Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-06 / 256. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 6. www.ujszo.com Megkezdődött a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál Argentin start a Caranchóval TALLÓSl BÉLA Jirí Menzel Dubrovnikről készített dokumentuma a turisztikai filmek fesztiválján nyert Karlovy Varyban Az ő tengerük a mi tengerünk is (Talabér Tamás felvétele) Pozsony. A Hviezdoslav Színházban tartották csütörtökön este a 12. Pozsonyi Nemzetközi Film- fesztivál megnyitóját. Az est művészvendége a szlovák színész- legenda, Mária Kráľovičová volt, akit állótapssal fogadott a közönség abból az alkalomból, hogy a fesztivál elnöke, Mária Reháková átnyújtotta neki azt a jelképes emléktáblát, amelyet a pozsonyi Kulturális Nyár alkalmával helyeznek majd el a színház előtti ún. filmsétányon, ahova elsőként tavaly Ladislav Chudík emléktábláját építettékbe. A megnyitó rendezővendége az argentin Pablo Trapero volt, akinek - mint elárulta - akkor indult rendezői karrierje, amikor a pozsonyi filmes szemle története íródni kezdett. S míg az utóbbi (az ideivel) tizenkét alkalmat kínált a közönségnek a filmmel való találkozásra, ez idő alatt Trapero hat mozgóképpel készült el. A hatodikat, a Carancho címűt nyitófilmként tekinthette meg az est közönsége. „A Carancho műfaja thriller, amelyben arra reagáltam, hogy Argentínában rengeteg a közúti baleset, amit ügyeskedők pénzügyi szempontból is kihasználnak. Ugyanakkor szerelmi történet is, egy orvosnő és egy ügyvéd egymásra találásáról szól” - vezette fel alkotását Pablo Trapero. Bár a Caranchót Argentína Os- car-díjra nevezte a külföldi filmek kategóriájában, és hazájában sikeres közönségfilmnek számít, állítólag többen voltak rá kíváncsiak, mint az Avatarra, nyitófilmként meglehetősen komoran és lehangolóan hatott. Szociális érzékenységével, ami az ottani, helyi viszonyokra, a biztosítási csalásokra, az azok körüli maffia- nizmusra vonatkozott, továbbá az argentin filmek lassúbb, más ritmikájával nem igazán tudott magával ragadni - biztos, ahogy abban a valóságban, amelyből merít, teljesen másként hat. A szerelmi történet is inkább tragikus, mint felemelő, a naturalisztikus erőszak, amely uralja a filmet, pedig jócskán megüli a lelket. Hiteles és erős film, azt viszont el kell könyvelni. idén a filmes mustra kinézetre, színében is újított: első ízben csupa sárgában pompázik a fesztivál helyszíne. Bár tegnap dél körül még álmosan ébredezett a fesztiválhangulat, peregni kezdtek ugyan az első kockák, beindult a nagyüzem, a programfüzetek még nem érkeztek meg. Mégis kígyózó sor állt a két pénztárgép előtt, a „bigott” rajongók - akik minden bizonnyal diákok, legalábbis diákkorú fiatalok - semmi jóról nem akarnak lemaradni, ezért már elfoglalták az előcsarnokban elhelyezett felfújható pihenőpárnákat. Az internet ugyanis legyűri és legyőzi a nyomtatott információkat: a leleményes ifjúság a világhálóról kinyomtatott program alapján portyázott a belépőjegyekre elővételben. S ez jelzi, hogy a hétvége a film jegyében telik majd Pozsonyban. Világszerte díjazott játékfilmjei mellett készített már tízperces portréfilmet (Rudolf Hrušínskýról) és ugyanilyen hosszú „városképet” (Budapestről). Jirí Menzel, a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjas rendezője pályája során most először dokumentumfilmet forgatott. SZABÓ G. LÁSZLÓ ,A ti tengeretek a mi tengerünk” harmincperces alkotás, amelyet a Horvát Televízió felkérésére komponált Jirí Menzel. Operatőre (Drágán Ruljanči) és forgatókönyvíró társa (Dagmar Ruljanči) a prágai Filmművészeti Főiskolán végzett, de a film „főszereplőjét”, a dalmát tengerpartot is jól ismeri a neves cseh filmes, hiszen az elmúlt évtizedek során többször is nyaralt ezen a tájon. Gyerekként nem volt lehetősége a tengerhez utazni, meséli Jirí Menzel. A vasfüggöny miatt nem hagyhatta el szülőföldjét. így hát Prága külvárosában álmodozott a tengerről. Kivitt az udvarra egy fából készült mosóteknőt, kevés vizet és némi sót tett bele, majd fürdőnadrágban beleült, és élvezte azt a kevés napfényt, amelynek sikerült áthatolnia a sűrű szmogfelhőn. „Két dokumentumfilmre kértek fel Zágrábban. Dubrovnikről szóljon az egyik, mondták, mutassam meg, milyennek látom a várost, a másikban pedig azt meséljem el, hogyan fedezték fel a csehek Dalmáciát. Több mint százötven évvel ezelőtt ugyanis, még mielőtt közös államot alkottunk volna az Osztrák-Magyar Monarchia határain belül, néhány kalandos természetű cseh eljutott a dalmát tengerpartra, és megtetszett nekik. Rájöttek, hogy ugyanolyan szép, mint a francia Riviéra. A helybeliek erről mit sem tudtak. Bárányaik ugyan voltak már, finom boraik még nem, a tengerről pedig azt tartották: abba csak a szamár megy be. Mármint, hogy a fürdés a szamárnak való. A találékony, üzleti szellemmel megáldott csehek előbb nyaralókat vásároltak a tengerparton, majd üdülőhelyeket, szállodákat és szanatóriumokat építettek, úsztak és sütkéreztek, idővel pedig népes turistacsoportokat csalogattak Csehországból az Adria partjára. De még mielőtt a turista szó divatba jött volna, a helybeliek csak csehekről beszéltek. Ők voltak ugyanis az első külföldi turisták azon a tájon. Azt hitte, sosem ér a végére Később már tömött Skodáikkal utaztak a horvát partszakaszra, hogy ott kempingezhessenek. Aztán ott is maradtak, és halálukig ott éltek. Tito sajnos mindent elkobzott tőlük, így nyugdíjas éveiket szegénységben élték. A horvátok tehát a csehek révén ébredtek rá, hogy a tenger kínálta előnyöket hosszú évtizedekig kihasználatlanul hagyták, és gyorsan szállodákat, panziókat nyitottak. A mosóteknős sztorit én találtam ki, de hagyjuk meg az illúziót.” Miközben a csehek kezdettől fogva remekül érezték magukat Dalmáciában, a helyiek között el is terjedt a napon sütkérezőkről, hogy „élnek, mint a csehek”. S amíg ők félmeztelenül lubickoltak a vízben, a helyiek csak ruhában merészkedtek be a tengerbe. Jirí Menzel azonban nem Dalmáciában, hanem Észtországban látta meg először a tengert. „Egy filmküldöttség tagjaként jutottam el Moszkvába, onnan vittek el bennünket Leningrádba, és ott mondta valaki, hogy ugorjunk át Észtországba. Egy napot és egy éjszakát töltöttünk Tallinban, nagyon megtetszett a város, olyan volt, mint egy kisebb Prága. Az üzleteken nagy betűvel álltak az orosz feliratok, s alatta jóval kisebb betűkkel ugyanaz volt olvasható észt nyelven. A protektorátus idején ez volt Prágában. Felül a német, alul a cseh felirat. De Tallinban akkor, amikor ott jártunk, ha valaki oroszul szólalt meg, senki nem válaszolt neki. Az idegen- vezetőnk egy nagyon intelligens úr volt, író és nagy utazó, meg is látogattam őt az otthonában. Apja még a háború előtt Észtország nagykövete volt Párizsban. Aztán elvitték Szibériába, munkaszolgálatra, és ott is halt meg. Érdekes hasonlatot vont a fia Csehország és Észtország között. Azt mondta: mindkét ország a háború után alakult, 1938-39-ben, de az oroszok miatt voltaképpen meg is szűnt létezni. Sokáig leveleztem az úrral, aztán a bársonyos forradalom után egy évvel felhívott telefonon, hogy itt van Prágában, és szívesen találkozna velem. Akkor már ő volt az észtek köztársasági elnöke.” Dalmáciára visszatérve Jirí Menzel a rá jellemző fanyar mosollyal jegyzi meg: hosszú évekbe telt, míg eleget tudott tenni a horvátok meghívásának. Már 1970-ben várták őt Dubrovnikban, hogy az ottani nyári játékokon rendezze meg a Hamletet, de nem utazhatott. Nem kapott rá engedélyt, bár az ottani kommunisták is szívesen látták volna. Tíz évvel később mehetett először, amikor ottani vendéglátói büszkén vezették őt a város kőfala mellett, s mikor a város kapujához értek, meg is jegyezték, hogy: „Ezt az apáink építették.” A partizánszobornál pedig csak annyit mondtak: „Ezt mi állítottuk.” ,A Dubrovnikban megrendezett Hamlet után az előadás színészei hívtak el később Zágrábba, hogy ott is dolgozzak velük, s mivel készpénzben nem tudott fizetni a színház, egy hét dubrovniki nyaralás volt a jutalmam, de teljes ellátással. Én pedig minden alkalommal más helyszínt választottam, és mindig más hölggyel utaztam. Kellemes nyarak voltak. ” A Dubrovnikről készített félórás dokumentumfilm pár héttel ezelőtt a turisztikai filmek fesztiválján nyert díjat Karlovy Varyban. „Egyszer egy interjúban megkérdezték tőlem, hol töltöttem a legszebb nyarakat. Eszembe jutott a dalmát tengerpart, és megneveztem a helyet, majd hozzátettem: láttam a tévében, hogy a háború mennyire tönkretette, ezért már nem is vágyom oda vissza. És, hogy mennyire sajnálom. Két héttel később felhívott egy Prágában székelő horvát utazási iroda vezetője, és felajánlotta, hogy elvisznek egy hétre Dubrovnikba, de miután hazajövök, cserébe mondjam el egy interjúban, hogy már rendben van a város, és ugyanolyan szép, mint régen.” A horvát közönség még nem láthatta a Dubrovnikről készült dokumentumfilmet, amelyet Csehországban már díjaztak, Jirí Menzelnek azonban ez is kevés ahhoz, hogy újabb munkát vállaljon ebben a műfajban. A dokumentumfilm, mint mondja, azért nehéz számára, mert hiányzik belőle a történet. „Nekem kellett kitalálnom, hogy miről forgassak. Soha nem tudtam, mivel folytassam, amit elkezdtem. Szerencsére remek munkatársaim voltak, egyedül a vágással volt gondom. Rengeteg anyagunk volt, fél évembe telt, míg meg tudtam vágni. Szörnyű volt. Azt hittem, sosem érek a végére.” Arra a kérdésre, van-e kedvenc tengere, a következőt válaszolja: „Dalmácia gyönyörű, és van egy óriási előnye: közel van. Engem mégis Thaiföldhöz kötnek gyönyörű emlékek. Van ott egy kis sziget, ahol csak mi voltunk négyen. Olinka és én, plusz két barátunk. Ez most a legnagyobb vágyam: mielőbb visszamenni oda.” Az argentin Pablo Trapero a szemle egyik rendezővendége (Peter Prochózka felvétele) Megalakulásának 20. évfordulójára emlékezik november 13-án a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága Konferenciával és hangversennyel ünnepelnek ELŐZETES Pozsony. Húsz esztendővel ezelőtt, 1990-ben alakult meg a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága. A jubileumot november 13-án (jövő szombaton) nagyszabású, egész napos rendezvénnyel - konferenciával és hangversennyel - ünnepli a társaság. A konferencia, melynek helyszíne a Csemadok OT nagyterme lesz, 10 órakor kezdődik, természetesen zenével. A. F. Doppler: Fantasie Pastorale Hongroise op. 26 című művét Bakos Anita (fuvola) és Csehi Ágota (zongora) előadásában hallgathatják meg a tanácskozás résztvevői. Ezt követően Múlt, jelen, jövő címmel Dr. Duka Zólyomi Emese, a társaság elnöke mond köszöntőt és tart bevezető előadást. A társaság rendezvényeiről, eredményeiről Dr. Csehi Ágota, a Nyitrai Konstantin Egyetem Zenei Tanszékének docense számol be 10.30-kor. Józsa Mónika, a nyitrai Konstantin Egyetem Elementa- risztika Tanszékének oktatója a szlovákiai magyar felnőtt énekkarok országos fesztiváljáról, a Kodály Napokról tart előadást 11 órai kezdettel. Stirber Lajos, a komáromi Béke Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola nyugalmazott tanára a gyermek- és ifjúsági kórusok országos találkozójával, a Csengő Énekszóval foglalkozik majd 11.20-kor kezdődő előadásában. A konferencia keretében a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága megemlékezik a magyar nemzeti opera megteremtőjéről, Erkel Ferencről is, születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. A zeneszerző alakját Erkel Ferenc és kora című előadásában Sziklaváry Károly, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kara Ének-zene Tanszékének tanára idézi meg 12 órakor kezdődő előadásában. 12.45-kor kezdődik az Erkel és Pozsony című dokumentumfilm vetítése - a filmet a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma megbízásából egy fiatal alkotócsapat (rendező: Molnár Csaba, operatőr: Dömötör Ede, hangmérnök: Tóth János) készítette, s hangsúlyos szerepet kapnak benne azok a szoros szálak, amelyek a kiváló zeneszerzőt Pozsonyhoz fűzték. A társaság 15 órakor tartja ünnepi közgyűlését. A jubileum alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen, amely 17 órakor kezdődik a Ferences-templomban, fellép a komáromi Concordia Vegyes Kar Stubendek István vezényletével, valamint Szabó Imre orgonaművész. (me) Jubileumi Kicsi Hang-koncert Dunaszerdahelyen A Kicsi Hang (Szitás Zoltán felv.) Tízes Dunaszerdahely. Tizedik születésnapját ünnepli a Lantos Borbély Katica és Menyhárt József alkotta Kicsi Hang verséneklő együttes. Ebből az alkalomból november 9-én Tízes címmel tartják jubileumi koncertjüket a városi művelődési központban. A műfaj jeles hazai képviselőinek számító Kicsi Hang nem egyedül áll színpadra, vendégeket is hívott a születésnapi „bulira”. Fellép Monika Ližbetin (ének), Óváry Anna (ének), Em- mér Péter (gitár), Bertók István (zongora), Rácz Zoltán (cselló), Rácz Csaba (cselló), Magyar Lóránt (basszusgitár), Madarász András (zongora) és Kovács László (dob). A belépés ingyenes, (ú)