatalmas művész. Hozzáteszem: nemcsak színészként, rendezőként is zseniális. Azt szoktam mondani, korunk Picassója. Kit kedvel még ennyire a hollywoodi gárdából? Sean Pennt és Ed Harrist. Ők sem csak játszanak, hanem írnak és rendeznek is. Egyébként pedig úgy gondolom, a színészek a legjobb rendezők közé tartoznak. Vegyük csak példaként a már említetteken kívül Clint Eastwoodot, Robert Redfordot vagy hogy egy nőt is említsek, Jodie Fostert. Mind a hárman remek filmesek. Visszatérve Robert Duvallra... ... vele hogyan került szorosabb kapcsolatba? Úgy, hogy közelről nézhettem, hogyan játszik. Először egy kosztümös filmben, aztán egy wes- ternsorozatban. Nagyon nagy ajándék, s egyben szakmai elismerés is számomra, hogy az Őrült szívben szerepet vállalt. És atyai jó barátként ő lett a film egyik producere is. Nem is biztos, hogy az Őrült szív megszülethetett volna, ha nincs Robert. A Paramount Vantage bezárásával ugyanis mindent elvesztett a produkció. Pénzt, szakmai támogatást, mindent. Új stúdiót és új producereket kellett találni, ami pokoli nehéz feladat egy első rendezésére készülő embernek. A Fox Searchlight Pictures vezetői is csak akkor kezdtek el komolyan foglalkozni velem, amikor megtudták, hogy Robert Duvall teljes mellszélességgel ott áll mögöttem. Ha ez elkerüli a figyelmüket, nem vagyok számukra érdekes. Igen, ilyen „apróságokon” múlik. S az, hogy Jeff Bridges igent mondott a felkérésre, mennyit nyomott a latban? Nekem ez is nagyon fontos volt, de ott, abban az irodában, ahol a szerződések születnek, nem a szereposztás az elsődleges szempont. Ott a pénz beszél és a forgatókönyv. Természetesen az sem mindegy, hogy ki jön velem színészként, de ez a kérdés majd egy későbbi körben vetődik fel. Ki volt az első ember, akinek a kezébe nyomta a forgatókönyvet? A feleségem, ami ugye, nagyon kockázatos. Neki tetszik, büszke rám, hogy ilyen férje van, a stúdióban pedig lehet, hogy azzal adják vissza: „Ez így nem a legjobb, dolgozd át, méghozzá alaposan!” A szárnyakat végül is Robert Du- valltól kaptam. Ő, miután elolvasta a könyvet, annyit mondott csupán: „Szeretem, csináljuk meg!” Rendben, feleltem, de azzal a feltétellel, hogy én rendezem. „Oké, fiú - bólintott. - Mire van szükséged?” Két embert mindenképpen szeretnék bevonni a munkába, mondtam. T-Bone Burnett legyen a film zenei producere és Jeff Bridges a főszereplője. Mert rá írta a szerepet? Első perctől fogva őt láttam magam előtt, még mielőtt leültem volna a komputer elé. És a többiek? Colin Farrell, Maggie Gyllenhaal? Okét Robert nyerte meg a produkcióhoz. Velük nem voltam személyes kapcsolatban. Maggie Gyllenhaal a riporternő szerepében csodás alakítást nyújt. Főleg a szakítást követő jelenetekben. Colin Farrellt sem láttam még ennyire lenyűgözőnek. Ő egy feltörekvő, céltudatos country- énekest játszik. Nem is tudtam, hogy ilyen remekül használja a hangját. Akkor azt sem tudja, hogy korábban pubokban énekelt. Colin nagyon erős és igazán sokoldalú egyéniség. Igazi reneszánsz ember. Fest, ír, zenét szerez, gitározik. És állati jól énekel. Még az akcentusa sem volt zavaró. Külső megjelenésével tökéletes ellen- páija Jeff Bridgesnek, s nekem éppen erre volt szükségem, hiszen a történet szerint ő már a feltörekvő zenésznemzedék karizmatikus képviselője. Robert Duvall szerepe sem nagyobb, mint Colin Farrellé. Világsztár kis szerepben - ehhez óriási szakmai alázat kell a színész részéről. Könnyű volt irányítani őket? Colin tudta, hogy neki most elsősorban énekesként kell remekelnie. Nem is akart többet vinni a szerepbe. Robertre sem kellett vigyáznom. Noha a nagy színész kis szerepben is bizonyítani akar, s olyankor könnyen rátesz egy lapáttal. Robert szerencsére nem akarta túljátszani a szerepet. Azzal megzavarta volna a film hangulatát. De Jeffnek is csak apró instrukciókat adtam. Nagy kaliberű színész ő is, bár sokan óvtak tőle. Azt mondták, szörnyű nehéz természete van. S valóban? Állítólag van egy lista Hollywoodban a hét legkezelhetetle- nebb színészről, s Jeff is szerepel rajta. Engem a Coen fivérek is megpróbáltak elriasztani tőle, én azonban kitartottam az elképzelésem mellett, és a végeredmény engem igazol. Jeff nélkül ez a film egészen más lett volna, vele együtt viszont valóban súlya van. Szerintem más nem is játszhatta volna a szerepet, annyira húsbavágóan neki szólt. Még csak egy apró konfliktus sem volt köztünk a forgatás során. Tudta, hogy ez a film nem pusztán egy nehézsúlyú zenész portréja, ott van benne a tisztelgés Johnny Cash, Kris Kristofferson, sőt még Waylon Jennings és Merle Haggard énekesi pályája előtt is. Jeffet nagyon megérintette a szerep, én pedig elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy hatvan film után épp az én rendezésem hozta meg számára az Amerikai Fümakadémia elismerését. Önt személy szerint mi izgatta a már kiégett énekes alakjában? A zenével jegyezte el magát egy egész életre, vagy egy megindító emberi történetet akart vászonra vinni? A country gyerekkorom óta jelen van az életemben. A szüleim örökké azt hallgatták. ízlésformálónak nem is olyan rossz. Őszinte műfaj, a szövegekben nincsenek még csak aprócska hazugságok sem, minden szerző a saját élettapasztalatát foglalja a dalokba. Kris Kristofferson a film amerikai bemutatója után azt nyilatkozta: mintha önmagát, a saját útját látta volna megelevenedni a vásznon. Jeff még hasonlít is rá. A szakálla, a hajviselete teljesen az övé. Mestereként Francis Ford Coppolát említette. Órákat vett tőle? Nem, csak az ő filmjeiből tanultam a legtöbbet. Konkrétan? Hogyan kell egy történetet elmesélni, képet komponálni. Ő ezt tényleg mesterien tudja. Jó filmekből pedig gyorsan tanul az ember. Évente általában huszonöt jó filmet látok, abból húsz biztosan európai. Mi volt a legutóbbi nagy élménye? Mike Powell és Emeric Press- burger immár klasszikus alkotása, a Vörös cipellők. Remek mozi, merem ajánlani. Ha egy ehhez hasonló szerelmi drámát forgatna, kikre osztaná a főbb szerepeket? Matt Damonra és Cate Blan- chettre. Vagy Dániel Day-Lewisra és Kate Winsletre. Velük szívesen dolgoznék. S ha éppen nem dolgozik, hogyan éli az életét? Két kislány apja vagyok, unatkozni nincs időm. Van egy tanyánk Montanában, ott szoktunk lovagolni a feleségemmel és a gyerekekkel. Sajnos ez a kultúra is kiveszőiéiben van, mivel nagyon sokan kényszerülnek arra, hogy eladják a birtokukat. Nincs pénzük a rendben tartására. A nagy földtulajdonosok pedig egyre jobban terpeszkednek, a külvárosok határvonalát egyre kijjebb tolják, s ezzel egészen új életstílust teremtenek. Egyébként nem messze van tőlünk Jeff Bridges rancsa, így időnként átruccanunk egymáshoz, és jókat dumálunk. Az Őrült szív sikere után mire vágyik jobban? Egy újabb film megrendezésére, vagy inkább egy szívet-lelket megmozgató színészi feladatra? Bármilyen felkérés jöhet, csak izgalmas legyen. Boldogan forgatnék Bob Marley vagy Miles Davis életéről, mindkettőjük zenéjét nagyon szeretem. De a következő rendezésem biztos, hogy nem zenés film lesz.
