Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-26 / 247. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 26. www.ujszo.com Gašparovič ezúttal nem akadékoskodott November 1-jétől bővülnek Rudolf Chmel hatáskörei ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem gördített újabb akadályt Ivan Gašparovič köztársasági elnök a minisztériumok átalakítása, hatásköreik módosítása elé: tegnap aláírta a hatásköri törvény újabb módosítását. Augusztusban még megvétózta a hatásköri törvény módosítását, ezért a környezetvédelmi tárca szeptember 1-je helyett csak most, november 1-jén jöhet létre. A tegnap aláírt törvénymódosítás alapján november 1-jétől a kulturális minisztérium hatásköréből Rudolf Chmel (Híd) emberi jogokért és kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalához kerül a kisebbségi kultúra finanszírozása, vagyis a kulturális pályázatok lebonyolítása. A miniszterelnökhelyettes hivatalához tartozik majd az Ifjú Szivek művészegyüttes is, a későbbiekben pedig várhatóan több kisebbségi kulturális intézmény is. A miniszterelnök-helyettesnek beleszólása lesz a kisebbségi oktatásügy kérdéseibe, a kisebbségi oktatáspolitikába, valamint a Szlovák Televízió és a Szlovák Rádió nemzetiségi programjaiba is. A törvény egyben létrehozza az emberi jogi, kisebbségi és nemek közti egyenlőségért felelős kormánytanácsot. A kulturális tárcától a közlekedési tárcához kerül a turizmus és az uniós alapok koordinációja. Ugyancsak a közlekedési tárca felel majd az építésügyért és a kormány lakáspolitikájáért. A gazdasági minisztérium helyett a külügy felügyeli Szlovákia külföldi gazdasági kirendeltségeit, a gazdasági tárca viszont megkapta a felügyeleti jogot a fegyverkereskedelem felett, (lpj, TASR) Igor Matovič (ČTK-felvétel) Matovič pártot alapítana, de marad az SaS-nél Egyszerű pártemberek Összefoglaló Pozsony. Elképzelhető, hogy az Igor Matovič vezette Egyszerű Emberek kezdeményezés tagjai a közeljövőben pártot alapítanak, de a Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakcióját nem hagyják el - jelentette ki Jozef Kollár, az SaS frakcióvezetője. Matovičék és az SaS közti egyezmény ez év végén lejár, és az Egyszerű emberek elméletileg már jövőre saját pártot hozhatnak létre. Kollár szerint azonban, bár csak szóbeli egyezség létezik, Matovičék nem hagyják el az SaS frakcióját. Az esetleges pártalapítást Igor Matovič nem cáfolta. Mint mondta, lehetővé akarja tenni, hogy olyan emberek is a parlamentbe kerüljenek, akik nem tagjai semmilyen pártnak, és függetlenként akarnak dolgozni. Ha az év végéig Matovičnak nem sikerül meggyőznie a képviselőket, hogy ilyen értelemben módosítsák a választójogi törvényt, akkor pártot alapít. A párt azonban csak - mint mondta - formálisan jön létre, azért hogy eleget tegyenek a törvénynek. A képviselő szerint azonban az új párt listáján indulók lényegében függetlenek lennének. „Nyilvánosan abszolút függetlenséget ígérnénk nekik, soha nem szabnánk meg, hogyan szavazzanak.. Nem kellene semmilyen pártfegyelemnek alávetniük magukat” - mondta Matovič. A képviselő szerint azért született meg ez az ötlet, mert „betegnek tartom a jelenlegi rendszert, azt, hogy a képviselő gyakran nem mondja el a véleményét attól való félelmében, hogy kegyvesztett lesz a párt vezetésénél”. Matovič hangsúlyozta, nem lép ki az SaS frakciójából, (sán, TASR) ________ RÖVIDEN Hiány van okmánybélyegből Pozsony. Egyes postákon már nem lehet okmánybélyeget kapni, tájékoztatott tegnap a Szlovák Posta. Juraj Danielis szóvivő szerint az állami szervek késve adták le a posta által megrendelt mennyiséget. „Időben megrendeltük az okmánybélyegeket, és a hiányt próbáltuk úgy megoldani, hogy a hiányzó névértékű bélyegeket átcsoportosítottuk a kirendeltségek között” - jelentette ki Danielis. A posta azt tanácsolja, a különböző illetékeket más módon fizessék be az emberek. (SITA) A munkáltatók azt akarják, hogy ismét lehessen többször határozott időre munkaszerződést kötni Rövidebb lesz a felmondási idő, megszűnik a kötelező végkielégítés? Pozsony. Csak november közepén kezdődnek el az érdemi tárgyalások a Munkatörvénykönyv módosításáról a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek között. Erről egyeztek meg tegnap a szociális partnerek, addig politikai és szakértői csoportok tárgyalnak a tervezett módosításokról. SÁNDORRENÁTA Az biztos, hogy nehezen fognak megegyezni - ha egyáltalán megegyeznek. A munkáltatók és a kormány ugyanis olyan változtatásokat akar, amelyekkel a szakszervezetek nem értenek egyet. Az egyik ilyen, talán legmarkánsabb javaslat, a felmondási idő és a végkielégítés egyidejűségének megszüntetése. Ha ezt elfogadják, akkor visszatér a 2007 előtti gyakorlat, amikor az elbocsátott alkalmazottnak választania kellett: vagy a felmondási időt tölti ki, vagy a végkielégítésre tart igényt. Ezen változtatott a Fico-kormány - jelenleg az elbocsátott alkalmazott kitöltheti a felmondási időt és utána végkielégítésre is jogosult. A munkáltatók viszont azért követelik a Kaník-féle törvény visszaállítását, mert indoklásuk szerint a jelenlegi törvény rendkívül nagy terheket ró rájuk. Két hét és viszlát! A Munkáltatók Országos Uniója (RÚZ) még tovább megy: nemcsak a végkielégítés és felmondási idő egyidejűségének megszüntetését szeretné elérni, hanem azt is, hogy csökkenjen a felmondási idő. Jelenleg ez legalább két hónap, öt évnél hosszabb munkaviszonynál legalább három hónap. A munkáltatók egy hónapra, sőt akár két hétre csökkentenék a felmondási időt, de aki több mint tíz évet dolgozott az adott cégnél, az három hónapos felmondási időre lenne jogosult. A RÚZ megszüntetné a kötelező végkielégítést is. Jelenleg a munkáltató köteles végkielégítést fizetni a határozatlan idejű munkaviszonyból elbocsátott alkalmazottnak, ez általában két-három havi bér, de többi is lehet a felek megegyezése alapján. A munkáltatókés a kormány elképzelése szerint a kötelező végkielégítés intézményét eltörölnék. A munkáltatók ezt azzal indokolják, hogy a munkaviszony megszüntetésével nem okoznak olyan kárt, amely az ő számlájukra írható, az alkalmazott pedig „bérpótlékot kaphat a társadalombiztosítási rendszerből.” Mivel Szlovákiában működik a munkanélkülibiztosítási rendszer, a nemzetközi normák alapján a munkaadó nem köteles garantálni a végkielégítést, áll a RÚZ indoklásában. Nem akarják a minimálbért a munkaadók A minimálbért is megszüntetné a RÚZ. A túlórákkal kapcsolatosan azt javasolják, hogy a Munkatörvénykönyv ne szabja mega munka- vállalónak, mennyi túlórát és mikor vállal. Bérpótlékot a munkáltató csak akkor legyen köteles fizetni az alkalmazottnak, ha az később „ledolgozza” azt az időt, ami alatt bérpótlékot kap. A munkáltatók szerint ugyanis most nagyon gyakori, hogy ha nem tudnak munkát biztosítani az alkalmazottaknak, s a törvény értelmében az alkalmazottak erre az időre bérpótlékot kapnak, a bérük 60 százalékát. A szakszervezetek ma általában azt követelik, hogy amikor a munkaadó újra tud munkát biztosítani, ezt az időt már fizetett túlóraként számítsák be a dolgozóknak. Bizonytalan munkaviszony A másik munkáltatói szervezet, a Munkáltatók Szövetsége (AZZZ) az alkalmazotti jogviszony fajtáin változtatna. Azt szeretné elérni, hogy a jelenlegi gyakorlattal ellentétben ugyanazzal a személlyel többször is lehessen határozott időre szóló szerződést kötni. Ezt most két év alatt legfeljebb kétszer lehet megtenni. A Fico-kormány ezt annak idején azzal indokolta, így elejét lehet venni annak, hogy a munkáltatók folytonos bizonytalanságban tartsák az alkalmazottat, mert mindig csak rövid időre kötnek vele szerződést. A szakszervezetek azzal érvelnek, hogy az ilyen szerződésre dolgozó alkalmazott hitelt sem vehet fel. „Mindenkinek jobb, ha dolgozhat, esetleg kevesebb jogvédelemmel, mintha egyáltalán nem dolgozhat” - véli az AZZZ alel- nöke, Rastislav Machunka. A Szakszervezetek Konföderációja (KOZ) természetesen nem ért egyet a munkáltatók javaslataival. A KOZ szerint újra kellene definiálni az alkalmazotti jogviszonyt. Noha a Fico-kormány által 2007-ben módosított törvény egyik fő szempontja az volt, hogy az alkalmazottakat védje, a KOZ szerint - úgy tűnik- ez még mindig nem elegendő, még mindig sok az úgynevezett kényszervállalkozó, vagyis az olyan személy, akitől munkáltatója az iparengedély kiváltását követeli, ellenkező esetben elveszíti munkáját. A szak- szervezetek ezen felül követelik a heti munkaidő, valamint a túlórák számának csökkentését. Romlott csirkehúst találtak három Tesco áruházban, az üzletlánc szerint felfújja az ügyet a minisztérium Odaszól az ellenőr, mielőtt beteszi a lábát a boltba DEMECS PÉTER Pozsony. Több mint húsz kiló romlott húst találtak a boltokban az Állami Állategészségügyi Hivatal ellenőrei a múlt napokban végzett országos ellenőrzés során. Elsősorban a baromfihúsra összpontosítottak, romlott árura bukkantak a nagymi- hályi, a nagykaposi és a losonci Tescóban is - tájékoztatott tegnapi Simon Zsolt földművelés- ügyi miniszter. A nagymihályi Tescóban összesen 19,4 kiló romlott csirkehúst találtak. A Tesco szerint a vizsgálat eredményeinek tálalása eltúlzott, a minisztérium felfújja az ügyet. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter azt sem tartja kizártnak, hogy a tervezett ellenőrzésekről előre értesülnek az üzletvezetők. Azért gyanítja ezt, mert főleg egy üzletláncnál találtak ilyen romlott terméket. Ezért át akarja szervezi az állategészségügyi hivatal ellenőreinek munkáját. „Az ellenőr csak aznap reggel tudná meg, hogy hova küldik, és nem két nappal korábban. A nagyobb városokban lehet cserélgetni az ellenőröket, mert sok az üzlet, de a kisebb településeken nem kizárt, hogy a boltosok előre értesülnek arról, hogy ellenőrzés lesz náluk” - mondta a miniszter. Oľga Hmčiarová, a Tesco Stores szóvivője elhatárolódott Simon kijelentéseitől és eltúlzottnak tartja azokat. „Kijelentései félrevezetőek” - nyilatkozta érdeklődésünkre a szóvivő. Elmondása szerint Nagymi- hályban egyetlen deka romlott, vagy lejárt szavatosságú húst sem találtak, a gond azzal volt, hogy néhány mélyhűtött termék csomagolása megsérült. „Erre gyakran a termék átvételekor kerül sor, ezt sajnos nem lehet száz százalékosan kivédeni” - szögezte le a szóvivő. Ugyanez a probléma volt Nagykaposon is. A losonci Tescóban egy bontott csirkén vér- aláfutások voltak, a hiányosságot az üzletlánc a beszállítónál reklamálta. Simon emlékeztetett, hogy bár az előző kormány 500 ezer eurós bírság kiszabását vezette be a romlott húst áruló boltok számára, még egyszer sem szabtak ki ilyen magas büntetést. A legnagyobb bírság 25 ezer euró volt. A törvény- módosítás előtt maximum egymillió koronás bírságot szabhatott ki az ellenőr, abban az időszakban a legnagyobb büntetés 800 ezer korona volt. Az ellenőrzést október 1-jétől 20-ig végezték 42 hipermarketben, hat közepes nagyságú üzletben, öt kis üzletben és egy nagyraktárban. A következő ellenőrzési hullámot november elején kezdődik. Mióta bejelentik a közúti ellenőrzések helyét, kevesebb a kihágás és a kiszabott bírság is Hétvégén több rendőr lesz az utakon ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A közúti ellenőrzések új stratégiájának bevezetése óta csökkent a kihágások száma és a kiszabott bírságok összege is. A rendőrség szerint mindez a sofőröknek köszönhető, akik az eddiginél sokkal figyelmesebben vezetnek. Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány szeptember végén jelentette be, hogy az egyenruhások minden nap közzéteszik, hol tartanak közúti ellenőrzést és hol mérnek. Hat nappal az intézkedés bevezetése előtt a rendőrség 5838 szabálysértést észlelt, ami több mint 2000 esettel több, mint egy héttel az intézkedés bevezetése után. A kihágások száma éves szinten is csökkent, az új stratégia bevezetésének első hetében 1673 kihágással kevesebbet követtek el a sofőrök, mint 2009 ugyanazon időszakában. A bírságok összege is jelentősen csökkent. Míg az intézkedés bevezetése előtt 285 ezer euró büntetést szedtek be egy hét leforgása alatt, addig újonnan csak 187 ezret. A rendőrség ezzel elégedett és állítja, pontosan az volt a cél, hogy a sofőrök biztonságosabban vezessenek. Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának szóvivője szerint a sofőrök lassan tudatosítják, hogy sok tragédia megelőzhető, ha figyelmesebben és elővigyázatosan vezetnek. Az intézkedés bevezetése óta szerinte fokozatosan csökken a halálos kimenetelű balesetek száma is, az előző év azonos időszakához A rendőrség kevesebb bírságot szed be, de állítja, így is elégedett, mert kevesebb baleset történik az utakon. viszonyítva körülbelül tíz százalékkal. A hatóságok főleg az esős, ködös őszi napokon figyelmeztetik a gyalogosokat és a kerékpározókat arra, hogy ne feledkezzenek meg a láthatósági elemek viseléséről. „Nem az a célunk, hogy a lehető legtöbb bírságot szedjük be. Azáltal, hogy több rendőr van az utakon, a sofőrök elővigyázatosabbak” - nyilatkozta lapunknak a szóvivő. A rendőrség egyébként újabb intézkedéseket foganatosított, melyek célja, tovább csökkenteni a halálos kimenetelű baleseteket. Péntekenként és a hétvégéken szigorúbban fogják ellenőrizni, hogy a sofőrök fogyasztottak-e alkoholt, esetleg kábítószert. A járőrök főleg a szórakozóhelyek, kulturális rendezvények környékén állítják majd meg a sofőröket, (dem)